Esztergom és Vidéke, 1903

1903-09-20 / 76.szám

ESZTERGOM és VME A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M cg jelelj ik Vasárnap és csütörtökön. jpLŐFIZETÉSI ÁRAK I Ecée* évr — — — — 12 kor. Fél é?re — • — — — — 6 kor. — fii Negyed évre — — — — 3 kor. Egyei tzáin ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyilüerek és hirdetések küldendők) Kossuth bajos (azelőtt ßuda) utca 485. szánj. ~~yi Kéziratot nem adunk vissza. H$f~ Az önzetlenség. szept. 19. Városi ügyeink intézésében oly nagy szerepet játszó az a bizonyos önzetlenség, mely méhében hol a jól leplezett önérdeket, hol meg a mások zsebére való fitogtatni vá* gyást rejti, ismét megfújta a harci riadót. Szóval úgy, mint tollal, harcra készen, ki áll a métára, s hirdeti az egyedül üdvözítő — hamis igéket. Midőn a villám és gáz között kellett választani közvilágításunk kérdésében, a jelszó az volt, hogy csak a villám, mivel azé a jövő. Elismerték tökéletlenségét, de a jövő reményében bízva sodorták a várost a költséges világításba. Egy két hete annak, hogy az egész tudományos világ kíváncsiságát felizgatta Csányi találmánya, melyről a napi sajtó, a legtekintélyesebb lapok, szakértők véleménye alapján meglepő dolgokról irtak, mely közlemények nyomán mi is foglalkoztunk a találmánnyal, mely Honvágy. Te mesélő csönd, te bájos fenyveserdő, Te mélységes árnyék, balzsamos lehellet, Mennyit nélkülöztem áhítatra keltő Magas boltozatát örökös zöldednek ! De végre itt vagyok, óh fogadj magadba S kezd el a te bűvös, változó mesédet; Amellyel a lelkem fölszáll a magasba, Mig pihenő, testem újra gyógyul, éled. Ez a csönd a házam, e pázsit az ágyam, Miattam az önzés bármi csatát vivhat, Semmi közöm hozzá, semmi tervem, valgum, Csak egy, amit érzek : a cyklamen illat! De ha játszadozó gyermekeket látok Szerető szülőkkel, szép családi körben, Akkor — Isten tudja — mégis hazavágyok És ettől a vágytól kicsordul a könnyem ! — Graz-Hilmteich, 1903. VIII. 17. — B. Szabó Mihály. Vallomás. (Részlet a »Tört remények«-böl.) Irta: Herczeg Szeréi. ... A boldogtalanok, kik sápadt arccal és görcsösen összeszorított ajkakkal járnak az emberek tömegében, nem panaszkodva és hangosan nem zokogva; a a napirenden lévő közvilágítás kérjdésében fontos momentumot képez, j Kétszeres örömmel foglalkoztunk a váratlan fordulat tárgyi okával, j első sorban, mert megvalósultnak ! láttuk városunk anyagi érdekeire j felette nagy horderővel biró azokat a reményeket, mellyeket a nagy j jövőnek eléje néző villám, mint fényforráshoz fűztek, másodsorban pedig, mivel jól esett, hogy a nej mezis a magyar névnek juttat hir\ nevet és dicsőséget. I A találmány értékét nem mérlegeltük, mivel az nem a mi feladaj tunk. Annak gyakorlati értékét megállapítani, a kísérletezés volt hivatva, amire nézve maguk a véleményt ; adott szakértők is, akiknek pedig 1 legnagyobb része nagy fokban érdekelt, concedáltak annyit, hogy hetek, hónapok kérdése, vájjon lesz-e, s mily gyakorlati értéke a találmánynak a világítás terén. El voltunk reá készülve, hogy Csányi találmánya folytán kifeszített mellel fogják magukat a harci riakik csendesen visszavonulva minden alkalomtól hol fájdalmuk nyíltan felszínre kerülne elmélkednek mindarról a mi rájuk gyászt hozott ; a kik sokat gondolkoznak és a kiket gondolataik és könynyeik közepette találnak éjjel a csillagok és reggel a dalos madarak, ezek a szerencsétlenek jogot szereztek maguknak a szomorúságra. Ez szivettépő jog, de egyszersmint minden más jog között a legtiszteletreméltóbb. Pihenésre joga van mindenkinek, a ki munka közben elfáradt, szeretet után vágyódhatnak mindazok a kiknek van érző szivük; mulathat mindenki a ki fiatal, de szomorúságra a jogot csak szenvedések árán lehet megszerezni és minden a mi könnyekbe és fájdalomba került, elég nagy áron lett megszerezve ahhoz, hogy tiszteletet igényelhessen, a ki nem sokalotta az árt . . . Mindenki, még a legkegyetlenebb és a legközönyösebb is őriz szivében valamit a mire szeretettel gondol! Egy része aZ emberiségnek rég elmúlt események emlékein tűnődik el újra átélve minduntalan azt a mi régen volt; gyönyört merítve abból a mi már régen letűnt. Mások ábrándjaikat őrzik aggódó szeretettel napról napra szőve tovább a remények rózsaszínű fátyolát, mig végre a reménytelenség zord szele hirtelen csak széjjel tépi mindazt, ami aggódó szívvel és szeretettel lett szőve, azok pedig a kik csak álmodoznak, de soha sem cselekesznek, azok a szegények, kik nem mernek sem hinni sem remélni, féltve őrzik illusioikat dót fujt körtösök pózba vágni, s hirdetni mindazoknak akiknek szóll, hogy ime az egyedül üdvözítő villám, mely a neki megjósolt nagy jövőnek néz eléje, máris a haladás, a tökélesebbülés útjára lépett, de mit látunh e helyett ?! Szidják, ócsárolják, korholják, kicsinyítik a szakvélemények szerint is méltánylásban részesített munkásságát a kutató elmének, s inkább a másokra sütni akart maradiság bélyegét viselik magukon, önzetlenségük (?) bámulandó jelvényeként. Ez aztán az önzetlenség ! Ilyenek dominálják a helyzetet ? Ilyeneket követnek vakon! — a. Az E. K. E. egy évi — Feilitzsch Arthur báró orsz. képviselő elnöki megnyitója az E. K. E.'-nek Brassóban tartott közgyűlésén. — (Folyt, és vége.) És most igen t. közgyűlés, vegyük szemügyre, hogy egyesületünknek küzdelmes 12 éves munkálkodása minő nyomokat hagyott társadalmunkban. és inkább lemondanak mindenről a mi az életet kellemessé teszi, inkább lemondanak minden valóságról, semhogy lemondjanak álmaikról.. Ezek nem kockáztatják, hogy csalódniok kelljen valakiben a kit különbnek akarnak tartani a többieknél és várnak napról napra valami csodásan szépet, valamit a miről szentül hiszik, hogy el fog jönni a nélkül, hogy maguk is számot adhatnának róla, hogy mi is lesz az a minek jönnie kell ! Ok mindig ellentállnak a kísértésnek, habár ép ezekre kellene, hogy hatással legyenek a csábitások, ő rájuk kellene hatással lenni a hangzatos szavaknak, hiszen elvesztették erejüket és bizalmukat folytonos élesztésében egy meg sem levő lángnak és szükségük van valamire a mi enyhítené fajdalmát lelkük sebének, sokkal több ily megsebzett sziv van a világon, mint valaki hinné és ezek fájdalma sokkal inkább hasonlít az enyémhez, mint valaki feltételezné ; én magam mindig újból és újból szenvedem át mindazoknak bánatát, a kiknek lelkén gyógyíthatatlan sebet ejtett az élet, a kiket elhagyott a remény, a kik nem tudják, hogy mit várnak, nem 'hisznek, nem is reménykednek, nem csalnak és nem csábítanak és ezek oh ! de menynyire szánalomra méltóak . . . . . . Azt kérdezi tőlem fürkésző tekintettel vájjon az én életemben, mely oly rögös utakon vitt már eddig is keresztül, ki voltam-e már sokszor téve kísértésnek. Azt meg már nem mondja, de érzem, kutató szemem megsejti, doAJmikor 1891-ben kimondottuk, hogy országrészünk szépségeinek a feltárására, annak megismertetésére társadalmi szervet alkotunk, akkor a turistaság, az idegenforgalom, a természeti szépségek szeretete ismeretlen vagy nagyon szórványosan fellépő fogalom volt nálunk. Ma már világszép Erdélyünk kezd kibontakozni ismeretlenségéből. Bérczeink, hegyeink ormain mind sűrűbben hangzik a magyar turista szó. Egyesek, iskolák nagyobb csoportok lelkes vágygyal keresik fel szép völgyeinket, gyönyörű kilátást nyújtó ormainkat és havasainkat. Kezd divattá válni, hogy a külföld helyett Erdély legyen üdülésünk, szórakozásunk helye. És folytatjuk a munkát, megkezdve Erdély kapujánál, a Királyhágó lábánál. Feltártuk itt már a Biharhegységnek legszebb három részletét; a Melegszamos forrásvidékét, a Galbina nevű sziklatömböt és a ponori Csetátye rejtelmes szakadékait. Beljebb haladva a Kalotaszeg bájos vidékének egyik ismeretlen szépségét, a Székelyói vízesést tettük járhatóvá^ a hova a turisták nagy tömege szokott évenkint elzarándokolni. . Kolozsvár városának legközvetlebogó szivem .megerősíti, hogy azt gondolja, hogy én nem is álltam ellent a kísértéseknek, keblemből feltör egy mély sóhaj, mely kétségbeesett fájdalom kitöréseként hasítja át a levegőt, benne van minden keserűség mit érzek a felett, hogy nem ismer és nem is fog megismerni most már soha. Hiábavaló volt minden, b

