Esztergom és Vidéke, 1904

1904-04-10 / 29.szám

Megjelelek Vasárpap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK ', Egéw évr — — — — 12 kor. — ül. Fél évre — — — — — 6 kor. — ül. Negyed évr* — — — — 3 kor. — ül. Ex)**» "ám ára: 14 lit. Dr. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratofc, előfizetések, nyilUerek és hirdetések küldendőt Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza, h^­Megyegyíflés. April 9. Esztergom megye törvényhatósági bizottsága április 7-én rendkívüli ülést tartott, mellyen a tagok nagy számban jelentek meg. Az érdek­lődést a százhetven pontból álló tárgysorozat egy pontja idézte elő, nevezetesen, a közigazgatást bizott­ságban megüresedett hat helynek betöltése, mely helyek ugyan már a decemberi ülésen lettek betöltve, azonban a választást a minister meg­semmisítette. Ezen választás volt az igazi ok, a rendkívüli ülés meg­tartására. Habár a közigazgatási bizottság a megyei bizottságok között az első, hogy úgy mondjuk elite bi­zottság, mindamellett tagsági hely üresedés, avagy 2 rendes évi vá­lasztásoknál nem volt tapasztalható az a nagyfokú érdeklődés, mint amely az utóbbi két év választá­sainál mutatkozott. Mintegy köztudat volt addig, hogy az úgynevezett hivatalos jelöltek köré szokott cso­portosulni a választók bizalma, ki­ket azelőtt a közgyűlés vezetősége, most pedig a kilences bizottság szokott kijelölni a közszolgálat ér­dekeinek szemelőtt tartásával, mely kilences bizottságnak tagjai a fő­ispán, alispán, főjegyző, árvaszéki elnök, főügyész, a két járás főbí­rája, a polgármester és tiszti főor­vos. Ma már és mintegy két-három év óta a szabad választási joggyakor­lásának kínálkozó alkalmát a vá­lasztók nem hagyják parlagon he­verni, s miként a példák mutatják, annak kiaknázására törekednek, mi aztán a bizalom alapján épült hi­vatalos jelölés értékét csökkenti. Ez volt az, mi az elnöklő főis­pánt ama kijelentés megtételére ösztönözte, mely szerént tartózko­dott az adókivető bizottságba ta­got kijelölni, mely váratlanul jött főispáni enunciatio felszóllalásokra és szóbeszédre adott alkalmat. Az ülés lefolyása a következő volt. * Megnyitván elnöklő főispán az ülést, mindenekelőtt bejelentette, hogy a megye egyik régi tagjának, Gotthard Ede herceg Metternich uradalmi tiszt­nek O felsége, a közszolgálat terén szer­zett érdemei elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta. Ezután következett a napirend, mely­nek első csoportjában különféle felsőbb rendelet olvastatott fel tudomásul vé­tel céljából, igy a többek között a hercegprímás köszönete, hetvenkettedik születésnapja alkalmából felterjesztett üdvözlő feliratra, a főispán leirata, melyben az újévi üdvözlést köszöni meg, a belügyminister leirata, melyben az 1904. évi közkórházi költségvetést hagyja jóvá, majd a kereskedelmi mi­nisternek leirata, a Párkány községen keresztül vonuló törvényhatósági közút árkának csatornázási költségeihez való hozzájárulás tárgyában, mely szerént a költségeknek 1 | 3-ad részét az útalap, mig 8 | 3-ad részét Párkány községe és azon háztulajdonosok kötelesek viselni, kiknek háza előtt az elvonul. Ezután három bizottság kiegészitése következett. Első sorban is az egyenes adókivető bizottságba egy rendes tag­nak (bányaszakértőnek) választása. Régi szokáshoz hiven a főjegyző in­dítványára az elnöklő főispán kéretett fel egy tagnak javaslatba hozása cél­jából. Alt alános meglepetést szült, midőn a a főispán sajnálattal jelentette ki, hogy ő a bizalommal nem él és pedig azon okból, mivel az utóbbi három éven át azt tapasztalta, hogy midőn élőszóval hoz javaslatba jelöltet valamely válasz­tásnál, úgy egyhangú bizalma a vá­lasztóknak az ő jelöltje telé fordul, mig ott, hol titkos szavazás dönt, már két alkalommal tétetett birálat tárgyává az ő jelölése. 