Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-30 / 26.szám

rint ily kosarak árusítása mindaddig, míg azok háziipar keretében állíttatnak elő, ti­lalom alá nem esik. Kihágás csak az eset­ben volna megállapítható, ha a nem ipa­ros készítő segéd vagy tanonc alkalmazá­sát venné igénybe. 8. Helyi iparosaink javára ipartestüle­tünk ajánlatot nyújtott be Esztergom vá­ros székházának újjáalakításánál szüksé­gelt 42 lyuk ablak elkészítésére 2520 kor. értékben. Az ablakok 2 iparos által készít­tettek és pedig oly megelégedésre, hogy az ügylet minden legcsekélyebb akadály nélkül volt lebonyolítható. (Folyt, és vége kov.) Színház. Pénteken zóna helyárak mellett Martos és Ruszka gyönyörű zenéjű operettje az „Aranyvirág" került szinre szépen látoga­tott ház előtt. Aranyvirág szerepében Tá­bory Frida jeleskedett Jól előadott ének­számai, kitűnő játéka és elegáns loilettjei méltán megérdemelték azt a nagy sikert, amelyet aratott. Beppo szerepét Pápay énekelte és játszotta nagy hatással. Mik­lós Dóra (Stone Ellen) és Gozón Béla (Gauld Harri) ez estén is jól játszottak. Potyoviev szerepében Pálfi Boldizsár és Jokin szerepében Nyitray mulattatták a "közönséget. Az énekkar és zenekar kitű­nően működött. Az egész előadást oly előkelő niveau jellemezte, amelynek iga­zán csak örülni lehet, hogy ily jelenték­telen vidéki színpadon, mint a mienk, ilyen előadás egyáltalán lehetséges is. Szombaton délután Tóth Ede örökszép népszínművét a Falu Rosszát adták a tanuló­ifjúság részére, mely szép számban nézte végig a tanulságos darabot. Este Reiner Ferenc operettje az „Asz­szonyregement" került szinre, mely zsúfolt házat hozott össze. Tartalmatlan, köznapi fércelmény amelyben legföllebb a fényes kiállítás hat a néhány jó zeneszám mel­lett, de a darabnak valósággal obszcén pikantériái ízléstelenek és nem a mi közön­ségünk számára valók. Nagyon csodáljuk, hogy mégis ilyen darabok vonzanak nálunk, melyekben az erkölcsöt fejtetőre állítják, s amelyeknek prűd és olcsószellemeskedései minden jóizlésű hölgynek arcába kergetik a vért. A darabban igen jól festettek Holéczy Ilona, mint haditudósító és Tábory Frida mint az asszonyregiment parancsnoka, kik­nek jelmezei tetszettek. Sikerült volt Szálkai igazgató is Mandl Móni terménykereskedő szerepében. Vasárnap délután Beöthy László és Rá­kosi Viktor által komponált Aranylakoda­lom cimű hazafias szinmű ment, melyen szintén szép számmal vett részt az ifjú­ság. Este Verő György, e jeles operettiró A bajusz cimű operettje került szinre, telt nézőtér előtt. A színpadi leleményes jele­netekben gazdag darabot Tábory Frida primadonna (Stolczenburg Matild grófnő) és Holéczy Ilona (Kozáry Ilona) játéka tette kivált élvezetessé, kiknek ügyes játékához csatlakoztak a mindig sikerült alakítást produkáló Pápay (Plachovitz Ottó) és Szal­kay Lajos szerepei, midketten ügyesen ol­dották meg szerepeiket, az élvezetes ze­nének és az összes szereplők összevágó játékának nagy része volt az általános si­ker elérésében. Hétfőn harmadszor ismételték meg a János vitézt, szintén zsúfolt ház előtt, mi­ről örömmel emlékezünk meg, mert jól esik látnunk, hogy az igazi tősgyökeres magyar darab, mely a jóizlést fejleszti, mennyire meghódítja mindenfelé a közön­séget. Kedden este Gabányi Árpád vígjátéka: Az emberevő volt repertoiron A címszerepben Peres Bogdán nyug. tanácsos személyében Nyitray Sándor mindig jóizű komikus je­leskedett és okozott sok derültséget, s igen életrevaló alakítást mutatott Peres Zsuzsika szerepében Kövi Kornélia, ki e neki való szerepet ügyesen interpretálta. Ugyancsak