Esztergom és Vidéke, 1905

1905-07-13 / 56.szám

emberek, ép-kézláb egyének, szaladoznak házról-házra és kikoldulják filléreinket. A humanizmus túlhajtása az, ha tagba szakadt, testi hiba nélküli alakon a részvét csak azért könyörül, mert a kolduló dologtalanok édesmázos szavakkal utaznak zsebeinkre és csak azért adjuk a krajcárokat, a hatosokat, hogy a csavargónak alkalmat adjunk korcsmai látogatásra. A félkezű, a lábatlan, a vakszemű koldustól ne sajnáljuk a filléreket : mert ezt keresztényi és emberi érzésünk is parancsolólag követeli, de társadalmi hiénákat, alkalmi tolvajokat ne adjunk ennek az amúgy is szerfelett igénybevett társadalomnak. Az ilyen részvét fölösleges és helytelen is. Helytelen, mert minden nemzeti gyarapodás: a munkaképességtől függ. Inkább a munkaszeretetének általánossága lebegjen szemünk előtt, ne a dologtalanok szaporítása. A mostani szokásokban való megnyugvás, a dologtalanok segélyezése annyi, mint megtűrni a kert virágos területén, a termést agyontipró gyermeket. Ezt a rideg próza, az észlelt valóság is bizonyítja. Tíz év előtt sem volt annyi dologtalan, mint ma : azért általán az az elv vezérli a dologtalanokat is, hogy mentől könynyebben keressék a kenyeret. A kolduláshoz pedig egyéb se kell, mint alázatos viselkedés, meg arcbőr. A kit nem bánt se lepiszkolás, se kiutasítás, sem az a szégyen, hogy a könyörület fillérei milyen keserűek. Az idők jele arra int, hogy az 1886. évi XXII. t. cikkel hozott szegényügyet ne csak papíron, hanem a valóságban is rendezzék. Ideje volna, hogy hazánkban is állítsanak fel menedékházakat, munkaközvetítő intézeket, szegényeknek kórházakat és a fiatal dologkerülőknek mentől több javító intézeteket, hol a munkára szoktassák az ifjúságot. A kicsiny Belgium az európai államok között a csavargás és krimiSzínpadon is megtörténnek az ügyetlen szcenirozás esetén az efajta helyzetek. Márta közeledett. Egyenesen a dolognak vágott. — Tudja miről gondolkozom ? Sándor a filozopterek hagyományos ügyetlenségével szeretett volna e percben, — melyet különben óhajtva lesett, — elsülyedni. — Miről? — Hogy mi a szerelem ? Magyarázza meg nekem tanár úr szabatosan, hogy mi ez ? A helyzet Sándort poétává avatta, körültekintett. Az erdő szélén lörinclipék keringtek. Kékes, rozsdás szárnyaikat az alkonyodó nap aranyozta meg. Egy vizililom kelyhét nézték ki bizonyára éjjeli szállásnak. Sándor a pápaszemes, a szocializmus veszedelmének tudományos irója, hihetetlen enthusiasmussal kötött ezekbe a Jőrinclipékbe. — Nézze Márta! Ezek magyaráznak. Lepkeurfi és lepkekisasszony. Mennyi gyöngédség, milyen odaadás. Ugye látja? Most csókolóznak. (Mégcsak nem is pirult el a fránya filozopter). Kíváncsi a magyarázatra. Szó ezt el nem mondhatja. De egy csók ... az igen. Hát én nekem nincs okom firtatni a dolgot. Azt azonban mondhatom, hogy Márta nem tudakolta többé ezt a fogós kérdést, úgy látszik jól megmagyarázta neki Csikós Sándor. nál politikai szabályozása szempontból vezér állam, 1891-ben hozta meg revidiált törvényét, mely törvény rendelkezéseinek főbb pontjai a következők : „Az elfogott csavargók és koldusok a béke biró elé állitandók." „A csavargók és az ezekkel egy kategóriába sorozott keritők mindenesetben elfogandók, a koldusok csak bizonyos minősített esetekben. „A koldulás megengedett esetekben tűrt, részben felette tilos dolog." „Az igazságügyi minisztérium központi lajstromokat vezet a csavar gók és koldusokról." A törvény a kormány rendelkezése alá bocsájtott egyéneknek 3 főcsoportját külömbözteti meg. 1) „A hivatásos vagy veszélyes csavargókat és koldusokat, kikkel igen szigorúan bánik el." 2) „A szerencsétlen csavargókat és koldusokat, ápolás alá veszi." 3) „A fiatal csavargókat és koldusokat, a kiknek társadalmi kinenevelését tekinti feladatának." E három főosztály részére háromféle külön intézetet szervez a törvény. 1) „A koldus telepeket." 2) „A menedékházakat." 