Esztergom és Vidéke, 1904

1904-06-02 / 44.szám

T melynek pengéje egy lólábszárcsontba van erősítve, a vegyes házi királyok korából két ke^evézt, a szabócéh érde ke3 szabadalom levelét. Olvastatott e.u tán dr. Prokopp Gyula pénztárnok jelentése, mely jóváhagyatott. Végül az alelnök bejelentette, hogy a* elnöki tisztség elfogadására Horváth Béla főispán fe'kéretett, ki is azt elfogadni hajlandó lévén, ez alkalommal e'nökké zajos éljenzések közt megválasztatott. Ezek után a közgyűlés feloszlott. — A magyar katona nem szimulál. A „Militärarzt" cimű szaklapban dr. Bett József krakói ezredorvos a színlelőkről nagyobb cikket irt, melyből érdekesnek tartjuk közölni a következőket: A betegséget színlelő vagy túlzó katonák minden képzelhetőről panaszkodnak. A panaszok bizonyos typusai azonban a színlelő nemzetisége szerint módosulnak. A német leginkább nyilalásról és köhögésről panaszkodik, a ruthén mell- és hasfájdalmakról („hrudy boliatf), az oláh. sokszor lábfájásról („dore picsóra") a zsidó többnyire ökrendezésről, hányásról és törődöttségről. A cseh derekasan viselkedik, de ha szimulál, akkor azt oly sunyi ravaszsággal cselekszi, hogy nehéz őt leleplezni: a lengyel ritkán szimulál, a bosnyák még ritkábban, a magyar „úgyszólván soha." — Lótenyésztési dja?ás. Az Esztergom-vidéki Gazdasági Egyesület és a megyei lótenyésztési bizottság lótenyésztésünk emelése céljából a nm. földmivelésügyi minisztérium és a megye támogatása mellett folyó évi június hó 11-én Párkány községben az állatvásár téren Horváth Béla főispán elnöklete alatt lódijazást rendez éspedig: Állami dijak: A) csoport Szopós caikóval bemutatott anya kancák, melyek jól ápolt, erőteljes állapotban vannak és jó tenyész anyag kellékeivel birnak: I. dij 90 korona, II. dij 60 kor. III. dij 40 kor. IV. dij 30 korona. V. dij 20 kor. B) csoport 2—4 éves kanca csikók. I. dij 50 kor. II. dij 40 kor. III. dij 30 kor. IV. dij. 20 kor. V. dij 10 korona. Megyei dijak : A) csoport. Szopós csikóval bemutatott anya kancák, melyek jó ápolt, erőteljes állapotban vannak és jó tenyész anyag kellékéivel birnak. I. dij 100 korona, II dij 50 korona, III. dij 40 korona, IV. dij 30 korona, V. dij 25 korona, VI. dij 20 korona. B) csoport 2—3 éves kanca csikók. I. dij 50 korona, II. dij 30 kor. III. dij 25 kor., IV. dij 20 kor., V. dij 10 kor. Díjazásban csakJ40 m. holdon aluli kisgazdák részesülhetnek és pedig azok 1-ször, kik hitelesen bizonyítják, hogy az általuk elővehetett állatjaik saját tulajdonukat képezik és a csikók saját nevelésük. 2 szor a) állami ménektől, vagy állami felügyelet alatt álló községi ménektől, vagy köztenyésztési iga^olványnyal biró magán ménektől származó csikók. A kik ezeket hitelesen nem bizonyítják, azok részére a fenti dijak ki nem adatnak. Díjazásból kizáratnak : 1) mének, heréltek, 2) hidegvérű s ezek keresztezéséből származó, valamint 3) orosz ügető vérű egyedek. Nagyobb tenyésztők, birtokosok állatjaik után, arany, ezüst és bronz érmet és oklevelet nyerhetnek. A díjazás kezdete ű. e. 10 órakor. — Követendő példa. Hanke Imre Zombor város polgármestere megérdemli, hogy kalapot emeljünk előtte s minden más város polgármestere elé mintaképül állítsuk. Ez