Esztergom és Vidéke, 1905

1905-07-02 / 53.szám

fáradozásokért, melyekkel gyermekeinket elhalmozták. Legyenek e szerény sorok a megérdemlett hála őszinte kifejezői. Te pedig nemzetem, én édes népem reménnyel telt ifjúsága, mig élsz, egyet sohase felejts el s ez az; hogy Neked mig élsz bármely hivatásodban csak egy lebeghet szemeid előtt: a kötelesség hűséges és odaadó teljesítése. Ezzel tartozol Istenednek, szülőidnek és a hazának. Tudd meg, hogy a kötelességnek hűséges teljesítése az ifjúságnál, tehát Benned nem csak a biztató, hanem a soha szárnyát nem szegő remény is. Tanár, tanitó és növendék örvendjen áz életnek és pihenje ki fáradalmait a szünidőben. Salve. Barkóczi. Rang és mod. Olyan korban élünk, melyben a rossz kereseti viszonyok dacára mindenki élvezetet, mulatságot hajszol, s a szórakozási vágyaktól nem jut kellemes nyugalmas élethez. Az élvezet utáni vágyódás karöltve jár a realasztikus iránynyal, melynek természetes következménye, befolyásolja a nevelést, a családi életet, a családi boldogságot, még pedig inkább károsan, mint üdvösen. A fiatalság éveit megédesíteni, a gyermekeknek szórakozást, változatosságot és lehető jólétet nyújtani: bizonyára ez a szülők jóhiszemű szándéka. Ám igen kétséges, vájjon ezúttal helyes útra tereli-e az ifjúságot. A mai kor túlzott élvezési vágya, mely, sok esetben anyagi romláshoz vezet, oly hiba, amit eléggé gáncsolni nem lehet és mindanynyiunk kötelessége, hogy azt leküzdjük. Dacos ajka remegett, arca fehér volt, mint a szobor. Leszorította a szemét, szétszuzta a könyeit. Keze a torka körül babrált. — Már nem lehet, már nem tudom — mondta szepegve, aztán elsírta a többit. — Már nem lehetett, — szólt elgondolkozva az öreg úr és belemosolygott a szivarja füstjébe. — Ettől kezdve verseket irtam — folytatta a fiatálember. — Ami elég ostobaság volt. És csak egyet jelentett. Azt, hogy a mai nemzedék nem túd latinul, nem olvassa az Ovidiust, aki megírván Ars amandi-ját, ezt a módot, ámbár ő is tehetséges költőnk volt még akkor, egyáltalában nem javasolta. — Nem is értem célt vele. Bárdos úr csak bérleti szerződéseket irt és neki adták a szőke Borist., Kocintottak, ittak. A fiatalember megpödörte a bajuszát s szólt; —• Ennek már tiz éve bátyám. De hát a szőke Boriskák nem azért mennek férjnek olyan urakhoz, akik hosszas bérleti szerződéseket írnak, hogy soha se találkozzanak azzal az elsővel, aki érettük rossz verseket ir. — Mi is találkoztunk. — Mi a manó? — Nem kerestük. Csak a végzet hozott össze bennünket — Az asszonyok külön végzete, amely folyton ilyen ügyekben szokott, átpakolás nélkül liferálni, tudom. — Boriskának nincs végzete, bátyám* Az ország minden vidékéről hallatszik a panasz, hogy a drágaság szokatlan mérveket öltött, mégse tapasztalhatjuk, hogy a magyar engedve a szükség parancsának, végre elsajátította volna azt az erényt, melyet eddig — mi tűrés-tagadás — leginkább nélkülözött, a takarékosságot. Ellenkezőleg, most is csak azt látjuk, hogy a magyar hires vendégszeretete túl teszi magát az okos gazdálkodás rideg szabályain, s minthogy a rang, melyet betoltunk, a társadalom félszeg felfogása szerint bizonyos kisebb nagyobb fényűzést követel tőlünk, a mondhatatlan szükségesnél többet költekezünk, kiadásaink felülmúlják jövedelmünket. Divattá lett, hogy mindenki többnek akar látszani, mint amennyi tényleg. Legjobban jellemzi ezt a cimkórság. A jól teljesített kötelesség öntudatánál többre becsüljük az ember felületes véleményét, az érdem elismeréséül a hízelgő dicséretet fogadjuk el. Ezért a hamis pénzért áldozzuk fel nyugalmunkat, az élet számtalan egyszerű de jóleső kellemességek; ennek a kedvéért nyúlnak sokan idegen tulajdonhoz, ez változtatja át gonosztevőkké a könnyelműeket. Mikor fogjuk végre megérteni, hogy az élet igazi élvezetét csak ugy találhatjuk meg, ha pénztári könyvünk „tartozik" és „követel" rovatja egymással összhangzásban állanak, s hogy folytonos hajsza, fényűzés megingatja a lélek nyugalmát, megfosztja