Esztergom és Vidéke, 1904

1904-06-19 / 49.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁG Á"-NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasórpap és csütörtökön, > g <• • ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egé** évr — — — — Hí kor. — fii. Fél évre — — — — 6 kor. — fii. N^jed évr* — - — — 3 kor. — fii. EKV^Ü tzftiH áru: 14 ül. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetősek, nylltterek és hirdetések küldendőt Kossuth Ijjajos (azelőtt guda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. fásam.

BU«»VMI. '•.'«mmw-M II . jum»..j. UILJJAUL-U Ü IMMWBMWWW—WH^WWW—W Az aratás. . Esztergom, 1904. június 18. Szomorú auspiciumokkal és hiu reményekkel néznek az esztergomi és vidéki gazdák az aratás elé. Amig tavaszszal valósággal csodálattal töltötte el a szemlélőt az a buja vegetáció, amely minden téren tapasztalható volt a kultúrában, annál inkább lehangolok azok az észleletek, amelyek most mindenfelé szemünk elé tárulnak. A szép fejlődésnek indult növényzet a hónapokon keresztül elmaradt esőzés hiányában, az egész vonalon megállapodott a tenyészetben és azok a terméskilátások, melyek szép eredménynyel biztatták tavaszszal a gazdát, most a minimumra csappantak le. — A gabonaneműek szárba hajtottak, fejüket is kitolták, hanem a magképződés alig jelentkezik. Hiába, nincs erő, amelyet a jótékony eső segítségével a földből magába szedett volna a gabona. Ennek azután az a következménye, hogy a szemnek sikértartalma is sovány, nem lesz belőle sem 9 célos vetőmag, sem pedig tápláló liszt. Más vidékek szerte az országban, Áz „Esztergom és Vidéke" tárcája KÉSŐN TALÁLKOZTUNK . . Későn találkoztunk. Őszi rózsák nyíltak, Lefutott az égről a sok hullló csillag, Olyan méla, rideg, puszta volt a róna, A szerelmes, dalos madár mind elszállott róla S köd borult a tóra. Későn találkoztunk. Már menyecske voltál, Te gyönyörű, hervadásra hajló liliomszál, De én mégis ugy érezem, lángoló szivednél Száz virágzó májusban is boldoggá tehetnél, Ha kissé szeretnél. Patyi István. Űt szál gyufa. Irta: TAFFY. Egyedül ülök a Korona kávéház sarokablakánál s mohó érdeklődéssel lesem a járókelő közönséget, melyet a langyos nyári eső után megváltozott üde lég csábított az utcára. A sziget felől kebeldagasztó légáramlat Ömlik a városba s a sétáló közönség mind erre hullámzik. Az aszfalt még alaposan nedves a másfólórás esőtől s az uttestén elfekvő tócsákon törnek meg az alkonyodó nap utolsó sugarai. Gyönyörködve szemlélem ezt ez előttem hullámzó, édes hölgynépet, akiket talán. ha elvégre későn is, de megkapták az üdvös esőt. nálunk azonban a legnagyobb erővel dühöng a szárazság. Az ország egyéb vidékein némileg éledt a remény, igaz, hogy csak annyiban, mennyiben teljesen rossz terméseredmény fenyegetett minden rettenetes következményeivel, most legalább, mint mondják, itt-ott közepes, másutt gyenge lesz az aratás. A mi vidékünk mezőgazdái azonban évek hosszú sora óta hiába küzdenek az elemi csapácsok hosszú sorozata ellen. Annyival is inkább elszomorító ez az állapot, mert vidékünkön a szárazság okozta csapáshoz egyebek is járulnak, amelyek mind a mezőgazdát sújtják. És pedig a minduntalan grasszáló állatbetegségek. A száj és körömfájás hónapokig kínozta az esztergomi gazdák állatállományát és megakadályozta őket abban, hogy az igavonó állatokat a kultúra érdekében lehetőleg igénybevegyék, tehát közvetve a mezőgazdaságnak is kiszámithatlan kárt okozott ez az állatbetegség. — Azonfelül a sertésvész és más járvány dühöng, tehát az állattenyésztés másik ága is szenved. Hogy lehessen tehát mind ismerek, naponta látom, de mégis minden egyes alkalomkor uj és uj vonzó változatban jelennek meg előttem, amely változat az előbbihez sohasem hasonló, de mindig kívánatos és ingerlő. A Lő rinc utca képe ilyenkor maga a viruló tavasz s egy egy csevegő hölgycsoport valódi ibolyacsokor és szekfűbokréta rajta. De eltekintek ettől a csábos látványtól, mert figyelmem leköti a kávéház átellenes asztalánál unatkozó úriember, ki azzal mulat, hogy a gyufatartóból egyenkint szedi ki a gyufákat, meggyújtja és lehelletével eloltja. — Már egész rakás elpusztított gyufaszál hever előtte a tartó peremén s e.fojtott dühvel szemléli őt a főpincér, kinek költségvetésében a gyufa jelentős kiadásként szerepel. Lelkiismeretlen férfiú lehet, kit nem köt le az utca ragyogó képe, tehát közönyös a szép iránt és korlátolt, amennyiben külömb mulatságot nem tud találni és rossz indulatú is, mert szándékosan kárt okoz, anélkül, hogy abból hasznot várhatna. Pedig mily fontos szerep jut az életben olykor olykor a gyufának. Hány jobbra hivatott életet oltott már ki a gyufaoldat! Egy könnyelműen eldobott gyufaszál micsoda tűzveszélynek volt már okozója! I)e apróbb kellemetlenségek is fűződnek a gyufához. Például kimész vadászni az elképzelni, hogy évek óta állandó bajokkal küzdő és tengődő mezőgazdaságunk egyszer lábra kapjon ? Hogy lehessen elképzelni, miszerint ez az agyonnyomoritott földmivelő nép eleget tudjon tenni azoknak a terheknek, amelyeket a közérdek ráró ? Nem tudjuk remélni, hogy az exlex állapotban előállott hátrányokat az adózás terén kiköszörülni k^pes legyen. Hisz akkor sem tudott kellőleg eleget tenni az állam és község követelményeinek, mikor normális állapotoknak között rendszeresen hajtották a közköveteléseket, nem most, amikor az elmaradt adók és egyéb terhek rakásra halmozódtak. Hogy mire fognak vezetni ez az áldatlan állapok, és mik lesznek azoknak minden téren mutatkozó következményei, egyelőre nehéz dolog mérlegelni. Annyi bizonyos, hogy az esztergomi és vidéki mezőgazdaság stagnáló helyzete éveken keresztül fogja továbbra szenvedni azokat a károkat, amelyeket ez az esztendő rámért. Hogy keressük és ta

