Esztergom és Vidéke, 1904
1904-06-05 / 45.szám
es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. 1VIcgjelei)ik: Vasárnap és csütörtökön. • >n<6 • JLLOFIZETÉSI ÁRAK '. Eg黫 évr — — — — 12 kor. — ül. Fél évre — — — — — 6 kor. — lil. Negyed évr# — — — — 3 kor. — fii. E<ye» aeám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratok, előfizetése*, nylltterek ós hirdetések küldendőn Kossuth Ix a J°s (azelőtt Buda) utca 485. száip. Kéziratot nem adunk viasza. Ami felesleges. Esztergom, 1904. június 3. A városi közönség évekkel ezelőtt a Hosszusoron illetve a Simor János utcán levő Klein Jakab-féle kertnek felét megvásárolta azzal a célzattal, hogy ott tűzoltó telepet létesítsen és a műszerek egy részét, minthogy a Kereskedelmi és Iparbank helyiségeiből kiszorutak, ott elhelyezze. Mikor a képviselőtestület ezt a telket megvásárolta, jól emlékszem sok szó merüle fel a vásárlás ellen, de a vétel barátjai és a tűzoltó főparancsnok azzal érveltek, hogy a telepre szükség van, mert a város e részében nincsenek védő eszközök és műszerek, s igen helyes, ha a szertárak decentralizálva vannak. Mi történt ezután ? A meglehetős drága telken, — ha nem csalódom 1700 forintokat fizettek érte, — csak hatalmas földmunkák segélyével lehetett valami építkezéshez fogni, akkor aztán építettek is rája egy szertárat és tűzoltó lakást vagy őrHí „Esztergom ís Vidéke" tárcája. MÉG NÉHA-NÉHA . . . Még néha néha álmodozom rólad Alomba ejtő csendes alkonyon, Mig szárnyát kinn a szürkület bevonja S nesztelenül belép az ablakon. • Leszáll a nap az erdő közepébe, Utolsó csőkját hinti szerteszét Es a gyönyörtől reszkető pagonynak Bearanyozza egykét levelét. Olyankor, érzem, itt ragyog még most is Szelid emléked árva szivemen; Utolsó fénye hunyó napvilágnak Ezen a hervadt rózsa-levelen. Szentessy Gyula. BQSZU. Nem szoktam keresni, sőt kerülöm a házbeli szomszédokkal való ismerkedést. S ennek dacára alig egy hétre rá, hogy elfoglaltam lakásomat, bejáratos lettem ahhoz a hosszú, száraz vén kisasszonyhoz, aki ajtő szomszédom lévén, beköltözésem után való napon kisegített egy skatulya gyufával. Innét datál a barátságunk. A többi házbeliekkel nem érintkezett s igy azzal hízeleghettem magamnak, hogy Zombory Mária kisasszony rokonszenvével tisztelt meg. Nem élt valami bőségben, de a szükj szobát. Később aztán létesült egy i úgy nevezett mászótorony is, hogy j azon a tűzoltóság a mászásban és I a vele összefüggő manőverekben I megfelelőleg kiképeztessék. Ez a I mászótorony, gondolom, 800 frtba ( került. Az épület pár esztendeig őrizte a környék tűzbiztonságát és .védte a lakosságot e részről, hanem 1 mikor azt kezdték hangoztatni a . mérvadó körök, hogy a decentralizált telepek mit sem érnek, hanem a szertárakat központosítani kell és , evégből pompás központi telepet j és víztornyot építettek, ezen hosszúsori épület pedig beláit>, miszerént neki létcélja nincs a földön, repedezni I kezdett és összedűléssel fenyegette • azokat a bizonyos mérvadó köröket, j Nehogy azonban ez megtörténhessék, a tűzőröket előbb kilakoltatták, j Maradt ott a mászótorony, mint az árva gólya, »mely áll magában egy teleknek a lábjában.* Mászó toronynak első sorban az a rendeltetése, hogy rajt? mászni lehessen, továbbá mivel az valamely épületet ségnek se látszott nyoma szerény háztartásában. Mintegy félévi ismeretségünk után azzal tüntetett ki, hogy elmesélte nekem élete történetét. Nagyon egyszerű, de mégsem mondható mindennapinak ez az ósdi történet. — Tizennyolc éves koromban teljesen árván maradtam; kezdte a vén leány. Atyám tanár volt; anyám jó, de teljesen vagyontalan családból származott. Az én koromban még nem állt annyi pálya nyitva a nő előtt, mint ma és mikor szüleimet elvesztve anyagilag és minden támasz nélkül álltam, nem volt más választásom, mint az, hogy két kezem munkájával: fehérnemű varrással szerezzem meg mindennapi kenyeremet. Még atyám életében ismerkedtem meg Somvay Bélával, a fiatal tanárjelölttel, aki mint kijelentette, tisztességes szándékkal járt házunkhoz s atyám koporsóját jegyesem karján kisértem ki a temetőbe. Az esküvő attól volt függővé téve, mikorra Somvay Béla megkapja kinevezését. Ha atyám életben maradt volna, ez hamarosan megtörténik, mert befolyásos barátai voltak, de halála után csak abban nyilatkozott meg ez a barátság, hogy hatalmas átmérőjű koszorúkat küldtek koporsójára és az illemnzabta hosszú ábrázattal állták körül a ravatalt. Ezentúl egyiket se láttam többé. Ők nem kerestek fői és én nem