Esztergom és Vidéke, 1903

1903-12-06 / 98.szám

mindenkor megszokta ragadni az alkalmat, midőn az érdem elisme­résének, jutalmazásának, a tisztelet megadásának alkalma kínálkozik. Ezek indították nevezett egyesüle­tet arra, hogy f. hó 2-án a »Ma­gyar Királyt-ban társas vacsorát rendezett elnökének, Dóczy Ferenc­nek és a kerület országgyűlési képviselőjének Frey Ferencnek tisz­teletére, azok névünnepének előes­téje alkalmából. Mintegy 150 téritek sorakozott egymás mellett a patkó alakban felállított asztalokon, mellyek mind­egyikének akadt gazdája. * Nyolcra járt már az idő, midőn zúgó éljenek és tapsok között a terembe lépett a két ünnepelt férfi, kiket az asztal főnél egyfelől váro­sunk polgármestere, másfelől pedig megyénk alispánja vett körül. Az ínycsiklandozó párákat ter­jesztő vesepecsenye, az ízletes tú­rós csusza és a giardinettó felszol­gálása közben állott fel Krech* nyák Ferenc, egyesületi tag s annak nevében üdvüzölte Frey Ferenc országgyűlési képviselőt, ki­nek úgymond a többek között: > minden lépése éleszteni és fokozni fogja szeretetünk tüzét, с Magyary László ugyancsak az egyesület nevében beszélt, s elnö­kének Dóczy Ferencnek érdemeit méltatta. Felemiitette, hogy Dóczy Ferenc nevéhez a közintézmények­nek egész sorozata fűződik ki, mint az ipartestület elnöke, mint a tűz­oltói intézmény főparancsnoka, majd mint a polgári egyesület elnöke, nagy érdemeket szerzett magának. Frey Ferenc emelkedett ezután szóllásra, s a következőkben kö­szönte meg a kitüntető bizalmat. Tisztelt Uraim 1 Kedves Barátaim ! Szívszorongva vártam e mai napra. Váljon együtt fogom-e látni barátaimat, kik hosszú élet során át szereletükkel és becsülésükkcl — csekély érdemeimen túl — megtiszteltek ? És ime eljöttek mind, kik oly közel állanak szivemhez s minden földi kincs­nél többet érő barátságukkal a boldog­ság és hála érzetét keltik keblemben. Erre a férj nem is gondolt. Azt a ruhát, a melyikben a színházba szoktál menni, mondta bátortalan han­gon. Én azt hiszem, hogy az még igen csinos. Elhallgatott, megdöbbenve és csodál­kozva, mert észrevette, hogy felesége sir. Matild arczán két nagy könycsep folyt le lassan, a S2eme szögletétől a szája széléig. — Mi bajod ? Mi bajod ? Az .asszony nagy erőfeszítéssel türtőz­tette magát és letörülve könyeit, nyugod­tan felelt: — Semmi. Nincs ruhám, nem mehetek el a bálba. írasd át a meghívót vala­melyik kollegádra akinek a felesége job­ban ki tud öltözni, mint én. A férj nem tudott hova lenni a kétségbe­eséstől. — De Matild . . . mond csak, mennyi­be kerülhetne egy tisztességes toalett.. . olyan, amit máskor is használhatnál... valami nagyon egyszerű. A nő tűnődött egy kicsit; meghányta­vetette magában a költséget és amellett ügyeit arra is, hogy ne találjon olyan összeget mondani, amelytől a takarékos hivatalnok mindjárt jajgatva riad vissza. Végre tétovázva felelt: — Nem tudom egész határozottan, de Eljöttek — meg vagyok győződve — Lzon feltevéssel, hogy a mai estét nem i politizálásnak, hanem az őszinte, igaz >arátságnak szenteljük, s ha részemről zót ejtek a politikáról, ez csak általa­tosságban tartva és csak annyi legyen, ímennyi az adott viszonyok között, állá­omnál fogva, elkerülhetetlen. A legnagyobb magyar, Széchényi Ist­ván emlékére pár évvel ezelőtt mondott ilkalmi beszédét Szemere Miklós e fo­íásszai fejezte be: iNern boldog a ma­fyar.t Ha e fájdalmas fohász jogosult volt nár akkor, mennyivel jogosultabbá vált ;z ma, mikor kétségbeesve látjuk hazánk ;gét beborulni, vihar felhők tornyosulnak gyűjtő villámokat szórva, a kitört szen­vedélyek áthágnak minden védgátat, félő, hogy ezeréves alkotmányunk töl­gyeit gyökereiben megingatják s aggo­dalmas szívvel önkénytelenül kiált fel ninden jó hazafi; „Boldogasszony anyánk Régi nagy pátronánk, Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél meg Szegény magyarokról." S erősen hiszünk és bízunk, hogy kö­lyörgésünk, mely — ha más szavakban; s — minden vallásfelekezetű polgár aj­sáról száll az égbe, meghallgattatik. Az engesztelődés jele, a béke szivár­ványa már derengni kezd a láthatáron s äzelid fénye átfogja