Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-08 / 3.szám

ESZTERGOM es VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA "-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak:, Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Prokopp Gjjula és Brenneí Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. ===== A reáliskola államosítása. I. Esztergom, január 5. A reáliskolának 32 év óta vajúdó ügye jelentékeny lépéssel jutott előbbre a f. hó 2-án útra kelt küldöttség missiója nyomán. A városnak 1902. évi augusztus hóban tartott közgyűléséből a reáliskola államosítása s további fejlesztése érdekében felterjesztett kérvény elintézésének siettetése volt e küldöttség feladata. Ugy a közoktatásügyi miniszternek, mint a miniszterelnöknek azon biztató kijelentését hozta magával e küldöttség, hogy a város nyomasztó anyagi helyzete és kulturális érdeke, valamint további fejlődésének biztosítása a kormány szükségszerű gondoskodását igényelvén, a reáliskola ügyében egy izben már megkezdett, de kellő megegyezés hiányában megakadt tárgyalás fonala a legrövidebb időn belül újból fel fog vétetni a város anyagi érdekének legszélsőbb méltányosságig menő védelmével. Min akadt meg tehát a tárgyalás menete a múltban, s meddig terjedhet a város anyagi érdekeinek védelme e közintézmény fejlesztése kapcsán ? Staccato. Az ablaknál álltak ; a kertet nézték. — Ősz volt. Borult az ég naphosszat. A felfuttatott vadszőlő dércsípte, megvörösödött lombjai fáradtan hajlottak az ablak fölé. Nyirkos volt a föld, szomorú az a sok száradófélben lévő virág. A rózsatők fatytyúhajtásaira büntetlenül kúszott valami élősdi növény. Az egész kert siratta a nyár éltető sugarát, az esték illatát, a hajnal harmatát, az ápoló, gondozó kezet . . . ítt az ősz! Mintha megvénült volna minden ez alatt a néhány nap alatt ... Meglátszott minden parányon, hogy teher neki a lét. Megeredt az eső — az a hideg őszi eső, amely bele ül az agyba, elfojtja a kedélyt. Olyan borús, olyan szürke tőle az ember lelke, mint az égbolt, arra délnyúgot felé. Ott álltak az ablaknál, ketten. Egy fiú, és egy leány! Most már azt nézték, hogy milyen furcsa, apró patak lesz az ablaküvegre vert esőcseppekből. A lányka fázott, vacogott a foga — közelebb húzódott a fiúhoz. Hozzásimult, hízelegve, odaadóan, mint a macska szokta: dorombolt is hozzá. A kormánynak államosítás vagy új iskola létesítése alkalmával szokott feltételei, hogy az illető község állítson egy megfelelő s kellően felszerelt iskola-épületet és biztosítsa minimálisan azon állandó évi hozzájárulás összegét, mely a normális viszonyok alapján egyébként is a község terhét képezné. Ha e két feltételt a város teljesíthetné, az államosítás s tovább fejlesztés két kölcsönösen váltott „igen"-re megvalósulna. Csakhogy e teher nagysága akkora, hogy ezt csak oly községek vállalhatják, melyek kellő anyagi erő mellett egy iskola szellemiértékeért minden áldozatra utalva vannak, mert különben gyermekeik nevelésében más városok iskoláira vannak utalva. Esztergom törekvése egy állami főreáliskola iránt más szempontból bírálandó el. A főváros közelsége, ipari s kereskedelmi absorbeáló ereje azon megvalósult csalódásba vitte Esztergomot, hogy a kedvező forgalmi összeköttetések e város anyagi érdekének előnyös szolgálatot tehetnek. Nem igy vált be a számítás, ellenkezőleg az egyébiránt kis környék is Budapest vásárló közönségévé fejlődött, sőt a helybeli vevő — Meséljen valamit. — Mit ? — Valami szomorút! Olyat, mint az idő . . . magáról meséljen. Magáról és arról a lányról, . . . arról akit annyira szeret! — Magát szeretem, mást nem is szerettem soha! És a leány barna hajához szorította ajkát. — Mese az! Meg is sirattam akkor! .. Azt hittem, hogy soha sem lesz már az enyém, hogy mi so' sem állunk igy egymás mellett, hogy én so'sem hajthatom a maga vállára a fejem! — Pedig mégis! A férfi felsóhajtott. Olyan volt az a sóhaj, mint az ősz lehelete : alig érzik, s mégis lepereg tőle néhány levél. A lány nem vette észre ; folytatta. — Örülök, hogy itt van, hogy mellettem van, pedig érzem, hogy csak visszamenekült hozzám. A lelke még mindig ott maradt annál a lánynál! . . . . Nem vagyok féltékeny; olyan erősen hiszem, hogy az enyém lesz majd a lelke is, hogy nem lehetek az. Beszéljen róla ; szívesen hallgatom! — Nem! Fáj még nekem! Látta, megmondhatom nyíltan, úgy is tudja, hát minek is titkolnám. Majd ha elmosódik egy kissé az emléke ! — Azért fáj, mert nem beszél róla soha! Legyen több bizalommal irántam ! is a legszükségesebb mindennapi piaczi szüségletén felül vásárlásait a