Esztergom és Vidéke, 1903

1903-03-01 / 18.szám

tot mondani, s a közgyűlésnek dönteni reálisan, a város érdekében nem is lehet. Justus. Iparkiillitás Zsolnán. Zsolna városa kiállítást rendez. Maga ez a tény, hogy az éjszaki határvidék ily vállalkozásra adja magát, alkalmas arra, hogy gondolkodóba ejtse mindazokat, kik szivükön viselik hazánk belső megerősödésének és önállósításának keserves küzdelmét. Lehetséges, legalább is közel fér hozzánk a gyanú, hogy köanyelműen és talán feltűnési visz ketegből indulunk oly vállalatnak, mely meghaladja erőnket és épp ez okból többet ronthat iparunk még zsenge csemetéjén, semhogy virágot fakaszthasson rajta. Ezt a gyanút akarjuk elhárítani magunkról; de egyúttal hazafias érdekünk körébe belé óhajtjuk vonni mindazokat a tényezőket, melyek biztosithatják számunkra a sikert, s melyek nélkül minden igyekezetünk, jámbor óhajjá zsugorodnék össze. Zsolna városa az utóbb lefolyt két évtized alatt ébredt hivatásának és jövőjének helyes felfogására. Ezek az évek nálunk a komoly tevékenység, a kitartó munka és a hazafias szellem meggyökerezésének a tanúi. Többet haladott ez évek alatt, mint a megelőzött században. Állam és társadalom megtette a magáét, hogy Zsolna városa ez északnyugati felföld középpontja és szellemi vezetője legyen ; most azon vagyunk, hogy ipari tekintetben is azzá fejlődjék. E nagy terv természetes előfeltételei teljes mértékben megvannak. A város ipari fejlődése lépést tartott, de talán meg is haladott sok más vidéki várost. Jelenleg öt nagyobb gyári telepe van, melyek másfélezer munkást foglalkoztatnak. Kivitelünk úgy, mint behozatalunk Valahányszor a leányra nézett, szemei megteltek könyekkel. Leánya távozta óta sohasem hagyta el lakását és bizalmatlan lett mindenki iránt. A gyakori betegséget az öregség is magával hozta, ezt növelte a bánat, mert sohasem birt megnyugodni és végül siettette a sír felé az üzlet rohamos hanyatlása. Riza elhagyta anyját, a sok vendég meg az üzletet, A kisegítő leány is unni kezdte magát a látogatók egynek is kevés munkát adtak, de reá volt utalva a leányra, mert inkább ápolóra volt szüksége. Annyit mégis hozott a kis üzlet, hogy szegényesen élhetett, de már nem is élet volt ez csak vegetálás. Kereskedő szellem lakott benne, az urához is ez kapcsolta, de az utóbbi időben már az üzlettel se igen törődött. Nem is sóhajtozott egyéb után, mint hogy még halála előtt láthassa leányát, vájjon mi lett vele ? Iszonyú átkokat mondott reá, midőn legelőször támadta a keserűség, de már hányszor megbocsájtott azóta! . . . Imádkozott érte, hogy az Isten bocsássa meg nagy vétkét, melylyel megbántotta. Ő megbocsájt már neki, csak Izrael Istene legyen neki irgalmas. Igy teltek napjai, mig végre elhatározta, hogy felhagy a kereskedéssel és készül megbékülni Istenével. Vevőre várt! . . . rendkívül könnyű, mert vasutaink öt irányból találkoznak itt és 90 vonat robog át naponta két pályaudvarunkon. Vizi erőnk óriási. Alig van magyar folyó, mely a Vággal vetekedhetnék e tekintetben. Környékünk igen nagy erdőkben bővelkedik. Vidékünk szegény, földünk alig termő, népünk azonban sürü és szorgalmas. Évtizedek óta üzi már a vándor ipart s ezzel pótolja silány termését. Oly okok ezek melyek bőséges és olcsó munkást biztosítanak minden ipari vállalkozás nak. Mindezekhez járul olcsó szenünk is. Végül népünk értelmessége, mely fényesen állotta meg helyét az eddig létrejött nagyipari vállalkozások szolgálatában. Hajdan tekintélyes kézi iparunkat megbénította a külföldi verseny. Kis iparunk lehanyatlott, de — bár óriási küzdelemmel — nem mondott még le szebb jövőjéről. Munkakedve, vállalkozási hajlama és képessége a munkára még meg van. Ezeket akarja mostani kiállításával is bebizonyítani. E téren is szegénységünk veri békóba törekvő kezünket. Előttünk