Esztergom és Vidéke, 1904

1904-09-08 / 71.szám

1904 szeptember 8. ESZTERGOM és VIDÉKÉ. (71. szám) nem szűnt meg s csak a Maszlai parancs­nok vezetése alatt kivonult tűzoltóság­nak sikerült a nagy szélviharban a ssikraesőtól megmenteni a közeli házakat, a melyeket hatalmas vizsngarakkal lo­csoltak. Különös, hogy a rendőrség nem vett tudomást a veszedelmes dologról, pedig a főkapitánynak sürgősen intézkedni kell, hogy a Ganz-féle csodamüvek valami­képp a városban ne gyújtogassanak. Ennyi változat még is csak sok egy villamos vezetéktől.“ — Frigyes kir. herceg városunkban. Frigyes kir. herceg, az V. hadtest pa­rancsnoka hétfőn a kora reggeli órák­ban városunkba érkezett, hogy az itteni csapatok felett szemlét tartson. A pár­kány nánai vasúti állomáson szállott ki, honnét fél nyolc órakor a katonai gya­korló térre hajtatott s szemlét tartott. Délben részt vett * a tiszti étkezőben j volt ebéden, melynek után na áthajtatott! a párkány-nánaí állomásra, ahonnét tovább utazott. — Városunk Komárom város jubileu­mán. Komárom városa által okt. 11-én, a föispáni beiktatás tiz éves évfordulója emlékére rendezendő jubileumon, melyre városunk is meg van hiva, ennek kép­viseletében Vimmer Imre polgármester, dr. Fóldváry István főügyész és Frey Ferenc orsz. képviselő, mint városi kép­viselő fognak részt venni. — Megrendítő haláleset hire kelt szárnyra hétfőn városunkban, mely bár az első pillanatra hihetetlennek látszott, de csakhamnr valónak bizonyult, amely szerént dr. Goldner Fiilöp ügyvéd ne­jét, született Neumann Gizellát ragadta ki a halál a boldog családi körből oly váratlanul, hogy a halál még a legköze­lebb állókat is készületlenül találta. Bár szivbaja régibb keletű volt, aggo­dalmakra okot egyáltalán nem adott, csupán időnként mutatkoztak tünetei, melyek azonban csak múló jellegű kellemetlen érzések voltak. A nyár folyamán fürdőzéssel keresett orvoslást a megboldogult, mi jó hatással volt, s igy a halál annál váratlanabbul köszön­tött be. Vasárnap az esti órákban hirte­len rosszallót fogta el. s alig múlott el huszonnégy óra, korai halála már is gyászt hozott a hozzátartozókra, kik a megdöbbentő hirt az alábbi sorokban tudatták. „Dr. Goldner Fiilöp mint férj ás nevelő-leánya Etelka úgy maguk, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik a forrón szeretett, felejthetetlen feleség, illetve nagynéni dr. Gold­ner Fülöpné szül. Neumann Gizellának boldog házasságának 16. évében, hosszas szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A drága halott földi marad­ványai 1904. évi szeptember hó 7-én d. u. 3 órakor fognak a gyászházból az izr. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Esztergom, 1904. szeptem­ber hó 5. Béke drága poraira.“ Temetése nagy részvét mellett tegnap délután volt. Újév. Péntek este köszönt be az izraeliták újéve, mely nappal kezdetét veszi az 5665 ik év. Az első két napot nagy ájtatossággal ünnepük és igy szombaton és vasárnap az üzletek is zárva lesznek. — Buctú. A mária-nostrai hires bú­csút, mint minden évben, ez idén is igen \ sokan látogatták. Megyénkből is, mint­' egy ezeren mentek, kiket Kaiser József vezetett. Felemlítjük, hogy a magyar prédikációt Foltin János bajóthi plébá­nos tartotta. — Nemzetközi athletikai viadal. A magyar athletikai club október 16-án d. u. 3 órakor