Esztergom és Vidéke, 1903

1903-03-19 / 23.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. ^eú^elexiik Vasárpap és csütörtökön, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : E&éais évr — — — — 12 kor. РЯ évre — — — - - 6 kor. Negyed évre — — — — 3 kor. Egyes ezám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hOYaakéziratok, előfizetések, nyütterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. и$­Harmincz év. Esztergom 1903 március 18. (—) Egy szerény ünnep zajlott le vasárnap délelőtt úgyszólván házi körben, a nyilvánosságra vo­natkozó minden igény nélkül, az „Esztergomi Takarékpénztár" rész­vényeseinek közgyűlésén, a mely mégis egyrészt az ünneplő társaság kiváló fontossága, másrészt az ün­nepelt érdemei révén méltó arra, hogy mozzanataival e helyen is foglalkozzunk. Az > Esztergomi Takarékpénztári hatalmas közgazdasági törzse e vármegyének és disze a városnak. A polgárság alkotó ereje, nagyobb, jelentősebb eredményt nem mutat­hat fel a lefolyt évszázadból, az ujabb alkotmányos időből, mint ez az intézet, mely közgazdasági ere­jét e vármegye határain messze túl kisugározza s a szorgalom és munka felraktározott tőkéinek gyü­mölcseit első sorban ennek a kö­zönségnek érleli. A takarékpénztár lokális jellege még mindig meg van, a tőzsde jegyzése nem adott még világ-polgár jogot ennek a papirosnak. Csak vagyoni ereje és kemény, talán túlságosan egyszerű takarékossági elvei vivtak ki orszá­gos tekintélyt részére a magyar pénzvilágban. Erős intézmények alkotják egy város gazdasági hatal­mát s vajha több hasonló fókust tudtak volna alkotni régi polgáraink. Ennek az intézetnek derék vezé­rét : Reusz József igazgatót ünne­pelte a részvényesek közgyűlése, azért is, mert sikeres működésének j 30-ik évét töltötte be, — azért is, j mert a részvénytársaság ötven éves történetét megírta. Mindakettő, egy ily intézet élén, — teljes jogcim arra, hogy e derék férfiú érdemeit, a részvénytársaság szűk keretén túl, a nagy közönség és a sajtó is mél­tassa. Reusz József teljes erejével, nagy tudásával és tapasztalataival 30 éven át csendben, önzetlenül és zajtala­nul küzdött, dolgozott hatalmas vá­rosi intézményünk élén; az elért sikerek és az intézet jelen nagy­sága, érdemdús alapvető elődei em­lékéhez és az ő nevéhez fűződnek. Azok az érdemek, melyeket a köz­vetlen érdekeltek ünnepeltek, — j az intézet fontossága és magas köz­gazdasági állása által, — a közélet terén szerzett polgári érdemek je­lentőségével és súlyával bírnak. Az ő ünneplése, buzdító példája annak, hogy bármely téren, a nemzeti va­gyon gondozásának virágtalan, szá­raz, rögös utján is el lehet a pol­gártársak elismeréhez érni. Örömmel csatlakozunk a részvé­nyes társaság ünnepéhez és mél­tatjuk azt, mert meggyőződésünk, hogy a magyar államnak csak ja­vára, ereje növelésére van, ha a közgazdaság, a kereskedelem és pénzügy terén is keresnek jobb­jaink érvényesülést és vívhatnak ki felemelő érdemeket. A politika, a közpálya más ágai sokáig nagyon is lefoglalták a magyar értelmisé­get, ideje, hogy ezeken a nem ke­vésbé fontos helyeken, verseny ké­pes tehetségek álljanak őrt, érvé­nyesítsék erőiket. Az érdemes igazgató megírta az »Esztergomi takarékpénztár 50 évé­nek történetét <, mely a város köz­gazdasági történetének is egy része, de e nagy munkában nem dombo­rította ki, nem