Esztergom és Vidéke, 1904
1904-03-20 / 23.szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (23. szám.) 1904. márczius 20 9. „Nagy, újra fényes lesz a haza." énekelte az ifjúság. 10. „A hazáról." Szavalta: Vezér János főtanitó. 11. „Hazádnak rendületlenül." Énekelte az ifjúság. Lohner József tanító tartalmas beszéde erős hazafias lélekre vallott, s Vezér János főtanitó szavalatából is a meleg honszerelem ragyogott. A növendékek magyaros szavalatai és 2 szólamu énekei a főtanitó buzgóságát hirdették. A tanítói kar Székely József plébánossal élén semmi fáradságot nem kiméit, hogy e szent napot emlékezetessé tegye és a nagy nemzeti hősök kegyeletét belecsöpögtesse a kis csemetékbe, mig a helyben levő nagyszámú inteligencia, valamint a községi elöljáróság, oly gyéren jelent meg az ünnepélyen, hogy az nem nagy becsületére válik községünknek. Hogy miért volt általános a részvétlenség, az meg nem magyarázható. Pedig ily német ajkú községben kellene kettőzött buzgalommal mindent elkövetni a magát magyarnak valló inteligenciának, hogy a magyar érzés és a nemzeti kialakulás minél erőseb b arányokban érvényesüljön j Egy jelenvolt ünneplő. Párkányban. A szokott kegyelettel ünnepelték meg az idén is március 15-ét Párkányban. Mozsárlövések hirdették már kora hajnalban a nagy nemzeti ünnepet. Nagy számmal jelentek meg a hősök emlékeért tartott Istentiszteleten, mely után, mikor már a „Hymnus" akkordjai elhangzottak, a Templom-téren összegyűlt ünneplő közönség előtt Szkalka Lajos, tan. kép. mag. tan. gyönyörű beszédben méltatta a dicső hősök emlékét. Hangja mint égzengés zúgott végig a megihletődött tömegen, — irja tudósítónk — megremegtetve, lázba ejtve a sziveket! Oly hatással beszélt, hogy sokan könyeikkel áztatták a már vérrel áztatott földet. Az ünnepélynek este volt a folytatása a „Központi vendéglő"-ben rendezett társasvacsorán, hol szintén több szónok mondott gyújtó és igazán hatásos beszédet. ünnep Sárkányban. Köbölkút, márc, 14. Sárkány község megszokott csendjét mult vasárnapon, e hó 13-án, szokatlan ság, mert hittem, hogy igaz lesz. Mint j szent talizmánt, szívtam lelkembe a holt' betűk minden szavát. Azzal a husz éves szerelemmel azt hittem, hogy minden férfi becsűles s j hogy minden férfi megtartja esküjét. Egyszer azt irta, hogy jön. Ősszel, szelíd szeptemberi délutánon, mikor még a nap sugaraival csókolja a virágokat, a fákat. Vártam. És képzeletem aranyos tarkára festette a jövőt. Nem is tudtam, j hogy fogadjam. A szobámat ugy ren-J deztem be, mint azelőtt volt, minden emléket felkutattam, mely előttünk kedves lehetett. Ezekkel díszítettem fel a környezetet. A boldogság előre megrészegített, láámoros lettem s ebben az édes delíriumban azt hittem, hogy mellettem van, kéz a kézben, ajk az ajkon, szivünk dobogását hallgatva egymás kebelén. A mit a képzelet csapongó világa csak rózsás-aranyosra fest, mind, mind láttam, hittem. És vártam. Jött a szeptember, jött a borús október is, elmúlt november és — benne voltunk a fehér télben, kikeletben — nyárban — és én csak vártam. Valami erős bizalom tartott fogva, a mámor ködében, csak az ő bátor alakja világított felém s szivemben újra mef újra felcsendült a szó: élénkség zavarta meg. Egyik uri fogat a másikat érte, s a lakosság kicsinyje, nagyja ünnepi ruhában az iskola épület körül csoportosult. Ugyanis ezen napra volt kitűzve a földmivelésügyi miniszter által Drozdik István uraadalmi cselédnek adományozott d'szoklevél és 100 korona jutalom ünnepélyes átadása. Déli fél 12 órakor megjelent az iskola termében Pongrácz Kázmér tb. főszolgabíró, mint a főispán kiköldötte, továbbá a földesúr Boronkay Jenő, ifj. LuczenbacherWhl földbirtokos, Katinszky Lipót uradalmi ügyész, az uradalmi tisztek, továbbá a község elöljárósága, képviselőtestülete és a község összes lakossága, az uradalmi cselédekkel és az aratókkal együtt. Pongrácz Kázmér tb. főszolgabíró a jelenlevők szívélyes üdvözlése után ékes szavakban ecsetelte az ünnep jelentőségét, s különösen kiemelve, hogy a földmivelésügyi minister a díszoklevéllel és pénzjutalommal nemcsak a hosszú, de kiváltkép a hű szolgálatot óhajtotta jutalmazni. Kitüntetés ez a cselédségre, de