Esztergom és Vidéke, 1903
1903-12-10 / 99.szám
2 ÉSZT EU. GOM és VIDÉKE. (99. szárú. > 1 “3 deczember 10 dik évről-évre mind nagyobbá a kontár rendszer. Mi következik ebből? az, hogy a fogyasztó közönségnek ez a csalódása a becsületesen folytatott ipparra is rányomja, a megbízhatatlanság bélyegét, mi bárha csak látszat, de mégis ebből itél a fogyasztó s a kontárkodás intézménye igy válik a magyar ipar jóságának, erejének, szakképzettsége teljességének hangos tagadásává. A műhely fegyelméből, rendszere- tetéből a szabatosság útjára tért munkás átka a műhely becsületének. A kontár iparos a maga cigá- nos szükségletére berendezett szállásán a züllésnek folytonos lejtőjén halad, akár a kényszerűség, a szakképzettség hiánya juttatta legyen oda. Szomorú igazság, hogy a kontár munka az iparosoknak egy egész társadalmát rontja meg. Már pedig a magyar iparos osztály megbízhatóságának, erősségének, egészséges állapotának fentartása sokkal nagyobb érdek, mint ama megbízhatóság, erősség, egészségi állapot megrontó átkának a szabadon hagyása. A kontár munka az államhoz való tartozandóság viszonyát is lazítja, mert a kontár munkás elveszti szemei elől a házához való ragaszkodás szükségét, az ő magasabb emberi hivatását. Vagy oda adja erejét kiszipolyozásra, vagy pedig szédeleg munkálkodásával, hogy egyik pillanatról a másikra fenntarthassa magát. Rend, fegyelem, reális üzleti érdek, szaktudásból eredő műveltség hiányzanak nála. A kontár iparos munkájával a társadalom összes rétegeire beteges kóros hatást gyakorol, miért is együttes erővel, karöltve kell oda hatni, hogy a kontárkodás az iparban a helyett, hogy mindjobban el- harapódznék, egyre csappanjon, e rákfene kiirtassék s a magyar ipar tiszta, erős és egészséges legyen. Egy hó közigazgatása. Esztergom dec. 9. A közigazgatás gépezete, mely november havában is csak épp úgy zakatolt, miként az évnek bármely más hónapjában, eredményében nem mutatott fel valami nagy változatosságot, s igy a szakelőadók jelentései is ennek képét viselték magukon, melyeknek előadásán kívül egyébb, valami nevezetesebb dolog magát elő nem adta. Megnyitván főispánunk az ülést, be jelentette, miszerént Brucsy János köz- igazgatási bizottsági tagságáról lemondott. Az írásban beadott lemondás felolvastatván, s tudomásul vétetvén, következett a napirend. Az alispáni jelentés a közrendészet terén tűz esetekről számolt be, majd a katonai ügyek terén az ujoncozási munkálatokra vonatkozó hadügyminisleri rendelkezésekről referált. A törvényhatósági élet köréből felemlítette, hogy az „Eternih művek* féle gyár részére a kereskedelmi miniszter által engedélyezett kitérő vágány ügyében a közigazgatási bejárás megtörtént. November 12-én Schupler Károly bajnai lakés a honpolgári esküt letette. „A magyar általános kőszénbánya részvénytársaság" által a tokodi bányákban fakadó bányavíz levezetésének engedélyezése ügyében az érdekeltek és a szakközegek közbenjöttével helyszíni tárgyalás volt. Egyebekben pedig valamely nevezetes esemény elő nem fordult. A pénzügyigazgató jelentése szomorú visszatükröződése a mai politikai állapotoknak. Az adók befizetésénél általában visszaesést constatált. Magánál az egyenes adóknál a visszaesés november havában a 100000 koronát meghaladja. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint a népoktatás ügye az elmúlt hóban a tankerület összes népiskoláiban rendes folyamatban volt. Az ál Iámépite szeti hivatal főnöke az utakról jelentett, majd a posta és távírda akadálytalan működéséről. A tiszti főorvos jelentése következett ezután, mely szerént az egészségügyi viszonyok Esztergom városában kevésbbé voltak kedvezők, az esztergomi járásban a bajnai kör kivételével kedvezők, — ugyanígy a párkányi járásban, a bátor- keszi kör kivételével. A halálesetek száma az elhunyt hóban Esztergom városában 39, az esztergomi járásban 64, mig a párkányi járásban 73, összesen 176 volt, hattal kevesebb, mint az elmúlt év november havában. Az