törni az engesztelhe­;etlenségnek újabb borulatát is. Az ön­setlen tiszta hazafiságnak minden aka­dályt leküzdő, minden felreértést meg­szüntető, minden kapott és adott sebet Dehegesztő csodaszere: »a hazaszeretet* sgyesiteni fog bennünket akép, hogy be­szüntetve az áldatlan politikai testvér­harcot, nem lesz győző és nem lesz le­győzött, nem lesz vesztes fél, vagy vesz­tes párt, mert mindnyája nyerni fog, főleg a közbecsülésben, de legtöbbet nyer az ország, nemcsak az elért nem­zeti vívmányok által, de mert a nyuga­lom helyre áll, s újból megkezdődhetik az oly rég megszakított mnnka. E rég óhajtott állapot bekövetkezté­vel nem illetjük egymást szemrehányá­sokkal, hanem magyaros nyíltság és őszinteséggel kezet fogva, összetartva, váivetve fogunk küzdeni, hogy az elmu­lasztottakat mielőbb pótolva, kiheverjük azt hiszem, hogy négyszáz frankból ki teliének valami. A férj elsápadt egy kicsit. Éppen ezt a summát zsugorgatta már régen, hogy puskát vegyen rajta s a jövő nyáron vasárnaponkint pacsirtát lődözni járjon barátaival a nanterrei síkságra. De eltö­kélte magát: — Jól van. Megadom neked a négy­száz frankot de a ruha szép legyen ám. A bál napja közeledett. Loiselnét valami nyugtalanság szomorúság gyötörte pedig a ruhája már kész volt. — Ugyan mi lel téged ? kérdé egy este férje. Három nap óta mintha kicserél­tek volna. — Az a bajom, hogy nincs semmi ékszerem, a mit majd az este föltegyek. Szörnyű szegényesnek fogok Így látszani Kedvem volna inkább el se menni. — Tűzz a fejedre élő virágokat. Az igen chices dolog télen. Tiz frankért két-három gyönyörű rózsát kapsz. Az asszonyt nem lehetett meggyőzni. — Nem . . . nem . , . nincs megalá­zóbb, mint szegényesen megjelenni gazdag hölgyek között. — Ej, hát csak az kell! kiálltott a férj. Eredj barátnédhoz, Forestiernéhoz és kérj tőle kölcsön valami ékszert. Elég izon súlyos bajokat, melyekbe önkény­e'enül, s bizonnyára nemes intentiók Ital vezérelt eljárásunk sodort. Naggyá és hatalmassá óhajtjuk tenni Lazánkat. Erre az első kellék az össze­artás, édes magyar nyelvünk érvényesü­ése és a nemzeti követelmények teljesü­ése legalább oly mérvben, mint a mennyi­rt a volt nemzeti párt évtizedeken át ;üzdött s küzdünk, sőt megvalósítjuk nőst mindnyájan, együttesen, párt­;ülömbség nélkül. Mert tudniok kell tisztelt uraim, és larátaim, hogy a szabadelvű párt, mely­tek programja alapján választottak önök neg, s melyhez tartozni szerencsém van, L többi 67-es alapon álló ellenzék és a tözjogi ellenzéki pártok, hazafiságban •ersenyeznek ugyan egymással, de egyik i másikat soha megelőzni nem bírja, ígyvonalban küzdünk mind, bár más egy vérekkel, egyik kardot forgat a kezé­>en, másik puskából lő, a harmadik ígyúkat irányit, — egyik gyalog rohan, násik lóháton vágtat előre ! csak előre ! íe kíméld éltedet véredet, a jelszó egy : stenért ! Hazáért! Szabadságért ! Hazánk virágzóvá tételére irányuló örekvéseinknek sikere azonban csak az ísetben lesz, ha országunkat előbb vagyo­íilag függetlenné tettük, csakis еп­зек elérte esetén nyerhetünk barátokat, szövetségeseket, mellyeket a leghatalma­sabb államok is keresnek, most még nkább, mint a múltban, bár már dicső ;m!ékű Ríkóczynk is keresett szövetsé-J *cs társat, lett légyen az francia, lengyel, 1 Dajor vagy orosz,- de sajnos nem talált. Egyik legnagyobb csapás reánk magyarokra — s ezt fájdalommal kell aeismernünk, — hogy ezidőszerint egyet­len más nemzetnek még csak rokonszen­vével sem dicsekedhetünk. Legyünk tehát azon, hogy e nagy hiányt pótolja a még szorosabb össze­tartozandóság érzete, az egymás iránti fokozott hazafiúi barátság és szeretet egyesítsen és fűzzön össze bennünket jó és balsorsban. Erre szolgál jó példa­ként mai összejövetelünk, ahol — ha a politikában követendő taktikai kérdések­ben esetleg eltérő nézeíüek volnánk is — egyek vagyunk a hazaszeretetben, a városunk iránti szeretetben, az egymás nézeteinek kölcsönös tiszteletben tartásá­ban és az " egymás iránt érzett őszinte igaz barátságban. bizalmasak vagytok ahhoz, hogy ezt megtehessed, Matild fölsikolt örömében; — Igaz, erre nem is gondoltam. Másnap elment