Esztergom és Vidéke, 1904

1904-02-25 / 16.szám

t ESZTERGOM és VIDÉKE. (16. *«am.) i 4 február 25 Az ökrös gazda licitál és nem enged ha addig él is azért, mert ökre, tehene elég soknak van olyannak is, kinek egy talpalatnyi földje nincs, vagy ami van, az kevés. Kultúra alá kell tahát venni minden arra való földet s örök áron kedvező feltételek mellett a földművelők kezébe juttatni, hogy egyrészt a földszükség kielégítést találjon, másrészt, hogy az anyagi megélhetés előmozditassék, és a közvagyon az egész lakosságnak egyenlően jövedelmező alapul szolgáljon. A város ezzel a művelettel, az eladással nem vészit, hanem csak nyer. Nem vészit különösen akkor, ha helyesen megválasztja az időt, az alkalmat és a sorrendet, másrészt ha arra törekszik, hogy a megvett ingatlan a város érdekeinek kellő biztosítása mellett gyorsan és lehetőleg minél kisebb költséggel jöjjön a vevők nevére. A város megkapja földjének tisztességes árát, követelésének tisztességes kamatát és teremt egy olyan adózó közönséget, amely könnyebben fizeti adóját. Ha egyszer annak a marhatartó kisgazdának meg lesz aztán az a földje, amelyen a mesterséges takarmány termelését kultiválhatja, ha lesz elég takarmánya, úgy ő rá nézve a legelő kérdése megszűnik életkérdéssé lenni s önmagából folyólag bekövetkezik egy másik gazdasági ágnak fellendülése. Ez a gazdasági ág a teheneknek lehetőleges istálóztatása mellett, az egészséges tejtermelésnek nagyobb mérvbeni fokozása, az állati betegségeknek lehetőleges korlátozása. Ma a megyének túlsó járásából majd Hont, Komárom és Bars mevedet szegni s azzal ott hagyta az aszszonyt. Mi volt ez ? kérdezte önmagától az asszony. Sándor könnyezik. Talán féltékeny ? Az a könnyes szem mindent megmagyaráz neki. Lelkében felújul egy régi emléknek édes mámora és számot vet magával. Bűnösnek érzi magát, mert tudja jól, hogy rosszul cselekszik: nem kellene neki Ferkót fogadni. Sándor alakja egész nemes voltában áll előtte; az a férfi, ki őt ugy szereti, akit ő nem tud megbecsülni és ez az ember, mint az áldozat ugy vergődik, ő nem akarja az ura barátját megbántani s az a barát, a „gyáva ember "-nek jó indulatát kihasználja. Pellengérre állítja őt s a falu szája megneveti. Ezt az asszony mind tudja. Ledobja magáról az ünnepi ruhát s oda veti magát a székbe. Arcát két kezébe temeti, úgy sir. Minden neszre feltekint, azt hiszi, hogy Sándor jön. Pedig csalódik, mert ö azóta kint jár a határon. Oda borulna a nyakába és bocsánatot kérne tőle. A csendes este már lassan szétterjesztette szárnyait a nagy természet felett. Nagy csend uralkodott a szobában, csak egy-egy mély sóhaj törte meg azt néha, amely az asszony kebléből szakadt fel. Azalatt a korcsmában vigan voltak. Húzta a cigány a szebbnél-szebb nótákat. Folyt a bor asztal hosszat. Ferkó gye ide gravitáló községeiből naponta kétezer liter tejet szállítanak be Esztergomba. Pékjeink vajmi kevés tejet vesznek a helybelitől, s a kabátos emberek legtöbbjének is apró pléhkannákban vidékről hozzák a tejet. Ezek a jelenségek egymagukban is elég fontosak arra, hogy gondolkozzunk felette, de gondolkozzanak felette maguk a legközelebb érdekeltek is, a mennyiben köztudomású, hogy sok földműves gazda, a piacra vitt tejárában találja meg a mindennapi kenyérnek egy jó részét. Mi lesz, ha egyszer arra ébrednek fel a tehéntartó gazdasszonyok, hogy ők a helyi piacon a termelt tejet nem képesek eladni. Azon kell tehát lennünk, hogy a heiyi piacot magunk részére biztosítsuk, hogy az idegenből hozott tejet és tejtermékeket piacunkról kiszorítsuk. S hogy ezt megtehessük, olyan fajtájú teheneket