otthonunkat, kedélyességétől. Az elégületlenség legjobb orvosszere, ha nem tekintünk azokra kiknek több a vagyona, jelentékenyebb a jövedelme, s kiket életmódjukban minden órán utánozni akarunk, kiknek sorsa rosszabb a mienkénél, a kiknek meg kell küzdeniök az Ínséggel, s kik boldogoknak éreznék magukat, ha a miénkhez hasonló sorsbán lenne részök. Régi igazság, hogy pozitív vaHogy is lenne, mikor soha sem ér rá regényt olvasni. Innen ered az én nagy bajom. A nyár végén kerültünk össze, ősz elején én azt hittem, már megkérdezhetem tőle, hogy boldog-e, nem hiányzik-e abban a komor, nagy lakásban, amelyben üzletek után futkosó férje jóvoltából mindig egyedül üldögélt, éppen semmi se ? — És ő a szokás szabályai szerint felelt ? —- Nem egészen, csak részben. Azt mondta igen hiányzik valami, ami gyönyörűségére lenne. De a részlekből kitűnt, hogy az nem én vagyok. Nem én, hanem egy lim-lom minden féle porcellán, bronz, selyem, arany, üveg apróság, amit szétrakhatna a szobában, amit rendezgethetne, rakosgathatna, ami kellemesebbé, asszonyosabbá tenné a szobáit. De a szegény kis Boriskának szigorúan elkellett számolni a konyhapénzből és egy bérlő utoljára sem hiheti el, ami más férjre nézve aligha lenne teljesen csoda, hogy például egy káposztafej melynek egyik fele porcelán, ördögökből van, ötven krajcárba került. — Te, aztán remélem, elárasztottad nippekkel ? — De milyen szivesen. Szereztem neki legalább husz olyan porcellán macskát, amely a megboldogult, régi Micura, a megszólalásig hasonlított. Kipótoltam neki százával azokat a virágokat, melyeket egykor elpusztítottam. Vittem neki egy aranyos kis házat is, amelyből esernyővel sétálgat ki a csecse gyon egy maga nem boldogít. Mondhatnók, hogy a pénz bűvös ereje csak a viszonylagosságban rejlik, mert csak a mások életviszonyaival valő helyes' összehasonlítás vezethet elégültséghez, amely nélkül nem létezik igazi boldogulás. A ki a szerzettjövedelmet elpocsékolja, az hiába fáradozik, annak élete is céltalan. Munkájának gyümölcseit nem élvezi ; a legpompásabb lakoma, a legfényesebb mulatság sem képes betölteni lelkének ürességét, kedélye nyugalmát. Agyába elpusztíthatatlanul fészkelődik a gond, a mely elkeseríti minden percét. Mondjuk ki nyíltan, hogy az a társadalom, melyért ilyen áldozatot kell hoznunk, ezt az áldozatot nem érdemli meg. Valljuk meg, hogy az a társadalom, mely módunk fölöttit követel, zsarnok és hibázunk, sőt gyakran vétkezünk, ha jogtalan követelését teljesítjük. Ha módunkban áll, éljünk rangunk szerint, ama rangunk szerint, melyet lelkiismeretes mérlegelésünk szerint, tényleg elfoglalunk, de óvakodjunk attól, hogy rangunkat túlbecsülve, felesleges kiadásokra fordítsuk jövedelmünket, vagy pláne adósságokba keveredjünk. Nemcsak a saját jólétünk, hanem nemzetünk jóléte is attól függ, hogyan tudunk takarékoskodni, mert gazdag államot, eladósodott polgárok nem alkothatnak, anyagi gyarapodást tékozlókkal elérni nem lehet. Az egyéni takarékoskodás tehát hazafias tett is, már azért is, mert a módja szerint élő polgár alig fog valaha hazájának terhére lenni — sem a szegényházakban, sem mint a magáról megfeledkezett sikkasztó — a a börtönökben. Sohse szabjuk tehát a módot erőszakosan rang után, hanem módunk alá emeljük a rang követelményeit, nem törődve azzal a társadalommal, mely, ha az érette hozott áldozatok miatt elbukunk, hálátlanul elfordul tőlünk és a legkeményebben elitéi. Sz. kisasszony. Eső lesz, édes Boriskám nézze emlékszik ? — Nos, emlékezett? — Hogyne. Kacagva kért, hogy hozzak neki egy szép kis viaszk orrot is. Az is nagyon eredeti lesz a nippek között. Vittem azt is, mindent, amit csak kívánt. Megteltek az asztalok, a polcok, a szekrények párkányai. Szépült a lakás, mindegyre kellemesebb lett, mindegyre jobban ragyogott. Igy szépült, ragyogott apró alattvalói között Boriska is. A fiatalember megtörülte a homlokát és elgondolkozott. — Szépült s ragyogott, mintha ő maga is nipp lett volna, a legszebb a