a polgármester épen ugy tudott az országban mindegyre növekedő drágaságról, mint minden más polgármester, de nem elégedett meg azzal, hogy sopánkodjék és az ügyet tanulmányozza. Ez a polgármester folytonos figyelemmel kisérte a mesterségesen felidézett drágaság terjedését is ^s tisztában volt azzal, hogy a kartell Zomborban is érvényesülni fog. És mert mindennel tisztában volt, a kellő időben gyorsan és okosan intézkedett. Mikor ugyanis a zombori mészárosok a húsárak emelése tekintetében kartellt kötöttek s hatalmuk tudatában az árakat fölemelték : Zombor polgármestere hama rosan megnyittatta a városi mészárszéket, amelyben idegenből hozott mészárosok sokkal olcsóbb áron mérik a húst. A minden dicséretet megérdemlő polgármester ellen persze az érdekelt kartellísták nyomban fellázadtak s intézkedését sérelmesnek mondták, de hát eredménytelenül. Zombor város mészárszékében javában folyik a munka s a közönség jó és olcsó húst kap. A polgármestert pedig a mészárosokon és azok érdektársain kivül mindenki magasztalja. Tekintve azt a sikert, ame yet Zombor polgármestere elért, igen helyén valónak tartanánk, ha ettől a polgármestertől tanulnának előrelátást, okosságot éa erélyt, amiknek másutt is hasznát lehetne venni. — Öngyilkosság Schönauer Béla 17 éves nyomdászsegéd, ki Budapestről jött városunkba, hétfőn délután 1 órakor a Mária Valéria hid közepéről a nagy Dunába vetette magát és nyomtalanul eltűnt a hullámokban. Kilétét a hidou hagyott kabátjában lelt okmányokból állapították meg, de mivel semmi egyéb irást nem hagyott hátra, tettének okát nem tudják. — A merénylő ügyvéd cimű hirünk helyreigazításra szorul. Dombosi Gábor ügyvédet ugyauis nem helyezték szabadlábra, mert a komáromi kir. törvényszék vádtanácsa a vizsgálati fogságba tartást rendelte el, amennyiben Öt évnél hosszabb ideig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűntettel van terhelve. A fogvatartást elrendel határozat ellen védője dr. Horn Károly felfolyamodással élt, — Sertésvész. Dorogh községben a sertésvész járványszerüen fellépett. Csarzioük. Egy kis játék. Ferkő András, akit különben Nagy Bicskás Bandinak neveztek, hazakerült onnan, ahova nem épen jószántából ment. Egy „kis esete" történt volt. Mert nagy Bicskásnak mindég voltak kis esetei, amik mindég az italból hajtottak ki. Az utóbbi esetét ugy vallotta be, hogy „egy fejsze forma bottal, vagy bot forma fejszével parányit „legyintett" a szomszédra, aki erre elszédült és megütötte a guta. És, különös, mégsem a gutát, hanem Bandit csukták el. j No, de már hazakerült, igaz föltétej lesen bocsátották haza s egészen csak a i további magaviseletétől függ, hogy végj legesen itthon hagyják e. j Úristen! hiszen Bicskás Bandi jámbor, szelid szavú férfi, a templomba is elmegy minden vasárnap és éppenséggel nem oka, ha néha mégis egy-egy kis hiba esik, már mint most is. Jámbor arccal, nyugodt tartással nyit be papjához Nagy Bicskás. Tanácskérőbe jött. Mikor civilizált ember kér tanácsot, az többnyire le akar kötelezni megtisztelő bizalma által; de a nép szándéka tévútra vezetni és furfangosan takargatni a valót. Ezt rendesen el is éri mindazok előtt, akis nem hazulról, hanem csak betűből merítik