Esztergom és Vidéke, 1904

1904-05-12 / 38.szám

ESZTERGOM TIMI A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. 11 1 ^lőfizetési árak ', Égési évr — — — — 12 kor. Fél évre — — — — — 6 kor. Nagyed évr# — — — — 3 kor. Egyes liánt ára: 14 ül. FII. FII. FII. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő i Kossuth Irajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). -^•t Kéziratot nem adunk vissza. Állategészségügyi mizériák. Esztergom, május io. Körülbelül egy évtized óta nem múlik el esztendő, hogy városunk területén valamely állatbetegség ne támadna, amely hosszabb-rövidebb időre ne sújtaná állattulajdonosainkat, kiszámithatlan károkat okozva ugy a marhatartó gazdáknak és állatkereskedésünknek. Ha pillantást vetünk a szaklapok vagy a hivatalos értesítők illető rovataiba, arra a szomorú tapasztalatra jutunk, hogy a város vagy a megye mindig ott szerepel: egyszer ragadós tüdőlob dúl, máskor a sertésvész pusztít, majd a száj és körömfájás fertőzi az állatállományt és jó szerencse, ha csak a baromfiak hullanak rakásra, mert ilyenkor még kedvező állategészségügyi állapotokról beszélhetünk. És igy megy ez a dolog évek egymásutánján keresztül. A csapást megsínyli a lakosság egy jelentékeny kontigense ; először a gazdák, akik legelőre nem hajthatják állataikat, a tenyésztők, akik el nem szállíthatják csekély produktumaikat az örökös zárlatok miatt és a vidék is, mert az elég jelentékeny íz „Esztergom és Vidéke" tárcája. JÓSLÁSNincs egy levelem, egy virágom, Mely rád emlékeztetne még. Ami hozzád füz, az az emlék, Szétfoszló pára, puszta lég. Éjjel, midőn szemem behunyom Az arcod néha megjelen És azt gondolom nyugodtan, Hogy gőgös vagy és szívtelen. Ó miért is voltál te az első ? Nem érdemelted tőlem azt, Hogy néked áldoztam az első, A buja, bűbájos tavaszt. Én egyszer tudtam csak szeretni, Be kár, hogy éppen tégedet! Jobb ember lett volna belőlem, Ha nem találkozom veled. S az évek szállnak. Egy-két év még, Vagy egy-két hónap már talán ? Hogy levelet kapok hazulról, Hogy asszonynyá lett egy leány . . . Lehet az is, hogy megelőzlek S megérem azt a nagy időt, Hogy fásult, szürke nyugalommal Utt állok az oltár előtt. országos és heti vásárokra fel nem hajthatnak. Az állatforgalom tehát igen sok esetben az év legnagyobb részén át szünetel. Ha kifejlett állattenyésztésünk volna, ami ily körülmények között szerencse, hogy nincsen, a folyton ismétlődő állatbetegségek következtében tönkre menne és amúgy is sanyarú közgazdasági viszonyainkat teljesen tarthatatlanokká tenné. Az utolsó napokban ismét a ragadós száj és körömfájás lépett fel a városban és mikor hivatalosan megállapították, már alaposan elharapódzott és amint értesülünk már több száz udvart fertőzött a veszedelem. Állítólag a város bikái terjesztették a kórt, mert ezek — mondják — hetek óta szenvednek a bajban és az illetékes közegek vagy fel nem ismerték, vagy miként a vármegye törvényhatósági állatorvosa állítja a földmivelésügyi miniszterhez intézett feljelentésében, eltitkolták. Hogy mi igaz ebből a szomorú tényből, azt az illetékes hatóság által már elrendelt vizsgálesz hivatva kideríteni, az eredmény egyelőre közönbös, de elég fájó az a tudat, hogy a kellő éberség ily fogyatékosságáról kell tudomást szeIgy lesz. De aztán ? Mi lesz aztán ? A másé én, a másé te ? . . . Aztán? — Érzem, beteljesül majd Mindkettőnk ádáz végzete. Jön egy nap: újra látjuk egymást. Jön egy nap ! és találkozunk. Jön egy nap : szemünk összevillan, Jön egy nap : és elkárhozunk ! Ó milyen forró lesz a csókod! Ölelni fogsz, tombolni fogsz. Szerelmes, édes rabszolgám te, Elém térdelsz és ugy zokogsz! Határtalan gyönyörűség lesz És véghetetlen fájdalom! S a tenger összecsap fölöttünk!. . . Im néked most megjósolom! . . . Erdó'si Dezső, j A halott mosolyog. Irta : RÉVÉSZ BÉLA. A sárga rózsák, kerti szegfűk illata széjjeláramlott a kis szobában. A fűszeres levegő még intimusabbá tette a kiesiny hajlékot, melynek falain szorosan egymás mellett sorakoztak a lágy asszonyi arcok, a komolykodó férfi-portrék, mélázó tájképek és fölöttük és alattuk bizarr keleti szőnyegek szineskedtek. A virágok egy ravatalon lélegzettek, melyet a szoba szük területén szorosan reznie az állattulajdonosoknak nálunk, »hol — mint fentebb érintettem, az állategészségügyi viszonyok mindenkor alacsony nívón állanak. í Nem akarjuk hinni, hogy ez állatbetegség első tüneteit az illetékes szakértő vagy egyéb hivatott közegek szándékosan figyelmen kivül hagyták volna és titkolózással j akarták volna elejét venni a ragály további terjedésének, azt sem akarjuk feltételezni, hogy a kellő szakértelem hiánya s az ennek fogyatékosságában kereshető tévedés hozta azon helyzetbe, hogy azonnal radikális eszközökhöz nem nyúltak, de szívesen tért engedünk azon vélelemnek, hogy a betegséget idegen helyről hurcolták be. Városunkban igen sok olyan úgynevezett marhakereskedő van a földmivesek között, aki egy pár állattal keresztül barangolja öt vármegye vásárait, akinek lelkiismeretén könnyen elfér az a kis teher, hogy beteg állatot hoz be és visz ki és így átülteti egyetlen fertőzött egyeddel a kórt a vészmentes vidékre. Hisz minduntalan tapasztaljuk, hogy mily ügyességet tudnak kifejteni az egyes fogyatkozások pl. a ló-keh eltüntetéI < '• "• körülfogtak a különös bútorok ; a halott iró stílust kereső, hires ötleteinek megépített szimbólumai. A szobában csak mi ketten voltunk. En a ravatal mellett, j A koporsó nyitva és a halott arca mosolyog. Talán most először . . . Nézem a szelid derűt a sápadt ábrázaton és képzeletben beérem a hosszú időt, amikor ez az arc mindig csak borongott, a nevetés árnyéka sem villant keresztül rajta soha és legizgalmasabb sikereinek idején is rajta volt a ború. Nehéz homlokát a ráncok végig rántottak, beléfutotttak szemöldökiveibe, vastag vonalakban itt megültek és soha el nem simultak. Olyan volt a feje, mint a dacos antik szobroké, melyeken rajta volt az élet, de csak a változatosság nélküli zord komorkodás. A régi arcát újra látom . .. Érzem a tekintetét is. Ahogy belenézett a világba, az is az elszánt emberek tekintete volt, akiknek a szeme átsiklik a viálgosságokon, a kacajt, a boldogságot nem látják és fürkésző szemük pillantása szomjasan föliszsza a lelkek mélyén rejtőző árnyakat. Es velük a felhozott sötéttüzü kincseivel tűzdelte tele Írásait, a szenvedő asszonyokról, a nyomorodott emberekről. Komor arca ime most kiderült . . . Miért ? . . . Nézem a homlokát, mely most még inkább kiszélesedett: a nyugalsében, amelyre csak később jön rá nagy busán a vevő, mikor az állatot hazahajtotta. És abban a körülményben, hogy j ezek a talmi-kereskedők és marhakupecek üzérkedései a hatóság részéről úgyszólván semmi ellenőrzésben nem részesülnek, számtalan csiráját látom a mi állategészségügyünk örökös bajainak, Ezek működését kellően felvigyázni, állat' állományaikat minél többször és meglepőleg felülvizsgálni : hatékony preventív eszköz volna sokszor a ' veszedelmes bajok megszüntetésének. A hivatás nélküli kereskedők, kupecek, csiszárok sokszor lelki. ismeretlen ütelmeiben rejlő hátrányokat Budapest főváros tanácsa már fölismerte, mikor épen a mult Í ^hónapban kelt határozatában kimondotta, hogy semminemű ilyfajta üzérkedést iparigazolvány nélkül gyakorolni nem lehet, ezzel tehát a sok alkalmi kereskedők mindenkor káros operációit megszüntette, másrészt azokat, akik kupeckedéssel foglalkoznak, az ipartörvény irányában is hatékonyabb ellenőrzés alá I vonta és ezzel megkönnyítette az (