méltatta a saját mű­ködését \ most a társaság ezzel az ünneppel kipótolta azt, még egy fejezetet csatolt hozzá, vagy egy uj fejezetet csinált a második rész­hez. Minden képen jól tette. Örömmel üdvözöljük az ünnepel­tet és ünneplőket egyaránt s a pálma ághoz, a nagy közönség elis­merését fűzzük hozzá. i Március idusának ünneplése. Esztergom, március 15. Pompás, verőfényes tavaszi nap kedveskedett a szabadság mai emlék­ünnepén. Ünnepet ült mindenki, ki­nek szivében a szabad haza iránti szeretet tüze lángolt. Ünnepet ült a nagy természet, az ég, melynek bol­tozata levetve felhő foszlányos min­! dennapi köntösét, azúrba öltözve várta ébredését, a nagy napnak. ! A bíborban kelő nap első sugarai bearanyozták a hajnal lágy fuvallata által lengetett trikolort, mi, dicsé­retére legyen mondva a nagyközön­ségnek, szokatlanul sűrűn díszítette a város utcáit. A megye és város székházáról, a posta majd az összes, állami, megyei, városi épületekről is felette nagy számban csüngött alá a hármas színű lobogó, j Évtizedekre visszamenőleg — még talán az ötven éves évfordulót sem véve ki — nem emlékezünk az ünneplés oly széles medrű megnyilat­kozására, mint amilyen a mai volt. Kicsije, nagyja a városnak, férfiak úgy, mint nők oly impozáns szám­ban áldoztak a kegyeletes emlék­nek, zarándokoltak a félistenek sír­jához, hogy öröm tölte el, a haza­fias lelkeket. Az ünnepély maga a következő­képen folyt le. * A felvonulás. Fél három felé járt az idő délután, midőn a tanuló ifjúság, az egyesületek testületek lobogó alatt vonultak fel a Széchenyi térre, melyet nagy hamar megtöltött a felvonulók s a nagy kö­zönség sokasága. Pontban három órakor indult meg a menet, melyet a tűzoltók zenekara nyi­tott meg, követve az egyenruhás tűzol­tók által. Ezek után jöttek az iparos tanoncok és a legényegyesület nemzeti szinű szalagos babérkoszorúval, majd az ipartestület lobogója alatt, nemkü­lönben a polgári egyesület, a kereskedő ifjak egyesülete egyleti lobogója alatt, mindketten nemzeti szalagos koszorúval, majd a polgári olvasókör, előbbiekéhez hasonló koszorúval. A canuló ifjúságot a reáliskola ifjú­sága nyitotta meg, kiket az érseki ta­nító képezde növendékei követtek. Mind­két intézet növendékei saját lobogójuk alatt vonultak ki, egy-egy nemzeti szinű szallagos babér koszorúval, kik közül az érseki képezde növendékeinek menetét hat diszmagyarba öltözött ifjú vezette. Nemzeti szinű lobogó alatt nyitotta meg a főgymnáziumi ifjúság sorait há­rom diszmagyarba öltözött, ifjú kik ugyan-; csak a hármas szinű szalaggal ékített, babérkoszorúval áldoztak a hősök em- j lékének. Megható jelenet volt a nagy idők még életben lévő néhány tanujának, | (vagy nyolcan voltak) a 48-as agg har- ; cosoknak felvonulása, kik egy tépett nemzeti szinű lobogó köré csoportosulva! haladtak lassú léptekkel a menettel, j hogy ők is elzarándokoljanak a bajtár­sak sírjához. A város képviselő testülete zárta be a menetet, melynek élén disz magyarban Tátus János vitte a város régi lobogóját. Tengernyi nép követte a felvonulókat mindkét oldalon, mely Szentgyörgymező külső határánál már egy rendkívüli im­pozáns és vég nélküli menetté nőtte ki magát. A honvéd temetőben. Ezrekre menő népsokaság lepte el a honvédtemetőnek a hősök által meg­szentelt hantjait, s ezer és ezer kebel­ből tört fel a magasba a hő ima: pisién áld meg a magyart", Kuzmich Gyula főgymnasiumi VIII-ad osztályú tanuló lépett ezután az emel­vényre, s mondotta el hazafias, szép al-1 kalmi szózatát az ifjúsághoz mi a követ­kezőképen szóllott. Kedves Társaim ! i A jelen nyomasztó kétségeiben a mult fényes képe az, a mi nemzeti küzdel­meinkre most erőt, a jövőre nézve re­ményt ád. Vissza kell térnünk a mult I emlékeihez, tanulnunk kell belőle s kö­j vetni a szépet, mely róluk felénk sugár­! zik! Régi dicsőségünk emléke teszi j könnyebbé a jelen fel-íelötlő fájdalmát, I a kegyelet ápolja nemzeti érzésünket, j E régi dicsőségünk emléke, a. kegye­I let szent érzelme hozott bennünket is ma j e helyre. • Régen történt, hogy e nap ünnepünkké lőn, de ma is erős a kötelék, a mely hozzá a nagy napok verőfényes kezdeté­hez fűz. E kötelék vonzza szivünk, évről : évre kizarándokolunk e sirhalomhoz, körül álljuk az ősök porait és elhozzuk 1 hódolatunkat s koszorúnkkal lelkesedő tiszteletét ifjú szivünknek. Nincs is szük­ség lelkesítő szavakra, forróbban lüktet ma a vér, lángra gyúl a kebel! Nincs senki, a ki ne tudná, hogy a magyar legdrágább kincse, a szabadság született e napon! Nem ragyogó napfény, s játszi nap­sugár fonta köréje a glória fényét, ha­nem egy nemzet lelkesedése, a szivek­nek szent tüze. Egy alvó nemzet ébredett uj életre s mig a tavasz enyhe sugara felválta a fagyos telet, feloldá a jégpáncélt s moz­gásba hozta a természetet, addig a sza­badság rózsás hajnalának még csak de­rengő fénye új életre kelté a nemzetet. Mint a zajgó szélvész zúgott át a ma­gyar hazán 1848 március 15-én e hár­mas jelszó : Szabadság ! Egyenlőség ! Testvériség ! Végig harsogott bércen völ­gyön, rónákon a fényes kastélyba s a pór kisded viskójába, snyomán szent Öröm öra­ledez. Csakhamar megtöri a nemzet bilin­cseit, mert szabad hazán élni, szabad nem­zet akar. S a lelkes ifjúság kibontja a tettek zászlaját s mig az országgyűlés haboz, j megszüntetik a cenzúrát, fölkel rabágya ! kőpárnáiról a soká megzsibbadt gondo­lat, szabad lesz a szó s óriás lelkese­i dés között zúg fel a » Talpra magyar U j Örömben úszott a kezdet fenségétől elragadtatva Pest s csakhamar az egész I ország. Összeforrtak a szivek testvéri í fai-szeretetben. S az ég — úgy látszott ' meghallgatta a magyarok imáját; meg­I áldotta e vérrel áztatott földet, immár j minden fia szabad. Egyesül a két test­! vér nemzet s a nemes kezdetméltó folyta­tásán önzetlenül munkálva a nép milliója küldi hő fohászát : >Tartsd meg Isten magyarok hazáját !c — Dicső emlékek, szépidők ! De fájdalom, hogy ennek mind oly hamar el r kellett múlnia ! A miként az első verőfényes tavaszi napok után, fel fellép még a tél fagyos szele, elborult a szabadságnak im-még csak alig pirkadó hajnala ! Még el sem mult az első öröm hatása s csak alig úszott mámor­ban a nemzet, már jött az ármány, rút erőszak, hogy sárba tiporja a nemzet legszentebb jogait. Lángba borul az or­szág ! Megkezdődik az élet halál harc ! Négy oldalról törnek a magyarra a meg­tévesztett, felbujtott testvér népek. Miként a zajló tenger hullámaitól kor­bácsolt s már-már elmerülő hajóról a segélykiáltások, úgy zúgott végig az or­szágon a vészkiáltás: » Veszélyben a haza!« S a nemzet meghallja a hon jajkiáltásait, s pénzt, életet áldoznak meg­mentésére. Apa fiát, nő férjét küldi,

Next

/
Thumbnails
Contents