Esztergom és Vidéke, 1903

1903-01-15 / 5.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. yieg)e\ex\ik Vasárnap és csütörtökön. :pJLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Ezéet, évr -— — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — - — - 6 kor. — fii. Nagyed évre — — — — 3 kor. — fiiEgyes ев ám ára: 14 lil. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (lm a kézíratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendőt Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. -—>•• Kéziratot nem adunk vissza. r<^~ Esztergomi színkör. Esztergom, 1903. jan, 14. Hihetetlenül hangzik, hihetetlenül legalább most, midőn a nyomott gazdasági, pénzügyi viszonyok között a létfentartás kérdése oly acuttá vált. Bár el kell ismerni, hogy egy színkör létesítése társadalmi szempontból égető, mindamellett közös az a nézet, hogy városunk ezidőszerint annak megoldását pénzbelileg nem támogathatja. Felmerül már most, hogy mi volna a megoldás helyes módja ? Nézetünk szerint csakis a társadalmi uton való munkálkodás vezethet eredményhez, s hisszük, hogy a bizottság is ezt az utat fogja választani. Egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy О eminentiája, a Hercegprímás lesz az első, ki sietni fog székvárosa e társadalmi kérdését bőkezű áldozatkészséggel hathatósan támogatni. Ott van a magas főkáptalan, melynek jóindulatában nincs okunk kételkedni. Ott a pénzintézetek, mellyeknek nem egy kulturális intézményünk köszöni meleg pártolását. Ezeken kivül, bár számra nem sokan, de vannak oly mecénások, kiknek támogatása bizton remélhető. A város, mint ilyen természetesen ki nem vonhatja magát, mert annak érdeke és kötelessége első sorbam a kultur intézmény létesítése. A mód sok formája kínálkozik arra, hogy pénzbeli áldozat nélkül teremtsen. Van a városnak telke, vannak tégla és mészégető kemencéi, van fája, vannak fuvarozó eszközei, homokbányái stb. mik mind oly dolgok, melyek ezrekre menő készpénzbeli kiadások megtakarítása mellett, a tervezett színkör mielőbbi létesítését teszik lehetővé. A bizottságnak, melyet a város képviselete ez ügyben kiküldött, oly elnöke van, ki társadalmi poziójából kifolyólag nagy garantiát nyújt a sikeres megoldáshoz, tagjai lelkesen fogják felkarolni a feladatot, mihez ha még a műpártoló nagy közönség érdeklődése is hozzá fog járulni, mely nemcsak anyagiakban, de hasznos és célszerű eszmék megpenditésével és azok kivitelében való segédkezessél fogja támogatni a bizottságot feladatának megoldásában, nincs, nem lehet kétség abban, hogy rövid idő alatt az eredmény el nem marad s Thália bár szerény, de állandó tanyát nyer városunkban. Nemo. Äz „Esztergom és Vidéke" tárcája. NEM ÉRTI AZT SENKI. Elmentem már én is tőled; Távol . . . messze, édesem. Nem tudták azt miért megyek, Nem érti azt senki sem. Fájt a szivem a búcsúnál, Azt hittem, hogy megreped. Sírtál te is forró könnyet . . . Mért sirattál engemet ? . . . Sárga lett már a falevél; Az idő is őszre jár. A szivem még most is tied : Imádott, kedves leány. Ha tavasz jön, felkereslek; Téged drága édesem . . . Nem tudják majd miért jövök, Nem érti azt senki sem. Fehér. Kipróbált eszköz. Irta: J. van MAURIK. — Hollandusból. — első — Hé, konduktor, hiszen ez els( osztály ! . . . — A másodikon már nincs hely ! — Csakhogy tudja . . . nekem másod osztályú jegyem van . . . és . . — Szálljon már be nagyságos ténsasszony! kiált a kalauz, aki a nagyságos asszonyt mégis sokallta a nem nagyon előkelő külsejű hölgytől. — Kérem, tüstént indulunk. — Hát akkor Isten veled drága kis Mariskám ! A beszállás közben az asszony többször integetett a fejével egy lányka felé, aki mindenféle paksamétával megrakodva állt a perronon. — Tiszteltetek otthon mindenkit, hallod? . . . Igy, igy, leánykám, add ide a kalap-skatulyát, a kosárkát és a nagy kosarat. — Beszállani tessék ! — Igen, igen . . . teremtőm, ez aztán magas ! A testes asszonyság sóhajtozik, bal kezével belekapaszkodik a kocsi ajtajába és keservesen törekszik föl a lépcsőn ; jobb kezében van az esernyője, az útitáskája és a skatuláját a hóna alatt csaknem szétnyomja. — Készen vagyunk ! Indulás ! hangzik a kalauz szava. — Ne még, jaj, ne még! Mit csináljak ? nyög a termetes hölgy, aki a kocsi ajtaján csak félig tudott beférkőzni és málhája és tesü terjedelme miatt elakadt. — Ohohó . . . hopp ! kiáltja nevetve a kalauz és odarohan, hogy a beszállás súlyos müveletét siettesse, végképen betuszkolván a hölgyet a kocsiba. — Mariska, a kalap-skatulát! hangzik íz ipartörvény revíziója. A ipartörvény ellen már megalkotása idejében sok kifogás halI látszott, melyet annak idején figyeI lembe egyáltalán nem vettek. Az ipartörvény különösen a kisiparnak • nem kedvezett és az idők folyamán J ez a körülmény hovatovább szemI beszökő lett. A céhrendszer ellen az volt a panasz, hogy megakadályozza az ipar fejlődését. Ha ez az állítás tökéletesen megállott volna, úgy ebből az következnék, hogy a szabad ipar nem akadályozza meg az ipar fejlődését, sőt annak szabad teret nyit. Lássuk mi igaz eba nehézkes utas szava a nyitott kupeablakból, — köszönöm, szivem ! No, most a nagy kosarat, tiszteltetek még' egyszer mindenkit és sziveskedjél idejadni a kosírkát. Jól be van zárva minden ? Kicsikém, ne feledkezzél meg a 'macskáról és a kanáriról és . . . I — Indulás! . . . Hátrább uraim ! — Mariska — a fej ismét megjelenik az ablakban — ne felejtsd el az üres befőttes üvegeket . . . A többi belevész a kerekek dübörgésébe. — Oh, én uram teremtőm, ez volt a hajsza! lihegi az asszony a kupé egyetlen és szundikáló utasa mellé ereszkedve. Oh Istenem Istenem ! — Mi az ? Mi az ? riad föl az útitárs szunyókálásából. — Ön aludt? Bocsánatot kérek . . . Ebben a nagy hercehurcában észre sem vettem . . . De, ugy-e ez a kocsi rettenetesen ráz ? — Igen . . . nem . . . tudom is én ! Az útitárs a szögletbe húzódik és