3) „A javító iskolákat." A koldus telepek megfelelnek a másutt úgynevezett dologházaknak Ezek ugyanis szigorú repressiv jellegű intézetek. A beutalás legalább két, legfeljebb hét évre terjed. A beutalás tartamát a törvényszék ál lapítja meg, de az igazságügyi miniszter szabadlábra is helyezhet, ha a kiszabott idő teljes kitöltését feleslegesnek találja. Ez idő szerint Merxplasban a férfiaknak, Bruges ben a nők részére van felállítva ilyen koldus telep. A javitó iskolába a 18 évnél fiatalabbak kerülnek, a kik ezen iskolákban mesterséget tanulni kötelesek. E dologban már MagyarországA világ azonban csak nem fordul ki sarkaiból két egymást megértő szívért, különösen ha az egyik gentri leány, a másik reménybeli segédtanárjelölt. Most is az történt, a mi ilyen esetekben történni szokott. Mártát eljegyezte egy viharos életet élt báró, a ki a házassággal akarta biztosítani, hogy tovább is kifogástalan tagja lehessen a mágnás kaszinónak. A segédtanár? Ugyan, Istenem! Ki vetne ügyet ezekre a romantikus nevelőcskékre. Egy szép napon csak elment fürdeni és nem jött haza többé. Még átlag elég indiskret volt, hogy levelet is hagyott hátra, melyben az érdekelteknek bejelenteni szives volt, hogy miért keresi a halált. Ki is szivárgott az eset. Mert midőn a Csikós Sándor örökségét leltározták (mennyi humor van egynémely kifejezésben) ráakadnak a szocialismus veszedelmére. Az egész sajtó azt hirdette, hogy ő, a lángelme, elveiért halt meg. Voltaképpen pedig nem azért! Sándor halálával Mártának oldotta meg azt a kérdést, amit a lörinclipék sem magyaráztak, hogy mi a szerelem ? Holdvilágos estéken egy hamar őszülő, szép assszony sétálgatva a platánok alatt, többször ismétli nagy lemondással: Az igazi szerelem, szerelméért meg is tud halnil Verner László. ban is kellene valamit tenni, mert a munkakerülők száma valósággá légió. Szent István napjának megünneplése. Ismét reá kell térnünk erre a tárgyra melyet aktuálissá az országos nemzeti szövetségnek a megyéhez intézett átirata tett, mely viszont a város hatóságát hivta fel arra, hogy az ünnepély sorrendjének miként leendő megállapításának tervezetét készítse el. Ez még áprilisban megtörtént, s azóta a hazafias ügy megrekedt, hir sze rint pedig azért, mivel az idő már rövid arra, hogy egy megfelelő ünnepély ren deztessék. Alább közöljük a városi bizottság által kidolgozott s a megyéhez áttett Programm tervezetét annak igazolására, hogy bár a tervezet szerint szépen és gonddal egybeállított programm nagyobb keretekben mozog, ez nem zárja ki, hogy kezdetben szerényebben ünnepeljünk, bár időnk elég volt az előkészületre. Ha Esztergom csak ezúttal is elejtené az ünneplést, nem méltó arra, hogy első királyának születés helyévé tette a sors keze. A városi bizottság tervezete, melyet még májusban a megyének megküldött, igy szól: Az Országos Nemzeti Szövetségnek Esztergom vármegye törvényhatóságához Sz István első magyar király tiszteletének fo kozása és emlékezetének nemzeti ünnepekkel való megülése érdekében kibocsájtott felhívása és a vármegye alispánjának idevonatkozó megkeresése alapján lelkes örömmel fogtunk egy olyan tervezet ki dolgozásához, mely Esztergom szab. kir város helyi ünnepségét most és a jövőben biztosítaná. Esztergom lévén a nagy államalkotó király szülőhelye és koronázásának szinhe lye, természetes, hogy az öröklött tradi ciókhoz hiven meg kellett beszélnünk mindazt, ami az ünneplés sikerének biz tositására szolgál és ami a szent király emlékezetének a szülőhely közönsége részéről áldozatul hozandó. A nagy király emlékezete két okból követeli, hogy országosan ünnepeltessék. Először azért, mert amig sz. István a keresztény vallásnak meghonosításával megnyitotta hazánkban a nemesebb törekvések kifejtésének zsilipjeit és megvetette nemzetünk művelődésének erős alapjait, másodszor megalkotta egyúttal a magyar államot, mely alkotása ezer esztendőnek viharaiban, miként a szikla, rendithetetlenül áll ma is. Szent István király emlékezetének oltárt állított a hálás egyház és ezen oltáron milliók mutatják be tiszteletüknek adóját, ámde jól mondja az országos nemzeti szövetség, hogy az ünneplésnek ez a módja kizárólag egyházi jellegű, — bár tagadhatatlan, hogy a hazai keresztény katholikus egyház által megtartatni szokott szent István napi ünneplés természetszerűleg nem mentes a politikai színezettől, mégis nem domborítja ki ez utóbbit nemzeti szempontból úgy, amint a nagy államalkotó iránti köteles