szerezzünk be, melyek bőven tejelnek, másodszor, ha nem verjük ki egész nyáron át arra a kopár legelőre, a szarvasmarhát, ahol eledelt úgysem talál, hanem lehetőleg ístálóban tartjuk, ha a kellő szellőztetés és ugy az istálló, mint a tehén tisztán tartására gondot fordítunk, szecskával, répával, moslékkal etetjük, amivel el lesz érve az, hogy a gazdasszony tehenét délben is fejheti, tehát naponta háromszor, mely istálló rendszernek meg van aztán az a jó oldala, hogy általa a különféle állatbetegségek terjedésének is eleje vétetik, mivel köztudomású, hogy azok betegségei, az idegenből hozott állatokkal való érintkezésből származnak legtöbbnyire. volt a legvígabb. Midőn már jó félkeréken állt, ott hagyta a mulatókat és elment Marosához. Agya lázasan égett, egészen el volt kábulva. Es a bortól j mámoros fd arra ösztökélte, hogy menjen ahhoz az asszonyhoz: ölelni és C3ÓI kölni őt. — A régi szenvedély ! s a gyűlölet egyszerre támadt fel benne. JAjka égett a csókért és szemei öröm* teljesen ragyogtak azon gondolatra, hogy rögtön karjaiba zárja azt az asszonyt. Marcsa pedig eközben mindég Sándor felől gondolkozott. Az ajtó kinyílott s az asszony nem nézve, hogy ki jő be rajta, nyakába borult Ferkónak, aki erősen szorítva magához Marcsát, ajkát ezer csókkal halmozta el. — Sándor bocsás meg suttogta az asszony. — Sándor ? ! ordított fel Ferkó vad dühében, és eleresztette az asszonyt. Hát azt hiszed, hogy Sándort ölelgeted ? Az asszony felsikolt és esdekelve néz fel a férfira, és remegve szólt. — Te vagy az Ferkó ? Isten a megmondhatója, hogy ezt nem tudtam. Becstelen asszony vagyok, óh ítélj el, mert megérdemlem ezt. Nyomorult féreg vagyok megérdemlem, hogy eltapossanak, mert vétettem akkor, midőn fogadtalak. Mindaketten legények voltatok, mindaketten hozzám jártatok, te, meg Sándor is. Úgy szerettem az egyiket, mint a másikat, s avval a tucattal nyújtottam Sándornak kezemet, A bőven tejelő tehenek tartása, az iparkodó földműves gazdát a borjú nevelés gondolatára ébreszti, ami aztán a marha nevelés nem kevésbbé fontos és nagy horderejű kérdését oldja meg, melylyel e lap mult és ez évi számaiban bővebben foglalkoztunk, s amely elmondottak közül, habár ismétlésbe is esünk, felhozzuk újból az erdő egy részének legeltetés céljából való megnyitását. Ha a vadászbérlet tartama alatt módját tudjuk mi ejteni annak, hogy kisgazdáink a marhanevelést fokozottabb mértékben kultiválják s ha ennek folytán bebizonyosodik az, hogy a megmaradó s egyébb célokra nem használható legelő terület az azt igénybe vevő marhaállománynak nem elégséges, az ilykép megszaporodott marhaállomány után járó legelőbér máris födözni fogja a vadászbérlet egy részét. Az erdő egy részének legeltetése mellett még nincs kizárva, hogy a vadászatra bérlő ne kerüljön, hiszen az a 25—40 éves szál erdő, — amely a legeltetésre ugy sem alkalmas, az képezi az igazi vadászterületet, a nemes vad állomány rendesen ezekben az erdőrészekben tartózkodik, mig ellenben legeltetésre, az úgyis alkalmatlan. Es bárhogy is hajtogatjuk a kérdést, ha még a város pénzügyi érérdekét sem feledjük ki, az bizozonyos és elvitázhatatlan igazság, bogy a mai vadászbérlet mellett a külhatárbeli ingatlannak egy oly nagy mennyisége válik értéktelenné, amely árleszállás folytán keletkező kár, sehogy sincs arányban a vadászati jog bérösszegével. Nincs arányban különösen nálunk, ahol a kultúra alá vett föld, — mint már többszörösen kimutattuk — a földműveléssel foglalkozók számarányához viszonyítva, úgyis oly kevés. Úgy áll tehát a kérdés, még pénzügyi szempontból is, hogy a nemes vadállomány nevelésével