összes elhaltaknak 47 88 °/e'a 7 éven aluli gyermek volt, viszont az összes elhaltak 1079 % a tüdővészben halt el. A Kolos kórház forgalma a következő volt. Október hóról maradt ápolásban 95, novemberben felvétetett 13t, ápoltatott 226, elbocsájtatott 123, meghalt 8, a hó folyamán visszamaradt 95. Az összes ápolási napok száma volt 3158. Majd végül jelentette a főorvos, hogy Párkányban és városunkban a szokásos gyógytár vizsgálat meg lett tartva. Az árvaszéki elnök, a tiszti jőügyész és a kir. alügyész statisztikai adatokat tartalmazó jelentése után a gazdasági előadó jelentette, hogy az egész hóban tartott enyhe és nedves időjárás az őszi vetések fejlődését nagyban előmozdította. A Lúza és rozs vetések, még a későiek is annyira meg erősödtek, hogy a netalán bekövetkezhető száraz fagyoknak is képesek lesznek el'entállani. Az október hóban elszaporodott mezei egerek a novemberi esőzések folytán elpusztultak. Az őszi szántással a gazdák meglehetősen előre haladtak, sőt azok a kellő időben be is fejezvék. A szőlőkben a fedés, szénké- negezés és döntés eszközöltetett, mi által a munkás nép kereset forráshoz ju- jutott. rí törvényhatósági állatorvos örömmel constatálta az állategészségügynek jobbra fordultát amennyiben a ragadós száj és köröm fájás Csolnok, Bajna, Nagysáp, Kőhidgyarmath, Magyar Szolgyém, Béla, és Kisujfalu községekben teljesen megszűnt, mig Sárisápon szűnő félben van. Legújabban Kar- ván lett megállapítva a ragályos betegség fellépte, hova a makói vásárról lett a Szarvasi-féle tanyára behurcolva. Végül jelentette, hogy Kirván és Süttőn a sertésvész megszűnt, mig Kuraíon és Muzslán szűnő félben van. f. :E3i — MUNKATÁRSAINKHOZ. Kérjük munkatársainkat, hogy a karácsonyt számba szánt kéziratot mielőbb beküldeni szíveskedjenek. — Mikulás. A régi jó időkben, midőn még a természet rendje is más volt, süppedékes, puha hó pihéken jött meg a jó Mikulás bácsi, hogy megrakja az ablak közé tett kis cipellőket aranyos dióval, szilva, mogyoró meg cukorkákkal. Vasárnap nedves, ködös, esős időben köszöntött be a Mikulás. A kicsinyeknek mindenféle csecsebecsét, mig városunk érdemes erdőmesterének Nozdro- viczky Miklósnak sok sok gratulátiót hozott névnapja alkalmából. — Sylveszter estély a kaszinóban. Kaszinónk hagyományos Sylveszter esti mulatságát ez évben is megfogja tartani. — A katholjkus kör estélye. A katho- likus kör kedden estélyt adott. A két zongora és egy énekszámból állott műsor kimagasló része dr. Walter Gyula p. kanonok érdekfeszitő felolvasása volt a betlehemi bölcsőről. A háromnegyed óra hosszat tartott rendkívül érdekes felolvasást nagy figyelemmel hallgatták a jelenvoltak, s a szerző-feiolvasót éljenek és tapsokkal bőven jutalmazták, valamint városunk jelenvolt előkelőségei külön külön siettek gratulálni neki. — Bellovits síremléke felállítása ügyében alakult bizottság pénteken délután 6 órakor ülést tart. — Felépülve. Az elmúlt hét folyamán történt, hogy köztisztelet és becsüiés- ben álló polgártársunkat Kollár Mihályt a kaszinó helyiségében hirtelen rosszulodalett. Loisel öt esztendőt öregedett e pár nap alatt. — Másat kell venni helyette ; mondá végre. Másnap a nyaklánc fekete selyem- tokjával elmentek ahhoz az ötvöshöz, akinek neve a tok bélésébe volt nyomtatva. Az ötvös végignézte könyveit: — Az ékszer nem tőlem való volt ; nálam alkalmasint csak a tokot vették. — A házaspár most sorra járta az ékszerészeket ; hasonló nyakláncot találni emlékezet után. A férj is, a nő is beteg volt a szomorúságtól és aggodalomtól. Vége a Palais-Royal egyik boltjában találtak egy gyémánt nyakláncot, amely egészen olyan volt, mint az elveszett. A kereskedő negyvenezer frankot kért érte ; de oda fogja adni harminchat ezerért s. Loiselék megkérték az ötvöst, hogy az ékszeren három napig ne adjon túl. Es föltételül kikötötték, hogy harmincnégyezer frankon visszaveszi, ha az elveszett nyaklánc februárius végéig megkerül. Loiselnek volt tizennyolcezer frankja ; az