Esztergom és Vidéke, 1904

1904-01-17 / 5.szám

ESZTERGOM és TIMI A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Me£ÍÍ

e

l

ei

Úk Vasárnap és csütörtökön. j_LŐFIZETÉSI ÁRAK '. E*é«« évr — — — — 12 kor. — AI. Féi éviR — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — ~- — — 3 kor. — fii. Eí»ffi SZÁMI ára: 14 At. Dr. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyllüerek ós hirdetések küldendő Kossuth I_aj°s (azelőtt ßuda) utca 485. szán). TJW KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Bellovits. (F.) A mozgalom, a melyet vártunk, amelyet annak idején indítványoztunk, valahára megindult! Reméljük immár, hogy Bellovits Ferenc sirja nem marad továbbra is jeltelenül s Esztergom közönsége lerója azt az erkölcsi tartozását, melylyel a derék mester emlékének adósa. Egy hosszú életet töltött Bellovits Ferenc az esztergomi társas élet szolgálatában, mondhatjuk annak élén; a híres esztergomi dalárdát amikor életképes volt diadalról diadalra vezette, minden társadalmi mozgalom éltető lelke, mű* vészi szelleme volt, aki azonban az ünnepek zajából rendszerint eltűnt s nem a sikerből, de csak a munkából vette ki részét. Az egymást felváltó iíju nemzedékek tőle nyerték a nemes inspiratiókat, melyekkel az életbe léptek s a zene és művészetek iránti fogékonyság bennük az ő kimerithetlen lelkesedésének ragyogásából támadt Hogy egy finom, nemes női léleknek mily értékes alkotó része ez a fogékonyság, azt legfőképen azok a gondos szülők ismerik fel, akik ezt gyermekeik részére aggódva keresik. A szellem, nem árucikk, azt pénzen venni nem lehet, azt csak egy másik szellem ereje, ragyogása válthatja ki a fogékony ifjú lélekből, mint a nap éltető sugara kipattantja a tavasz rügyeit. Ez a kiválló szellem volt évtizedeken át ami szűkebb hazánkban Bellovits. Ajánljuk olvasóink figyelmébe és j támogatásába a síremlék érdek-eben kibocsátott, — a régi baráti érzés túláradó lelkesedésével megirt felhívást. Karolják fel a gyűjtés ügyét Bellovits Ferenc szellemének tisztelői és örökösei. * A Bellovits-szobor végrehajtó bizottsága a város és megye területén, mintegy háromszáz felhívást boesájtott ki, sőt még azon szomszédos vármegyékbe is juttatott felhívásokat, ahol Bellovitsnak ismerősei, barátai és tanítványai vannak. A felhívás igy szól: Adakozzunk néhai Bellovits Ferencnek a mi felejthetetlen, dicső emlékű, önzetlen jóbarátunk, egykori zeneés énekmesterünk, esztergomi társadalmi életünk szemefénye, kimagasló alakja, minden időkben áldozatkész jótevőnk, »Bellovits bácsink «-nak siremlékére. Az esztergomi dal- és zenekedvelő egyesület mult évi közgyűlése Öszi rózsa. A Te édes, fájó nótád hallgatom Oly jól esik elmerengnem e dalon. Ugy dalolják, hogy a könnyem hull bele : » Lehullott az őszi rózsa levele . . ,f Szegény virág, milyen hamar elszáradt. . . Fehér szirma oly halovány, oly sápadt S az a nóta belecseng a lelkembe : >Hulló levél volt a babám szerelme ...« ' Sirius. 1 Első szerelmem. — Irta: Taffy. — — Azt óhajtjátok, fiuk, hogy elmondjam én is első szerelmem históriáját ? — szóltam barátaimhoz, kikkel a szilveszteri kaszinó-est után reggel felé boiusan konyakoztunk a »Koronac egyik tükörablakánál. Jól van, szivesen elmondom. Már nagyon régi epizód, de talán mindannyi között a legkedvesebb, amelyre minden között a legszívesebben emlékezem vissza, mert ekkor még nem tanultam megismerni saját tapasztalataimból a furfangos és csalfa asszonynépet és mert azóta nem egy leány és asszony rontotta le lelkemben a nemük iránti illúziót és tépdelte meg poézisem szárnyait. Negyedik gymnazista voltam és az évzáró vizsgákhoz készültünk. Ép az ásványtant magoltam a kertben heverészve, mikor berontott hozzám P. Béla barátom, hogy cirkusz épitkezik a Csillagutcában, nézzük meg. Nem akartam menni, mert az ásványtan tanárától, ki rám gaz csinyjeim miatt nagyon haragudott, s ki azóta, mint hallom, vidám plébános valahol Dunán-túl, — nagyon féltem, s dühösen faltara a rettenetes képleteket, nehogy felsüljek. A fiút azzal kergettem el, hogy feléje se fogok nézni a cirkusznak. Tudjátok azonban, hogy virtuóz tornász voltam s igy nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság s este mégis megjelentem a bemutató előadáson. Figyelmemet a sok nyaktörő légtornászati mutatvány, 15 éves szivemet azonban egy bájos szőke baba ragadta meg, aki mesteri ügyességgel balancirozott egy kifeszitett drótkötélen. Olyan volt mint egy mithoszi tündér ez a hozzám hasonló korú gyermek, karcsú termetével, térdig érő szőke hajával, mely hullámos volt, mint a homérosí Meander, lágyabb a lyoni selyemgyárak leg! határozta el, hogy hálás kegyelete 'jeléül a jóbarátok, tisztelők és háI