Esztergom és Vidéke, 1904
1904-11-17 / 91.szám
Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 91. szám. Csütörtök, november 17. es A „VÁRMEGYE KÖZPONT MEZŐGAZDAS4GL BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA IVIegjeleqik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak ; Eeé« érr — — — — 12 kor. — ül. F4i évre — — — — — 6 kor. — lilJíegyp'l évre — — — — 3 kor. — lil. Esyea «íÁisi áru: 14 lil. Felelős szerkesztő : Dr. PR0K0PP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetősök, nylltterek és hirdetések, küldendők Kossuth Lcajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. • A városi képviselő választás. Esztergom, nov. 15. A tizennyolcezer lakóssal biró és 100 százalékos községi adóval megterhelt rendezett tanácsú szab. kir. város november 24 én a kilépő képviselők helyébe képviselő választást fog megejteni. A napokban kaptuk meg a választásra jogosultak névjegyzékét s mellékletén a hirdetményt a további tudni valókra. Valahányszor ily választás küszöbén áll a város, választó képességgel biró lakóinak mindig komoly megfontolás tárgyává kellene tenni nemcsak a megválasztani szándékolt polgártársnak a bizalomra való reátermettségének mértékét, hanem a város ügyes és bajos dolgait is. Gazdag város hírében áll e város és úszik az adósságban, hiányzanak kereset forrásai; élelmezése rendkívül drága, a magas pótadó pedig veszélyezteti azt a csekély keresletet is, melyből polgárai alig, hogy megtudnak élni. Kulturális szempontból nincs oly intézmény, mely az összességet szolgálná. így ; nincs íz „Esztergom és fiié" tárcája. A nyugalmas rév. Irta: KÓBOR TAMÁS. Az operában Faust első felvonása után, a folyosón összeütköztem Peval Gyulával. Tíz esztendeje nem láttam ; ő se engem. Nagyon megörültem a nem várt viszontlátásnak, mint mindig valahányszor a véletlen összehoz emberekkel, kiket magam sohasem keresnék fel. Es érdeklődtem viselt dolgai iránt, amint hát illik is érdeklődni a jó barát iránt a múlt és a jövendő viszont nem látás közé eső tiz perc alatt. — Nem voltál Pesten ? — kérdeztem. — Dehogy nem. Kise mozdulok innen. A hivatal is ideköt, meg a családom is. — Családod van ? Derék. Gyakran jársz az operába? — Én. i Soha ! — szólt oly hangon, mintha apagyílkosság vádját háritaná el magától. — Szabadjegyet kaptam, különben most sein vo inék itt. Erre a kijelentésre kezdett érdekelni Peval. Végig néztem rajta s egyszerre világosan láttam öt magúm előtt, amilyen 10 esztendővel ezelőtt volt. Peval Gyula ! Hogy igy megfeledkeztem róla ? A bank legelegánsabb hivatalnoka volt. se színháza, se városi múzeuma, se lelenc háza, sem szanatóriuma, sem egyebe, melyekkel kisebb és földrajzi tekintetben jelentéktelenebb városok dicsekedhetnek. Egészség- ügyi szempontból pedig silánynak mondhatók a viszonyok, mivel sem kellő, a várost behálózó csatornája, sem vízmüve nincs. Ipari szempontból is kifogásolható, amennyiben közel a székes fővároshoz, nincsenek nagyobb létszámú munkást foglalkoztató ipartelepei. Hát ez biz Uraim mind nagy baj és ideje volna a választás előtt komoly gondolatokba merülni és számotvetni a megválasztandó, személyére nézve, vájjon melyikök állhat a polgárság bizalmában, hogy a város fejlődését anélkül mozdítaná elő, hogy újabb és újabb terheket róna az adózók nyakába. Es kimerem mondani, hogy az a polgár is, kiben a választók bizalma központosul, ne tekintse jövendő állását csillogó patrícius dísznek, hanem a felelősségteljes és a város javára gondolatokba mélyedt és még is kedves tehernek, hogy a város szolgálatában hűséges buzgó1"■ n"“11V.T.1 ~ .»»»■'iwwi im«» Az inge fehérsége fájt a szemnek, ruházata válogatott finomsága lesújtotta a legönérzetesebb individualitást is. S csodálatos, Peval Gyula most is az ő gyűrött ing a ben, a keféléstől zsíros fekete kabátjában, ráncos disznóbőr cipőjében és torzonborz szakállával emlékeztet hajdani eleganciájára. Hogy is mondjam csak ! Az eleganciáját ellepte a patina, mintha tiz esztendővel ezelőtt megszűnt volna ruhát váltani s utolsó toilettejét megfogta volna az • érceknek ez a nemes rozsdája. Önérzetes hivatkozása a szabadjegyre, úgyszólván egész biográfiáját foglalja magában. Peval Gyula ezelőtt gavallér volt, most a szabadjegygyel henceg. Ö a takarékosság parvenűje. Ez az ember nem változott meg, csak zálogba tette előbbi természetét, melynek most a zá- iogeéduláját hordja magánál. Az operában ha Faustot adják, az ember válogathat a helyeken. Az én Peval barátom mellém telepedett s áradozó beszédességgel kezdte nekem ecsetelni az ő nagy takarékosságát. A