1 megint behunyja a szemét. — Ez mégis borzasztó! morog az \ asszony, hasztalan igyekezvén a kalap-j skatulyát, a kosárkát és a csomagot a! málha számára való hálóba rakni. j — Jaj . . . Istenem, Istenem ! . , . ne

; haragudjék uram, nem tehetek róla; j különben is csak gesztenye van a kosárban, a sógorom gyermekeinek viszem, akik bolondulnak érte . . . Remélem, nem ütötte meg nagyon magát ? bői. Az ipartörvény megalkotása óta a kisipar nemcsak hogy nem fejlődött, hanem az egész vonalon visszaesés észlelhető. Belátja ezt mindenki, aki figyelemmel kiséri a közgazdasági eseményeket s aki az iparos osztály ügye iránt csak némileg is érdeklődik. Ennek sok helyütt adtak mostanában hangot, igy a képviselőházban is, ahol egyenesen a céhrendszer visszaálI litását sürgetik bizonyos oldalról. ,Maga a kereskedelemügyi minisz! ter is elismerte a parlamentben azt, .hogy az ipartörvény sok tekintetj ben módosításra szorul és a mlniszjtérium foglalkozik ij annak gyökeres átdolgozásával. j Az ipartörvény a szabadelvűség jegyében született s a konzervatív céheket felváltotta a szabad ipar, mely korlátlan versenyt nyitott a kisiparral szemben és azt teljesen kiszolgáltatta a nagy tőkének. Legnagyobb hátrányai éppen a szabadelvű szellemből folytak, mely az ipartörvényen átvonul. A törvény mindenki számára lehetővé teszi, hogy ipart űzzön, mig a céhek idejében ez a föltétlen képesítéshez volt kötve, mely nem ritkán még nem is volt elégséges ahhoz, I e==—I B9BBSBaBSBSS9BBSBBSB9M De oly nehéz fölrakni ezt a sok cókmókot ebbe az átkozott hálóba! i — Az igaz, de mégis jobb szeretném, ha a holmiját amoda szíveskednék tenni, a túlsó hálóba. Végre ismét az orromra pottyanhat ! I — Persze, persze, önnek igaza van. De ugyancsak megjárhatta volna, ha egy kicsit arrébb esik a kosár ... kiüthette volna a szemét ... ki bizony . . . i Az útitárs ásítozik és félig bosszúsan, íélig álmosan pislant át a vaskos hölgyre, aki az orra hegyére csúszott okulárén át jólelkűen mosolyogva néz rája. — Elfáradt ugy-e az utazástól? kérdi, aztán fölkiált : Teremtő szent atyám, most látom, hogy — ismerem magát! — Engem ? riad föl az utas rémülten. — Maga Bolders ur a Hoog-utcai ruhakereskedésből. — Sajnálom, nem vagyok az ! — Ej, be kár! Lássa, tízszer megesküdtem volna arra, hogy maga Bolders, de ha azt mondja, hogy nem az, hát bizonyosan nem az! De micsoda hasonlatosság, könyörgöm! Egészen olyan, mint Jan Bolders, — de persze, ha jobban megnézem, hát mégsem az. A Boldersek vöröshajuak, ön szőke. — Vörösek ? Á—á—áh ! Az útitárs ásit. — De az orra éppen olyan vastag, mint a Bolderseké. Különös, éppen olyan vastag és . . . — Az én nevem van Palen és álmos