a nagy, a széles tér a kézi és főleg a házi ipar mezején, csak olcsóbb tőkére, könnyen hozzáférhető hitelre van szükségünk, hogy teljesen kifejleszszük. Sok tekintetben előttünk haladnak szomszédos megyéink. Ezek oly iparágakat mutatnak, melyeket mi is könnyen a magunkévá tehetnénk, ha irányitásunk és útbaigazításunk a kellő volna. Ezért vontuk be szomszédainkat vállalkozásunkla, hogy kölcsönösen tanítva és okulva, hasznosíthassuk tapasztalatainkat. Ezért fordulunk hazánk nagy közönségéhez, hogy ismerje fel képességeinket és támogasson bennünket törekvéseinkben, melyek az ő érdekét épp úgy szolgálják, mint a magunkét. Ipari önállóság, ez mai nemzedé künk jelszava. Hála a magyarok IV. Riza, szegén csalódott. Két színpadon is játszott, de tragika volt az élet színpadán. Tele gyönyörrel, feledve mindent, elvakulva dőlt az ifjú keblére s igy robogott vele a vonat el egy más ismeretlen vidékre, hol a komoly játékot megkezdte. Szinte tombolt örömében, mert szen tül hitte, hogy Milkóval boldog lesz. Eleinte úszott az örömben, de nem sokáig tartott. Rövid idő alatt szétfoszlott boldogsága. A szomszéd városban ismét megszaporodott a társukat egy szép nőtaggal. Milkó, ki könnyű vérű ifjú volt csakhamar elfordult Rizától s ennek hízelgett. Riza, szegény most keserűen ébredt fel, látta, hogy az б igaz szeretetét, mint viszonozták. Szép hangja mellett sem várt reá valami nagy jövő a társulatnál, nem született б színésznek. Meghasonlott a színpaddal is. Igen csekély volt a keresete, melyből élni nem igen lehetett. De küzdött, keservét könnyeibe fojtotta. Midőn az előadást befejezték, akadt mindeniknek kísérője, de 6 egyedül haadt. Elutasította a tolakodókat, Milkó pedig elfordult tőle. Sokszor egyedül botorkált a sötét éjben és csak a bánat, félelem voltak kísérői. Megverte önmagát! Istenének, hogy idáig is eljutottunk ! Társadalmunk, és mondjuk ki, kormányunk is becsületes igyekezettel tör előre e szent cél felé ! Mi is ezt akarjuk! Ha sikerült az utóbbi évek alatt városunkat és vidékünket, hol nemzetellenes gondolkodás és cselekvés nem volt ritkaság, kiragadnunk e métely fertőjéből, most azon kell lennünk, hogy iparunkat is szabadítsuk fel az oly közel külföld nyomása alól és bilincséből. Ezt akarjuk most; de erre egymagunk gyengék is vagyunk, szegények is vagyunk. Ám tájékoztatni óhajtjuk hazánk hagy kereskedőit, mit és hogyan szerezhetnek minálunk ; mit termelhetünk ; esetleg minő új iparágak meghonosítására van képességünk. Nagykereskedőink ezzel foglalkozást és kenyeret adhatnak szegény népünknek, nagyiparosaink pedig uj vállalatokra, heverő tőkék jó elhelyezésére találhatnak teret és módot. Mindezzel pedig hazafias cselekedetet tesznek. Hazafiasat kettős értelemben; mert itt foglalkoztatnák a kivándorlásra hajló munkakérő ezreit és magyar kenyérrel jobban nyernék meg e jó népet a magyar állami eszmének és az összetartozás tudatának. Nagyot, rendkívülit, kápráztatót ne várjon senki iparkiállitásunktól. Ilyen nem áll rendelkezésünkre, ilyet nem is nyújthatunk. De aki beéri a becsületes munka derék termékével, a céltudatos akarat komoly eredményével, ám az jöjjön el hozzánk, ezt megtalálhatja kiállításunkon. Szóval: nagyot nem adhatunk, de sikerültet igen. Zsolnai iparkiállitás sajtóbizottsága nevében : Dr. Mayer György. A hif szolgálat megjutalmazása. Libádon folyó hó 22-én — írja tudósítónk — szép és lélekemelő ünnepély folyt le. Kakass László párkányi járási főszolgabíró adta át Zámola János főkáptalani uradalmi béresgazdának, a földművelésügyi m. kir. minisztérium által, 48 évi hű és folytonos szolgálata jutalmául adományozott diszemléklapot és 100 koronát aranyban. Az ünnepélyt megelőzőleg dr. Wargha Dezső kőhidgyarmati plébános az alkalomnak megfelelő s a már tőle megszokott szép és eszmékben gazdag beszédet, majd szent misét mondott, melyen a főkáptalan képviseletében Begisich Mihály c. püspök prael. kanonok, a vármegye képviseletében B. Szabó Mihály megyei főjegyző, a hercegprímás"! tiszti kar képviseletében Usztanek Antal uradalmi felügyelő s a főkáptalani gazdatisztek közül Geiger Ferenc, Cselka János, Büttner Róbert, Gaal István, továbbá Reviczky Gábor nvu

