Esztergom és Vidéke, 1903

1903-02-22 / 16.szám

közönséget alárendeli *ez által a vállalkozó szeszélyének is. Végre pedig megfontolandó, hogy ha a vállalkozó haszonra alapítja a dolgot, vájjon miért engedjen át annak a város olyan hasznot, amely magától jő s miért szaporítsa azt a maga 24.000 koronás hozzájárulásával ? Amint ezt dr. Horn Károly v. képviselő, mindent meggyőzően ki is fejtette. A jelszó tehát csakis a házi ke zelés mellett adható ki. — Nem kell ettől félni. Az alkotandó műnek vezetése és kezelése csakis szakértő kezekben öszpontosulhat, az üzem fentartására és jövedelmeztetése nem tekintendő administracionális teendőnek, hanem különálló kereskedelmi-szaknak, tehát a laikás emberek tévedéseinek nem lesz alárendelve s igy érthető, miszerint a házi kezelés iránt minden aggály megszűnik. A dologra még visszatérünk. Azt halljuk, hogy f. hó 25-én újból ülést tart a világítási bizottság. Ezen alkalomra a mi álláspontunk bizonynyára át fogja hatni a hivatottakat s mi majd egy ujabb tapasztalattal leszünk gazdagabbak, t. i. Esztergomról elmondhatják, hogy az egészséges fejlődés útját helyesen választotta meg. Riporter. Mozogjunk. Attól az időtől fogva, hogy a szőke Duna partján fekvő városunk, mint királyi székhely megszűnt a magyar államiság központja lenni, a török tatár dúlás után oly sok évszázadok multán sem tudott kifejlődni úgy, a mint azt földrajzi fekvése praedestinálta. S ha végig tekintünk a város anyagi során, biz azt el nem tagadhatjuk, hogy előttem a világ egészen. Megaranyozta az én sivár életem, minden mosolyog körülem, mióta ismerem. Különös izgatottság vett rajtam erőt, valahányszor láthattam. A szivem megdobbant midőn halihattam ajkának andalító csicsergését. — Ugy e kételkedik, ugy e nem hisz az én szavaimnak ? Pedig Isten látja a lelkemet, hogy igazat mondok. Mert igy beszélek, ne vegye zokon, a szivem, a lelkem olthatatlan vágya kényszerit erre. Rég vártam a pillanatot, hogy egyedül lehessünk. — Most . . . most súgom a fülébe, hogy nagyon ... de nagyon szeretem . . . imádom Tinka. Kész volnék minden áldozatra, csak azt tudnám viszont szeret-e. Tegyen boldoggá . . . szeressen édes Tinka ! A szép asszony mintha zavarba lett volna ; fejét lehajtva, kipirult arccal babrálta zsebkendőjét. A férfi mind közelebb húzódott hozzá, gyöngén átfogta az asszony karcsú termetét. — Legyünk őszinték . . . Én ismerem helyzetét, tudom, hogy sok nélkülözés közt él, pedig őn nem arra született ; tudom, hogy boldogtalan, mert nem tudja szeretni férjét. A sók lótás fntás, szegénység, küzködés nem önnek való. Ön boldog lehet, csak akarnia kell! Az asszonynak köny csillogott meg szemében. Nem tudott szólni, maga elé bámult s halkan sírni kezdett. — Még nincs veszve minden! Még megmenthet valamit. Legyen enyém . . és szeressen édes Tinka ! A férfi fénylő szemmel, tűzlárigban égő szegények, nagyon szegények vagyunk, hiányozván bennünk sok olyan élet feltételt nyújtó anyag, mely íolyton megújítaná vérkeringésünket a mely által erőteljesek, vagyonosak s lépten nyomon a fejlődésnek jellegét hordva magunkon, a kir. székváros közelében, mintegy külvárosát képeznénk annak. Nem e sorok Írójának ideálja első sorban a város reáliskolájának főreáliskolává történendő kibővítése. De tudomása van arról, hogy a főkáptalan egy a közélet terén széles körben mozgó dignitariusa évek óta foglalkozik az eszme mikénti megtestesülésével. Szükséges-e ? Már, hogy ne volna szükséges, különösen az esztergomi és a vidékén lakó szülőkre nézve ! Nem tagadhatjuk s csak dicsőíteni tartozunk rztj hogy e szab. kir. város főgymnasiuma párját ritkító mintaszerű vezetésében s tananyagának feldolgozásában, tanulóinak létszámával pedig virágzó intézetre vall, mely méltán hirdeti szent Benedek fiainak páratlan ügybuzgósággal kisért munkásságát. De van reálja is, a mely azonban csonka és sok aggodalmat okoz a