népismeretüket. Bizony, bizony, „a betű öl; lélek az, ami világosit." És a nép nem tárja fel a lelkét olyan könnyen s azért nem igen világosodnak fel a népies irók. De már a Nagy Bicskás papja hazulról ismeri hiveit és minden előljáró beszéd! közben azt fürkészi : Vájjon hova lyukad ki az a dolog ? Többször eltalálta, de -ezen esetek közé nem tartozott az utóbbi. Bandi tehát nyugodt arccal, jámbor tekintettel lépett be papjához. Tulipános szűre kissé félvállra vetve, azonos mód fedte jobb karját, mint amikor a paraszt ajándékkal „busit." — Szerencsés jó napot adjon az Úristen, tiszteletes uram ! — Adjon Isten! Kerülj előbbre, András, és beszéld el: mi járatban jöttél ? — Semmi rosszban tiszteletes uram, csak éppen befordulok erre jártamban... Szép időt adott a teremtő Úristen; gazdag tavasz jár, eső, napfény egymást váltogatja, mint osztovátán nyüst a lábitót. Csak rendeljen is a Teremtő jobb esztendőt a tavalyinál, amikor rossz időre rossz termés jött . . . — (No, a tavalyi időhöz nem sok közöd volt; te a melegben is hűvösön voltál — gondolja a pap.) Nagy Bicskás egyet ránt a szűrén, isméi elten erős reményét fejezi ki egy jobb esztendő felett, aztán eszébe jut, h°gy vájjon életbe van e még a tiszteletes ur apja: — Csak éltesse is az Úristen a jó embereket, mert nincs annál jobb — aztán közelebb hajol a papjához s bizalmas arckifejezéssel folytatja : — Ha már befordulok, egy kis tanácsot kérek tiszteletes uram, mert egy csekély esetem esék. — I^mét, András ? Nagy Bicskás óvatosan hátrább löki szűrét: (no, no, tüstént előkerül az ajándék! de mégsem az . . .) Kinyújtja karját és megmutatja szörnyen feldagadt kézfejét: — Ni, instálom, ugye rusnya? Pedig csak játékból esék az^egész. Azzal mulatnánk, hogy ujjat húztunk. Tudja tiszteletes ur, micsoda játék az ? — Nem tudom, Andris, de látom, kellemes mnlatság lehet. — Ha kivánja, tiszteletes uram, tüstént megtanítom rá. De a pap a legkecsegtetőbb kilátás mellett sem kivánja a kellemes játék megtanulását és biztatja hivét, adná már elő azt a kis esetét. — Tudja, instálom, igy hetivásár alkalmával becsődül a havasi is; összeszednek egyet-mást, mivelhogy nekik edafenn nem terem semmijök, pedig föld lenne hozzá ; de inkább, hiszem, csak a marhára és juhokra adják az eszöket. Jó a legelőjük . . . — Ugy hát most valami havasi oláh val volt az eseted, Andris ? — Bölcsen mondja tiszteletes uram. Petéuj Onucnak még néhai való apja is járatos volt a házunkhoz, igy hát Onucz gyermekkori pajtásom volt. Minden vásárkor a házamhoz száll: de nem mindég üres kézzel. Néhány szál deszkát, két három csebret, egy-egy szopó bárányt csak hozogat. Mert mért mondanám, hogy nem, ha ugy van. Nem lehetett rá semmi panaszom. Nincs is. Ma is eljött és éppen egy szopó bárányt hozott: göndör, fekete szőrű báránykát. Nyomban lerántottam a bundáját — már mint a báránynak instálom — és meghagytam az asszonynak, hogy délebédre tárkonyost főzzön bárány-fő vei. Világéletemben szerettem a bárányfős tárkonyost 1 . . . — Nem is]| rossz étel az, Andris; de hát hogy esett a tárkonyosból a kezed feldagadása ? — Esék abból még egyéb is, tiszteletes ura oi! — Ugy hát csak add elő szaporán, mert sürgős irni valóm