Esztergom és Vidéke, 1904

1904-04-03 / 27.szám

TEKfiOM es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Me£|ctenik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK I E^éu évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — lil. Negyed é?r# — — — — 3 kor. — fii. Egyet »tarn ára; 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Lap tulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratos, előfizetését, uyiitterek és hirdetések küldendő* Kossuth Irajos (azelőtt ßuda) utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. HARANGSZÓ HEGYET S VÖLGYET j^ílRDETŐN BEJÁRJA ! J-ELTÁMADÁS SZENT ÜNNEPE yiRRADT A VILÁGRA. |Lz A NAP A MI HAJNALUNK l — J"*ELTÁM ADUNK ! PERENGJEN AZ ÖRÖM PÍRJA JVIINDEN BORÚS ARCON J3 AZ AJKAKON HÁLAADÓ ^ZSOLOZSMA FAKADJON. •JLZ A NAP A MI HAJNALUNK '. -~ j^ELTÁMADUNK ! pRÖKLÉTÜNK BIZONYSÁGA j-llTÜNK, REMÉNYSÉGÜNK J yiGASZA A FÖLDI LÉTNEK yÉLE S BENNE ÉLÜNK . . . "JlZ A NAP A MI HAJNALUNK '. j^ELTÁMADUNK ! jBÖRTÖN, BITÓ, KERESZT, SÍROK! J-ÍIÁBA, HIÁBA ! GYŐZ AZ IGAZ JGE, JSSZME, yAN FELTÁMADÁSA ! JLZ A NAP A MI HAJNALUNK I j^ELTÁMADUNK ! . . . JIÉGI FÉNYÉN, BOLDOGSÁGÁN j3lR E NEMZET, HAZA ! J)K A BIZTOS FELTÁMADÁS |L EGYEN A VIGASZA. jl-LJŐ MÉG A MI HAJNALUNK I FELTÁMADUNK ! TUBA KAROLY. ERZSIKÉNEKTavasz, ha eljő, ébred völgy, berek S a tél halotti álmot szendereg, Hosszú álmából, ébred fii, virág, Szellők fuvalmán szórva illatát Rügyet bocsájt az ősi vén akác, Lombján ezernyi dalos nép tanyáz, Erdők szivéből gyöngyöző patak Partján mosolygó rózsák ringanak, Kacér pillangó ül a szirmokon Daltól viszhangzik erdő, völgy, orom, Szép hitvesem, oh, hagyd el ágyadat Ha jő a hajnal, jő a virradat S hol édes álmot szellő sző fölém, Tanulj szeretni csendes völgy ölén. Nyilas után, ha jő a hervadás Virágnak, lombnak siri ágyat &s Sikongó felszél fu az avaron, Lombját vesziti rozsa, liliom, A csermely csobban, ah, de partjain Nincs többé nárcisz, szftgfü, kankalin, A vén akácnak lombja bus, üres, Kisded lakója uj hazát keres Nyomasztó bánat leng a tájon át Szövi «, köd halotti fátyolát — Ne ejts könnyet a távozott táj felett, Ez sorsa annak, aki él s szeret. Hallgasd, mit suttog fü, fa, lomb, levél Tanulj feledni csöndes völgy ölén. LÉVAI SÁNDOR. Alleluja! Bimbófrtkadás, életédesség reménység diadala te szép feltámadás napja üdvözlünk Tégedet ! Feltámadt és az iró szavai szerint »Valamint Ádám által a halál, úgy Krisztus Urunk által a halállal való feltámadás jött a világra, c (Kor I. 15 — 21.) Mi ez atyám fiai ? Mi lenne egyéb, mint az élet, az életben az édesség és ebben a reménység : az élet örökléte a lélekben. A megdicsőített remény, mely életünket kell, hogy kisérje. Äz élet nem ismer enyészetet, sem mulandóságot, mert adója örök és lényegében vele azonos, j Az élet szép, még szenvedéseiben is az, csak tudni kell azt felhasználni. Aki az életet nem találja szépnek, fenségesnek, annak lelke meghasonlott és kiűzte a reményt szivéből, hogy gyötrelmek tanyájává tegye azt. A szenvedések napjaiban is ha az élet szépségének gondolata foglalja el lelkünket a boldogság érzetének melege hatja át azt, de ha rútnak találjuk azt, a Vallomás. — Részlet a »Tort remények«-böl, — Irta: HERCZEG SZERÉN. ! ... Csak álmaim nem akarnak megvalósulni, csak lelkemnek gyásza nem akar enyhülni, csak gyógyulni nem akar szivemnek sebe, külömben semmi, de semmi bajom nincs. Csak mosolyogni feledtem el, de megtanultam sirni és imádkozni, pedig nem voltak előbb könnyeim és én soha sem imádkoztam . . . Csak éjszakákon át nem jő szemeimre álom, a mikor alszanak mind a tiszta szivüek és nyugodt lelkűek, különben jó vagyok egészen. Éjjeken át elnézem a csillagok járását, a fellegei bolygását, belekiáltom nevét a sötétségbe és ébren talál a hajnal hasadása, amint magára gondolok könynyes szemekkel. Nappal, mikor dolgoznak a nyugodtak és erősek, mikor maga tőlem távol jár, én nekem álmaim vannak fejemben, '< egymást kergetik szines tarka álmok,

! nincs egy éber pillanatom, egy tiszta' pillantásom nappal, én Istenem, hogy is mondhatnám el mind azt, amit én