szülőknek, gyermekeik további elhelyezése iránt, mert négy osztályával nem nyújt egy bevégzett kört azokra nézve, a kik magasabb értelmiségi körben akarják idővel érvényesíteni tehetségeiket. És más a gymnasium s más a reáliskola mint, a magasabb iskolákra előkészítő intézmény. Az előbbi a theologiai, jogi orvosi, az utóbbi a kereskedelmi és technikai pályára készít elő. Már most mily nehéz magunkra és gyermekeinkre nézve, ha az előkészítés közepén tétovázásra késztet a gyermek jövője és anyagi helyzetünk. arccal szorította magához az asszonyt, mintha sohase akarná magától elbocsátani. — Enyémnek, igen enyémnek kell lennie — szólt a vágytól elfojtott hangon Finta. Az asszony egy pillanatra ellentá'lás nélkül önfeledten tűrte az izzó csókok özönét, a tüzes ölelést. Nagy szempillái önfeledten csukódtak le. Egyszer csak erős szédület fogta el; a csók már égetett, az ölelés csaknem fullasztó voit s midőn majdnem odaadta magát: felnyitotta nagy szemeit, egész testében megrendült, ajkai összeszorultak, eszébe jutott valami, a mitől bűnre vetemedhetik. Az ő szégyene másé is lenne. Végső megerőltetéssel szabadította ki magát az erősen ölelő karok közül. Szemében szikrázó haraggal mérte végig Fintát. — Uram ! ? — Aztán hamarosan felölté kabátját, kizárta az ajtót és szótlanul távozott. A szoba csöndes lett. Finta neki dőlve a kerevetnek, teljes lemondással bámulta a raenyezetet, tűnődve a történteken. — Hahaha . . . Még ilyet sem értem! — kiáltott. És elővett egy vastag szivart s rágyújtva oda állt az ablak elé, gomolygó füstkarikákat eregetve bámult ki az estszürkületbe. * Mikor az asszony haza ért, a férje már körmölt fáradtan. Nagyot nézett, mikor felesége hozzá irault és homlokon csókolta. Azt még nem tette soha! Többet nem ment annak a háznak feléje sem. Ugy érezte, mintha б volna a legboldogabb asszony. Hogy a reáliskola kibővítésének szüksége teljesen indokolva legyen, hozzá kell vetnem még azt is, hogy a főgymnasium túlnépesedését is meggátolni az, mert hisz elég alkalmunk van arról bizonyságot szerezni, hogy a tanárok, mily óriási erő kifejtéssel kénytelenittetnek a sok tanuló előkészítését eszközölni és elvégre is a mostani alreál is annyi tanulóval rendelkezik, hogy megérdemelné annak kibővítését annál is inkább, mert tudomásom szerint Lőcsén kívül is több város van, hol a főreáliskola tanulóinak létszáma csak 120, holott a mienk majd hogy a 200-at meg haladja. Igen ám de miből ? Azt mondják, jól hivatkoztam a szegénységre. Hát biz azt, tekintettel szorult anyagi viszonyainkra, önerőnkből kibővíteni képtelenek vagyunk. De nem szabad, hogy képtelen legyen erre az állam s bennünket ép úgy ne részitsen tekintélyesebb közművelődésű intézményben, mint más városokat. És az állami kormányzat nem akarom hinni, hogy teljesen elzárkóznék indokolt kérésünk elől. Elzárkóznék akkor, mikor egy földrajzi fekvésénél nagy jövőre praedestinált város fejlődéséről van szó, mely elő kapuja volna a fő-székvárosnak, de egyúttal meggátolni volna hivatva az óriási méretű concentrátiót ott, hol a szegénység ép ennek révén fészkeli be magát. Többet mondok, az állam egyenesen érdekelve is van arra, hogy az összekötő hid tőkéjének, fentartási költségeinek fedezetét s még ezeken kivül is a kamat fedezetét is biztosítsa magának egy nagyobb forgalom előmozdítása által. Ez pedig csakúgy lehetséges, ha egyúttal oly intézményeket állit fel, melyek a forgalmat, ezzel egyetemben a fejlődést is biztosítják. Volt idő, nem is olyan rég, hogy úgy Hóman Ottó, valamint Francsics Norbert főigazgatók készséggel megígérték a támogatást a főreáliskola kifejlesztésére, de azt is hozzátették, hogy kérni, mozogni kell az illetőknek s akkor nem fog semmi sem útjában állni. Tudomásom van ugyan arról, hogy a reáliskola agilis igazgatója puhatolódzik; jár ide, jár oda • igen ám, de bármennyire is dicsérjük szándékát, a város intézőinek