Esztergom és Vidéke, 1904

1904-01-17 / 5.szám

ESZTERGOM és TIMI A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Me£ÍÍ e l ei Úk Vasárnap és csütörtökön. j_LŐFIZETÉSI ÁRAK '. E*é«« évr — — — — 12 kor. — AI. Féi éviR — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — ~- — — 3 kor. — fii. Eí»ffi SZÁMI ára: 14 At. Dr. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyllüerek ós hirdetések küldendő Kossuth I_aj°s (azelőtt ßuda) utca 485. szán). TJW KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Bellovits. (F.) A mozgalom, a melyet vár­tunk, amelyet annak idején indít­ványoztunk, valahára megindult! Reméljük immár, hogy Bellovits Ferenc sirja nem marad továbbra is jeltelenül s Esztergom közönsége lerója azt az erkölcsi tartozását, melylyel a derék mester emlékének adósa. Egy hosszú életet töltött Bello­vits Ferenc az esztergomi társas élet szolgálatában, mondhatjuk an­nak élén; a híres esztergomi da­lárdát amikor életképes volt diadal­ról diadalra vezette, minden társa­dalmi mozgalom éltető lelke, mű* vészi szelleme volt, aki azonban az ünnepek zajából rendszerint eltűnt s nem a sikerből, de csak a mun­kából vette ki részét. Az egymást felváltó iíju nemzedékek tőle nyer­ték a nemes inspiratiókat, melyek­kel az életbe léptek s a zene és művészetek iránti fogékonyság ben­nük az ő kimerithetlen lelkesedésé­nek ragyogásából támadt Hogy egy finom, nemes női léleknek mily értékes alkotó része ez a fogé­konyság, azt legfőképen azok a gondos szülők ismerik fel, akik ezt gyermekeik részére aggódva keresik. A szellem, nem árucikk, azt pén­zen venni nem lehet, azt csak egy másik szellem ereje, ragyogása válthatja ki a fogékony ifjú lélek­ből, mint a nap éltető sugara ki­pattantja a tavasz rügyeit. Ez a kiválló szellem volt évtizedeken át ami szűkebb hazánkban Bellovits. Ajánljuk olvasóink figyelmébe és j támogatásába a síremlék érdek-e­ben kibocsátott, — a régi baráti érzés túláradó lelkesedésével meg­irt felhívást. Karolják fel a gyűjtés ügyét Bellovits Ferenc szellemének tisztelői és örökösei. * A Bellovits-szobor végrehajtó bi­zottsága a város és megye területén, mintegy háromszáz felhívást boesáj­tott ki, sőt még azon szomszédos vármegyékbe is juttatott felhíváso­kat, ahol Bellovitsnak ismerősei, barátai és tanítványai vannak. A felhívás igy szól: Adakozzunk néhai Bellovits Ferencnek a mi felejthetetlen, dicső emlékű, önzetlen jóbarátunk, egykori zene­és énekmesterünk, esztergomi tár­sadalmi életünk szemefénye, kima­gasló alakja, minden időkben ál­dozatkész jótevőnk, »Bellovits bá­csink «-nak siremlékére. Az esztergomi dal- és zeneked­velő egyesület mult évi közgyűlése Öszi rózsa. A Te édes, fájó nótád hallgatom Oly jól esik elmerengnem e dalon. Ugy dalolják, hogy a könnyem hull bele : » Lehullott az őszi rózsa levele . . ,f Szegény virág, milyen hamar elszáradt. . . Fehér szirma oly halovány, oly sápadt S az a nóta belecseng a lelkembe : >Hulló levél volt a babám szerelme ...« ' Sirius. 