Esztergom és Vidéke, 1903

1903-11-19 / 93.szám

tatlanul kényszerű házifogyasztásra maradt meg. Annál nagyobb baj ez, mert földmives polgáraink nagy része kevés szántóföldjéről vajmi keveset bir mint saját élelmében nélkülözhetőt piacra vinni, hanem szőlőtermelésére van fizetési kötelezettségeinek teljesithetése végett jobbára utalva s ha ebben balsiker követi fáradozását, fennakad legjobb akarata is, mint ezt itt tárgyalt közigazgatási évünk bevételi kimutatásában fokozott szorgalmazásainak és a törvényes kényszer eszközök sűrű alkalmazása dacára is sajnosán bebizonyitottnak lenni tapasztaljuk. A mezőgazdasági élet egyik ága az álattenyésztés, nyert valamely csalékony biztatást mely az állatvásá rok terén a szarvasmarha és a sertés értékesítésben volt észlelhető ; csalékonynak kell ezen lendületet jeleznem, mert a szarvasmarhának kiszállításával kapcsolatos túlságos fogyatkozásából, és a sertés állománynak ragályos kórok által bekövetkezett pusztulásából származott. Sajnos azonban, városunk gazdaközönségének még ezen kétes értékű áremelkedésekben is alig lehetett osztályrésze, mert a vidékeinken megismétlődött hosszú vásári tilalmak alattpolgáraink a korlátolt forgalomb ól előnyt vajmi keveset élvezhettek, de annál több hátrányt szenvedtek. Hogy az ipar és kereskedelem nálunk sem lendült a válságos idők általános hatásának közepette, szinte felesleges őszinte sajnálattal konstatálnom ; mert hiszen valamely speciális ipari forgalom, mely kedvező helyi körülmények közt felül emelkedhetik a látóhatár nyomasztó légkörén, nálunk teljesen hiányzik ; ez a légkör pedig, mely züllöttségének európai, sőt világi nézeteivel kis otthonukat is befogja, mig fojtóbbá válik azon áldatlan közgazdasági harc posványában, mely hazánk és a monarchia másik fele között évek óta folyik, majd stagnál, mely megbénít a részletekre is kiható minden vállalkozási kedvet és bátorságot, és melynek beláthatatlan végét is csak bágyadt reménységgel várhatjuk. Hogy az általános pangást, mely polgáraink közvetlen érdekeit nyomja, városi adóinknak és bevételeinknek is sajnosán érezniök kell, oly következtetés mely behatóbb bizonyításra nem szorul. Ily helyzetben az önfentartó erőt csak polgári Önérzetünk ernyedetlen érzelmében kereshetjük és lelhetjük fel, mely a munka és kötelesség erélyével küzdve küzd, s a honszeretet és házitűzhely hiven teljesített ápolásának tudatával remél a Gondviseléstől jobb időket.* Őszi dal. Ereszkedik, száll a tájra szürke köd, Fátyolával minden lombot, fut beföd, Ugy meglepi, mint engem a Sok szomorú gondolat, — Amióta szép kedvesem Karjaiba mást fogad. i Őszi tájon elbolyongok egyedül . . . i Bús szivemre mély fájdalom nehezül, IS a felhőkből mig csendesen • A halk eső szivárog : — j Összesúgnak a sárguló I Lomblevelek, virágok. (Mintha minden hulldogáló levélke: I Virágokkal bánatomról beszélne, I Mintha minden virág, levél j Azt mondaná : sajnállak ! — ! Mért is hittél úgy annak a ' Kökényszemű csalfának ? i I I Tudja Isten, miért hittem oly nagyon ... ? ] Egy leánynak sem hiszek már — íogadom! Életemben egynek hittem, ; Nem hittem vón neki sem, ! Hejh, de mért is van a szívben Az az igaz — szerelem ! Tuba Károly. — Egy főpap kitüntetése. A pozsonyi