Budapesten a Margit­szigeten nemzetközi athletikai viadalt rendez. Nevezési határidő október 10, melyek nevezett club titkárához kül­dendők a margitszigeti sporttelepre. — Önkéntesi vizsgák. Önkénteseink f. hó 18 án mennek Sopronba, hogy a 19-én tartandó tiszti vizsgákban részt vegyenek. — Veni Sancte. Elemi iskoláinkban tegnap volt a Veni Sancte, mely után már most megkezdődnek az előadások. — A Párkányi róm. kath. legényegye­sület házépítési költségeinek fedezésére a „Nagyvendéglő“ kerthelyiségében va­sárnap zártkörű táncmulatságot tartott. — A reáliskolában az előadások hét­főn. e hó 12-én veszik kezdetüket a reáliskola már teljesen rendbehozott helyiségeiben. — Helyettesítés. A belvárosi elemi leányiskola tanítónője Gosztayer Berta egészsége helyreállítása végett hosszabb szabadságot nyervén, szabadsága ide­jére Bleszl Margitka a bpesti Banolder intézet képezdéjéuek végzett növendéke fogja helyettesíteni. — A kormány Esztergomnak. A „Bu­dapesti Hirlap«-ból vesszük át az alábbi sorokat. A belügyi kormány Esztergom javára Kis-Duna partjának emelésére 550.000 koronát irányozott elő. Tisza István gróf belügyminiszter a főispánt arról értesítette, hogy az előirányzott összegből az 1905. évi munkálatokra 45.000, 1906-ra 200.000 és 1907-e 250000 koronát fog folyósítani. A városi szenny­vizeket jövőben nem szabad a Kis-Du­nába vezetni, hanem gyűjtő csatornát kell építeni, melynek költségeit 600.000 koronával irányozták elő. Ezt a költsé­get a városnak kell viselnie. A gaz­dáknak a kormány tenyészállatok be­szerzésére 100.000 korona kölcsönt nyújt. — A rendkívüli megyei közgyűlés tárgysorozata 108 pontot foglal magá­ban, mely felsőbb rendel etek, leiratok, bizottságok kiegészítése, jelentések, szá­madások és kérvényekből áll. — Halálozás. Dudás János ipartestü leti alelnök. városi képviselőt nagy csa­pás érte, neje szül. Vörös Erzsébet el­halálozása folytán, kinek temetése teg­nap délután volt. ) — Honti Henrik uj könyve. Lapunk | olvasói előtt már a fővárosi sajtóból is • ismert belletrisztának második könyve I fekszik előttünk. Honti a termékeny és I szorgalmas kezdő irók egyike, ki mondani j valóját a tárgyához híven, mindig a megkivántató formában tudja előadni. Mi, kik képet tudunk alkotni munkássá­gáról, tudjuk, hogy mondani valója pe­dig mindig van. Stilbeli készsége biztos tudású alapon áll és első könyvéhez mérten lépést halad előre. A könyv csinos kiállításban Neumann nyomdában jelent meg Ipolyságon, ára 1 korona. — Galamblövószet Ipolyságon. A Honti Sport-Club folyó hó 18-án és 19-én tartja meg Ipolyságon őszi galamblövő verse­nyeit. A programmon négy verseny sze­repel : a Megnyitó,- Hölgyek, Club- és Vigaszdijakért; ezeken kívül tétverse­nyek. Kérdésre útbaigazítással szolgál a Club igazgatósága. Ezzel kapcsolat­ban említjük meg, hogy a nevezett sport­klub 18 án esti 9 órakor az ipolysághi vármegye háza dísztermében táncestélyt rendez. — Városi közgyüiós. A képviselőtes­tület tegnap délután 3 órakor a vár megyeház tanácstermében rendes köz­gyűlést tartott, melynek tárgysorozata a következő volt. 1. Belügyministeri leirat, a fegyelmi határozatoknak a képviselőtestületnél való bejelentése tárgyában. 2. Belügyminiszter leirata, a tüzrendészeti szabályrendelet módo­sitá3a tárgyában. 