Esztergom és Vidéke, 1904
1904-11-20 / 92.szám
Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 92. szám. Vasárnap, november 20. A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vnsártjap és csütörtökön. JJSÍÁhjű fi4! tftri Avr» LŐF1ZETÉSI ÁRAK — — - 12 íutr. — HL — — — ti kor. — ti I. — — — 3 kor. — Hl. E<vr* «r.Aui ár& ; 14 Hl. Felelős szerkesztő : Dr. PRGKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, íiyllüerek és Hirdetések küldendő Kossuth L^ajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). ür. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Kéziratot nem adunk vissza. •-$— fi szövetkezetekről ' Esztergom, november 17. A kerületi kereskedelmi és iparkamara legutóbb tartott közgyűlésében a szövetkezetek kérőével foglalkozott, amennyiben a kereskedelemügyi minister a szövetkezetekről szóiló törvényjavaslat előadói tervezetét azzal küldötte meg neki, hogy ipari és kereskedelmi szempontokból adjon véleményt. Nem kételkedünk abban, hogy a kamara, melynek létcélja az ipari és kereskedelmi érdekek megóvása, feladata teljesítésében ezek érdekeit hathatósan fogja védelmezni, mert elvitázhatlan, hogy a szövetkezetek mai formájukban nemcsak ellenségei, de megölői az ipari és kereskedelmi érdekeknek, mégis, anélkül, hogy mit mondunk vád, avagy kisebbítés akarna lenni, a kamara véleményének igazi súlyt kétségtelenül az kölcsönözne, ha véleményét az életből meritett pozitív tények és adatokkal támogatná. Mindenki tudja, érzi, hogy azok a szövetkezetek, melyek magomba módra teremnek, nem életképesek s mindent, csak épp a célnak megfelelő érdekeket nem szolgálnak. Jó t Jajba plántálva a szövetkezeti eszme teremhet nemes gyümölcsöt, lehet előmozdítója a szociális érdekeknek, de mai szervezetük mellett annak épp aláásói. Ha figyelemmel kisérjük azok működését látjuk, mennyi polgári és fenyitő pernek magvait hintik azok el s mennyi társadalmi bajnak válnak kútfejévé. A legtöbbje felekezeti, nemzetiségi avagy politikai tendentiák melegágya, s ezek szolgálatában áll, mig az igazi cél, amazok érdekeinek előmozdítására csak eszköz. De ettől eltekintve, avagy talán épp ezen szempontokból azok szervezete, ügykezelése olyan, mely mig egyrészt azok létét aláaknázza, az ipar és kereskedelem érdekeit veszélyezteti. Nézzük csak a vidéki, a falusi szövetkezeteket sorra, s minden elfogulatlanul itélőnek az előbb mondottakra vonatkozólag igazat kell adnia. A célnak, mit ezen szövetkezetek szolgálnak annak kellene lennie, hogy a népnek általános érdekét szolgálják az olcsó, kedvező hitel nyújtással és a szükségleteknek beszerzésével. Hogy ez elérhető legyen, kell, hogy annak vezetése szakképzett egyének kezeiben legyen, ily költekezést azonban a forgalom csekélysége a legtöbb esetben meg nem enged, s igy az intézmény a dilletánsok kezében, bárha azok még oly jó indulat' és ügyszeretettel karolják is fel azok vezetését, elcse- nevész, a cél elmosódik s összetartó kapocsul más célok szolgálatába szegődik. Ezek a vidéki szövetke- zetek aztán a társadalom testén csak fekélyekké növik ki magukat. A szövetkezetek célja, bizonyos társadalmi osztályok szociális érdekének cultiválása, mi általános szempontokból csak úgy lehet helyes, ha tekintettel van viszont más társadalmi osztályokra, az ipari és a kereskedelmi érdekekre is, s csak úgy lesz közhasznú, ha karö'tve jár amazokkal, s nem igyekszik aláásni emezek érdekeit. Pedig ma a szövetkezetekről általában elmondhatják, hogy az általános ipari és kereskedelmi érdekeket nagy mértékben veszélyeztetik. E tekintetben feladata a kamarának az érdekek megóvása, s annak kimutatása, hogy mily mértékben vannak az általános érdekek a szövetkezetek által veszélyeztetve. Nincs okunk bár a kamara éberségében kétkedni, mindamellett úgy véljük, hogy az ügynek tenne szolgálatot, ha a vidéki gócz- pontokat,, azok kereskedelmi és ipari egyesüléseit és testületéit kérné fei vélemény' ad isra, melyek az életből meritett tapasztalatokkal és adatokkal bőven ellátnák, amelyek aztán a kamarai helyes vélemény és állásfoglalás kialakulására biztos o támpontot nyújtanának. — r. Család üzlet-átruházások. A kereskedő kenyere a hite). Hitel nélkül a kereskedő nem tarthatja magát. A nagyobb városokban napi renden levő üzletátruházások pedig a hitelt aknázzák alá s igy valóságos rákfenéjét képezik a tisztességes kereskedelemnek. Fennálló törvényeink értelmében ugyanis csak attól a cégtől lehet a tartozás fizetését