Esztergom és Vidéke, 1904
1904-12-18 / 100.szám
ESZTERGOM és VIDÉKÉ. (100. szám) 3 1901 deczember 18. 1 aggal, száz millió korona tökével, melyből 50 millió a szövetkezeli tagoké, 25 millió lefizetett üzletrész és 25 milliót pedig takarékbetétként hordottak be. Sajnálattal emlitette fel, hogy a szövetkezés eszméje az iparos osztálynál mily nehezen hódit tért magának, különösen Esztergom megyében, például hozva fel, hogy az T700 szövetkezetből 170 csak az iparos szövetkezet. Szilasy Zoltán a fogyasztó és értékesítő szövetkezeteket ismertette. Az •elhangzott beszédek és az azokban elhangzott eszmék után úgy érzi magát, mint ki az aratók után jár, csak a kalászokat szedheti már össze szegényes kévébe, de lesz azokban uDg né hány ép és egészséges mag, melyek ha termő talajra találnak, meghozzák az áldást. Beá mutatott, hogy a falvakban burjánzó uzsora ellen a leghathatósabb védelmet a fogyasztási szövetkezetek nyújtanak. Az uzsorának több fajáról, különösen pedig a rejtett uzsoráról emlékezett meg. Felemlítette a fogyasztási cikkek hamisítását, másodsorban a hamis mérleget, harmadsorban a hitelnyújtást. Beszélt a falusi szatócs fegyveréről, a pálinkáról. Amit úgymond szép szóval nem tud kivinni, kivívja azt egy két pohár pálinkával. Felemlítette, hogy a fogyasztási cikkeknél űzött rejtett uzsora ellen legjobb védekezés azok k:'»zös beszerzése, mi által olcsóbb ár mellett jobb, hamisítatlan ozikkek szerezhetők be. Mint olcsó beszerzési forrásra, a „Hangya“ fogya*z- tási és értékesítő szövetkezetre hivatkozott, mely az elmúlt évben 13 millió korona áruforgalmat csinált, s igy vétkezik úgymond az a szövetkezet, mely maga működik s nem fordul a központhoz, honnét olcsóbban kapja az árut. Végül az értékesítő szövetkezeteket ismertette. Újhelyi Imre volt az ötödik előadó. Szilay Tamás m. kir. tejgazdasági felügyelő előadása volt jelezve a tárgy- sorozatban, aki akadályozva lévén a megjelenésben, helyette Újhelyi Ioire a magyar óvári gazdasági akadémia tanára jött el, ki a tejszövetkezetekről tartott előadást. Ismertette azok hasznos, célszerű és jövedelmező voltát, melyok ott hol meghonositattak, egész vidékek jólétét vagyonosodását teremtették meg. Főleg városunkban látná indokoltnak a tejszövetkezet alakítását, tekintettel annak a fővároskozi közelségére. Dr. Varga Dezső előadása fejezte a szövetkezeti kurzust fe hívásával, melyet a szövetkezetek aD kit ás a ügyében intézett a jelenvoltakhoz. A szövetkezetek alakításának úgymond bizonyos akadályok állják útját, melyek kétfélék. Képzeltek és valók. A képzeltek elsősorban, hogy azok alakítására nincs anyagi eszköz, pénz, másodszor, hogy nincs épület. Hisz épp a pénz hiányamiatt kell szövetkezni folytatá, ami pedig az épület kérdését illeti, az is képzelt akadály. A valódi akadály el*ejéül a tunyaságot, másodikául pedig azt emlitette fel, hogy nincs ember, ki annak vezetésére vállalkoznék. Bízik benne, hogy az akadályok mindkét nemét sikerülni fog legyőzni. Ezzel a kurzus véget ért. Horváth Béla főispán, a gazdasági egyesület elnöke megköszönte ezután a szives közreműködők fáradságát, utalva arra, hogy a város és a megye népe ment a hangoztatott akadályoktól, mit a példák igazolnak, s igy azt részvét lenségi vádak nem érhetik, különösen reflektált arra, hogy az intelligentia közönyének és a tunyaságnak vádját a város és megyére vonatkozólag einem ismerheti. Azzal fejezte be szavait, hogy eddig a gazd. egyesület zászlóján e jelszó volt: Isten, király, haza, a mai naptól fogva pedig a zász'ó másik oldalára a szövetkezés jelszava lesz felírva. Délben a Fürdő