1 Első szerelmem. — Irta: Taffy. — — Azt óhajtjátok, fiuk, hogy elmond­jam én is első szerelmem históriáját ? — szóltam barátaimhoz, kikkel a szilvesz­teri kaszinó-est után reggel felé boiusan konyakoztunk a »Koronac egyik tükör­ablakánál. Jól van, szivesen elmondom. Már nagyon régi epizód, de talán mind­annyi között a legkedvesebb, amelyre minden között a legszívesebben emléke­zem vissza, mert ekkor még nem tanul­tam megismerni saját tapasztalataimból a furfangos és csalfa asszonynépet és mert azóta nem egy leány és asszony rontotta le lelkemben a nemük iránti il­lúziót és tépdelte meg poézisem szár­nyait. Negyedik gymnazista voltam és az évzáró vizsgákhoz készültünk. Ép az ás­ványtant magoltam a kertben heverészve, mikor berontott hozzám P. Béla bará­tom, hogy cirkusz épitkezik a Csillag­utcában, nézzük meg. Nem akartam menni, mert az ásványtan tanárától, ki rám gaz csinyjeim miatt nagyon haragu­dott, s ki azóta, mint hallom, vidám plébános valahol Dunán-túl, — nagyon féltem, s dühösen faltara a rettenetes képleteket, nehogy felsüljek. A fiút azzal kergettem el, hogy feléje se fogok nézni a cirkusznak. Tudjátok azonban, hogy virtuóz tornász voltam s igy nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság s este mégis megjelentem a bemutató előadá­son. Figyelmemet a sok nyaktörő lég­tornászati mutatvány, 15 éves szivemet azonban egy bájos szőke baba ragadta meg, aki mesteri ügyességgel balanci­rozott egy kifeszitett drótkötélen. Olyan volt mint egy mithoszi tündér ez a hoz­zám hasonló korú gyermek, karcsú ter­metével, térdig érő szőke hajával, mely hullámos volt, mint a homérosí Mean­der, lágyabb a lyoni selyemgyárak leg­! határozta el, hogy hálás kegyelete 'jeléül a jóbarátok, tisztelők és há­I lás tanítványok közreműködésével ja boldogultnak Esztergomban a belvárosi sírkertben nyugvó és megszentelt hamvai fölé emléket ! emeltet, amely hivatva lesz hosszú I időkön át a dicsőültnek hervadhat­lan érdemeit és áldásteljes tevé­keny földi életének idejét az utó­i kornak hirdetni. j Egyesületünk közgyűlése minket j alólirtakat — mint végrehajtó bi­|zottságot — küldött ki azon uta­'sitással; hogy azon okból, mert jegyesületünk pénztára a síremlék I költségeihez csak hozzájárulni ké­1 pes, — eszközöljünk ezen kegye­I íetes célra magán körökben gyüj­1 téseket és intézkedjünk egy díszes 1 síremlék felállítása iránt, esetleg pedig — ha a gyűjtés eredménye engedi —- készíttessünk a drága hamvak befogadására egy megfe­lelő sírboltot is. Ezen megbízatásunk reánk nézve parancs, melyet teljesíteni szent kö­telességünk, de oly erkölcsi feladat is, melynek meg nem felelni a már körünkből örökre távozott, őszintén elsiratott édes jó barátunk és dicső mesterünk iránt már életében hir­detett és vallott kegyeletünknek megtagadása lenne. Ennek pedig nem szabad meg­történnie ! Tisztelettel és nagy bizalommal kérjük tehát mindazokat, kik ba­fmomabb termékeinél és piros orcái megszégyenitették Andalúzia rózsás hajnalát üdeségükkel. Amikor gyönyörű kék szemeit körülhordozta a közönség felett s negédes meghajlással fogadta a viharos taps adót, valósággal valami túl­világi bűvölet hatása alatt éreztem ma­gam. Természetesen másnap, harmadnap és mindennap este ott voltam a cirkusz­ban, napközben pedig az ásványtan fö­lött arról ábrándoztam, hogy mennyivei pirosabbak az ő ajkai