Esztergom és Vidéke, 1903

1903-07-16 / 57.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. JVlegjeleijik Vasárnap és csütörtökön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK I Esés* érr — — — — 12 kor. — fii. Fái évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed érre — — — — 3 kor. — fii. Egyes »tarn ára: 14 fii. —£ - Nyilttér sora : 40 fillér. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hOYaakézíratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Hr* Az ifjúsági tanulmányutak ról. Julius 14. Az ókori nevelés a fősúlyt a test edzésre helyezte azt tartván : hog) csak ép testben lehet ép lélek. A modern paedagogia legujabt vívmánya a testedzés cultusa, mely г kellemeset, a szépet, a jót a cél szerűvel, hasznossal és .szükségessé párosítja. Előttünk fekszik a budapest-vi déki tankerület kir. főigazgatójának átirata a gymnásiumi igazgatóhoz melyben az arról értesiti az igazga­tót, hogy a közoktatásügyi ministei értesítése szerint Kolozsvár városa a szorgalmi időben 30—50, a szün­időben pedig 100—300 tanulónak elhelyezése, ellátása és kalauzolásáról gondoskodik napi egy koronáért, egyben pedig Kolozsvár városára a minister a tanuló ifjúság figyel­mét az igazgatóság utján felhívja, mint oly városra, mely történelmi emlékeivel, főleg pedig kulturális intézményeivel az oda ránduló ta­b „Esztergom fe fiié" tárcája. 1148. évi nemzetori és honvédkori élményeim. Irta: HORTÁTH GÉZA. Folytatás (XV.) Mi azonban a vett utasításhoz képest Uj-Szöny felé. vettük utunkat és a derengő félhomályban három sáncot fedeztünk fel. Schveizer József százados, ki hallga­tólag átvette a parancsnokságot, a mi századunkat csatárláncba küldte, a fede­zetet pedig az ő százada képezte. Az! egyik sánc a falu hátterében palizádok­kal volt ellátva. A temetőtől balra szinte egy magas földfallal védett sánc feküdt. Először is rövid csatártűz után annak vezetett bennünket a nevezett kapitány, de ennek őrsége rohamunkat be nem várva, reánk irányzott rendetlen tüzelés után a sáncot elhagyva megszaladt, ellenben a pauzáddal ellátott sáncba lévő gránátosok erősen tartották magu­kat. Micijüket a palizád fáira tették fel, s ez által a homályban félre vezettek, mert a mi lövéseinket a micikre irá­nyoztuk. Agyúi a két sáncnak nem vol­tak. A félhomályból a 19-ik honvéd zászlóalj bontakozott ki és támadását ezen sáncnak irányitá, mi pedig a közé­pen a jóval hátrább álló sáncnak nyo­nulóifjuságnak sok tanulságosat nyújt­hat. Az ifjúság szünidei tanulmány­útjai magukban véve kevésbbé bír­nak általában fontossággal, de ha azoknak kettős eredményét tekint­jük, méltán képeznek azok oly fontos kérdést, mellyel foglalkozni hazafias kötelesség. A tanulmányutaknak célja kettős. Elsőben edzi a testet, másodsorban pedig nemesiti a lelket. v A mai ingerlőén olcsó utazázi alkalmak mellett százával, ezrével özönlenek az utazni vágyók a kül­földre, kik bámulják, csodálják a külföld nevezetességeit, áhittal hall­gatják annak történetét, gyönyör­ködnek annak elragadóan szép tá­jaiban anélkül, hogy előbb megis­merték volna a hazait. Ha már most figyelembe vesszük, hogy a tanulmányutak, mellyeket az ifjúság gyalogszerrel szokott leg­nagyobb részt megtenni, mennyire edzik a testet, s hogy édes hazánk történelmi eseményekben és neve­zetességekben gazdag városainak, multunk és azt, a parancsot be nem várva megrohantuk. A roham oly heves és lelkes volt, hogy az ellenség szuro­nyaink döfését be nem várva folytonos lövések között hátrált. Azonban alig hogy az ellenséges gyalogságot a sáncból kiűztük, velünk szemben egy osztrák tábori üteg moz­donyzott le és megkezdte a kartácso­lást. Nem tehettünk mást, mint lefeküd­tünk a sánc fala mellé, s onnan foly­tattuk lövéseinket, mellyek egyike másika, miként hallani lehetett, az oszt­rák ágyúkon kopogott. Eletemben illyen erős kartács tűzben többé soha sem voltam. Szerettem volna olyan lapos lenni, mint á garas, hallva annak berre­gését s látva, hogy közvetlen közelem­ben miként verte társaimat. A menek­vésre is gondoltam, de méltán tarthat­tunk attól, hogyha felkelünk, biztosan ér a golyó. Schvaizer kapitány is mind­untalan kiáltá: »Maradj fekve.<! Valóban gondolkodóba estünk a további teendők iránt miközben öt Koburg huszár fede­zete alatt két vetágyú (haubicz) érkezett meg segítségünkre, és az osztrák üte­get oldalba fogva megkezdte működését és oly bámulatos sikerrel lőtt, hogy az osztrák ágyúk között robbantak el gránátjai, ami által az osztrák üteg kö­rül nagy zavar támadt és lövéseit be­szüntette. Ekkor Schvaizer a vezénylő kapitány a ki 19—20 éves lehetett, (bá­nyász akadémikus) elkiáltotta magát: »Utannam fiúk rohamra!