lás tanítványok közreműködésével ja boldogultnak Esztergomban a belvárosi sírkertben nyugvó és megszentelt hamvai fölé emléket ! emeltet, amely hivatva lesz hosszú I időkön át a dicsőültnek hervadhatlan érdemeit és áldásteljes tevékeny földi életének idejét az utói kornak hirdetni. j Egyesületünk közgyűlése minket j alólirtakat — mint végrehajtó bi|zottságot — küldött ki azon uta'sitással; hogy azon okból, mert jegyesületünk pénztára a síremlék I költségeihez csak hozzájárulni ké1 pes, — eszközöljünk ezen kegyeI íetes célra magán körökben gyüj1 téseket és intézkedjünk egy díszes 1 síremlék felállítása iránt, esetleg pedig — ha a gyűjtés eredménye engedi —- készíttessünk a drága hamvak befogadására egy megfelelő sírboltot is. Ezen megbízatásunk reánk nézve parancs, melyet teljesíteni szent kötelességünk, de oly erkölcsi feladat is, melynek meg nem felelni a már körünkből örökre távozott, őszintén elsiratott édes jó barátunk és dicső mesterünk iránt már életében hirdetett és vallott kegyeletünknek megtagadása lenne. Ennek pedig nem szabad megtörténnie ! Tisztelettel és nagy bizalommal kérjük tehát mindazokat, kik bafmomabb termékeinél és piros orcái megszégyenitették Andalúzia rózsás hajnalát üdeségükkel. Amikor gyönyörű kék szemeit körülhordozta a közönség felett s negédes meghajlással fogadta a viharos taps adót, valósággal valami túlvilági bűvölet hatása alatt éreztem magam. Természetesen másnap, harmadnap és mindennap este ott voltam a cirkuszban, napközben pedig az ásványtan fölött arról ábrándoztam, hogy mennyivei pirosabbak az ő ajkai a natali rubintnál és szemei mennyivel ragyogóbbak a golkondai gyémántnál, a chemiai képletek pedig ugy párologtak fejemből, mint egy ügyes experimentáló lombikjából a csepfolyós testek. Egy este sikerült valamelyik akrobatáim révén vele megismerkednem. Művészi nevén Kleopátrának hivták, a bölcsője valamely eldugott bajor faluban ringott a kis Wölz Paulának, aki elég kegyetlen volt az én gymnazista álmaimat megrabolni és végül az ásványtan ból megbuktatni. Ez a baleset azonban engem^-nem alterált, tovább is szenvedélyesen látogattam a cirkuszt, még inkább annak kuliszszáit, ahol gyöngéd jelenetek közt erősödött meg két gyermek szivben a vonzalom. Programm után a Csillag-utca akácfái alatt ábrándoztunk a rátjai, tisztelői, tanítványai voltak az áldott jószívű Bellovits bácsinak, ennek a derék férfiúnak és akik emlékét hálás szivükben kegyelet tel őrzik ; ne tagadják meg hozzájárulásukat az ő síremlékének költségeihez. O várja ezen emléket tűlünk, hisz sokkal, — igen sokkal nagy adósai maradtunk. O azért a most már égi fény övezte jóságos arcával a magasból int felénk és küldi áldásait barátjai és hálás tanítványainak. Örökítsük meg tehát méltóan ezen dicső férfiúnak emlékét és nyújtsunk ezzel legalább némi vigaszt az ő árván hagyott bánatos családjának. Úgy legyen ! Az alólirt végrehajtó bizottság a túloldalon foglalt gyűjtőiveket bocsájtja ki, és tisztelettel arra kéri a gyűjtő urakat és hölgyeket: hogy a mondottuk kegyeleti cél elérhetése végett, — nem kiméivé időt és fáradságot, — az ügyhöz méltó nagy lelkesedéssel, ép úgy, a mint azt örök álmát alvó jó Bellovits báesink egykoron az oktatás terén velünk tevé, — baráti, rokoni és ismerősi körben magángyűjtést eszközölni szíveskedjenek. A gyűjtött összegeket és gyűjtoiveket méltóztassanak legkésőbb 1904. év április hó i-ső napjáig az »Esztergomi dal- és zenekedvelő egyesülete pénztárnoka, Zsiga Zsigmond úr gyógyszerész kezéhez Eszboldogságról s nem az én szürke előadásom hivatott festeni azokat az édeni órákat, melyeket a kovácsműhely előtti padon ^egymás vállaira borulva töltöttünk, ragyogó álmokat szőve az isteni nyáréjeken. Feíejthetlen napjai voltak ezek az édes gyermekkornak, mikor a kedély, a sziv érintetlen, mikor még nem ismeri a nagy világ hazug élveit. Az a tiszta, becsületes vonzódás, mely minket egymáshoz fűzött, ment volt minden kétes számítástól, hisz én csak a bájos bakfist láttam benne, nem a komédiást aki vásárra viszi bájait és ő sem várhatott tőlem materialis áldozatot, csak önzetlen odaadást hódolatot. Hej de sokszor vezetett azóta tévútra a hasonló szendes^g himporával kacérul elrejtett érzékiség és hányszor ábrándított ki a legtökéletesebbnek hitt ideálból a roszszul palástolt képmutatás. A mi kölcsönös rokonszenvünk talán nem is volt szerelem, hisz ilyen nem is lehet a 14—15 éves szivben, csak két egymást megértő gyermeki romlatlan lélek öntudatlan megnyilatkozása egymás iránt, mely őket lebilincselte. De a mi közös boldogságunk is kezdett vége felé közeledni. Falke ur, a cirkusztulajdonos augusztus lére hirdette a visszavonhatlanul utolsó elő-