állategészségügyi hatóságokra nézve .is ezeknek állandó nyilvántartását. ' mas simaság ; haragos szemöldökei felhu» 1 zódtak a szemei szemei fölé, harmonikusan körülivelik a kemény vonalak, mej lyek zordon fogták az ábrázatát, elillantak, az alsó ajka biggyeszkedik egy kissé ' — játszik körülötte a néma nevetés. A ' mosoly végigring az egész arcán, rá1 szállt a szemeire is és a szemhéjait leI zárta gyöngéden, haragos tekintete nem lát semmit ebből a világból. A halott arca kinyílott, mint feje körül a sárga rózsák és a piros szegfűk . . . Mosolygása mért hogy jobban fényeskedik, mint a ravatal mellett lobogó gyertyalángok ? Távozóban a földről a fölbe, mért öltötte magára uj ábrázatát ? Az élő ember gőgje, hogy a ! halál megjelent, mért hajlott át a nagy alázatosságba? Élet van a halott ember mosolyában ? Az iró mosolyában, aki utoljára is dermedt állapotban is, polémiát kinál híveinek? Milyen volt az utolsó gondolata, lelkének utolsó hullámzása ? Milyen titkos érzést sodort a szivéhez ? A halottak szellemkezével ráírta az arcára ? A rejtelmes irást, mely ott mosolyog, játszadozik az ábrázatán és beszél? írók, művészek megkülönböztetett emberek, a halál igen egyenlővé tesz mindnyájunkat, de az élet csak nektek adja a nagy fájdalmakat, tőletek kobozza el az ÖrÖ-