j társaskáptalan élén álló báró Horeczky j Ferencz c. püspök prépost a mai nap : ünnepeli kanonokká történt kineveztetéI sének negyven éves évfordulóját. A is ereztem . . . mintha valamit elvesztettem volna, és érzem tehetetlen vagyok, elveszett. Tegnap nálunk estély volt tisztelendő úr, egy kis táncestély és ott történt . . . Nemrég megöbmertem egy bájos kis leányt, okos, természetes, olyan mint a szerény, kedves ibolya és észrevétlen, fokozatosan megszerettem . . . Tegnap jöttem újra tudatára, hogy a szerelemnek, a szerétéinek, a tiszta vonzalomnak a legmagasabb foka, amit iránta ér» zek. Nem tehetek róla, ha a szivem lángra gyúlt, más lány nem érdekel és nem is fog érdekelni, csak ő. És ugy láttam edd<g, hogy ő is szívesen beszél velem, bár szerelmet nem árult el, de hittem, hogy talán megösmer, megszeret. Ugy éreztem mindig, úgy gondoltam ez volna a nő aki megértene, akivel édes harmóniába olvadva lelkem, világ nézetem, törekvéseim, keresztény elveim, akit nekem teremtett az Isten. Nagy érzés, mi hozzá fűz, mennyi apró győzelmet indulatok fölött, mennyi nemes elhatározásomat, szorgalmasabb, tevékenyebb munkálkodásomat, erősödésemet nemes törekvésekben, elvekben köszönhetem ennek az érzelemnek, mennyi szép tervet, álmot a jövőről . . . Tisztelendő úr önnek talán ez nevetséges úgye az egész, de ön fölbátorított, hát beszélek. Tegnap mintha ez a lány elhidegült volna, semmi érdeklődést nem tanúsított irántam . . . Szép, okos, tehetséges fiúk voltak nálunk, akikkel én nem vehetem fel a versenyt és ezek elvették ezt a kis lányt tőlem, elvették a szépségükkel, a daliás termetükkel, a tehetségükkel. Elvették... Már vacsora előtt, mikor annak a lánynak tréfás megjegyzést tettem az egyik fiúra, olyan különös hangon, minőt velem szemben eddig nem használt, mondta : maga igy bánik a vendégeivel ? És aztán a másik szomszédjához fordult és avval édesen, az ő bájos okosságával egészen elmerült a beszélgetésbe. Az a fiú pedig akivel beszélt, majd elnyelte a szemével. Ekkor valami a szivembe nyilait, ekkor jöttem tudatára, hogy mélységesen szeretem. Tréfásan beszéltem aztán, hogy semmit észre ne vegyenek rajtam. Nem az fájt, hogy az a lány mással beszél, csak ereztem, hogy a reményem, a hitem elveszett, éreztem, hogy engem nem szeret. Aztán jött a tánc, egy nagyon szép fiu volt, avval táncolt legtöbbet, együtt voltak mindég. És mindenki megjegyezte : milyen szép pár! Aztán énekeltek, muzsikáltak a fiuk. Ez imponált neki, láttam, hogy elnézte ezeket a fiukat, néha hogy rajtuk felejtette ártatlan bájjal a tekintetét. Hiszen ő fiatal lány, ilyen fiuk társaságában még alig volt, a férfi világot most kezdi megismerni. És én ezt mind átgondoltam, én mérlegeltem a helyzetet és még iparkodtam lázongó gondviselés kegyelmét élvező és nagyérdemű nyolcvannégy éves főpap iránt érző szeretetnek megnyilatkozása a bi boros főpap, az egyhizfejdelem következő sorai, melyeket az ünnepelthez intézett : »Méltóságos és főtisztelendő baró, c. püspök, prépost és kanonok úr ! Ritka alkalom az, amelyet Méltóságod az isteni gondviselés különös kegyéből magas korban, viruló egészségben fog e hó 19-én ünnepelni. Négy évtizede lesz, hogy Ő Felségének legkegyelmesebb kinevezése folytán a