követelni, mely a tartozásért kötelezettséget vállalt, vagyis a Írtelezőtől ki a hitelt igénybe vette. Ez igy magába véve nagyon helyes is. Ám mégis könnyebb, mint a már meglevő, eladósodott céget rövidesen megváltoztatni. Ugyanazon személy ma még adósságokban úszó cégnek lehet tulajdonosa, holnap pedig már cégii „Esztergoin és fiié" tárcája, A VIRÁGOT . . . A virágot — a mit adtál — Mikor vissza kérted . . . Hitted e hogy lelkemből Képed kitörülted ? ! Csókban-könyben megfiirösztve . . . Legyen ! . . . visszaküldtem . . . De — bár virágait vesztve — Képed: az én oltár képem Dini fog szivemben ! Baross Kálmán. Richard . . . Mondja el bát nekem, amiért már olyan régóta konyörgök magának, mondja el már egyszer, mért halt meg a szegény Kichard ? — Ne kívánja. De ha . . . — Különben jó, elmondom. Csakhogy magának egyedül. Mert ismerem én jól a nőket. Tovább adnák. És látja ez a tovább adas, ez az, ami nekem igen rosszul esnék. Ha már elmondom, hadd hallgassa meg csak és egyedül csak maga, Margit . . . — Jövök mindjárt — szólt Bedő Mar git — várjon ott rám ! És egy függönyre mutatva, a méh egy kis, kedves szalon bejárata volt elsuhant a férfi előtt és mosolyogv; sietett egy szép, fekete lányka felé. Dábne Graston, a „filozófus hadnagy1 — igy hívta mindenki — félrevonta í függönyt és belépett a kis szobába Körülnézett, aztán kivett egy antil porcelántartóból egy cigarettát, rágyuj tott és leült. „Határozottan csinos gyerek“ volt. É: az arckifejezése legkevésbé sem felel meg a nevének. A szemöldökét nen húzta össze, a homlokát sem borított! ránc, inkább vig embernek a benyomd sát keltette. Es az arcát roppant érdé késsé tette a rajta átvonuló végbetlei finomság. Ha — a mint maga szokta mondán — „szentimentális hangulatban“ volt akkor gyönyörűség volt hallgatni A pazar lélektani megfigyelések nek egész sora, elérhetetlen ele ganciával előadva, a szellemesebbné szellemesebb apróságok, csak úgy árad tak belőle. Nyugodt, szinte tréfálkozó de kellemes, behízelgő hangon beszélt néha közbevetve egy-egy megszólítás a társaság, — az ő külön kis társa sága — egyes tagjaihoz, kedves, talál egy kissé blazirt mosollyal az arcán. Es az ilyen társaság volt az ő eleme, nem a kaszárnya. Talán furcsa is volt, ez és igy nem is csoda, ha filozófnak keresztelték el. Ámbár ezt azok tették, a kik nem értették meg öt és mint az ilyenkor szokott történni, kinevették. De a tréfás cimborák csak egymás között tréfálkoztak a hadnagy rovására. Mert Dábne sem volt azért fából. Sőt tréfálni is szokott s ha ő tréfált, finom, de mindég elevenre tapintó szarkazmusa elöl sziszegve hátráltak meg a kamerá- dok, s ha arra került a dolog, a hadnagy meg is mutathatta, hogy kardja nem kevésbé éles, mint elméje. Boné asszony zsurjain kimondhatatlanul jól érezte magát. Járt oda egykét. olyan zeneművész, a milyent nem hallani minden nap és általában olyan társaság gyűlt ott össze akiknek még a szaváért is érdemes volt nappallá tenni az éjszakát. De lehetetlen mindazt leírni, miért szerette oiyan nagyon ezt a bájosan, ízlésesen berendezett házat. Ha itt volt, legszívesebben csevegett a kis szürke garniturás, szecessziós szobában, a nagy szalontól jobbra. Olyan kellemes volt hallgatni a nagy társaság nyüzsgő, eleven zaját, a melyen áthatott néha-néha egy egy csengő, üde leány kacaj, el-elmélázni egy egy ábrándos melódián, a mely függönyön keresztül szűrődve olyan volt, mintha messziről, messziről jönne . . . Olyan jól esett neki ott lenni, még egyedül is. Most is abban a szobában várt * lányra és egy kerevet sarokülésében hátradőlve élvezettel szívta magába a füstöt. Akárhogyan is igyekezett nyugodt maradni, nem birt, Onkénytelenül elmosolyodott, látva mint reszket ujjai között egy kis papír szelet, a mivel babrált. Most érezte, mennyire nevetséges volt, hogy megakarta'tagadni Margit kérését. Hiszen egy perc múlva maga kérte volna, hogy hallgassa meg , . . Visszagondolt arra az időre, mikor még azt hihette, hogy a lány szereti öt. De épp Richard miatt hidegült el tőle. Legalább Dáhne úgy látta. Mennyire csalódott. Igaz, Margit talán egy kissé közelebb engedte magához a fiatal Ribardot — és Dábne már azt hitte, hogy közöttük mindennek örökké vége. Es olyan rajongó jó barátja volt Ricbardnak, hogy nem is tudta gyűlölni érte. Csak fájt neki . . . Margit belépett Dábne sietve dobta el cigarettáját Ó3 sarkantyúját összecsapva ironikus meghajlással szólt. — Maga parancsolt és én engedelmeskedem.