3. A kereskedelem­ügyi miniszter leirata, a hetivásár lá­togatási szabályrendelet alkotása tár­gyában. 4. A vmegye főispánjának le­irata, a Brucbner-féle kispiaci sarokbolt eladása tárgyában. 5. Tanácsi javaslat, a városnak az eddigi három orvosi ke­rület helyett két kerületre leendő fel­osztása tárgyában. 6. Tanácsi előter­jesztés. a közpénzek elhelyezése tárgyá­ban. 7. A vármegye alispánjának hatá­rozata, Dóczy Antal adópénztárnok fegyelmi ügyében. 8. U. a. határozata, Székely Henrik állatorvos és társai fegyelmi ügyében. 9. A jogügyi bizott­ság javaslata, őzv. dr. Haugh Lambertné nyugdíj ázására vonatkozólag. 10. A gazd. bizottság javaslata, az erdőmes­teri állás betöltése tárgyában. 11. U. a. javaslata, az erdei lomb- és füszedés és a szigeti legeltetés engedélyezése tár­gyában. 12. Tanácsi jelentés, a szent­tamási kutépités ügyében. 13. Főjegyző előterjesztése, a város tulajdonát ké­pező homokszőlőnek kisk. Juhász Bor­bálának leendő eladása iránt. 14. U. a. előterjesztése, a folyó év folyamán meg­ejtendő városi képviselőválasztás tár­gyában. 15. U. a. előterjesztése a leg­több adót fizető hépviselők 1905. évre érvénynyel bírandó návjegyzékének ki­igazítása tárgyában. 16. A müzománc- gvár céljára kért terület átengedése 17. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletének kérelme, támo­gatás iránt. 18. Dr. Haugh Lambertné kérelme, segély iránt. 19. Lengyel Flávián reáliskolai hitoktató jelentése állásáról való lemondása tárgyában. 20 Gönczy Béla dr. kórházi igazgató főor vos szabadság iránti kérelme. — 21 Tiefenthal Gyula városi mérnök kérelme szabadságidő engedélyezése iránt. 22 Számvevő jelentése, a Koller József féle tűzoltó egyleti alapítvány 1899 1903. évi számadásának megvizsgálásá ról. 23. Csizmadia Fanni illetőség: ügye. 24. Kiskorú Horváth Mária Mag dolna illetőségi ügye. 25. A folyó év: augusztus havában megejtett pénztár vizsgálatról fölvett jegyzőkönyvek. — Új távíró-szabályok. A legutóbb londoni nemzetközi telegráf-kongresszus határozataihoz képest a táviró szabá Ívok már legközelebb módosulni fognak A nevezetesebb reformok, amelyeket í londoni kongresszus elhatározott, a kö vetkezők: Eddig kereskedők sifrirozot' táviratot csak a‘Bernben kiadott „Voca bulaire International“ chiffrejei alapjái válthattak. Ezentúl a kereskedők tét szésük szerint való cbiffreket használ hatnak, ami az üzleti titok megőrzés« czéljából hasznos intézkedés. Ha az em bér nem akarja, hogy táviratát éjjel ii kézbesítsék, a távirat elé ezentúl í „jour“ szót vagy a „j“ betűt Írhatja Táviratok fizetett válasszal tetszés sze rinti számú szavakat tartalmazhatna! (eddig legalább tizet kellett tartalmaz niok) és a válaszban, kellő fizetés fejé ben tetszés szerinti szavat lehet hasz nálni (eddig legfeljebb harminczat). Hí a ezimzett elutazott és nem intézkedet' táviratai elküldéséről, amennyiben tar tózkodási helye ismeretes utána kel küldeni postán a távirat másolatát, min denki kívánhatja, hogy a távirat szőve gében lévő Írásjeleket (pont, vessző stb. is eltelegrafálják anélkül, hogy ezekér külön díj járna. Igen fontos intézkedés hogy ezentúl bizonyos határidő alatt í táviróhivatalnak kézbesíteni kell a táv iratot, különben a ezimzett, ha a késési a hivatal okozta, kártérítésért bepöröl heti. Szomszédos forgalomban és közvet len vezetékkel összekötött országok köz‘ | a határidő 12 óra, más európai állam mai, vagy ezen állammal direkt össze köttetésben lévő nem európai országgá való forgalomban 24 óra. minden más összeköttetésnél 72 óra. — Olcsó menetek Budapestre. A csa­vargőzös társulat hirdetményileg hívja fel a közönség figyelmét arra, hogy a túlsó vonalon az utazás Budapestre, oda s vissza 1 koronával olcsóbb, mint az innenső vonalon. A csavargőzös indul: reg. 6 és 8 órakor, d. e. 10 ó. 30 p., d. u. 3 és 4 ó. 30 p.. este 6 és 7 ó. 45 perckor, vagyis minden Kovácspatak­ról induló és érkező vonathoz. Miczi, irta: Kállai Ede. Esett az eső az éjjel, azért olyan kellemes, üde a levegő ma . . . Az utca gödrös, kitaposott kerékcsapásában fel­gyülemlett az esővíz . . . Abban néze­geti magát a nap . . . Úgy látszik, hogy megtetszett neki ez a sok apró tükör, s el akarja vinni magához, oda föl! Neki szegzi tüzes sugarát, s délre alig lesz abból a töméntelen apró pocsolyá­ból valami . . . Pedig most még aligha ér át valaki száraz lábbal a túlsó sorra. Jó ideje rója az ügyvédék sorát egy apró katona . . . Messziről annak né­zem ! Át-áttekintget a túlsó ház nyi­tott ablakába . . . Izzó tekintete ke­resve fut végig a szobán s kétségbe­esett nyugtalansággal várja, hogy egy , rózsás lány-kéz valami kendőt lobog- í tasson, rázogassa odaát, hogy találkoz- j zék, egymásba forrjon ez alatt a sze­mük, beszéljen, sokat meséljen a tekin- | tetük. | Elmegy a Gerzsonék kapujáig, ott megnézi, hogy mit árul a kofa, néha j vásárol a gyümölcsből, cukorból, aztán S visszafordul, s olyan lassan méri a ház előtt a követ, mintha silbakot állna, s J csak azért mozogna ide-oda, hogy fogy­jon az idő. — A mig felér a sarokig, I minden lépésénél vissza-visszanéz. — j Neki minden perc, minden pillanat egy j örökkévalóság. Kétségbeesett 'türelem- ! mel vár néha egy óra hosszat is. A nap magasabbra szállt, az apró pocsolyák még parányibbak, — körül­zsongják a legyek, a darazsak, száraz lábbal is át lehetne jutni túlra . . . Ajtót nyitottak odaát a házban . ; ’ Egy pillanatra világosabb lesz a szoba. ; Meglátni a képeket a falon, a szekrény ; tetejét. — A kis katonát érdekli ez mind . . . Megáll, kiveszi, s visszateszi j az óráját, közbe erősen nézi az ablakot. ! A szép Micit! A kis Micit! Annak a | szürke fejkendője látszik homályosan ; körvonalazva a szobában . . . Egy ti- i zenhat éves bakfis ! Fülig pirul amikor I meglátja ezt az „embert“. Vele szüle- I tett ártatlan kacérsággal méri végig, s j a fogacskáit is megmutatja, a mikor a kis katona köszöntésit fogadja . . . A portörlő rongy lázas gyorsasággal jár a kezében . . . Soh’sem volt ennyi por a szobában ! Minden pillanatban az ablakhoz kell mennie, hogy kirázza... Ilyenkor megvilágítja a nap. Igazán csodaszép igy ! Nagy fekete szem, apró, majdnem pisze orr, rózsás, csöpp, ámorives ajak, fekete haj, barna, csaknem kreol arcbőr, két blombált egér- fog, egy ici-pici kis lencse az ajka alatt. Ez mind oly szép, oly elragadó harmó­niába van egymás mellé téve, hogy ta­lán magam is hajlandó volnék órák hosszát lesni az ablakát, hogy meglás­sam. A kis katona átjött az ablakhoz . . . Bákvörös az arca . . . Bizonyos, hogy úgy zakatol az a fiatal szerelmes kadét szive, hogy jó volna lefogni. — Nagysád kérem, nem látta a no- ! véremet, az Olgát ?

Next

/
Thumbnails
Contents