pozsonyi társas káptalan tagja. Négy évtizede munkálkodik Méltóságod nemcsak a káptalan ügyei körül, hanem odaadással teljesiti mindazon kötelmeket, a melyek többnemü hivatalánál íogva vállára nehezednek. Fogadja Méltóságod mindenelőtt meleg elismerésemet ós köszönetemet üdvös fáradozásaiért. De fogadja egyúttal azon hő óhajom nyilvánitá sát is, hogy lelkes működését még igen sokáig folytathassa ! Biztosítván Méltóságodat állandó nagyrabecsülésemről, őszinte jóindulattal maradok, Budapesten, 1903. évi november hó 16-án. Kolos bibornok hercegprímás, с Az oly meleg hangon irt szavak tanúsítják a tőpap nagyérdemeit, a melyeket egyháza és hazája javára hosszú emberöltőn keresztül szerzett. A bíboros főpásztorral egyetemben óhajtjuk, hogy a munkás élet viruló egészséggel ad multos annos tartsa meg tisztelői és nagyrabecsülő ismerősei között. — Névnap. E hó 15-én volt Pclczer Lipót doroghi esperes névnapja, mely alkalomból ismerősei, jóbarátai az egyházmegye legnépszerűbb esperes plébánosát — irja levelezőnk — valósággal elárasztották szerencse kivánataikkal. A tanítóság testületileg jelent meg üdvözlésére, valamint az iskolás gyermekek is, kik osztályonkint verseket mondottak s virágbokrétát nyújtottak át nevezettnek. — Polgármesterünk esküvője. Vimmer Imre városunk polgármestere kedden délelőtt kelt egybe özv. dr. Mátray Ferencné úrnővel Vácott. Az esküvő szűk családi körben folyt le, melyen városunkból findráss'y János alispán vett részt családjával. A polgári egybekelés d. e. 10 órakor volt, mig Balázs oldalkanonok и órakor részesítette a házaspárt az egyházi áldásban a székesegyházban. Tanuk Andrássy János alispán és Vimmer Béla csémi tiszttartó voltak. — Városunkból tömérdek távírat vitte a jóbarátok, rokonok szerencse kilelkemet megnyugtatni, hogy hiszen ilyen bájds, finom lány természetszerűleg olyan daliás, férfias, szép tehetségű emberhez való, mint aminők ezek a fiuk, de nem tudtam lecsillapítani szivemet, reményem is kimúlta előtt mégegyszer felcsillant, kétségbeesetten mentem mindig utána, beszéltem hozzá, beszéltem Anyeginről, aki a zajos bálteremben mosolyt erőltetve ajkára, küzd szive fájdalmával, reszkető hangon mondtam ezt, már-már azt hittem szivébe hatott a szó, megérez valanfit lelkemből, mit igy tártam elé, de még be sem várva mesém végét, elment mellőlem, odament a zongorához s hallgatta a szép fiu szép játékát. Elment, elvesztettem , . . Látja tisztelendő úr, szinte átélem újra az egész éjszakát, igy történt minden. Aztán, hogy gyönyörködött a muzsikában, menynyire bensőségesen szereti a művészit, a zenét, mindazt amí szép, milyen gazdag, érzékeny lelke van. És mig ezt csodáltam, gazdag lelkének e megnyilatkozását: szerelmem csak nőtt iránta és bánat ülte meg szivemet, keserves bánat. Elvesztettem . . . Tisztelendő ur oly jól esik igy elmondanom ezt ne haragudjék érte. Ez is vigasz, hogy elmondhatom valakinek, hogy éppen tisztelendő úrnak mondhatom el, hogy itt vagyok, ahol szép időket éltem. Szerzetes: (Naiv, jóakaró hangon.) De vánatait, melyek között volt a város tisztikarának gratulációja, mi a következőképen szóllott, >Nagyságos Vimmer Imre polgármester urnák Váez. Életének mai nagy és boldog napján, a vezetése alatt álló tisztikar őszinte tiszteletének és ragaszkodásának kifejezésével üdvözli a Polgármester urat. A boldogság napja ragyogja be élete útját mindvégig s kérjük, hogy jó kivánatainkat a Nagyságos asszonynál tolmácsolni méltóztassék. Esztergom sz. m kir. város tisztakara.