; végig álmodok ! Látni vélem mind azt amiben biztam és a mit hittem mielőtt

1 ennyire dult volt a lelkem, mielőtt ennyire beteg volt szivem . . . Nappal kétségbeesetten tördelem ke-' zeimet, sirok és imádkozom, várom a boldogtalanság ösvényébe taszítjuk, megfeledkezvén arról, hogy az élet boldogsága és boldogtalansága egy és ugyanaz a lélek örök létével. Miért ne szeretnők tehát az életet és miért dobnók el magunktól a boldogságot ?! Szépnek, kedvesnek, kellemesnek kell tartanunk az életet és a boldogságnak üditő forrását kell keresnünk, amelyet a feltámadt Jézus tanában lelhetünk meg. Tanában pedig az igazságok legragyogóbbja a feltámadásban való hit, mely az ember lelkét, lelkületének összeségével, ha méltó arra O hozzá emeli fel, kitől az élet származott. Szép vagy élet, a feltámadás gondolatában pedig isteniesen fenséges.' Az élet eme szépségének, eme isteni fenségének tudatában a feltámadás hitében zengjen ajkunk alleluját annak, ki feltámadásával pecsételvén meg tanát követőinek az életét kétszeresen széppé tette. megváltást és tudom, hogy az soha nem jő el. Óh csak ne gondolnék mindég magára ily makacs ragaszkodással, ily végtelen kétségbeeséssel, csak még egyszer tudnék azzá válni aki voltam, csak tudnám elmondani mindazt, ami bánt és ami fáj, mennyire megkönnyebbülne szivem. Csak lehetnék egyszer én is számító és hideg, azt hiszem akkor mindjárt egészen máskép alakulna min- j den, talán ha meg tudná érteni érzelmeimet, ha ismerné gondolataimat saj-; nálna és vigasztalna és nem engedné, • hogy ennyire szenvedjek ily kétségbe-! esetten. Oh ha tudnám, hogy mialatt én annyi éjszakát virasztottam át magára gondolva, annyi napot töltöttem el magára várva, maga csak egyszer, egyetlenegyszer, ha csak egy pillanatra bár, de szeretettel gondolt rám, megkönnyebbülne szivem, a mely most nehéz, mint a koporsót takaró rögök . . . Maga szétfoszlott illusiókról beszél mosolyogva, vidám arccal és én irigylem érte, mert magának csak episod volt, a mi az én életem szomorú története. Mit is tehe tek róla, hogy illusióim nem akarnak szerte foszlani, ábrándjaim nem akarnak semmivé válni, hogy álmaim nem akarnak megvalósulni! Mit is tehetek róla, hogy nem tud gyógyulni szivem és hogy lelkemnek oly vigasztalanul nagy a bánata. Meglátja majd meg fog szűnni minNeveljünk iparosokat. >Ha nem tanulsz fiam, inasnak adunk és iparos lesz belőled* mondja az aggódó szülő a fiának, a fiú pedig kétségbeesve áll neki a latin grammatikának ha gimnazista, — ha reáliskolába jár, akkor az algebrának, meg a mértannak. Még öngyilkossági gondolatokat is megforgat agyában, — mert sehogy sem megy a fejébe, hogy ő belőle most már nem lehet úr. A vége a dolognak, hogy a családi béke kedvéért átmászik egy pár javító vizsgán, sőt még az érettségit is leteszi, esetleg fölkerül az egyetemre. Ott pedig hiányos tudással küzd évek hosszú során, környékezve a legtöbb esetben még anyagi gondokkal is, koplal, ha éppen reá kerül a sor, a megváltó diploma jegyében. Végre akad diploma is, de hány azoknak a száma, a kik az ut felén letörnek és sietve elfoglalnak egy bármilyen kis állást, a miből megélni nem lehet, csak tengődni. Tengődni egész életen át, mig utravalónak egy csomó kielégíthetlen igény kiséri el az illetőt a jövő jobbra fordításának minden reménye nélkül. Igy fejlődik ki nálunk egész serege az eltévedt embereknek, a kik vasalt ruhában járnak ugyan, de den! Soha nem gondoltam ennyit és ily szívesen a halálra mint most, mialatt azzal foglalkozom, hogy magának egyengessem a visszavonulás útját. — Nyugodt lehet, nem fogom többé hivni és soha többé nem lát sirni. Útjában vagyok tudom, zaklatom, hi vom, várom és visszasírom, el fogok hát menni, ki fogok térni útjából, nem vagyok senkije és maga mindenem, nem tisztel és nem becsül és én végtelenül szeretem és még most is ebben a szomorú órában, mikor véresre sirtam szemeimet, mikor segítségül hívom mind a hatalmakat, mikor meg akarok halni, erősen nagyon akarom, most is keserűséggel tölt el az a tudat, hogy maga nem fog hullatni koporsómra egy könnyet, nem tesz majd síromra egy szál virágot, nem fog eljönni temetésemre sem csak azért, hogy a maga nevével összefüggésben ne mondhassanak semmit azok, akik mindig találnak okot rá, hogy valamit mondhassanak. Megakarok gyógyulni, elakarom feledni és megfogok halni, csak azért, hogy gondolataim ne térhessenek egyre csak magára vissza, hogy ne menjek végig az utcákon, ahol maga jár, hogy ne legyen kénytelen ha lát messze elkerülni, hogy ne legyen oka, ha rólam beszélnek gúnyosan mosolyogni, velem minden közösséget hangosan megtagadni. Oh azt mondom, hogy nem hivom többé és leborulok zokogva, drágám