alkalmatlankodtam náluk. Mintegy öt, hónappal atyám halála után azzal a' hirrel jött hozzám a vőlegényem, hogy jelképez, megfelelőg hozzáférhető legyen a támadás alkalmával. Nos hát szakértők állítják hogy ez a mű éppenséggel nem alkalmas mászási gyakorlatokra, mert, mint mondják, el van szabva. Másodszor, egy szűk telken van és nehezen hozzáférhető a mi visszonyainkhoz alkalmazott műszerekkel és így a támadási gyakorlatok célszerűtlen helyzeténél fogva alig kivihetők. A mellett alja csupa kő, amely nem kedvező a kísérletező és gyakorlatlan tűsoltó újoncra nézve. Ezen a tornyon való mászkálás és támadási műveletek keresztülvitele már művészet számba megy, tehát belátni való, hogy ily helyen tűzoltókat kiképezni nem lehet. Az ily mászótoronynak mindenesetre könyen hozzáférhető helyen és lehetőleg gyepes vagy megfelelőleg előkészíthető talajon kell állnia. Ezen előadottakból világos, hogy e telek további fentartásának létjogosultsága nincsen. Különösen most már, midőn központi telep létesült vidéken néz körül, mert a fővárosban már hasztalan lesi kinevezését. Nehéz volt az elválás, habár szentül fogadta, hogy mindennap ir. — Kezdetben pontosan betartotta igéretét, később azonban ritkultak a tudósítások; de minden levelében azt ismételte, hogy csak küzd és fárad, s mi életének egyetlen célja: gondtalan jövőt biztositani számomra. Több mint egy hónap óta nem kaptőle levelet, ami bizony fölötte lehangolt. Tán csak nem beteg! ? Letettem a munkát, amelylyel e napon semmire se haladtam. A már kész fehérneműt egy régibb ujságpapirba csomagoltam. Ösztönszerűleg tévedt oda tekintetem. Ismerős néven akadtak meg szemeim. Nem hittem nekik és nagy ideig kétkedve meredtem a sorokra: „Somvay Béla tanár tegnap tartotta , esküvőjét L . . . . megye tanfelügyelő-! jenek, Hollendy Ákosnak bájos leányával, Margittal." j A vén leány hangja megcsuklott. Ölébe tette a varrást s láttam mint fo-, gott föl két kibugygyanó kÖnycseppet! az a nagy üvegkarika a szemén. Folytatta: — Negyvenkét éves történet ez, de mintha most is érezném : hogy szorult össze a szivem, a torkom. Sokáig tartottam kezemben azt a darab újságpapírt, — azután letettem és — zokogtam . . . zokogtam . . . Ennyiből állt az egész. — Hogyan? kérdeztem csodálkozva. A vén leány mosolyogva bólingatta a fejét. és az összes felszerelések ott egyesítve vannak. A teleptelek most már teljesen felesleges. Egy hasznavehetlen tulajdona a tűzoltó intézménynek és nincs is remény a beláthatlan időkre nézve sem, hogy ott oly valami létesüljön, amely a tűzoltó intézmény célját szolgálja. Sok pénze fekszik benne a tűzoltóságnak, illetve a városnak, mert hisz mindez a város tulajdona, teljesen gyümölcsözetlenül, amely pénz egyéb hasznos beruházásokra volna fordítható. A tűzoltóság vezetőinek be kell látnia, hogy e telekre immár szükség nincs, sőt felesleges teher, nincs más hátra, mint az, hogy ezt a telket, amelyet gondatlanul megvásároltak, mielőbb eladják. És kárt szenvedni a város nem fog az eladással, mert a telkek most jóval értékesebbek. A mászóházat pedig bontsák le, illetve tolják ki a borjúmezőre vagy más alkalmas helyre. Akárhol e telken kivül sokkal praktikusabban és célszerűbben és ami fő olcsóbban leÉs nem gondoltam-e legalább az öngyilkosságra ? ezt akarta kérdezni, ugyebár? Tagadólag intett. — Nem, akkor még nem jutott eszünkbe az eféle. Ez a mai kor sportja. A mai nők közt alig akad egy is, a kinek nem volt legalább egy olyan perce, amelyben az öngyilkosság eszméje megvillant agyában. Pl. ha a szabó elrontotta ruháját, vagy le kell mondania egy fürdőévadról, egy bálról. Mi nem voltunk olyan felvilágosodottak, annyira tudotudományosak. Akkor még bűnös jelzővel bélyegezték az öngyilkosságot ét el se temették az eféle vétkeseket. — Ma felkoronázva, fölös pompával, mint egy szent eszméért kiszenvedett vértanút kisérik sírjába az ilyeneket. Mi azt tartottuk, hogy a halált meg kell érdemelni. Ugy látszik: én még nem szolgáltam rá. Ahhoz is idő kell, hogy az ember a világ legszencsétlenebb teremtményének érezze magát. Nekem erre sem volt érdemem. Egyszer szerettem életemben. Csalódtam s ez a csalódás elég volt egész életemre. Elvonultan dolgoztam s a munka enyhítette fájdalmamat. Körülbelül 15 év multán a házba, melyben lakom, egy beteg férfi költözött alig 6 éves fiacskájával. A gyermek sokszor bejött hozzám és órákig elcsicsergett. Atyját nem láttam. Folyton a szobát őrizte. Egy napon a gyermek sikoltására ébredtem. — Apuskám! apuskám! ébredj fel!