fellépése nélkül célt nem fog elérni. És azért részünkről indokoltabbnak tartottuk volna a törekvő reáliskolai tantestületnek egy a kifejlesztésre vonatkozó emlékiratát a városháza asztalán látni. De menjünk tovább. Úgy tudom, hogy a mult évben a törvényhozás törvénynyel gondoskodott arról, hogy az országban a jelen évben husz helyen gyermek menhely állittassék fel. Eszükbe jutott-e a város vezető férfiainak, hogy egy ilyen gyermekmenhely felállítása is nagyon helyén volna, annál is inkább, mert klimatikus viszonyai, fekvése folytán Esztergom elsőrendű város. Ugy-e nem jutott eszébe senkinek ? Lám pedig többek között Zombor városa egy száz kath. hold területet ajánlott fel az államnak, hogy azon a menhelyet felálitsa s a menhely jótéteményeiben részesülőket a mezőgazdaságra kiművelje. És Esztergom városa nem ajánlhatna fel a nevezett célra egy területet ? Vagy nem áll érdekében egy a culturális fejlődést célzó intézmény, minő a gyermekmenhely is — városában tudni. Dehogy nem ! De akarni és tenni kell. Más városok vezető férfiai már megjárták a gyermekmenhelyek főfelügyelőjéhez Ruffy Pál volt barsi alispánhoz, majd képviselőhöz az utat bővebb informátió szerzése végett, csak Esztergom maradt el. Pedig Esztergomnak az ép úgy érdekében áll, mint bármely városnak, s tekintve környékének annyi ágú gazdasági és ipari viszonyait, egyenesen rá van utalva arra, hogy ily intézménynyel is bírjon. E rövid közlemény keretében azt hiszem sokat mondottam arra nézve, hogy a város közügyeit, fejlődését jólétét szivén hordó értelmiségét meggyőzzem a további teendők halaszthatlan megtételére. S reménylem is, hogy pártkülömbség nélkül szívvel és lélekkel helyesli az elmondottakat és ép úgy szolgálatába is áll azok érdekében, hogy tanyát találjanak nálunk, igy mozdítván elő a város fejlődését, gazdasági gyarapodását; igy tevén lehetővé a város társadalmi vérkeringésének is megújhodását. Hát ha még egy tanítói árvaház felállítását is kérelmeznénk, hogy itt is legyen, mint Debreczenben és Kolozsvárott!! Főreáliskolát és gyermekmenhelyet tehát mindig előbb, mint női kereskedelmi iskolát, bár azt is hosannával fogadnák a szép fekvésű városunkban, azt is könnyen el tudnók helyezni. Azután meg csak pártfogóink is volnának! Ezek után folytassa az, kinek joga van ahhoz, hogy a fentieket inditványkép a plenum előtt adhassa elő. De ne késsen, mert az idő eljár ! Barkóczi. Jn I rv \ 1 гт^иFarsangi naptár. Február 22. Polgári Egyesület farsangi estélye a »Magyar Király«-ban. Február 2я. Polgári bál a »Fürdöben«. Február 23. A katholikus kör férfi estélye. Február 23. Az esztergomi katholikus legényegyesület ifjúságának »Jux-Estélye« az egyesületi helyiségben. — A pápa jubileuma. Azon alkalomból, hogy a katholikus világ fejedelme, a béke igazi apostola, XIII. Leó pápa, bár testi erejének fogyatékán, de költői lendületű, kiváló szellemi tulajdonságainak ama korban párját ritkító erejével ülte meg e hó 19-én püspökké szenteltetésének 60 ik, 20-án pedig pápává történt választásának negyedszázados évfordulóját, városunk összes templomaiban ünnepi hálaadó isteni tisztelettel ünnepelték meg a kettős ünnepet. — Már csütörtökön este az összes templomok harangjainak zúgása hirdette a katholika egyház örömünnepét. Pénteken, a kora hajnali órákban, délben és este ugyancsak a harangok zúgása és mozsárlövések, mig az összes köz és számos magánépületről lecsüngő lobogók jelezték a nagy napot. A fő isteni tisztelet reggel 9 érakor volt a basilikában, hol Boltizár József püspök, érseki helynök tartotta a szentmisét fényes segédlettel, melyen a megye részéről Andrássy János alispán, Hamar Árpád árvaszéki elnök, Kollár Péter, dr. Major Ödön árvaszéki ülnökök és Pongrácx Kázmér tb. főbíró, a város részéről Vimmer Imre polgármester, dr. Foldváry István főügyész, Niedermann József rfőkapitány, Hoffmann Ferenc p. ü. tanácsos és Us-