vendéglőben ebéd volt, melyen mintegy százan vettek részt. Az első toasztot Horváth Béla főispán elnök mondotta a vendégekre. Bemáth István, a magy. gazdaszövetség igazgatója Horváth Béla elnököt köszöntötte fel, hatalmas és pompás csokrot fonva érdemeinek virágaiból, melyek még nem is régi keletű elnö küsköd sének ideje alatt, buzgó tevékenységével máris oly dús választékban pompáznak. Dr. Vargha Dezső, Büttner Itóbert és Vtmmer Kálmán a! elnököket, Vimmer"Kálmánt úgy is, mint a mai napnak, az üdvös mozgalomnak megteremtőjét éltette. Dr. Horváth Járos lelkes felköszöntőt mondott a szövetkezeti eszme győzedelraeskedésére,- mig Ará- rássy János alispán, dr. Vargha Dezsőt éltette. Vimmer Kálmán indítványára üdvözlő sürgönyt küldöttek Tallián Béla földművelésügyi miniszternek, továbbá Károlyi Lajos és Darányi Ignácnak. —r. — Lapunk legközelebbi száma a küszöbön lévő karácsonyi ünnepek szülte nyomda technikai akadályok folytán, szombaton este, karácsony előestéjén jdenik meg. j — A nőegyleí mai jótékonycélú előadása iránt, mely kiválóiag érdekesnek Ígérkezik, s mebyet a népkonyhája ja vára rendez esti 7 órakor a „Fürdőu- vendéglő nagytermében, városszerte általános az érdeklődés. Előadásra kerül; a Megváltó születése. (Karácsonyi roi z- terium.) Középkori magyar egyházi színjáték. Régi énekes-könyvek nyomán irta és felolvassa : Bogi-ich Mihály c. püspök kanonok. Helyárak : Ülőhely tám- 1 asszék 2 kor., ülőhely 1 kor., állóhely 60 fill.Felülfizetéseketköszönettel elfogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula üzletében és este a pénztárnál. Előadás után thea-estély, A színjátékot kísérő régi egyházi énekek. 1. S' tízek virága sopran solo. 2. Magasztalja az én lelkem alto solo. 3. Dicsőség mennyben Istennek női kar. 4. En nagy vigas- ságos örömhírt sopran solo. 5 Csordapásztorok, midőn Betid ebemben vegyes kar. 6. Aludj kisded csendességben alto solo. 7. Dicséretes ez gyermek vegyes kar. 8. Szép vioiácska vegyes kar. 9. In dulci jubilo férfi kar. 10. Szűz Mária e világra vegyes kar. 11. Dicsőséges szűz Mária vegyes kar. 12. Redemptoris Mater vegyes kar. 13. Az isteni kisdedet vegyes kar. 14 Oh nemes, ékes liliom vegyes kar. 15. Oh fényességes szép hajnal vegyes kar. 16. Jézus! Mária dicsőséges nevek yegyes kar. 17. Aludj kisded alto solo. Eaekli: a megerősített főszékesegyházi énekkar. A vetített képek) melyek bemutatva lesznek a következők : I. Budavárának régi látképe 1540. év bői. 2. Gábor arkangyal üdvözli Máriát. 3. Bethlehem környékén a pásztorok nyájaikat legeltetik 4. A bethlehemi istálló szűz Máriával, szent Józseffel és a kisded Jézussal. 5. Gábor arkangyal megjelenik és a pásztoroknak a Meg váltó szüetését hirdeti. 6. A pásztorok megindulnak és fölkeresik a rozzant istállót. 7. A beilehemi istálló mint fent 4. sz. 8. Simon próféte karjaira veszi a kis Jézust mondván : Most bocsátód el lírám a te szolgádat. 9. A három királyt a csillag a bethlehemi istállóhoz vezeti. 10. A három király aranyat, tömjént és myrrhát ajándékoz. II. A mostani Mátyás templom belseje. 12. A mostani Mátyás-templom külseje és környéke. — Uj jogtudor. Niedermann Ferencet, aranyifjuságunk kedvelt tagját f. hó 17-én avatták fel a kolozsvári egyetemen a jogtudománvok doktorává. — A katholikus körből. Böjti összejöveteleinek másodikát csütörtökön tar tóttá meg a kaih kör közönsége álta lános részvétel s meleg érdeklődés mellett. A műsort Csukássy Etelka és Táky Gyula gyönyörű kettőse nyitotta meg, Abt Örökszép szerzeményei közül a „Suttogó fenyvesek“ cimtit és Esser!