Esztergom és Vidéke, 1904

1904-01-10 / 3.szám

ESZTERGOM és VME A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Meájeteijik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Eiéss évr — — — ~ 12 kor. — fi]. Fél év™ — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fik Exyen Mám ára: 14 ül. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PR0K0PP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetései, nylltterek és hirdetések küldendőt Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). ~jM Kéziratot nem adunk vissza. Gazdasági programmpontozatok. Esztergom, január lt X. Egy szempillantás az 1904. évi költségvetésbe és bámulattal látjuk a viszonyoknak azt a nagy változását, amely az erdőterménynek, különösen az ölfának értékesítése tekintetében a múlttal szemben bekövetkezett. Mig a múltban nemcsak, hogy versengtek, hanem akárhány reá is fizetett a megállapított értékárra, csak hogy része legyen a város fájából, addig ma nagyon sokan, szándékosan mellőzik a város fáját és távol tartják magukat a vételtől és ennek következtében áll be azon egészségtelen körülmény, hogy a város fuvardíj cimén kénytelen oly nagy összeget kiadni. Igy, a fenmaradt, vagyis élnem kelt 2000 méter fának a téglaházi faraktárba való befuvarozására felvettek 3000 kort, ennek ölezésére 200 kort, tűzbiztosításra 60 kort, összesen 3260 koronát. Azonfelül a városi és deputatum faszükséglet behordására 3209 kor. 60 fillért, mindkét összeg 6469 kor. 60 fillér. GONDOLSZ-E TE RÁM ? Hogyha olykor búval, gonddal Telik meg a szived, Hogyha elhagy kiről hitted, Hogy önzetlen hi ved ! Látod, hogy az ember éltet érdek vezeti, Áldozatát múló idő sorra mint szedi! S meginogsz az élet viharán, Gondolsz-e te rám ? Hogyha olykor éjszakákon Elkerül az álom, Gondolatod kalandozva Jár szét a világon ! Hallgatva a téli szél, mint rázza ablakod Vad panaszát panaszolja, s félve hallgatod. Sötét éjben, borús éjszakán, Gondolsz-e te rám ? Einczinger Ferenc. Irta: Nagy Renée. (Folytatás és vége.) Kovács ur megsemmisülve állott néhány pillanatig a lépcső alján és arra gondolt, hogy az ő barátai nagyon soHa a város polgárai önmaguk iránt, csak egy parányi patriotizmussal volnának, az a 3260 korona, igen könnyen meg volna takarítható és nem kerülne a város házi pénztára abba a kellemetlen helyzetbe, hogy éppen abban az időszakban, amikor egyébb jövedelmei nincsenek, kénytelen nélkülözni a 2000 méter fa árát, ami körülbelül 12.000 koronát teszen ki és kénytelen ezzel szemben 3260 koronát kiadni. Ily szánandó körülményekkel szemben, midőn azt látjuk, hogy a faértékesitése oly nehézségekkel van összekötve, midőn látjuk, hogy ez a körülmény még a messze jövőben is fenn fog állani, még pedig azon okból, mert meglehetősen körül vagyunk véve erdőségekkel és S