bőbeszédűség melylyei önmagát méltatta mimha jubiláns beszédet mondana saját maga felől teljesen visszaidézte az ö régi mivoltát. Ni, hisz ez az ember egy csöppet sem változott, csak a kabátja kopott meg. Eunek az embernek nem is volt soha becsapni való természete, bánom ságot kifejtő munkával annak felvirágoztatására törekedjék. I A ki a város polgárainak jólétét .szivén hordja, az immár semmiféle közömbösséget sem ismerhet a jövőre nézve. Nem ismerhet, mert az állapotok tarthatatlanok. Ennek igazolásául mi sem ad nagyobb bi- . zonyitékot, mint a kis helyi és . idegen forgalom és az annyi oldal- jról hangoztatott és felpanaszlott pótadó, melynek csökkentése a vá- I ros létének legközvetlenebb érdeke, j Teremteni kell minden áron oly jövedelmi forrásokat, melyeknek befektetései kétszeresen, háromszorosan kamatoznak. És e tekintetben nem találnék akadályt arra nézve, hogy jó ivóvízről legyen gondoskodva, mit értékesíteni lehetne. És nem találok akadályt arra nézve, hogy egy legalább is száz holdra terjedő szőlételep és legalább is tiz-husz holdra terjedő fűzfa telep létesitessék. Nem találom kivihetetlennek, hogy gyárak telepítésére a vállalkozók részére bizonyos terjedelmű ingatlanok bocsáttassanak rendelkezésre. Nem találok arra nézve sem akadályt, hogy a város alkalmazottainak száma csökkentessék és az általuk végzett munka szükebb körbe ösz- szevonassék. Es ha mindezek sem volnának elegendők, kutassanak eszmék után, vessék fel azokat és ott a plenum szine előtt tárgyalják. Hát ha akad egyszer csak egy megváltó eszme, mely a várost virágzó állapotba juttatja. Lám a reáliskolának kibővítése is minő alkalmas eszme s ha nem csurranna, de mégis csak cseppenne némi haszon a városra. Hát még miket lehetne felsorolni ! Legyen azonban elég annyi. A fő, hogy a választók kellően mérlegeljenek és minden néven nevezendő személyi érdektől eltekintve olyanokba vessék bizalmukat, akikről megvannak győződve, hogy a tett és nem a szószátyárság emberei. A kik a bizalmat nem csillogó disznek, megkülönböztetésnek, fenhéjázásra szolgáló alapnak tartják, hanem a város javának érdekében elvállalt édes tehernek. Ha e tekintetben a választó és a megvá'asztott egyetért, akkor a vámindenkoron olyan lelkületet viselt, a milyen illett a kabátjához. Amikor cilindert hordott, akkor gránátos termetűnek érezte magát. Amikor frakkot öltött, rugalmas volt a lépése és tele volt a tárcája, meg a szive. Es — ejnye, hiszen Pevál barátomnak regénye is volt a kabátjához — hogy erre csak a Faust második felvonása alatt gondoltam ! A regénye most ott táncol a ballet- karban, kacér jókedvvel, ujjai közé fogva rokolyáját, lágyan hajló testtel s üdén fiatalosan mosolyogva. Tömött szőke haja kiviláglik a keringő sokaságából, úgymint tiz esztendővel ezelőtt. Követem a látcsövemmel, most sem festi magát, s tán legöregebbje lévén a tánc- karnak, fi legfiatalabbnak látszik. Ni, a Schaffer Gizi, a menyasszony, ahogy társai kajánul nevezték, s tán most is nevezik. Ezy dob-utcai hordár leánya, hetedmagával laktak egy dohos udvari szobában, sötét szegénységben. Annak idején 10 forintot kapott, havonként, ezzel fizette a házbért. A húga varrólány, az öcscse szedőgyerek, a többi a neveletlen iskolás gyermek, akik legföllebb most keresnek valamit Krumpliból és kenyérből táplálkozott, de rózsák fakadtak orcáin s formás, elomló termetét mindig elegáns, finom ruha fogta körül. Az utcán járva, úri kisasszony volt, olyan mint a büszke vizi liliom, aki mocsár vizéből táplálja büszke fehér szirmait. Hogy miből tellett az előkelő ruhára, azt nem tudom s nem tudja senki. De Schaffer Gizit társai gúnyja emelte minden gyanú fölé. Becsületes, megközelíthetetlen lány volt. A színpadon táncolva, mosolygó elfogulatlansággal tűrte a feléje szegzett látcsövek frivol tolakodását, de ha az utcán egy tolakodó tekintet furakodott kalapja alá arcát elöntötte a vér. Lopva nézteih a szomszédomat. Peval Gyula arcán az általános figyelmen kívül más hatás nem látszott. 0 a táncot látta, a lágy, halk keringőritmust hallgatta, mely nem resonált siket lelkében. Sőt ezt a lelki siketséget is takarékossági érdemei közé sorolta, mert maga kezdett róla beszélni. — Ez a Schaffer Gizi most is olyan, mint volt. — Csak a térde valamivel gömbölyűbb, mint menyasszonykorában, — jegyeztem meg én. Peval Gyula nem reagált erre, csak helybenhagyta. — Csakugyan, a térde gömbölyűbb. Be jól emlékszel rá ! Majd megint kezdett hencegni. „Igazában, én semmi szükségét nem érzem a színházi szórakozásnak. Ha most elhívnának innen, minden sajnálkozás nél