jó volt Holéczy Ilona Peres Anna kis szerepében. Tegnap este Eisler Edmund világhírű operettje a Vándorlegén}' me t, melyről vasárnap referálunk. Masque de Fer. HÍREK. — Rupert napja a főgimnáziumban. Az esztergomi kath. főgimnázium ifjúsága régi szokás szerint változatos programmú, nagyon ügyesen rendezett matinéval ün­nepelte meg vasárnap délelőtt közszere­tetben álló igazgatójának névnapját. Bár külön meghívókat nem bocsátottak ki, a nagyszámú, előkelő közönség valósággal megtöltötte a tágas dísztermet s tisztele­tének ezen kimutatásával szép harmóniába olvadt össze a lelkes és őszinte érzésű ifjúsággal. Az első szám az ének- és ze­nekaré volt: Verditől Szárnyat ölts fel, kar a Nabukodonozorból jó összhangban előadva. Utanna Mikla Sándor VIII. o. t. mondta el üdvözlő beszédét társai nevé­ben, melynek minden sorából kiérzett, hogy a jószívű, szeretetre méltó igazga­tót mily gyengéd láncok fűzik a vezetése alatt álló ifjúság zsenge szivéhez. Nagyon helyes volt Büt.'ner K. I. o. tanulónak sza­valata, ki Nóra Istvánnak gyönyörű köl­teményét: „Édes anyámnak" adta elő ár­tatlan természetességgel. Ügyes volt s így méltán kisérte elismerés a két Schleiffer­fiú hegedű és zongorajátékát, Janits Imre III. o. t. szavalta el azután jó alakítással Váradi Antal „Stella Maris" c. költemé­nyét, majd Tóth Kálmán „A gyöngyvirág" c. bájos virágregéjét, Putz Rezső IV. o. t. Mozart: Változatok az A-dur szonátából, zongorán valóságos virtuozitással játszotta, Smgcr Gy. 111. o. tanuló. Váradi: Boldog­asszony Anyánk c. költeménye után, me­lyet Bartók E. II. o. t. szavalt el, követ­kezett a 9. szám s egyúttal a leghatáso­sabb, Romanek K. VII. oszt. tanuló érde­kesen megkomponált ünnepi jelenete. • A könnyen gördülő verselés, s a magasan szárnyaló gondolatok egyaránt dicséretére válnak az ifjú szerzőnek. Gondolatmenete az, hogy lehetnek nagy ideáljaink, lehet­nek, kiket csodálva tisztelünk, de szere­tetünkre csak a szerénységgel párosult nen.es, tiszta j-.llem, szerető szív számit­hat. Wagner, Tanhäuser és Bellini, Norma c. operájának egy részlete zárta be az ünnepélyt az ének és zenekar együttes előadásában. Végül az ünnepelt igazgató, Hollósy Rupert köszönte meg az ifjúság­nak, s a jelenlévő közönségnek a szives megemlékezést. — Képviselőjelölés. Megbízható kezek­ből vesszük az alábbi sorokat. A köböl­kúti választó kerületben a katholikus pap­ság Szemere Miklóst szándékozik felléptetni dissidens programmal; mig az összes köz­ségekből alakított földmives választók kül­döttsége függetlenségi programmal Sza­czelláry György volt képviselőnek fogja a jelöltséget felajánlani. — A Kath. Kör böjti estélyeí- Az „Esz­tergomi katholikus Kör" böjti szórakoz­tató estéinek sorozatát f. hó 25-én nyi­totta meg és folytatólag 26-án tartotta a másodikat. Mindkét est sikerének orosz­lán része Dreischok Sándoré, ki délvidéki utazásain összegyűjtött képeit mutatta be laterna mágika segítségével. Az első es­tén láttuk Velence, Róma és Nápoly cso­dásan szép vidékét, művész tehetségre valló tárgy megválasztással olyan tökéle­tesen reprodukálva, hogy hivatásos fény­képezőnek is díszére vallhatták. A máso­dikon a Dalmát tengerpart vadregényes vidékeit, Horvát, Sziavon Szerb nép életét varázsolta elénk. Kedvesen szórakoztató ének számmal szerepelt az első estén Brenner Ferencné, Brenner Juliska zon­gora kísérete mellett. A diletáns ének művésznő lágyan csengő hangja nagy iskolázottságról tett elénk tanúságot és élénk tetszést aratott. Énekelte a „Die Beichte" és a „Zúg a vihar háborog a Balaton" c. énekeket. A második