van. — Nem is szándékszom felette sok szóval búsítani a tiszteletes urat. Tudom én, hogy sok szónak sok az alja; izibe elmondom az egészet. Az asszony tüzet gyújtott, szikrázott, pattogott a fenyőfa — na, mivel azt is hozott pár darabocskát az oláh — mi künn maradtunk az udvaron és beszélgettük egyről-másról, meg az időjárásról is. A havason ilyen szép idő van, a patakokhoz már őzfiókák járnak, a kakuk is megszólalt és annyi a harkály, hogy a nagy kopácsolástól alig hallani a madarak szavát, pedig igy tavasz felé na gyon zengedeznek . . . — És a madarak énekin kivül még miről beszélgettetek ? Szóval Andris térjünk már a dologra. — Köszönöm hozzám való jóságát, tiszteletes uram, 'iszen éppen oda érénk mert a vadpáva — akit az oláh „kokordán"-nak nevez — akármilyen nagy, mégis csak madár. Pusztítsa el az Isten, hogy ne Í3 kerüljenek máskor szóba a becsületes ember megrontására! Mert hát az Onucék kalibáján tul van egy akkora szikla, mint kétszer a mi templomunk. Alatta foly a Szamos, ugy mint egy félkarika. A karikában van az a tisztás, hova a vadpávák járnak, mikor tűzbe vannak; ilyenkor mutatják meg, hogy ki a legény a csárdába! Felborzasodva rontanak egymásra: szárnyuk csattog, csőrük pattog . . . De nem szaporítom a szót, azt úgyis csak látni kell. Onuc nemrég látta és azt beszélte el nekem. Én csak annyit kérdeztem: — Tudom is én ; soha nem voltam kokordán, hát hogy tudhassam! . . . — Na hát, Onuc, húzzunk ujjat, abból tüstént kitudódik, hogy melyikünk lenne a győztes, marha kokordánok lennénk. Nem birkózásra, csak játékra, Onuc. — Na hát! — mondta Onuc, és erre összekapcsoltuk a közbelső ujjúnkat. Igy ni . . . Meg is mutathatom a tiszteletes urnák. — És nyúlt a pap keze után. De a pap még most sem kívánta a szemléltető előadást és ismét figyelmeztette hivét, hogy ne kerülgesse annyit a dolgot, térjen már rá! Nagy Bicskás egész nyugodt tempóba kapcsolta össze dagadt ujját balkeze közbelső ujjával: — Na instálom ilyen az ujjhuzás. Amint igy össze akaszkodtunk, ráncigáltuk egymást jobbra is, balra is, közben tréfáltunk, kacagtunk, mig egysze r csak éreztem, hogy kihuzá helyéből az ujamat. Nem árultam el az esetet, mer' még azt hivé vala, mintha ü lenne az erősebb. Nem is nehezteltem, mert csak játékból esett. Aztán Onucz jó pajtásom is — már amennyire magyarnak oláh jó pajtása lehet, — igy hát fájdalmat sem mutattam, pedig, miért tagadjam, biz az fáj dogált. Föl is dagadt, mint egy cipó. Na, — Onucz, erre a játékra áldomást iszunk, mig elkészül a tárkonyos, — mondám én. — Jónak elrontója nem leszek, — felelt rá Onucz, és befordulának a korcsmába. Nem mondom, hogy nem ittunk, , mert a korcsmába nem is imádkozni jár az ember . . . A pap ránézett Andrisra: — És mitörtént mikor a korcsmából haza mentél ? Mert a te eseteid mindég ilyenkor esnek. — Csak egy semmiség az egész, tiszteletes uram. Az oláh künn maradt az udvaron, én belépek a házba és kérdem : — Na, asszony kész van e már a tárkonyos ? — Kész hát, azóta bizony egy juh is megfőhetett volna nem egy bárány ! — Megfogta a fázik fülit, hogy tálaljon, ekkor vette észre a kezem feldagadását — Ni, ni! Hát ugyan mi lelte a kezét ? Mint a bolond elmondom az igazat