elég közel vidékeken a széntermelés óriási méretekben emelkedik, midőn látjuk, hogy a primatia és egyesek a fa eladás terén meglehetős nagy konkurrentiával dolgoznak, úgy reá kell jönni a városnak, hogy ez évi fatermelését meg kell szorítani és oly erdőrészietet, amely jövedelmezőség tekintetében ugy sem felel meg a kívánalomnak, más [kultúra alá kell venni. Ilyen erdőkat hazudhatnak, mikor az utcán kötött érdekes ismeretségeikkel kérkednek és a szégyentől égő arccal hagyta ott csúfos vereséginek színhelyét, a kapu alját. Í Kalandvágyát nagyon lehűtötte ez I a kis epizód, de azért délután megint : csak azzal az erős elhatározással indult jneki a sétának, hogy csak azért is keI resni fog valami érdeke* ismeretséget, 1 mert ez már igy tovább nem lehet, hogy ; csak ő legyen az egyetlen fiatal ember j Budapesten, akinek még soha semmiféle j kalandja nem volt. Lám, még a leg' utolsó tégla hordó tót legény is a maga I párjával megy vasárnap délután mulatni, J csak éppen neki nincs senkije, akinek j *gy kis virágot vehetne igy vasárnaponkint. Már esteledett, de m&g mindég egymagában rótta az utcákat. Maga sem tudja hányszor végig járta az Andrássyutat, Stefánia-utat, minden eredmény nélkül. Már gyújtogatták a lámpákat, s a külvárosi zenés kávéházakban javában húzta a cigány, Könnyű neked sólyom madár van párad. Kivel ezt a nagy világot bejáred. Milyen aktuális ez a nóta most az ő hangulatához, de most már vége — ilyenkor nem járnak érdekes hölgyek az utcán egyedül, akik járnak, azokkal, meg nem érdemes kikezdeni. Oda van a varészlet, nézetünk és meggyőződésünk szerint az öreg strázsahegyi és bábszki hegyi erdő. Ez az erdő, mely belevan ékelve a legelő közepébe, amely mint erdő vajmi kevés jövedelmet produkál, minden utógondolat nélkül hozzá volna csatolható a legelőhöz, még pedig anélkül, hogy az ott levő fa egészben kiirtatnék. Ily módon a legelő terület megnagyobbittatván, máris segélyére mennénk a növendék marha nevelésének. Ma, az 1863 holdat tevő legelőterület fele azért nem használható, mert tele van bokrokkal úgyannyira, hogy az ott hadgyakorlatot tartó katonaságnak csatározások esetén valóságos búvhelyül szolgál. Annál kevesebb élelmet talál azonban rajta az ott legelésző nyáj. Ésszel felnem fogható hanyagság és könnyelműség kellett ahhoz, hogy évtizedeken keresztül a legelő javarészét bokrokkal hagyták benőni és csak most jöttek reá, hogy jó lesz a bokorirtást nagyobb mérvben megkezdeni, mely célra jelenleg évenkint 1000 korona lesz fordítva. Hát ezt az ezer koronát évrőlévre legalább is tiz évig bátran sárnaphoz fűzött szép reménység. De ő az oka egyedül, csak ő, mert annyi szép nő nézett vissza rá bátorítólag, de neki nem volt bátorsága, hogy megszóllitsa. Hiába na! mert az a csúfolódó piros nyelvecske mindig ott vibrált előtte a levegőben, s mikor már majdnem utánna ment egy-egy csinos nőnek, mindig hallani vélte a csúfolódó tündér gúnyos kacagását és az a piros nyelvecske is mintha mondta volna, hogy, — meee te szamár ! Éppen öt órahosszat sétált már, mialatt alaposan át is hült a könnyű kabátban és akkorákat trüszentett, hogy a •zemei szikráztak bele. Kaland nincs, de van egy alapos nátha, gondolta bosszúsan, jó volna már valahová betérni egy kis melegitőre, de hová ? A kávéházak mind zsúfolva vanI vak ilyenkor. Éppen a Nemzeti színház előtt ment, a »Borte adták, ezt is talán még csak ő nem látta Budapesten. Megnézi hát most, legalább a zsúfolt szinházba majd át is melegszik. Egy földszinti zsölyét váltott, mert hallotta a barátaitól, hogy az édekes, szép asszonyok oda járnak, a barátai még a színházban is szoktak ismeretségeket kötni. Legyen tehát még egy utolsó kísérlet. Bár teljesen át volt felvehetik a költségvetésbe, hogy eredményt produkáljanak, és mi tiz s tudja Isten hány ezer koronával szegényebbek leszünk csak azért, mert nem volt ember, aki a közérdekkel csak egy csipetnyit is törődött volna. Aliquis. , A gazdasági egyesületiből. Egy régi óhaj valósult meg az által, hogy a gazdasági egyesület részéről a kosár fonás alapos tanítása meghonosittatott. Ezen hasznos házi ipar még eddig azért nem igen terjedt el, mert bizony sok helyen, igy nálunk is hiányzott az erre való alkalmas füzvesző. Amióta az állam, illetve a földmivelésügyi minisztérium a nemes füz termelése körül nagy tevékenységet fejt ki, a vessző beszerzés* olcsóbbá lett. Ha valahol, úgy városunkban nagyon is indokolt a kosár fonás elsajátítása. Hány száz darab kosarat használnak fel évenkint ribizli, barack, cseiesnye, s szőlő elszállítására, amelyekért kiadott pénz mind itt maradhatna, arai által szépen kárpótolva lennének az illetők téli munkájukért, midőn is úgyszólván az unalomból készített kosarakat jó áron eladhatják. Szomorú, hogy itt a mi népünk nagy része azt hiszi, hogy a házi ipar nem neki való, azt, aki ilyent elsajátítani akar kineveti, pedig folyton szegényedik a fázva és szivesebben megivott volna pár deci bort valahol, minthogy beüljön ide megnézni, hogyan isszák meg mások. A feje is nagyon tájt, de a zavargása legyőzte a fejfájását, érdeklődéssel nézegetett körül, és jól eső őrömmel tapasztalta, hogy valóban nagyon sok szép nő ül a közelében. Még egy kissé korán volt. A földszint és erkélyek már megteltek, csak a páholybeli közönség késett, de a hogy azok is megjöttek, mindinkább eláradt a színházban valami csodás keveréke az illatoknak, amit az előkelő világ mindenütt magával visz, ahol megjelen, a mi most Kovács urnák a mai kudarcát hozta emlékébe, a mire elpirult, s hogy zavarát elrejtse, látcsővezni kezdte a közönséget, hátha felfedezne valami ismerőst, akinek köszönni kellene, aki látná, hogy ő most milyen előkelő helyen ül. De ugyan kit ismer ő? A íakásadónóját és annak a tót cselédjét, no meg a szeplős traíikos kisasszonyt, mást senkit A barátai I Oh aiok nem jönnek vasárnap szinházba. Mind mind ismeretlen arcok ezek itt, de annál jobb, legalább feszteienebbül keresheti köztük azt a valakit, aki után még soha sem sóvárgott ugy mint ma. Az előadást már mégis kezdték, de ő még mindig a közönséget látcsóVezte. Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. Legény élet