Esztergom és Vidéke, 1904

1904-06-29 / 52.szám

ESZTERGOM A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKG OMVIDÉKl GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. M^ÉÍ

clci

)ík Vasárpap cs csütörtökön |LLŐFIZETÉSI ÁRAK : Esré** évr — — — — 12 kor. — fii. Pé! évre — — — — — 6 kor. — iil. Negyed érro — — — — 3 kor. — fii. Esvén srám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYaakéziratok, előfizetésed, nyilttorelc és hirdetések küldendői Kossuth L

a

J

os (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk viasza. Szent István király emlék ünnepe. — A »Nemzeti Szövetség* mozgalma. — Esztergom, 1904. június 27. Hazánk ezredéves története telve van emlékezetes eseményekkel és nagyszámú olyan történeti alakunk van, kiknek emléke megérdemli a jelen nemzedék tiszteletét és ünneplését. Az egyes történeti eseményeket és történelmi jelentőségű férfiakat ünnepelni szoktak, de nincsen olyan igazi nemzeti ünnepünk, melyen az egész lakossága minden külömbség nélkül, a kunyhótól a palotáig, szegény és gazdag, kicsiny és nagy egy gondolatban, közös értelemben egyesülve, osztatlan lelkesedéssel ünnepelhesse. Már pedig minden művelt nemzetnek van oly ünnepe, melyen nemzeti egységet, az együvé tartozást, a közös hazafias érzést igyekeznek kifejezésre juttatni. Mindenütt, &hol ily nemzeti ünnepet ülnek, annak a nemzetre gyakorolt erkölcsi értékét kiválóan nagyra tartják s annak hatását minden ereszben célravezető eszközzel lehetőleg emelni törekednek. Mindama ünnepek között, melyek hazánkban társadalmilag országos méretben megülhetők, egyik sem alkal masabb, mint Szent István napja. Szent István első királyunk dicső j emléke minden tekintetben méltó arra, hogy azt állandó kegyeletben tartsuk és hogy a századok óta az ő tiszteletére rendelt napot nemcsak egyházilag hanem társadalmilag is megült valódi nemzeti ünneppé avassuk. Szent István állandósította örök időkre szóló intézményeível nemzetünket e földön, ő plántálta a nemzet lelkébe a nyugati műveltségét, ő volt szerzője, rendezője a nevéről és koronájáról elnevezett birodalomnak, ő volt hazánk jövőjének tulajdonképeni megalapítója ! Oly történelmi tények ezek, melyek elismerésre és tiszteletben tartása és ünneplése alul Szt. István birodalmának egy polgára sem vonhatja ki magát, ha a haza hű fiának kivánja magát tekinteni, legyen bármily vallású, beszéljen bármily nyelven, valljon bármily politikai meggyőződést. Szt. István szellemét követve válhat nemzet egységessé, simulhatnak el azok azokat az ellentéteket, melyek a nemzeti élet nagy kárára rontják az állam polgárainak egyetértését, akadályozzák az ország békés, biztos fejlődését és természetes előhaladását. Az egyház, mely az első magyar b „Esztergom és fitté" tárcája. Utolsó szó. Megtört szivemből én kitéplek, Ah, kiszakadt a szivem is veled. Hajfürt, levél, virág, — sok édes álom, Elmult, miként szerelem, ifjú lángom. Emlékeid közül már egy sem kisért. Felejtelek! a szél kapkodta szét. Szerelmem első, éltem utolsó Almaira borult rá a koporsó. Tompán zúg a felejtés folyama, Egymáshoz vissza nem térünk soha, Mélységein át reménység sem vezethet, Fölgyújtani hidját az emlékezetnek. Csak állok a homályos hab felett. Keresve az ösvényben képedet. Hiába nézlek! csak magános képem Rémlik felém a viz tükrén setéten. megcsalt asszony. Irta: SATANELLA. A leány felnyitotta az ablakot. A piros selyemfüggönyön keresztül heözönlött a fényes, aranyos napsugár. A napsugárnál, verőfénynél ragyogóbb volt ama nap, mely ott égett a leány két sötét szemében. Tündöklő nap, üdvözítő szerelem. Oh mily édes vagy és mily szép az élet. Mintha csak álom lenne, csudás, forró álom. Pedig nem volt álom. Való volt. Mimóza szerelmes. Szerelmes és holnap esküszik neki hűséget, szerelmet Isten ember előtt az, akit szeret. Olyan csodálatos. Mimóza szerelmes. Ez a finom, büszke, gyenge leány és szerelme is olyan finom, tiszta, büszke és szűzies. Szépek, fiatalok és boldogok voltak és belerepültek a mennyországba, nyitott aranyos mennyországba. A fiatal nő leült. Mint Ezeregyéjszaka királyasszonya oly szép volt. Asszonyi boldogsággal arcán, tartózkodó leányos fénynyel szeméhen. Fehér kezét, melyen ott hivalkodott a büszke hitvesi gyűrű, ölébe tette és belebámult a semmibe. Haján, homlokán, végigsurrant az ezer színben játszó