barátnéjához és el­mondta neki baját. Foresüerné az üve­ges szekrényhez lépett, kivett belőle egy széles ládikát és Loiselné elé tette : — Válassz belőle édesem. Matild végig nézegette a karperecekel, azután megvizsgált egy gyöngysort meg meg egy drágakövekkel kirakott remek­mívű velencei keresztet. Végig próbál­gatta valamennyit a tükör előtt, de nem tudta elhatározni, melyiket vegye és egyre kérdezgette: — Más nincs ? — Dehogy nincs. Csak keress. Én nem tudhatom, melyik tetszik neked. Loiselné végre felfödözött egy fekete selyemtokban egy gyönyörű gyémánt­nyakláncot. Szíve mód nélkül dobogott a vágytól. Keze remegett. Fölkapcsolta hullámzó keblére és elragadtatva nézte magát a tükörbei. Azután habozva félén­ken kérdezte : — Ide adhatnád ezt kölcsön ? Semmit mást csak ezt. — Miért ne? Matild barátnéja nyakába ugrott, össze­csókolta, aztán hazarohant к ncsével. (Vége köv.) i Ismeretes dolog, hogy a bal­sors és a baj közelebb hozza egy­máshoz az embereket. Szegény városun­kat is a balsors sújtja s nagy igazságot mondok, ha azt állítom, hogy bajban vagyunk. De Istenben bizva, nem csügged­ve, munkában és szorgalomban egyesülve, egymást sohasem irigyelve, hanem in* kább buzdítva, szeretve és támogatva, ébredjünk erőnk tudatára, küzdjünk meg a leküzdeni lehetetlennek látszó akadá­lyokkal, irányítsuk az illetékes körök figyelmét a mostoha viszonyokra, me­lyekkel ezen ősi tőzsgyökeres magyar város küzd, s mellyeket elviselni már alig vagyunk képesek ; mozogjunk, lép­jünk előtérbe, ne tágítsunk mindaddig, mig eredményt nem érünk el, ne hagy­juk magunkat vissza — és leszorítani más a — gazdagságuk folytán nagyobb áldozato­kat hozni biró s ezért előnyben része­sített — városok által; e küzdelmünk­ben pedig ne kérdjük, hogy ezt eddig miért nem tettük, mert e kérdés mitsem használ, csak bénitólag hat, s küzdő ba­rátaink és azok számát, kiknek jóindu­latára számiinunk kell, nemcsak nem szaporítaná, hanem csökkentené. Felszóllalásomat, — nem óhajtván túlságosan igénybe venni becses türel­müket, — legyen szabad a következő kijelentéssel befejeznem. Nyugodt lelkiismerettel állok önök előtt. Önzetlenül — magán érdekeim teljes kizárásával, sőt teljes feláldozásá­val — minden befolyástól menten, kö­vettem meggyőződésemet a legutóbbi időben ép úgy, mint egész életemben, a mit — önérzettel mondhatom — min­denki, aki ismer, tud és vall. LelkUsme­retem és meggyőződésem fog vezérelni ezentúl is mindig. Hazámat és szülőváro­somat akarom szolgálni — a meddig e díszes választó kerület bizalmával meg­tisztel — mint képviselő, de úgyis, mint szeretett szülővárosunknak egyszerű, hű polgára s egy perccel sem akarok to vább élni, mint a meddig kötelességem­nek becsülettel meg nem tudok felelni, Kedves Barátaim ! Itt érzem magamat jól, a ti kedves körötökben, itt találob ' pihenést a ti baráti kebleteken a sivái küzdelmek közepette, ellesve érzelmei­teket és gondolkozástokat, s nagy lelki örömmel tapasztalatom, hogy azok év­tizedek óta azonosak enyéimmel, am csak természetes, hisz egy levegőt szi vünk, egy kenyéren, egy boron vagyunk együtt küzdünk, hogy utóbbinak adój; le legyen szállítva s ne keserítsen e minden kortyot, amelyet termelünk é: megiszunk, együtt viseljük a nyomaszt* nagy közterheket, együtt szomorkodunl és vigadunk, szóval együtt élünk és ha lünk, mondom : itt teszem kezemet a t szivetekre és a magaméra s csak ad dig leszek boldog, mig a kölc önös be csülés és baráti szeretet dobbanását ér zem. Még egyszer köszönöm megtiszteli bizalmatokat, barátságtokat, és annál nyilvánítását, mert ezt különösen a jelei viszonyok között valóban nem nélkü lÖ2hetem. Az Ég árasszon el titeket tisztelt ba rátáim és kedves családotokat mindéi jóval, legyetek boldogok, éljetek sokáig Utánna Dóczy Ferenc elnöl köszönte meg az egyesület figyelme és ragaszkodását, emelve poharát ; hatóságok jelenvolt képviselőire,-<4wd rássy János alispánra és Vimme, Imre polgármesterre, majd a váró és megye közötti jó viszony állán dóságára. Az egybegyűltek a késő éjjel órákig maradtak együtt vig poha rázás közepette. — r.

Next

/
Thumbnails
Contents