hála és kegyelet a magyar nemzetet kötelezi. Az egyház tehát a nagy király emlékezetének azért állított oltárt, mert ő volt az, aki Magyarországon a keresztény vallást meghonosította és az oltáron a szentté avatott királynak azért mutat be hálás áldozatot. — Ezzel az egyház megtette kötelességét, de a magyar nemzet kötelességei még jó részben hátra vannak. Igaz, hogy az államalapítás tényét a milleniumi országos ünneplés megtartásával megünnepelte a magyar nemzet; tény, hogy ezeréves államiságunk emlékéül Pannonhalma, Brassó, Zimony, Munkács, Nyitra, Dévény és Pusztaszer mellett hatalmas obeliszkek és alkotások emeltettek; tény az is, hv

vV

' minden magyar szívben élTi soha meg nem szűnő hála a szent és nagy király iránt, azonban nem téveszthető szem elől egy állandó kötelesség, az t. i.,hogy a nemzeti kegyeletnek és hálának tovább is külsőleg kell megnyilatkoznia, hogy az utódok szivében is felgyújtassék a hálás emlékezés hangja, s mig Magyarország lesz, a legkésőbb nemzedékek is ünnepeljék szent István király glóriás személyében a második honalapitót! Esztergom szab. kir. város közönségére ezenkívül egy másik szép kötelesség is vár. Az nevezetesen, hogy ez a város, melyben a szent király bölcsője ringott, melynek falai között először csillant fel a szent korona fénye és ahol az államalkotás nagy ténye végbe ment, ne sablonszerűleg ünnepelje szent emlékezetű fiát, hanem úgy, hogy elismerje «a hon, miszerint Esztergom ezer év után is méltó arra, hogy a Mindenható ama kegyelmében részesült, hogy fiának mondhatta szent István királyt. Átérezve mindezt, az ünneplés módozatainak megállapitása végett egybehívott értekezlet, mindenek előtt abban állapodott meg, hogy amig az egyházi jellegű ünneplésnek minden feltételét biztosítóinak látja, a világi ünneplés érdekében teendő intézkedéseket beszéli meg és pedig arra való tekintettel is, hogy Esztergom szab. kir. város közönsége mily maradandó alkotásokkal biztosíthatná szent István emlékezetét? Ide vonatkozó javaslata a következő: 1. a nagy király emlékezetét Esztergomban a szülőváros közönsége állandó jellegű alkotással rögzítse, mi végből felállítandó volna szent István szobra. A szobor költségei gyűjtéssel hozandók össze; 2. minden szent István napján, lehetőleg a szabadban, ünnepi lakoma tartandó. Ezen a lakomán a nagy király emlékezetére beszéd tartandó és az ünnepi szónok részére egyszersmindenkorra beszerzendő volna egy serleg, mely szent István nevét viselné. A serleg költségeinek összehozása végett gyűjtés indítandó; 3. minden évben szent István napján és az ünnepi Istentisztelet után egy népgyűlés tartandó a város főterén s erre a vármegye és város közönsége meghívandó lenne. A nép- vagy ünnepi diszgyűlést Esztergomvármegyének mindenkori főispánja vezetné és a diszgyűlésen felváltva egyik évben a vármegye, a másik esztendőben a város szónoka méltatná a szent király emlékezetét; 4. habár Esztergom város közönsége ismeretes szerény anyagi viszonyainál fogva ez idő szerint azt az óhaját, hogy sz. István napján mindig országos jellegű ünneplést rendezzen és azon az ország legtávolabbi vidékeinek magyar népét vendégül láthassa, meg nem valósithatja, mégis kivánatos, hogy városunk idővel a magyar nemzet Mekkája legyen, mi végből már most azt ajánlja a bizottság, hogy felkérés intéztessék az egyházmegyei főhatósághoz avégből, hogy Esztergomra nézve minden évben szent István napjára zarándoklatot hirdessen, illetőleg ez irányban körlevélben már az idei ünnepre is rendelkezzék. Ily módon lassan-lassan, de elérhető lesz, hogy Esztergom sz. István ünneplése révén nemcsak mint vallásos kegyhely fog az ország népe által látogattatni, hanem, mint államiságunk ezeréves emléke is fogja vonzani nemzetünket; 5. felkérendők volnának a bibornok hercegprímás úr Ő Eminentiája és a főtisztelendő főkáptalan, hogy szent István napján a főszékesegyházi kincstárnak, sírboltnak, kupolának, a szent István kápolnának és a hercegprimási képtárnak a közönség részére való nyitvatartását elrendelni méltóztassanak, mert ezen ritka látnivalók jelenleg alig hozzáférhetők, holott iá a közönség — különösen az idejövő idegenek — részére megnyittatnának, úgy