0 nem akar befolyást gya­korolni a választókra jelölésével, amint­hogy eddig sem gyakorolt, éljenek azok a szabad választás jogával. Ő kit sem hoz javaslatba, mert nem akarja magát kitenni annak, hogy jelöltjei birálat tár­gyává tétessenek s a titkos szavazásnál őt leszavazzák akkor, midőn a jelölések­nél mindég a közérdeket tartotta szem előtt. Iz „Esztergom ís Vidéke" tárcája. A kérvény. — Irta ! TUBA KÁROLY. — Sirt mindenki, a ki csak látta, midőn a kenyérkereső édes apa koporsója után nagy sírással ballagott az özvegy asz­szony öt kis árvával. A legkisebbik az édes anyja karján ült, és ugy sirt, olyan keservesen sírdogált, mintha tudta volna szegényke — kit sirat. A sirt felhantolták, aztán eloszlottak. Az asszony már jó messze ment, mégis vissza-vissza nézett a temető felé. — Hogyisne, hisz' ott fekszik minden re­ménysége, boldogsága, vigasza; attól a szomorú perctől fogva a legnagyobb szenvedésnek, a legkínzóbb megpróbál­tatásnak néz elébe. Milyen szeszélyes is ez a sors! A meglehetős jó életmódot mily hamar felváltj nélkülözés, a nyomor. Mert csak nyomorogniuk lehetett ezu­tán. A mi kévésük maradt, az mind el­fogyott, főiemésztették. Nem csoda, so­kan voltak. Fizetni való is sok volt: orvos, gyógyszer, meg más mindenféle. Pedig ugy dolgozottt éjjel nappal, csak szükséget ne lássanak gyermekei — a kenyérben. Olyan nagy szeretettel, olyan féltő gonddal csüngött rajtuk. Nekik élt, értük dolgozott, fáradt. Sze­gény, mikor este mind lefektette, elal­tatta, mikor az egész világ elcsendese­dett s ki-ki a megelégedés édes álmát aludta : ő leült és varrt fáradhatatlanul, bizalommal, reménységgel. Akárhány­szor kis varróasztalánál érte az ablak függönyein beszűrődő hajnali napsugár. Szeretett úgy egyedül, mert sirhatott bátran, nem látta senki — csak a jó Isten . . . Sirt is, annyit zokogott, úgy éjjelenként csendesen, halkan. Akkor' tört ki lelkéből minden fájdalom, min-'. den keserűség. A sok bánat között az I volt neki legfájóbb, midőn eszébe ju­tott, hogy évekkel ezelőtt milyen meg- • elégedett, milyen boldog volt ez a kis j fészek ... És hova lett, hova tünt! ?; Sokszor kétségbe esett; ilyenkor a halálra is gondolt s elpusztította volna magát, ha az Öt szép gyermek mosolya, vidám kacagása nem önt beléje kitar­tást, akaratot. De meg kire is marad­nának, nincs a világon senkijük! Csak éltek éldegéltek, egyszerűségben, becsületesen, szerényen, meghúzódva a szegényes kis szobában. Egy egész esztendőt éltek már át a sanyarú helyzetben. A szükség egészen beköszöntött. Igazán kétségbeejtő lett a szegény anya helyzete. Egyszer egy hivatalos levelet kapott. Az első pillanatra megijedt. Feltörte, aztán elolvasta. Nagyon megörült; az égre tekintett és szivéhez szoritá a pa­pirost. Valami 7—800 korona örökség­ről szólt az irás. Nem is késett sokat — fölvette. Rendbe hozott mindent és szót fogadott. A megmaradt pénzből nyitott egy kis „mindenes" boltocskát