láljuk meg a kibontakozó örvényt, arra bizony nehéz eszmét találunk s hiába küzdünk a munka és kötelességteljesítés lankadatlan erélyével, ha mindig csak a gondviselés szeszélyétől kell várnunk jobb időket! M. d. f. öreg tóhoz. Dúsan felszerelt táskádból nem hiányzik semmi vadászkellék s meguzsonnázván, kiemelsz a táskádból egy illatos trabukót, szépen levágod a végét, porát kifuvod, ajkaid közé illeszted és ekkor veszed észre, hogy gyufát nem hoztál. Ilyen és ehhez hasonló kellemetlenségek naponta esnek az emberrel, amelyek nem csekély bosszúságot okoznak olykor olykor. Az ón életemben azonban határozottan fatális szerepet játszott a gyufa és egy-egy szálához kellemetlen emlékű epizódjai fűződnek életemnek. Innen, hogy a gyufát ugy megbecsüLöm, mint valami talizmánt, egy szálat előleges meggondolás nélkül meg nem gyújtanék egy lóért, mert egy rosszul vagy nem kellő időben meggyújtott gyufa valóságos csapás, miként az életemből vett, elmondandó epizódok bizonyítják. I. Első gimnazista diák voltam. Mint ilyennek a foszforos puska volt a kedves játékszerem, melyhez lőanyagot foszfor hiányában sokszor a pattogós fejű kakas-gyufa helyettesitette. Ilyenekkel minriig tele volt a zsebem, mert a konyhában könnyen hozzájuthattam. Bátyám valami bálba készült egy izben s öltözködése közben éppen körülötte settenkedtem. Még egy cigarettet akart Háború és béke áramlat. Esztergom, 1904. június 16. Nem csak a természet kényszeríti reá az emberre a küzdelmet, erős a harcot. Nem ? a küzdelem, a harc ott bujkál mintegy az ember hivatalában, állásában, más emberekkel való együttélésében, azokhoz való különféle vonatkozásaiban, szóval az életben általában. Az ember és a küzdő kifejezések ugyan azt a fogalmat fejezik ki; ez ismeretes. Hogy az emberiség haladhasson, szüksége van — küzdelemre, de nincsen szüksége — háborúra. S mégis ez is reá nehezedik. Rettenetesek, siratni valók a háború következményei s a csatatéren megsebesültek iránti gondozás — majdnem ugy veszi ki magát, mint — kegyetlen gúny. Szándékosan törekszünk a legborzasztóbb szerencsétlenségre ; s ebbe aztán bele akarjuk játszani a könyörület, a humanismus apró fénysugarát. Gyűjtünk szereket a sebek bekötésére, intézkedéseket teszünk a elszini, mialatt az öltözködéssel elkészül s rám szól: te kölyök, hozz egy szál gyufát. Az asztalon a gyufatartót nem találván, hamar előkotorásztam egy gyufaszálat a zsebemből s a falon végig rántván, rohantam bátyámhoz, ki ép a kézelőjét gombolta, mert nem akart neki sikerülni s azért dühöngött. Én szélsebesen mentem feléje az égő gyufával, hogy a szájában levő cigarettet meggyújtsam, de oly ügyetlenül tettem, hogy a láng elkapta bátyámnak ép az imént II. Vilmos szerint kikötött, féltve gondozott s szépen fejlődő szőke bajszát s annak fele ága a szó szoros értelmében elégett. No ezek után szervusz báli mulatság. A kettős csapástól tönkretett bátyám villámsebesen nyakonvág, miközben rekedten ordítja: — Ostoba szamár! Ez volt az első tragédiám a gyufával. II. Pár év mult el s már a negyik osztályba jártam. Télen vasárnap délutánokon egyik bácsim, több polgárista-leány papája, meg szokott hivni engemet, meg egy pár fiatal embert uzsonnára. Az időt társas játékokkal, majd ha azt megunták, beszélgetésekkel töltötték el. Ilyenkor az ifjú és leánysereg párokra oszlott s egy-egy zsölyeszekbe elhelyez-