estén Brenner Juliska szerepelt zongora számá­val, előadva befejezett készültséggel, és ismert brillians technikával a Chopen Noc­turne és Chaminade concert etude c. zene számokat. A nagy termet szorongásig megtöltő közönség mindkét estén zajos tapssal honorálta a szereplő hölgyeket és Dreischok Sándor előadását, kik mind­egyike kedves emléket szerzett szereplé­sével a Körnek. — Ä rendőrség fegyelmi ügye tegnap került tárgyalás alá a fegyelmi választ­mányban, mely aképen határozott, hogy Niedermann József rendőrkapitány és Ga­rami Károly biztos ellen a fegyelmi eljá­rást abban hagyta, mig Békási Rezső biz­tos ellen felfüggeszti azon ideig, mig a büntető bíróság ügyében határozni fog. Ez ügyre még visszatérünk. — Á Keresk. és iparbank közgyűlése. Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank f. hó 26-án d e. 10 órakor tartotta dr. Feichtinger Sándor kir. tanácsos elnök­lete alatt XXXI-ik évi rendes közgyűlé­sét. Az elnöki jelentés megemlékezett a súlyos veszteségről, a mely az intézetet Oltósy Ferenc igazgatósági tagnak halá­lával érte és indítványozta, hogy a köz­gyűlés fájdalmának jegyzőkönyvileg ad­jon kifejezést. Jelentés tétetett, hogy az 1904. évi március hó 27-én tartott évi rendes közgyűlésén hozott összes hatá­rozatok végrehajtattak s a részvénytőke, — amelyre a részvényesek részéről csu­pán 50°/ 0 fizettetett be, — a tartalékalap­ból elvont L00,000 koronával 4C0.000 ko­ronára kiegészitetett. Az intézet fejlődésé­ben az elmúlt év folyamán örvendetes haladás mutatkozik. Pénztári forgalom 1904. évben 11.382,308 kor. 83 fii. volt. A mérleg adatai szerint, a betét állomány 4.718.978 kor. a váltótárca 753.031 kor. a jelzálogos kötvény tárca 2.985,900 kor. 67 fii. a zálog (előleg) tőke 116,267 kor. a folyószámlák 472,250 kor. 43 -fii. ösz­szegekkel szerepelnek. -Az 1904. évi de­cember hó 31-én jegyzett tőzsdei -árfo­lyamnál jóval alacsonyabb áron felvett értékpapírok álladéka 506,950 kor,-át tett ki. A kimutatott tiszta nyereség 58,733 kor. 48 fillér. Az 1904. üzletévi szelvé­nyek közgyűlési határozattal 40 koroná­val váltatnak be. A közgyűlés a mérleget zárszámadásokat s a nyeremény felosztá­sára vonatkozólag tett igazgatósági javas­latokat egyhangúlag elfogadta s jóvá­hagyta. Ezek után a közgyűlés Kaán Já­nos vezérigazgatót és Marosi József he­lyettes vezérigazgatót újból s Oltósy Fe­renc elhunyt igazgatósági tag helyébe Philipp Kortrádot, egyhangúlag választotta meg. Indítványok nem tétetvén, 'az ülés az elnök lelkes éljenzésével véget ért. — Gyümölcsoltó Ünnepe. A Mária ün­nepek egyik jelentőségteljes, régi magyar szokás szerint nagy áhítattal ünnepelt napja volt szombaton. Gyümölcsoltó Bol­dogasszony. A gazdák e naptól kezdik a kert gondozását; az oltást, a nyesést, mert a téli vegetálás után megdagadnak a rügyek s nemsokára lomb fakad a galy­lyakon. — Igazgatósági ülés a takarékban. F. hó 27-én délután 5 órakor az esztergomi takarékpénztár igazgatósági ülést tartott, melynek tárgya az igazgató tanács tagjai­nak megválasztása volt. Ez alkalommal ujabbi három évre ismét a régi tagok, és pedig Brenner József, Dr. Földváry István, Maiina Lajos és Rudolf Mihály lettek megválasztva. Az ülésen a taka­rékpénztár nagyérdemű igazgatója Reusz József elnökölt, kit súlyos betegségéből való felépülése alkalmából Dr. Csernoch János prael kanonok, igazgatósági tag melegen üdvözölt. — Városi közgyűlés, Esztergom város képviselőtestülete ma délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgy­sorozata a következő : LA földmivelés­ügyi miniszternek leirata, a szénkéneg rak­tárak ellenőrzése tárgyában. 