apjától maradt rá. A többit kölcsön fogja venni. Hát kölcsönzött. Az egyiktől ezer frankot; a másiktól ötszázat ; itt kért öt aranyat, ott hármat. Váltókat irt alá, uzsorásokhoz folyamodott, volt dolga a pénzkölcsönzők minden fajtájával. Lekötötte egész hátralévő életét; tudta, hogy a jövendőben keserves nyomorúság vár rá, testi szűkölködés mellett lelki gyötrelmek. De végre leszámlálliatta a boltos asztalára a harminchat- ezer frankot s megvolt az uj nyaklánc. Mikor Loiselná visszavitte az ékszert Forestiernének, a jó barátnő egy kicsit csípősen mondá : — Bizony már előbb is visszaadhattad volna, mert esetleg szükségem lehetett volna rá. Nem nyitotta föl a tokot; nem történt meg, amitől Matild annyira rettegett. Vájjon, ha észrevette volna a cserét, mit gondolt, mit mondott volna ? Vájjon nem tartotta volna egykori nö vendéktársát tolvajnak ? s Loiselnére a nyomorúság rémitő napjai következtek el. De hősiességgel tűrte. Meg kellett fizetni azt a szörnyű adósságot. A cselédet elbocsátották ; lakást változtattak ; padlásszobát béreltek. Az úrnő maga végezte a háztartás minden durva munkáját, kezdve a konyhán. Mosogatott, rózsás körmeit a zsíros fazekakon és a serpenyők fenekén koptatta. Szapulta a szennyest, az ingeket, a törlő-rongyokat és kötélre aggatta száradni; reggelenkint levitte a szemetet az utcára és hordta a vizet föl, minden emeleten megállva, hogy kifújja magát. Es úgy öltözve, mint valami munkásasszony, karján a kosárral eljárt a piacra, a boltba, a mészárszékbe, a pékhez; alkudozott, tűrte, hogy lepisz- kolják, mindent elszenvedett azért a nyomorult pár garasért. Minden hónapban fizetni kellett a váltókat. A férj este egy kereskedőnél dolgozott, éjsza kánként meg gyakran másolt, öt söuért egy oldalt. És ez az élet tiz évig tartott. A tiz év elteltével megfizettek mindent, az uzsorával, a kamatok kamatjával együtt. Loise'né most már idősnek látszott. Erős, csontos darab asszony lett belőle a nehéz mánkától. Modora darabos, kemény. Borzasán, lomposan járt, a keze vörös volt, hangosan beszélt és súrolta a padlót. De néha, mikor ura a hivatal bán volt, az ablakhoz ült és visszagondolt arra a rég elmúlt éjszakára, arra a bálra, mikor ő oly szép volt és úgy ünnepelték. Vájjon hogy fordul sorsa, ha el nem vész az a nyaklánc ? Ki tudja? Ki tudja? Milyen furcsa, változó az élet ! Mily kevés kell ahhoz, hogy elvesszen, vagy boldoguljon az ember ! Egy vasárnap, mint rendesen, a Champs-EIyséesen sétált, hogy kipihenje a heti munka fáradalmait. Egyszerre egy hölgyet vett észre, aki egy gyermeket vezetett. Forestierné volt; még mindig fiatal, szép és igéző. Loiselnét meghatottság fogta el. Vájjon megszólítsa ? Hogyne ! Most, mikor mindent kifizetett már, elmondhatja a dolgot. Miért ne ? Oda lépett Forester- néhez: — Jó napot, Jeanne, Az úrhölgy nem ismerte meg és igen meglepődött, hogy egy közönséges pol- •gárasszony ilyen bizalmasan szól hozzá. — Bocsánat . . . mondá zavartan. Nem tudom . . . Ön nyilván téved . . . — Nem én. Loisel Matild vagyok. A jóbarát felkiáltott; — Oh szegény Matildom, be megváltoztál ! — Bizony meg, mert nehéz napokat éltem át, mióta nem láttalak . . . Sok nyomorúságon raéntem kereaztül ... és pedig miattad. — Miattam ? Hogyan ? — Ugy-e emlékszel meg arra a gyémánt nyakláncra, a melyet nekem kölcsönöztél, hogy a miniszter báljára menjek ? — Nos, én azt a nyakláncot elvesztettem, — Hogyan ? Hiszen visszaadtad, — A mását. És aztán tiz esztendeig fizettük az árát. Képzelheted, hogy ez nekünk nem volt könnyű dolog, mert ; szegények vagyunk. De most már vége és én szörnyen Örülök neki. p'orestierné megállt. — Te gyémánt nyakláncot vettel az enyém helyett ? __ Azt. Ugy-e nem is vetted észre ? , Sz akasztott olyan volt, mint a tied. És ezt mondva kevély, naiv örömmel | mosolygott. Forestierné pedig mély megindulással ragadta meg kezét: — Ó, szegény Matildom ! Hiszen az j én nyakláncom hamis volt. Legfölebb ötszáz frankot ért! . . . (Vége,)