járó vadászbérlet megszűnte nem járna azzal a kárral, mint a milyen kárral jár annak fenntartása. Ha földet adunk a gazdáknak, elérjük, hogy azok jobb anyagi körülmények közé jutnak, elérjük a tehenek lehetőleges istálóztatása mellett az egészséges tejtermelésnek hatványozottabb mérvbeni kultiválását és ebből kifolyólag, mint természetes következmény, elérjük a nagyobb mérvű trágya előállítását a mely lehetővé * teszi ugy a hegyi szőlőknek újra való betelepítését, mint a homok szőlők fentartását. Aliquis. első szerelmemnek, hogy a másodiknak is megőrizzem szivemnek egy kis melegét. Úgy fogadtalak házamban, mint a régi szeretőmet és örültem, ha veled voltam, de Sándort is szerettem. Sándor mindent tud, az előbb könnyes szemmel könyörgött, hogy ne menjek a j táncterembe, mert féltett te tőled. Az I a könnyes szem mindent megmagyarázott nekem. Ledobtam magamról azt a ' cifra gúnyát, mert nem vagyok arra j méltó, hanem a koldusé való nekem, j aki nyomorogva kerüli a világot. Itt j vártam, hogy majd jön. Elmondottam j volna neki mindent, de ő helyette te léptél be és Isten í a te nyakadba borultam. A pohár betelt, s most meg bűnhődöm. Fuss, szaladj erről az átkozott helyről. A legény, mint a felhajtott vad állt ottan. — Megyek, szólt lesújtó hangon, de gyalázatodat is magammal viszem. Vagy pedig jősz te is velem és oszd meg becsületedet velem is annyi ideig, mint Sándorral. — Ferkó! Ferkó ! hát te is annak nézel engemet ? A te szemedben a gyűlölet lobog, ajkaidról a kárhozat szól és szivedben a gyehenna lakozik, hát voltam én becstelen, mint asszony? — Hát akkor miért vetetted reám úgy tüzes szemeidet? Vagy az a szembeszéd nem volt igazi? Gyere velem, II hazai ipar pártolása. A honi ipar pártolása érdekében a magyar védő egyesület az e hó 29-én tartandó országos női kongresszus szervező bizottsági ülése érdekében a nőegyletekhez honleányokhoz felhívást bocsájtott ki, melynek közlését lapunk mult számában kezdettük meg, s amely további folytatásában eképen szóll: (Folyt, és vége.) De hol és hogyan kezdjük e munkát ? Hogy szervezkedjünk ? Mindenki ott veszi a fonál szálát a kezébe, a hol éri. Ezer kézzel egyszerre rendbejön az összekuszált gombolyag, azután gyorsan csattog a szátfa s egyszeribe készen van a gyönyörű gyolcs meg a remek szőnyeg. Más, ezerféle munkát is végezhetünk. Igy jut a nép és a nemzet apraja-nagyja a nemzeti öntudat ébredésével a hazai iparpártolás révén keresethez. Csak a kell, hogy jöjj, mert még a verebek is azt csiripelik, hogy szeretőm vagy. Az egész falu, de még gyáva uradnak is a szeme elárulja, a te hűtlenségedet. — Hazudsz! az nem igaz. Sokkal nemesebb ember ö. Hanem te takarodj a házamból s többé be ne tedd a lábadat . . . mert nem hittem volna, hogy ily rossz vagy. — Hah! Ördög é3 pokol, — ordított fel Ferkó. — Hát azért sem megyek, s avval oda rohant az asszonyhoz, átfogta őt és szenvedélyesen csókolta az arcát, haját. A nő sikoltott, hangja elfúlt, a legény szomjas csókja alatt. Vergődött mig erőtlenül hanyatlott le a szék mellé ... Az ajtót nagy robajjal lökte be valaki és sápadt, kikelt arccal ott állt Sándor. Az asszonynak csak fuldokló zokogása hallatszott. A két férfi egymásra tekintett. Sándor arcán a megszánakozás ült. — Mi volt ez Ferkó ? kérdezte Sándor. Ferkó kirántotta csizmaszárából a hosszú nyelű kést s e szavakkal adta át Sándornak: — Nyomorult ember vagyok, méltó vagyok arra, hogy leszúrj, mint a fenevadat. Sándor elvette a kést Ferkó kezéből és kidobta az ablakon. Távozz nyomorult a hizamból, nem méltatlak arra, hogy kezemet véreddel mocskoljam be. Fehér (Weisz Mihály.)