2. Schvetz Vilmos kir. tanfelügyelő átirata, hivatalá­nak elfoglalásáról. 3. Dr. Zwillinger Fe­renc ügyvéd feljelentése, dr. Uray István h. rkapitány ellen. 4. Erdőmester jelen­tése a mult évi fatermés értékesítése tár­gyában. 5. Adorján János városi képvi­selő előterjesztése, a helybelieknek a hely­pénz-fizetés alól leendő fölmentése tárgyá­ban. 6. A pénzügyi bizottság javaslata, Párkány község villamos világitása ügyé­ben. 7. Ugyanannak javaslata, a gimná­ziumi épületnek és a város tulajdonát képező rendi székháznak villamos világi­tása ügyében. 8. Ugyanannák javaslata, a Kossuth Lajos-utcának a városház köz­től a Kis-piacig terjedő szakaszán leendő csatorna épités tárgyában. 9. Tanácsi elő­terjesztés, a gyurgyalagi földek eladása tárgyában. 10. Ugj^anannak előterjesz­tése, a katonai barakk melett épült kan­tin ügyében. 11. Főügyész jelentése, a látóhegyi földek tulajdonjogának végleges rendezéséről. 12. Főügyész jelentése, a nagykövezési és aszfaltozási munkálatok­ra vonatkozó szerződések megkötéséről. 13. Főügyész jelentése, Varga Dezső Fe­renchének Kálvária-alapitványi és Jópász­tor alapítványi tartozásának rendezése tár­gyában. 14. Főügyész előterjesztése, a vá­rosi könyvtár alapító levelének megállapí­tása tárgyában. 15. Özv. Oltósy Ferencné kérelme, a régi sztgymezei tűzfecskendő te­lepnek megvétele tárgyában 16. özv. Bu­rián Lajosné kérelme, kegydijának fel­emelése iránt. 17. Ivanits Miklós kiadó kérelme, segély kiutalása iránt. 18. A Mensa Académia Egyesületnek 'kérelme, anyagi támogatás iránt. 19. Domnánovics Mária illetőségi ügye. 20. Folyó évi feb­ruár havában megtartott pénztárvizsgálat­ról fölvett jegyzőkönyvek. 21. Gazdasági tanácsnok hivatalos jelentése, a dédai csár­da eladása tárgyában. — Iskola megnyitás. A sárisápi iskola, mely a kanyaró fellépte folytán záratott be, f. hó 27-én megnyittatott. — A megyeháza átalakításának kér­dése immár a megvalósulás stádiumába lépett. A belügyminister legújabb leiratá­ban, melyben a felszabadult 3 u / 0-os pót­adó hovaforditásái a vonatkozó közgyűlési, valamint több, az őszi közgyűlésen hozott határozatot hagyott jóvá, a többek között jóváhagyta a megyeháza átalakítását 110.000 korona költséggel. Amennyiben a tervek jóváhagyást bizonyos célszerűségi szempontokból nern nj^ertek, uj tervek lesznek készítendők olyképen, hogy az át­alakítási munkálatok a 110.000 korona keretén belül eszközölhetők legyenek. — Pénzügyi bizottsági ülés. A város pénzügyi bizottsága pénteken tartott ülé­sében több fontos dolog került tárgyalásra. Igy a többek között a leányiskolái helyi­ségeknek villámmal leendő világitása, mit azonban a bizottság mellőzött, mivel a bevezetést drágának találta. Párkányt ille­tőleg á villamvilágitás bevezetésére vo­natkozó szerződést jóváhagyta. A gimná­zium és a bencésrend székházára vonat­kozólag azt határozta, hogy a villámnak csakis a gimnázium épületébe való beve­zetési költségeit viseli, egyebet nem. A nagy kövezési munkálattal kapcsolatban, kimondotta, hogy a postaköztől a kispi­acig, a Kossuth Lajos utcában csatornát építtet. Adorján Jánost azon kérelmével, hogy a helybeliek helypénzt ne szedjenek elutasította, végül pedig kimondotta, hogy a vizvezetéki ügy ismertetését szokszorosit­tatja s a bizottsági tagoknak megküldi ta­nulmányozás céljából. — Épitészeti bizottsági ülés. A város építészeti bizottsága hétfőn délután ülést tartott. A többek között véleményezte Reinhardt Miklós vendéglős által a szige­ten, a volt Felzenburg-féle kertben épi-

Next

/
Thumbnails
Contents