többi között. Egy rózsaszín ruhás fehér kötényes, pipi-kendős szobaleány-nipp egyik kezében a tollseprő s a másikban a poroló rongy. — Csak nem mentél hozzájuk reggelenkint takarítás idejére ? — kérdezte az öreg úr. — Boriskánál édes bátyám, attól kezdve, hogy a polczai és asztalai benépesedtek, a nap minden órájában takarítás volt. — Tégedet pedig kizártak? — Nem zártak ki. Boriska mindig kedvesen és vidáman jött elém, leültetett, hanem aztán bocsánatot kért. — „Nem is képzeli, milyen porosak a szegény cicáim. És a virágok! Nem is lehet reájok ismerni. Az esernyős kisasszonyt, csak négyszer töröltem meg még ma. Hogy az orr milyen, meg sem merem mutatni. Tegnap leejtettem, behorpadt. Nézze, lehet rajta segíteni ? Talán Tüzek. Esztergom, július 1. Tekintetes Szerkesztő Úr! Becses lapjának f. évi 52-ik számában „Tüzek" címmel egy tudósítás jelent meg, mely — bár annak jóakaratú tendentiáját megismertem — bizonyos magyarázatra szorul, miért is engedje meg, hogy e részben az esztergomi önkéntes tűzoltó-egylet részéről a következőkben nyilatkozzam: Elsőben is mint a tűznél jelen volt és ott az egységes vezetést kezében tartott tiszt megállapítom, hogy f. hó 25-iki hajnali tűz színhelyén elegendő víz volt, mert nemcsak a városi lajtok, hanem a környékbeli lovasgazdák is megfelelő menynyiséget szállítottak. Nem helyesen figyelte meg a tudósító azon körülményt sem, hogy csak egyetlen gép vonult ki, mert a tűz színhelyétől alig kétszáz lépésnyire levő kis-lévai szertárból a kigyulladáskor nyomban kivonult egy fecskendő, pár percre a központi telepről a másik, s ezzel egyidőben érkezve nyomban rendelkeztem egy tartalék gépnek azonnal való odaszállitása iránt is. .' v Az a bizon3'OS kocsis a már leszerelt első gépből fogott ki, igy tehát lajt nem maradt üresen s lovaival a tartalékgépért mehetett. A tartalék-gépet megérkezése után már azért nem möködtettem, mert párkányi derék bajtársaink időközben megérkeztek s igy három gép meggyőzte a munkát. Ami a céltudatos — és egységes központi vezetés állítólagos hiányát illeti, erre nézve az a megjegyzésem, hogy a telepen mindig marad egy hivatásos tűzoltó, aki az előálló szükséghez képest a vízszállítás és a szerek kiküldetése érdekében eljár. Ennek természetesen az izgalmas pillanatokban az odagyüíekező publikum okvetetlenkedése és hívatlan beavatkozása által okozott zavarban minden józanságára szüksége van, hogy rendesen teljesítse feladatát s hogyha véletlenül csak egy kifolyó csapot szerelt fel, m ltóztassék meggyőződve, lenni arról, hogy a másik pillanatban már helyrehozza a dolgot. A vasárnapi esetnél is csak egyszer fordult elő, hogy két lajt érkezett egyszerre megragasztaná? Hiszen maga olyan ügyes." Igy csicsergett, sopánkodott,' cigány kodott s mire ő fölkapaszkodott egy székre, hogy a polcok kincseit törölgesse, én már ragasztottam, foltoztam, azt az ostoba orrot. Husz macska és száz nipp volt közöttünk. A fiatalember eldopta a szivarját és járkálni kezdett a szobában. — Eszerint? kérdezte mosolyogva az öreg úr. — Eszerint nem nem lett az én boldogságomból semmi. Az ajándékok, amelyeket Ovidius sokkal erősebben ajánl, mint a verseket, épen úgy nem segítettek célhoz. — Eh, lehet is egy olyan asszonynak udvarolni, aki folyton csak takarít. Hanem azért még nincs vége a komédiának. — Gondolom, szólt az öreg úr, miután ide jöttél, rád nézve ennyire szokatlan időben, egy olyan pusztára, amelyben Boriskáék telepedtek le. Utoljára is győzedelmeskedni a nippek fölött ? A fiatalember csak lehajtotta a fejét és erősen csavargatta a bajuszát. — Igen, utoljára is. Utána jöttem. Itt is fölkerestem. Asszony ő is . . . Az öreg ur már fölállott. Nyugodt lépteivel odament a fiú mellé és vállára tette a kezét: — Ne remélyj semmit, fiarm Nem szabad rosszat képzelni az asszonyokról. Száz közül kilencvenkilenc csak azért bukik ' el, mert nincs" neki . valami -más apró, kedves haszontalan foglalkozása Boriskának meg vannak a nippjei. Szabóné Nogáll Janka.