kitüntetés az uradalomra is, mert rövid egy év leforgása alatt ez már a második kitüntetés. Az élénk éljenzésekkel honorált beszéd után Boronkay Jenő földbirtokos szólt, örömének adva kifejezést, hogy Drozdik István három nemzedéken át hűen szolgálta az uradalmat, s egy példája lehet a többi cselédeknek. Szorgalomra, kitartásra buzdítva őket a jövőbe is ; egyúttal az Összes jelenvoltakat ünnepi áldomásra hivta meg. Miután az ünnepelt s a cselédek nevében Drevenka Miklós béres e kitüntetést megköszönték, a gyülekezet feloszlott s kezdetét vette a néplakoma, hol teritett asztalok és jó bor mellett késő estig mulatott a nép. Az urak Boronkay Jenő vendégszerető asztalához voltak hivatalosak. -JTTÜL HI Inni n iiJniwV TmtrarW «Im^Fm — Névnapok. Pénteken volt Sándor, tegnap pedig József napja. A sok Sándor és József köszöntése, egész mozgalmasságot idézett elő. A gratulálok jó kivánataihoz mi is fűzzük a mienket. — Az igaz szerelem lesz küzdelmemben segitő társam s a szerelem olyan erős hatalom, melylyel a poklok kapuit is be lehet törni! Hogy multak hetek, hónapok, hogy levele elmaradt, nem ejtett csüggedésbe. Hittem, hogy igazam van. A delirium hatalmába ejtett. Oda ültem az ablakhoz és onnan lestem, mikor fog befordulni az utcánkon az a várvavárt ismerős, az é* hősöm, az én félistenem, hogy mint a mesebeli lovagok, örökre magáévá tegyen engem, hűséges, szerető aráját . . . Az évek multak. Ősz őszre jött, de a lelkemben csak erősebb lett a hit, hogy még megérkezik. Az arcom, igaz, hogy egy kissé sápadt s a szemem körül is mintha megjelentek volna azok a hajszálfinom vékony barázdák, melyek az élet nyomai s melyek a homlokomon is végighúzódnak szép sorjában. A hajamban meg sokszor fehér szál is elővillan. Majdnem több már mint a fekete. Ah, de én hiszem, hogy jön, a lelke, tudom, már itt is van körülöttem, itt lebeg a levegőben, jön, jön, jönnie kell! Várok . . . Haldoklás van odakünn. A természet haldoklik. Tarka palástját rég levetette s a csupasz, tar növények szürke sora még komorabbá teszi a fájó egyhangúságot. — Házi ezredünk ünnepe. Győrben állomásozó háziezredünk tisztikara lelkesen ünnepelte meg ezredesének, lovag Schweitzer Edének névnapját. A meleg, benső viszony, mely a tisztikar és parancsnoka között kifejlődött, szeretetteljes ünnepé változtatja mindig e napot. — A kaszinó estélye. Kaszinónk húsvéthétfőn táncmulatságot rendez, mit egy rövid műsora hangverseny fog megelőzni. — Bírósági kinevezések Lieb Jenő jbirósági dijnok és Kömley Károly huszár őrmester Szatmárr ól járásbíróságunkhoz írnokká neveztettek ki. — A párkányi székhely kérdás. A muzslai jbíróság és a főszolgabírói hivatalnak Párkányba leendő áthelyezése ügyében, Párkány képviselőtestülete e hó 12-én ülést tartott, melyen egy hat tagú bizottságot választott, melynek feladata lesz az ügyet teljesen előkészíteni. A bizottság tagjai: Rogrün Ede, Klement Ferenc, B^chl Lajos, Szekér Gyula, Tóth Kálmán é3 Szalma János. — Kossuth kép a reáliskolának. Pospesch Antal vasúti főmérnök elhunyt fia emlékére egy Köäsuth képet ajándékozott a reáliskolának. A képet az előző években a reáliskola a nevezett ajándékozótól mindig kölcsönbe szokta kérni, a március 15-én tartandó iskolai ünnepségre. — Telepengedélyezési eljárás. A városi vili am világítási mű telepének engedélyezési eljárása csütörtökön délelőtt tartatott meg. Az érdekelt szomszédok részéről ki sem jelenvén meg, kifogás avagy észrevétel senki részéről sem tétetett. — Hajózás. Budapest és Wien között a személyhajójáratok e hó végével indulnak meg. És pedig Budapestről az első hajó indul 28 án, mig Wienből 30 án. — Sziniengedély. Szabadhegyi Aladár színigazgató sziniengedélyenek április hóra szóló meghosszabbítását kérelmezte, mig Mezey Béla július augusztusra kért engedélyt. Szabadhegyi kérelmének elutasításával a tanács az utóbb nevezettnek engedélyt adott. — Ülések a megyénél. Áz állandó választmány április hó 5 ón d. e. 10 óra- i kor, mig a törvényhatóság bizottsága 7-én d. e. 10 órakor rendkívüli ülést, tart, melynek főbb tárgya a közigazA levegő nehéz a nedves fehér párázattól, mely ezüst fátyolával bevon mindent, mindent. Mint szemfedő a