ől a „Sajkadal“ cimüt énekelték. Csitkássy Etel, kinek énektehetsége hovatovább eléri a tökéletest, ez alkalommal valósággal excellált. Derék partnere : Táky Gyula természetesen ezúttal is minden tehetségével azon volt, hogy igazi élvezetet biztosítson a hálás hallgatóságnak, mely nem is takarékoskodott az elismerő tapsokkal. Ezután dr. Csárszky István kercegprimási titkár folytatta vetített képekkel egybekötött felolvasását a szentföldről mindvégig feszült figyelem és élénk érdeklődés mellett. Végül Nemesszeghy István, a tanítóképző jeles zenetanára nyújtott legjobb négy tanítványával igen kellemes élvezetet a közönségnek, mely esti 81 óráig maradt együtt a kör helyiségeiben. — Jó fanu’ók jutalmazása. Dr. Albekker Károly dunavecsei orvos 50—50 korona karácsonyi ajándékát a főgym- náziumi tanári kar Kurucz János V. és Éliás István IV. oszt. tanulóknak, mig I dr. Gedeon Kálmán érsek. urad. főorvosnak hason célból küldött 10 koronás aranyát a főgymnásiunrii igazgató Zzacskó Béla VIII. osztályú tanulónak ítélte oda. — Oltósy Ferenc f. Egy munkás és tevékeny életnek vetett véget a halál. Családjának és a munkának él-t, amivel tiszteletet és népszerűséget vívott ki magának. A fórumon való munkálkodási tói kiterjedt gyári vállalata tartotta ! távol, melyben sok szegény embernek í ad ott kenyeret, de annál nagyobb szerepet | vitt az országgyűlési képviselő válasz- I tásoknál, amelyek alkalmából mindég ; nagy feladat jutott neki a szentgyörgy mezei városrészben. Bajának eredete ; évekre vezethető vissza, mely erős meg- jhúlésből származott. Beumatikus fájdal- ! mai csillapítására bazai gyógyfürdőin- : két kereste fel. Utóbbi időkben baja i komplikál ód ott, melyhez szélhíülés is ! járult. Városszerte általános részvétet (keltett halálának hire, mit hozzátartozói ■ az alábbi gyászjelentésben tudatnak. Özv. • Oltósy Eerencni szül. Brenner Borbála saját, valamint alulírottak és az összes rokonság nevében mély fajdalomtelt szívvel jelenti, legnemesebb szivü felejthetetlen kedves jó férjének, illetve szerető és lesjobb apának, nagyapának, apósnak, testvérnek és sógornak, id. Oltósy Ferenc gyáros és földbirtokosnak folyó hó 15-én este negyed 7 órakor, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után, életének 59 ik és boldog házasságának 34 ik évében történt gyászos elhunytat. A boldogultnak hült teteme folyó hó 18-án, d. u. 3 órakor fog a szentgyörgymezői sirkertben örök nyu- gslomra helyeztetni; az engesztelő szent mise áldozat pedig folyó hó 19-én reggel 8 órakor fog az ugyanottani plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni Esztergom, 1904. december 16. Áldás és béke lengjen hamvai felett! Oltósy Pál. Unger Hugóné szül. Oltósy Katinka, ifj. O’tósy Ferenc, Bezső, Győző gyermekei. Unger Jenő. Gabriella, Katinka, Kornélka unokái, Unger Hugó veje. Oltósy Lajos, Práz- nóvszky Lajosné szül. Oltósy Paula testvérei. Oltósy Laiosné szül. Sohalkház Hermin sógornője. Práznóvszkv Lajos sógora. Domonkos Ferenc. Keeskeméthy János sógorai. Domonkos Ferenené szül. Zsitvav Irma, Keeskeméthy Jánosné szül. Gyuriska Judith sógornői.