napsugár. Verőfény, napsugár, tudjátok-e kijön ? Mindjárt itt lesz. Itt lesz és megcsókolja királyt, a szentek sorába iktatta, századok óta minden év augusztus havának 20. napján mindenhol, ahol kath. templom van, megünnepli nagy királyunk emlékét, mely alkalommal szt. István királynak a hittérítés, az egyház s a kath. MagyarI ország kiépítése körül szerzett érdemei lendületes szónoklatokban kellő ! méltatásban részesülnek. A maIgyar kath. egyház és kath. világ I fényes, országra szóló ünnepség kíséretében, a kormány és a közhatóságok fejeinek részvételével hordozza körül Budavárában szt. István királyunk ereklyéjét, a szent jobbot s erre az ünnepre a hitbuzgó magyar nép nagy rajokban zarándokol évenkint az ország minden részéből az ország szivébe. A kath. világ egyházi jellegű ünnepléssel mindig buzgón adózott a nagy király emlékének. Szent István azonban nemcsak a hittérítés, a magyar keresztény egyház megalapításával szerzett nemzete előtt örök érdemeket. Igaz, hogy ő vezette be az eddig pogány magyarságot a keresztény egyház kebelébe s azzal teljes mértékben rászolgált az egyházi ünnepeltetésre. De szt. István egyúttal egyike a legnagyobb államférfiaknak, akiket szemeni. Oh verőfény, napsugár, tudja mi az : szerelem. Az ajtót durván nyitják ki. Egy cselédleány hoz egy levelet. A levélen az asszony neve. A boríték otromba, az irás ismeretlen. A napsugár incselkedve játszik az aszonynyal: „Ne bántsd a levelet, játszszál velem !" hízeleg, de az asszony először életében nem érti a verőfény súgását, feltépi a levelet és olvassa : Asszonyom! Nem tudom, helyes-e, amit teszek. Nem tudom, nem lenne-e jobb hallgatnom és nem zavarni gyermekes hitét, rajongó bizalmát, asszonyi odaadását. Talán jobb lenne, de ha látom pat, amit hiven, ifjúságának minden pompájában, lelkének szenvedélyes izzó erejével és ártatlan szivének minden dobbanásával mikép csüng egy férfin, a ki . . . ki . . . Asszonyom ! Az ön férje hitvány, gaz, áruló ! Hajának illatát, leheletét még érzi arcán, mikor más nőhöz siet — önhöz jön szerelemmel, mikor más asszonytól jön, más asszonytól, ki a szeretője. Ön szebb, fiatalabb. Ön a tiszta a fényes — és mégis megcsalja, elárulja, bemocskolja. a történelem ismer ! Ő adott kilencszáz évvel ezelőtt az uralkodása alatt álló birodalomnak oly szervezetet, melyeknek alapjai és némely intézményei csaknem érintetlenül mai napig is megvannak ; ő vezette be a magyarságot a rendezett állami életbe, ő alapította meg népének politikai és társadalmi szervezetét oly keretben, oly államférfiúi előrelátással, hogy népe azon a helyen, hol azelőtt rendezett állami élet sohasem tudott gyökeret verni, az általa adott alapszervezet mellett évszázadok viharainak és történelemben példátlanul álló megpról áltatásainak diadalmasan ellenállott. Szt. Istvánt tehát méltán tiszteljük Árpád vezérünkkel együtt Hazánk megalapitójaképen és tisztelheti a hazának minden hű gyermeke valláskülönbség nélkül. Szent István napját társadalmi keretben, nemzeti szempontból ez idő szerint sok helyen egyáltalán nem ünneplik s ahol ez meg is történik, ez nincs eléggé kellő módon kifejezésre juttatva, pedig a nagy király emlékezete méltó arra, hogy minden év augusztus 20-án necsak egyházilag, hanem általánosan társadalmilag méltattassék és ünnepeltessék. Történjék ez pedig Elmondtam! Nem tehettem másképp. Tudjon mindent. Feledje el bocsássa meg, mindegy, tudja legalább a valót. Isten önnel és legyen erős! Egy ismeretlen. Verőfény, játszi napsugár, hová lettetek ? Miért lett egyszerre oly sötét, sötét és hideg ? Kihalt a tavasz, a hő, a fény egyszerre a földről és letűnt minden illat, minden pompa és minden boldogság. Boldogság ! Hazug, nyomorult lidérc te! utálatos vagy ! Mutatod arcod, meglebbented fátyolod és az ember belekábul nézésedbe, beleszédül és aztán kikacagod, megrontod, te undok, rut személy ! Az asszony ült, ült. Nem sirt, nem zokogott. A levél ott feküdt ölében, fekete betűi rábámultak az asjzony holdfehér arcára olyan kárörömmel. S a mint ül mozdulatlanul, egyszerre megremeg. Valaki bejött. A puha szőnyegen elhalt a zaj, de az asszony érzi, hogy itt van. S tudja, bogy eme nő nem az, kit elhagyott egy óra előtt, hanem egy idegen, egy másik, a kit nem ismer, nem látott soha és aki rá nézve mérhetetlen távol van, megközelíthetetlen. Az asszony levelére mutat gyáva féle