ravatalt. Itt ülök az ablaknál. Szemközt velem Ő maga. Nem! Nem maga ! Ez egy megőszült, szelid arcú jóságos — öreg ember. Az arca fehér, a szemei fáradt tekintettel révedeznek ki az utcára. Én meg csak mosolygok. Mintha csak valami bohó gyermek-álomra emlékeznék. S valami édes, régi emléket borit el lassan fátylával szivemben a — feledés. Emléket, egyiket a másik után. A szelid képű aggastyán csendesen szólal meg. — Emlékszik-e még ? Itt ültünk kettecskén szemközt, közel egymáshoz. Lázas leheletem perzselte arcát, kezem forrón szorongatta kezét. Tekintetem egy élet üdvösségét ragyogtatta. Maga nem szólt, csak sirni szeretett volna, de nem volt szabad. A jegygyűrűje tiltotta. Pedig csak egy szó s az élet minden boldogsága nyílt volna meg előttünk. És én belekacagtam a beszédébe. — Nem lehet az igaz ! Nem ! Dehogy! A szelid arcra borulat szállott. A szeme tétován tekintett maga elé. — Hát az eskü ?1 — A férfi felgatási bizottságban és a központi mezőgazdasági bizottságban megüresedett tagsági helynek választás utján leendő betöltése. — A gazdasági tanácsos fegyelmi ügye, mely már sok mindenféle hol jó, hol meg rosz hir alakjában kisértett, ujabban ismét napirenden van és pedig olyképen, hogy hiányok pótlása végett visszakerült a megyéhez, mi azonban lapunk zártáig meg nem történt, de ha az már lassan másfél évnek utánna megtörténnék, úgy az a legsikerültebb példája lenne a közigazgatás egyszerűsítésének. — Központi választmányi ülés volt tegnap a megye házán, melyen a törvényen kívüli állapot megszűnése folytán most már a képviselő választók jövő évi névjegyzékének kiigazítására vonatkozó munkálatok folyamatba tétele elrendeltetett. Irányadóul az 1903 évi adókivetési lajstrom fog vétetni. — A főügyész hármas jelentése. Dr. Földváry István, városi főügyész, kit a közgyűlés a város képviseletében a Budapest-dömösi tervezett villamos vasút vasárnapi értekezletére küldött ki Budapestre, alkalom adtával eljárt a ministeriumnál, hogy a conversió és sertés piac ügyében az elintézést szorgalmazza. A villamos vasútról szó'ló jelentésében, felhívja arra a város figyelmét. A conversió ügye a jelentés szerént még elintézetlen, mig a sertéspiac behelyezése ügyében azzal érkezett haza, hogy az sehol a belterületen engedélyezve nem lesz, s nem lehet a nemzetközi állategészségügyi egyezmények értelmében, s ha vannak városok, hol a törvény ellenére a város belterületén vannak a piacok, úgy az meg lesz szüntetve. Annyit azonban kilátásba helyeztek, hogy a saját felhajtásra engedélyeztetni fog a Csillag utcában a piac, mig a vidéki felhajtásnak a város sertéseivel való érintkezésnek elkerülése végett kell a külterületen elhelyeztetni. — A fogyasztási segélyt, mellyet az állam városunknak évenként adni szokott, 1903 évre a minister 26526 kor. 74 fillérben állapította meg, melyből 12000 kor. még a mult évben lett folyósítva, mig a többi most 1904. évre pedig előleg cimén 15000 koronát utalványozott a minister. — Büntető feljelentés. Laiszky Jáno3 könyvnyomda tulajdonos büntető feljelentést tett azon falragasz miatt, mely a sajtó munkásai aláírással ellene támadást intézett. — Közgyűlés. Az esztergom-vidéki hitelbank ma d. e. 10 órakor tartja az emelte kezét és úgy esküdte : „Esküszöm, hogy megküzdök minden akadálylyal, de egymásénak kell lennünk ! — Csak mese, bolond mese az egé»z. És újból kacagtam. Szivemben pedig mintha mindegyre sűrűbb fátyol vonná be az emlékeket !... Ámulattal tekintett reám. — Csak mese az egész ? A szerelem olyan hatalom, mellyel a poklok kapuit is be lehet törni! Nem igaz, csak mese... A lelkem rezgett, de szivemből elszállt az utolsó emlék is. A fátyol ráborult teljességében. És én csak kacagtam s olyan jól esett ez a kacagás ! Felállt s kitekintett az ablakon. Az akác sárga levele peregve hullott a földre. A szó elakad az ajkán s a szeme csillog a nedvességtől. Aztán csendesen, szó nélkül megindult, künn halkan némult el lépteinek zaja. A szivemre valami soha nem érzett édes nyugalom száll, a lelkem csendes. Nincs emlék, mely a múltba vissza ragadna, a mámor deliriumát béke és nyugalom váltotta fel. Kitekintek az ablakon. Haldoklás van odakünn . . . Fülöp Zsigmond.