bizalmam őszinteségem céltalan, nem tudtam elérni még csak azt sem, hogy biztos volna benne, hogy ha én valaha engedtem volna kísértésnek, akkor szerettem volna és én nem tudom feledni azt akit, szerettem. Nem tudtam érezni szerelmet senki iránt eddig. Hallottam és hallgattam, mint beszéltek a szerelemről, dicsőitették, magasztalták, voltak kik a sárba rántották, mint a hogy mindig akadtak szentség törők, a kik meggyalázták azt a mi szent és én lelve, restelkedve kérdeztem miért is, hogy ezt az érzést eddig én soha nem ismertem ? Pedig az bizonyos hogy van, hiszen erről dalolnak a költők, erről csicseregnek a madarak az ágon, erről suttog a szellő holdvilágos szép éjszakákon és derűs tavaszi napokon. Bizonyos, hogy van, hiszen a szerelem által lesz oly sok ember boldoggá és oly sok boldogtalanná, ettől üdvözülhetnek mindazok, kik látják megvalósulva azt, amiről oly szívesen álmodnak. Nem is tudom ki voltam e téve kisértésnek ? Hatás nélkül voltak rám hangzatos szép szavak, nem éreztem, mert nem szerettem, nem gyötrődtem és nem szenvedtem. Eddig nem voltam kitéve Iz „Esztergom és lie" tárcája.