“ — Tanácsülés volt tegnap délelőtt a városházán. Ez alkalommal Uray István dr. helyettes alkapitány előterje-zté sére határozatba ment, hogy a városi rendőrség legénysége részére gyapjú alsókat kell megrendelni, mert a ruházatuk télen nyáron egyforma s a tél zordságát nem állják ki benne. — Ingyen facsemeték. Kopár, futóhomokos és vízmosásos területek erdősítésére ingyen adományozott facsemetéknek mérsékelt kiszedési, csomagolási és vasul i szálitási költségeit rendszerint a folyamodók viselik. A földmivelés- ügvi miniszter újabban úgy inté7kedett, hogyazoknál a kisbirtokosoknál, akiknek ez a költség arányta'an megterheltetést. okozna a kerületi erdőfelűgyelők előterjesztésére az állam fedezi ezeket a költségeket is. A kopár vízmosás futóhomokos területek beerdüsitésére szánt csemete szükséglet fedezése után a fen- maradó csemete készületből erdei vágás és tisztás területek beerdősitésére is adnak facsemetéket, — de csakis a termelési és egyébb költségek megtérítése ellenében. A termelési költségek felét az oly kis birtokosoknak, akik igazolják, hogy a szükséges csemetéket saját költségükön nem tudják előállítani, a foldmive- lésügyi miniszter elengedi. A kedvezmények igénybevételéért minden év december hó végéig kell az illetékes erdőfelügyelőségek utján fogyamodni. A csemeték kiutalványozásáról pedig a rákövetkező év február március havában értesítik a kedvezményt igénybevenni akarókat. — Elvi jelentőségű határozatok. A m. kir. curia egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta : hogy a községi bíró nincs jogosítva a törvénybe üt köző eljárásnak ellentálló egyént letartóztatni. A földmivelésügjú miniszter legutóbbi határozata szerint: A tulajdonos udvaráról az állatokat nem lehet elhajtani és zálogba venni azon a címen, hogy tilosban voltak s kárt tettek. A behajtás csak tilos területekről jogosult. — Ugyancsak e miniszter kimondotta : hogy magánvádra üldözendő mezőrendőri kihágás tárgyalásakor a hatóság köteles megkérdezni a panaszlótól, hogy kivánja-e a vádlóit megbüntetését. — A kereskedelmi miniszter döntése szerint: A községi közmunkának nem teljesítése következtében kirótt pénzbírság még akkor is az illető községei illeti meg, ha a közmunkát vicinális utón kellett volna leszolgálni. — A rák gyógyítható. A legrégibb időn át az orvosi tudománynak egyik legnehezebb és mai napig meg nem oldott problémája ezen iszonyatos betegség gyógyítása. Nap-nap után újabb és kalandos gyógymóddal szellőztetnek, melyek azonban a kritika objectivitása folytán mihamarabb feledésbe kerülnek, mert a komoly tudomány nem érheti be holmi rövid időhöz kötött látszólagos javaslásokka], hanem megkívánja, hogy ezen szörnyű baj visszaesés nél- kül teljesen kigyógyuljon. Most egyik hazánkfia, a vérgyógyitás gyógymód genialis megalapítója Dr. Kovács J. budapesti orvos specialis gyógymódjával kísérletezik a rákbetegségek gyógyításával. Négy év alatt több gyomor é3 bőrrákot kezelt és oly szerencsés eredményeket ért el, hogy a vérgyógyitás alkalmazását rákos elfajulásoknál, különösen ha még kezdetleges stádiumában kerülnek kezelésébe, célravezetőnek mondja. Dr. Korácsnak gyógyintézete van öt év óta a fővárosban V., Váczi-körut 18. szám alatt, de csakis bejáró betegek kezelésére. Kívánatos és a magyar tudomány nagy dicsőségére szolgálna, hogyha Dr. Kovácsnak a legnagyobb csendben folytatott működését teljes siker koronázza, ami eddigi eredményei után ítélve, majnern biztosnak vehető. — Rendkívüli közgyűlés a megyénél. Esztergom megye tbTvényhatósági bizottsága f. hó 28 án d. e. 10 órakor rendkívüli ülést tart. — Szerencsétlenség egy téglagyárban. Mácsai Márton kőbányamunkás az István téglagyárban munkaközben kezére súlyos sérülést szenvedett. — Az általános közjótékonysági eqye- sület sorsjátékénak 1904. dec. 17 éré tervezett húzása 1905. év tavaszára halasztatott — a húzás napja rövidesen a hírlapokban fog közzététetni. — Veszett eb a vidéken Leányváron Hauser A.nna 7 éves leánygyermeket egy veszett eb megmarta, kit a Pasteur intézetbe szállítottak. FERENC JÓZSEF li ES C It I VIZ izw természetes liasliajfőszer.