minőségben és választékban gazdag fővárosi piacokon bonyolítja le általában készpénzen, mig a helyi üzleteknek a kényszerült hitel-ügyletek jutnak. Az elszegényedés irányzatával bűnhődik tehát e város az egyébiránt reményekre jogosító számitások azon hibájáért, hogy a kedvező forgalmi összeköttetéseknek csak előnyei lettek tetszetősen kidomborítva. A forgó tőke, mint a város közvagyona egyre fogy tehát s nem nyílnak oly új jövedelmi források, melyek e közvagyon emelkedését eredményeznék. Iskoláink jelenlegi keretének befogadó képessége kimerült: a felvett létszámnál többet felvenni nem tudunk, kereskedelmi nyelven szólva nincs e tekintetben kínálatunk, lassan el kell halnia tehát a keresletnek is s oda terelődik, hol minden irányban magas kínálat mutatkozik, de ott aztán a kereskedelmi érdekek kielégítése kapcsán az iskola ügyben oly magas kereslet áll elő, hogy a város, állam nem győzi a drága iskola-épületek, a parallel osztályok számát szaporítani egész addig a határig, hol már egy egészséges isTalán meggyógyítom, talán elfelejtetem vele, azt a „nagy" baját! Higyje el, nem is olyan nagy baj az! Istenem ! Tudja, a mikor maga kimaradt a házunktól, azt hittem, hogy belehalok ! Pedig nem megy az olyan könnyen! Fájt! Aztán kisírtam magam, és jó volt minden ... de most mégis, jobb, hogy itt van, hogy visszajött! — Felkacagott, tetszett neki a saját merészsége, hogy ezt mind meg merte mondani ennek a férfinak. Aztán hozzátette: Hát beszéljen! —- Nagyon jó lány maga Margitka ! Nem érdemlem én meg azt a nagy szeretetet Margit! Nagyon sok bánatot okoztam én magának! — Nem is olyan sokat! Nem is fájt! — Édes gyermek! Azért tagadja, azért kívánja, hogy a lányról beszéljek, mert szeret! . . . Azért teszi eZt mind ! No nézzen a szemembe ! Ugy-e ? — Talán azért! Ne kéresse magát, mondjon el mindent, aztán elfelejtünk mindent! — Sötétedett! Tüzet rakott a cseléd, a kályha parazsa világította meg a szobát! Szinte barátságos volt igy. — Jöjjön a tűzhöz, fázom! mondta a lány. Széket vittek a kályhához, kettőt. Egymáshoz bújtak, mint a két ijedt madár. — Hát hallgasson ide! kezdte a férfi Volt egyszer egy kis diák, aki szorgalkolai szellem fenntartása lehetetlenné vált. Ha már kelendővé lett a fri-* vol szó, szabad legyen azt a hiedelmet is frivolitásnak bélyegezni,hogy 500—1000 tanulóval dicsekvő iskola előnyösen nevelheti, eredményesen taníthatja növendékeit. Már pedig a budapesti iskolák kevés kivétellel mind ily népesek. Üdvös a takarékosság elve, de bűn az iskolákkal szemben, mert évente ezer és ezer tanuló esik áldozatául iskola rendszerünk takarékoskodásainak. Aki valaha figyelemmel érdeklődött a gyermeki lélek fejlődése iránt, annak minden esetre észre kellett vennie, hogy az elégtelenül osztályozott tanulóknak legalább fele a viszonyok kedvezőtlen disposicióinak esett ártatlan áldozatául holtig tartó büntetéssel. A gonosztevők védelmet találnak a kor humánus szellemében, de a gyermek, a szülő kincse, a haza reménye szellemének üdeséget, értelmének fényét, erkölcsének nemességét veszti el a 68-as létszámban; számára nincs pénzen megvásárolható könyörület, neki oly emberré kell lenni, aminövé zsenge önerejéből lehet, mert az a tanítás, a nevelésnek azon mértéke, mely e tömegnevelésben masan bújta a könyvet, valami vizsgára készült. Akkor nem fütyült ilyen barátságtalanul a szél, mint most; napfény volt mindenütt, a kis diák szivében is, nem volt árnyék sehol, legalább a kis diák nem látta. Nem perzselt a nap csak melegített, mint a maga csókja . . .' . . . Napos helyet keresett az udvaron, oda ült és a mérhetetlen stúdiumát böngészte. Egyszer úgy érezte, hogy valami elszabadult napsugár bántja a szemét. Ott cikkázott, hol a könyvön, hol a ruháján ; és amint ismét szemébe ért, ..belepróbált nézni és egy kis lányt látott a nyomában, aki mellett elhalaványodott az a játszi napsugár. Olyan szép, pajkos lányka volt az, mint amilyenek a kis lányok majd mind. Egy tükör darabbal játszott és jól esett, megbosszantania vele ezt a komoly kis diákot. A kis ^diák nézte . . . nézte, előbb kissé haragosan, majd vágyó szeretettel sokáig. Azóta nem kellett neki a könyv, a szőke leányok szeretete, a meleg napsugár, csak a kis Mici mosolya. Reggel azt leste, hogy mikor lebbenti föl, az a földön járó kreol angyal a függönyét és azután azt az egy ablakot nézte napestig. Nem ismerték egymást, s mégis teli volt a szivük vággyal! Olyanok voltak, mint két kalLba zárt madár. Legalább a fiú azt képzelte ! Hitt abban, hogy az igaz rokonszenv so'sem marad viszonzatlan ! „Esztergom és Vidéke" tárcája.