« — Gyászmise. Áldott emlékű Erzsébet királynéért ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor ünnepélyes gyász szentmise tartatik a kegyúri plébániatemplomban a városi hatóság és az iskolás ifjúság részvételével. — Mayer István püspök emléke. Néhai Mayer István püspök, főegyházmegyei főtanfelügyelő az országosan ismert István bácsi elhalálozásának tiz éves évfordulója alkalmából áldásos emlékének kegyelettel való adózására a magyar kath. Tanügyi Tanács egyik ülésébői kifolyólag még a nyár folyamán elhatározta volt, hogy f. hó 2i-én országos gyász ünnepélyt tart. Az ünnepély módozatainak megállapítására és kivitelére nézve az Esztergomban lakó tanács tagjai lettek megbízva, ezek szerint az ünnepély f. hó 21-éii d. u. 3 órakor leend a belvárosi temetőben, ahol a Tanács világi elnöke Ember Károly fogja a magyar kath. tanítóság és a kath. tanügyi tanács részéről a koszoszorut a sírra helyezni, azután a tanítóképző intézet növendékei fognak gyász dalt énekelni, Kedvezőtlen idő esetén a kegyeletes ünnepség a katholikus körben fog megtartatni. — Arról azonban nincs tudoraásunk, hogy az ünnepély kerete megfelel-e az országos keretnek s neme csak lokális értékű leend, a mennyiben tudtunkkal az illetékes körök és érdekeltek igy a sajtó munkásai meghívót még ez ideig nem kaptak. — A csizmadia ifjúság hazafias tette. Klement Ferenc, kinek csak szive, de anyanyelve nem magyar és Baán Sándor csizmadia segédek társaik körében gyűjtést rendeztek, hogy a szegedi Kossuth szoborra egy koszorút küldjenek. Szerény keresményükből össze is szedtek a csizmadia segédek 50 koronát. Most azon fáradoznak, hogy a költségeket összehozzák arra, hogy a koszorút egy hat tagu küldöttség által küldjék le s helyeztessék el a szoborra. A hazafias tett Önmagát dicséri. Sándor nem szabad mindjárt igy kétségbeesni, hátha az a kisasszony csak próbára akarta önt tenni ? Sándor azt mondta ön, hogy olyan okos, akkor föllehet ezt róla tenni és azt mondta ön, hogy finom, nemes lelke van, akkor lehetetlen, hogy egyszerre elhidegüljön ön Iránt, mikor erre semmi oka se volt ? Csak gondolkozzék Sándor, gondolkozzék . . . Aztán nem megy ám minden egyszerre, na de ezek csak látszólagos akadályok, képzelt dolgok, képzelődik Sándor, nyugodjék csak meg. Ön derék jellemű, jó keresztény fiatal ember, lehetetlen, hogy önt az a kisasszony meg ne szeresse. És a jó Istent kell kérni, simítsa el az akadályokat. Ugy Sándor nyugodjék csak meg. Majd jóra fordul minden. Sándor-. (Köny csillog a szemében.) Jó tisztelendő uram köszönöm, mondtam jólesett már a gondolat, hogy ide jövök, az már gyógyított. De hagyjuk is már ezt. (Fölfrissülve,) Mi újság itt Budán tisztelendő úr ? Szerzetes-. Az az újság, hogy erősen magyarosítunk a templomban. Nem is hinné az ember e körül milyen akadályok merülnek föl. Na de megy már szépen, Sándor: Ennek igazán örül az én magyar lelkem. Ehhez gratulálok. De most búcsúzom is. Isten önnel tisztelendő űr! Hrissá.