s meg is igérte mindenki, hogy onnan vásárolnak. Ele­inte csak megkeresték a „szép özve­gyet", hanem később a másikhoz pár­toltak, mert az hitelbe is tudott adni. A szegény özvegy anyának megint siralmas lett a helyzete. Egymásután jöttek a hitelezők. A „fináncok" is zak­latták. Már foglaltak is az adó elmara­dásáért. Hiába könyörgött, hiába rimán­kodott, hogy nem képes annyit fizetni, hisz öt gyermek édes anyja, miből ad­jon, mit esznek. De hát a törvény: törvény, végre kell hajtani, a mint a paragrafus meg­szabja. f^Majd megőrült a sok anyagi gondtól. Egy fináncbiztos ment a nyakára me­gint, jó képű őszbecsavarodott kövér alak volt. Nagyon udvariasan és nyá­jasan viselkedett. Mikor az anyjukat körül állták a gyermekek és az szivet facsaró hangon elkezdte beszélni hánya­Dr. Földváry István kijelenti felszól­lalásában, hogy a megye közönségét fa­jon érintik a főispán szavai, melyeket válasz nélkül hagyni nem lehet, mivel a megye közönsége nemszolgáltatott okot arra, hogy őméltósága szivében nehez­telést tápláljon. Ha jelöltjei köré nem mindenkor csoportosult a választók bi­zalma, azt az ő (t. i. a főispán) szemé­lyén messze tul fekvő személyi okok hozták létre, melyek nem a személye iránti bizalmatlanság jelei, mivel a megye közönsége os&ztatlan bizalommal viseltetik főispánja iránt. Dr. Csernoch János részben csatla­kozik úgymond Földváry szavaihoz, másrészt azonban nyíltan kimondja, nem csinál titkot belőle, hogy ő maga is a főispáni jelöltek ellen szavazott, de nem tudta úgymond, hogy ellene szavaz, nem azt, hogy ama jelö­lésekkel a főispán és törvényhatósági bizottság magát azonosítja, de kijelenti egyszersmind, hogy az ellene való sza­vazásnál más érdekek játszottak közre, más érdekeket akart érvényre emelni, védeni, melyek szemelőtt tartásánál tá­vol volt a szándék a bizalmon csorbát ejteni. Horváth Béla köszöni a bizalom meg­nyilatkozásait, melyekre ő nem akart felszóllalásával okot szolgáltatni, s utal arra, hogy ő a jelöléseknél mindég a közérdeket tartotta szem előtt, de figye­lemmel volt arra is mindenkor, amint a tények igazolják, hogy a párt árnyalatok érdekei is érvényesüljenek. Ismételve I tott életét: az az ember is úgy sirt, mint egy kis gyermek. Olyan nagy könnyek gördültek le napbarnított ar­cára. Jó szive volt. Átérezte az árván maradt család minden keservét. j Azt mondta, U mást nem tehet csak jó tanácsost adhat. Adott is. Azt mondta, folyamodni kell az adóügyi igazga­tósághoz, hogy annyiféle adót és annyit nem tud, nem képes fizetni. Ugy is lett. Az özvegy elhatározta, hogy folyamodik. Nem volt tudatlan 1 asszony, hisz felsőbb iskolákat is vég­zett, csupa szerelemből ment boldogult férjéhez. i Mikor a gyermekek mind elaludtak, oda ült az asztalhoz és irt. Egy ideig ugyan rágta a tollszárat, de aztán egyre másra szaporodtak a sorok : I „. . . Mert kétszeresen nehéz ott, ahol két kenyérkereső terhe egyre nehezedik. Hogy milyen nehéz, hogy mily ólom­súlyként nehezedik rám is, azt csak én tudom, én érzem, aki évek óta hor­dom az özvegység sötét fátyolát s öt kiskorú gyermekemmel vagyok kényte­len küzdeni az életet, örökös rettegés között éjjelt nappala téve, hogy becsü­let utján haladva, becsületesen, tisztes­ségben megélhessünk . . . Csak érezni lehet, mily szörnyűség igy élni, midőn semmi remény, semmi biztató sugár

Next

/
Thumbnails
Contents