« s mi is vér­helyeinek a közvetlenség melegé­vel történt megismerése és a gaz­dag tapasztalat a fogékony ifjúi el­jmében mily maradandó nyomokat па &У% u gy közönnyel az ifjúság ta­nulmányutai iránt nem lehetünk. Ennek tudatában intézett az er­délyi kárpát egyesület a tavasszal felhívást az iskolai intézetek igaz­gatóihoz, igy főgymnásiumunk igaz­gatójához is a turistaság, a tanul­mányutak előmozdítása céljából, váj­jon kaphatnának-e városunkban is lés mily mérsékelt áron az ifjú tu­'risták ellátást. A főgymnáziumi igazgató érdek­lődése akkortájt a közöny szirtjein hajótörést szenvedett, aki most a város hatóságához intézett beadvá­nyában ezen kérdésnek hatósági ügykörbe való bevonását és rende­zését kérelmezi. Á kérdés megoldása inkább ér­deklődést és jóindulatot feltételez, mint anyagi áldozatot, s igy remél­jük, hogy a város hatósága kezébe ! f°gj a venm * a kérdést, melynek helyes 'megoldásával nemcsak kettős célú ' szemet kaptunk és rendszeres hadoszlop ' alakitása nélkül az elnémult ágyúk felé rohantunk, de két ágyúnk ez alatt is hatalmasan dolgozott és az időközben j rendbe szedett gránátosokat ismét szét­szórta. De az ellenséges tüzérség is fel­1 mozdonyozott rémületében és az ácsi j erdő felé vette futását két vetágyunk üldözése közt, mi alatt megérkezett ra­! kéta állványunk is, mely a szétszóródott gyalogságot sistergő hangja által vad­' futásnak inditotta. ! Ezen a napon, egymáshoz közeli ra­kásokban annyi halott és sebesült fe­küdt, amennyit még nem láttunk, kik­jnek számát, — fajdalom — hússzal mi is növeltük. Mi is gyors futásba követtük őket, és az ácsi szőllők magaslatán, még egy kis sáncot fedeztünk fel, mely azonban véde­lem nélkül állt, s a benne talált 18 fon­tos ágyút birtokunkba vettük. Tölténye­ink azonban akkor már teljesen elfogy­tak. Egész éjjel nem aludva, fáradtan a sáncköré heveredtünk, mit annál is inkább megtehettünk, mivel két komá­romi zászlóalj kezdte meg mellettünk, illetőleg közel hozzánk a hajóbóli kiszál­lást, de másrészl láttuk a Donmiguel I zászlóaljnak a futó granátusok elleni ' nyomulását, s igy azt gondoltuk, hogy azok majd folytatandják az ellenség üldözését, mint pihent erők. Nagyon ^csalódtunk azonban, mert Görgei a 'stábjával a harc színhelyére ért s azon i kérdést intézte hozzánk, hogy mellyik nemzeti ügyet istápol, hanem a maj­dan ide özönlő ifjúság a város élénkítésére és forgalmára közvetle­nül, de közvetve is csak előnnyel lehet. — a. Tiz év.*) Folytatás I. A köznépnél az atya, kit foglal­kozása távol tart a családi körtől, kit az élet gondjai terhelnek, gyer­mekeink nevelésénél úgyszólván szóba sem jön; az anya pedig, még ha jut is ideje, nem boldogul kis­dede nevelésében, azért, mert nincs tisztában a nevelés elveivel, nem ismeri a helyes eljárás módját; gon­dozza gyermekét úgy, amint egykor őt gondozták és amint ő látta. Számtalan kisdedről elmondhat­juk, hogy nem nevelik hanem nevelődik, hasonlóan az erdő fái­hoz, melyeket senki sem öntöz, nem nyeseget, nem egyenget. Még a közép osztályuaknál is annyi fonák­ságot látunk naponkint feltűnni a *) Az esztergomi érseki kisdedóvőnö-képző inté­zet 1901—1902 és 1902—1903 iskolai éveiről ki­adott értesítőjéből. A szerk. zászlóaljhoz tartozunk, mire önérzete­sen feleltük, hogy a 34-ik zászlóaljhoz. Azt kérdezte továbbá, hogy miért nem nyomulunk előre, s midőn mondánk, hogy éjféltől fogva állunk csatában és töltényünk elfogyott, azt válaszolá: >Van szurony, előre !< Mire megindultunk, az összekötött szőllő venyigétől akadá­lyozva anélkül, hogy az ellenfél által reánk irányzott csatár tűzre válaszolhat­tunk volna. De ugyanekkor oda fordult a hajon ép akkor oda érkezett komáromi zászló­aljparancsnokához tudakozódólag, ki azt válaszolta ha jól emlékezem, hogy az a 70, vagy 71 ik zászlóalj, mire úgy folytatá, hogy: >Gyorsan előre őrnagy ur, mert levágom a fülét!« Több bizta­tás nem is kellett, mert észnélkül kez­dették meg a csatártüzet és e'óre nyomulást. Ekkor ért utol bennünket zászlóaljunk négy százada mely először foglalta el, — mint már érintem — az erődökkel szemben eső sáncot, és mely azalatt az elfogott osztrák zászlóaljat, mint foglyot Komáromba kisérte, dacára annak, — mint a fiúk mondák, — hogy Görgei Zakóhoz ezt a kérdést intézte: >Alezre­des Úr! örökké akar élni? Előre!* Ezen szives buzdításnak köszönhettük, hogy zászlóaljunk utolért bennünket. Az ellenséges gyalogság a szőllőkből kivonulva az Ácsi erdőbe húzódott meg. Mi a szőllőből kiérve az erdőtisztás háromszögénél négy osztrák tábori üte-

Next

/
Thumbnails
Contents