g' primási pénztárnok, majd Frey Ferenc országgyűlési képviselő voltak jelen. Maga az ünnepély az iskolában folyt le, miután a községnek ugylátszik tanácsterme nincsen. Itt Kakass László járási főszolgabíró a képviselő testület, az ünnepelt gazda társai s a nagy közönség jelenlétében szép és megható példákkal vázolta a gazda és a cseléd közötti viszonyt, s költői szárnyalású, igazán az ünnepély méltóságának megfelő beszédében, mig egyrészről rá mutatott arra, hogy a főkáptalannál a cseléd viszonyok olyanok, mint hajdan voltak, mikor, még a gazda a cselédet családtagnak tekintette, mikor még a gazdában megvolt a cseléd iránti bizalom, de a cselédben is a gazda iránti hűség és szeretet, másrészt kiemelte a mostani kormány igazán mindenre kiterjedő, hogy ugy mondjuk azt a gondoskodását, mikor még arra is kiterjeszti figyelmét, hogy a becsületes, hű és tisztességes munkában elaggott cselédekről sem feledkezik meg. Majd könyekre inditó szavak kíséretében adta át Zámola Jánosnak a magas kormány ajándékát. Igazán megható szép volt, mikor a szegény hű cseléd két fiától környezve könyek között vette át a hosszú becsűÉhezett és a legnagyobb keservében is nevetnie kellett a színpadon, ha nem akart éhen halni. Félt anyjához térni, hogy nem nyer bocsánatot, pedig lábathoz borulva esedezett volna egy mentő szóért. Szép, telt alakja lesoványodott, szemei mélyen beestek s arcára a bánat ült ki. Ruhái szakadoztak s ujat venni nem volt miből. Megkínozta a sors testben lélekben már a kétségbeesés szélére jutóit. V. Az ottani szigeten sétált föl és alá, majd a vashíd oldalára támaszkodott s a folyam tükrébe tekintett. Egyik kezében zsebkendője volt, melylyel könnyeit törülte. Mélyen gondolkozott. Ki tudja min ? . . . Talán örök sírjának akarta választani a folyó medrét, hogy oda temesse magát vétkével? Nem, csak ballépésével. Ssemei előtt látta öreg beteg édes anyját, a hogy kérte, hogy mondjon le rossz gondolatárol. Erezte a helyzet rettentő voltát. Önmagát látta anyja elé borulva sirva, zokogva könyörögni. A fájdalom dúlta keblét. Hosszasan nézett le a mélybe. Ott látta magát a hullámok között küzdve az élettel, halállal. Szegényebb volt a koldusnál, nyomorultabb és ki tette azzá, a kit ő legjobban szeretett, a kit imádott, Milkó !... Ebben a végszükségben azonban nem hagyta el végzete, akkor lépett hozzá egy postás levélkével. Anyjától jött a levél: bocsánat a halál előtt. Riza sirva borult a karfára s hangosan zokogott, a levélkét görcsösen szorította szivére. Két út volt előtte, vagy a vizbe vetni magát, vagy anyjához visszatérni. VI. Szive legyőzte gondolatát s anyjához vezette. Szomorúan ment a színigazgató elé bejelenteni, hogy elhagyja a társulatot. Másnak nem szólt. Társai csak azt vették észre, hogy a szép Riza, kit Milkó oly rútul megcsalt nincs a társulatnál. Sírva hagyta el a várost sötét este. Önmaga vitte kopott ruháit az állomáshoz. Pénze csak annyi volt, hogy jegyet válthatott hazáig, ennyit adtak gyűrűjéért a zálogházban. Némán könnyező szemekkel állt a kupé ablakánál s kitekintett a sötétbe. Ha egy-.egy falu mellett elhaladt, hol munka után asztal mellé ültek a lakók, hogy vigan beszélhessenek, szive elszorult. Anyjára gondolt, ki megtudott neki bocsájtani. Kimerülve nyomta homlokát a vastag hideg üvegre, jól esett forró agyának. Félt, remegett . . . Midőn kiszállt a vonatból, mint a ki örült, futott a sötét éjben bete* any-