a natali rubint­nál és szemei mennyivel ragyogóbbak a golkondai gyémántnál, a chemiai képle­tek pedig ugy párologtak fejemből, mint egy ügyes experimentáló lombikjából a csepfolyós testek. Egy este sikerült valamelyik akrobatá­im révén vele megismerkednem. Művé­szi nevén Kleopátrának hivták, a böl­csője valamely eldugott bajor faluban ringott a kis Wölz Paulának, aki elég kegyetlen volt az én gymnazista álmai­mat megrabolni és végül az ásványtan ból megbuktatni. Ez a baleset azonban engem^-nem alterált, tovább is szenvedélye­sen látogattam a cirkuszt, még inkább annak kuliszszáit, ahol gyöngéd jelene­tek közt erősödött meg két gyermek szivben a vonzalom. Programm után a Csillag-utca akácfái alatt ábrándoztunk a rátjai, tisztelői, tanítványai voltak az áldott jószívű Bellovits bácsinak, ennek a derék férfiúnak és akik emlékét hálás szivükben kegyelet tel őrzik ; ne tagadják meg hozzá­járulásukat az ő síremlékének költ­ségeihez. O várja ezen emléket tű­lünk, hisz sokkal, — igen sokkal nagy adósai maradtunk. O azért a most már égi fény övezte jóságos arcával a magasból int felénk és küldi áldásait barátjai és hálás ta­nítványainak. Örökítsük meg tehát méltóan ezen dicső férfiúnak emlékét és nyújtsunk ezzel legalább némi vi­gaszt az ő árván hagyott bánatos családjának. Úgy legyen ! Az alólirt végrehajtó bizottság a túloldalon foglalt gyűjtőiveket bo­csájtja ki, és tisztelettel arra kéri a gyűjtő urakat és hölgyeket: hogy a mondottuk kegyeleti cél elérhe­tése végett, — nem kiméivé időt és fáradságot, — az ügyhöz méltó nagy lelkesedéssel, ép úgy, a mint azt örök álmát alvó jó Bellovits bá­esink egykoron az oktatás terén velünk tevé, — baráti, rokoni és ismerősi körben magángyűjtést esz­közölni szíveskedjenek. A gyűjtött összegeket és gyűjto­iveket méltóztassanak legkésőbb 1904. év április hó i-ső napjáig az »Esztergomi dal- és zenekedvelő egyesülete pénztárnoka, Zsiga Zsig­mond úr gyógyszerész kezéhez Esz­boldogságról s nem az én szürke elő­adásom hivatott festeni azokat az édeni órákat, melyeket a kovácsműhely előtti padon ^egymás vállaira borulva töltöt­tünk, ragyogó álmokat szőve az isteni nyáréjeken. Feíejthetlen napjai voltak ezek az édes gyermekkornak, mikor a kedély, a sziv érintetlen, mikor még nem ismeri a nagy világ hazug élveit. Az a tiszta, becsületes vonzódás, mely minket egymáshoz fűzött, ment volt min­den kétes számítástól, hisz én csak a bájos bakfist láttam benne, nem a ko­médiást aki vásárra viszi bájait és ő sem várhatott tőlem materialis áldozatot, csak önzetlen odaadást hódolatot. Hej de sokszor vezetett azóta tévútra a hasonló szendes^g himporával kacérul elrejtett érzékiség és hányszor ábrándított ki a legtökéletesebbnek hitt ideálból a rosz­szul palástolt képmutatás. A mi kölcsö­nös rokonszenvünk talán nem is volt szerelem, hisz ilyen nem is lehet a 14—15 éves szivben, csak két egymást megértő gyermeki romlatlan lélek öntu­datlan megnyilatkozása egymás iránt, mely őket lebilincselte. De a mi közös boldogságunk is kez­dett vége felé közeledni. Falke ur, a cirkusztulajdonos augusztus lére hir­dette a visszavonhatlanul utolsó elő-

Next

/
Thumbnails
Contents