Esztergom és Vidéke, 1903

1903-06-18 / 49.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEEGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Mcgleleifik Vasárpap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Égés* é*r — — — — 12 bor. — Iii. Fal é?re — — - — — 6 kor. — fii. Negyed **re — — — — 3 kor. — fii. E.ÍJ'M tíkm ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hOYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt @uda) utca 485. szánj. ~-£>- Kéziratot nem adunk vissza. Gyorffy Iván. 1830.—1883. Esztergom jun. 18; A magyar nemzeti népnevelés egyik hatalmas bajnoka emlékének hódolt Esztergom szab. kir. város és kerületének tanítósága, midőn tegnap, testületileg vonult ki a szentgyörgymezei sírkertbe, hogy a maradandó emléket szerzett tanférfiú elhalálozásának huszadik évfordulója alkalmából az őt fedő hantoknál kegyelettel adózzék eszméinek és munkás életének. GyőrfTy Iván egyike volt azon magyar tanférfiaknak, kik a szabadságharcot mint 18 éves ifjú végig harcolván, a nemzeti eszmék vérpáráival telitett levegőjében szerezte meg legnagyobb képesítését arra nézve, hogy népnevelő legyen. Az is volt a szó szoros értelmében. Szerette hazáját, mert fegyvert fogott, mert tanult, mert munkálkodott érte. Valamint nem ismert fáradságot, mint Ormayvadászezredbeli harcos az erdélyi hadjáratban, azonképen nem ismert fáradalmat, mint egyszerű népnevelő, mint nyelvész, mint tanügyi iró, mint pályatársai sorsát szivén hordó humanista, mint a vidám hangulat sziporkáit szóró jó barát, j A szabadságharc kitörésétől fogva mindvégig, mig csak élt, a küzdés, a munka volt legkedvesebb barátja és osztályrészese. Szerették is őt s mindenütt otthonra talált a hol megjelent. I Lelkesedése nem ismert határt és a hol csak módját ejthette, mindenütt gyújtott, toborzott a nemzeti nevelés tartalmasságának érdekében. i Népiskolai tankönyvei még ma is a legjobbak közé tartoznak és első kibocsáttatásuk után milliók kezében fordultak meg kartársainak ügybuzgó önfeláldozó munkásságának kíséretében, nevelve, képezve értelmes és munkás nemzedéket гг egyháznak és a hazának. Kevés tankönyvvel értek el oly nagy sikereket a népiskolák, mint az övéivel, a melyeknek paedagogiai beosztásán kivül legnagyobb értékük, hogy magyarán és a gyermek nyelvérzékéhez alkalmazkodva vannak írva. Ő volt a magyar néptanítóság köréből az első, a ki az ifjúság erkölcseinek megóvása céljából az ifjtisági egyesületek eszméjét megpendítette. Ő volt az első, aki a tanítóság hivatásából kifolyólag a tanítói tekintély emelése, az önfeláldozó munkásság biztositása céljából elengedhetlennek tartotta anyagi ellátásának olyan rendezését, mely megszabadítsa őt a megélhetési gondok nehéz küzdelmeitől. Mint nyelvész a székely tájszók, ! kifejezések buzgó kutatója, összes működését oda irányította, hogy j minél eredetibb szavak használatával gyarapítsa a magyar nyelv kincseit. j Mint humorista és köszöntő, életirója szerint: »Mint velős tartalmú, összetételeiben gazdag, nyelvezetében tiszta magyar zamatú periódussal* fegyverzett magyar tanférfiu volt. S mint népnevelő, iskolájának élő s lelkének teljes valójában reá termett népnevelő, ki felkeltvén az akkori primás figyelmét, annak egyik gondját képezte őt székvárosába hozni, hogy eredményes működését a magyar katholikusok metropolisában fejtse ki. És ennek a bizalomnak derekasan meg is fe, lelt GyőrfTy. i A kegyelet az eszmék ápolása. Győrffy Ivánnak nagy eszméi valának, de mindnyája egyben öszpontosult: Az erős vallásos érzelem alapján fellépő nemzeti erő, tudat és nagyság eszméje, a melyért j minden tanítónak hevülnie kell, mert azok nélkül nem néptanító, nem népnevelő, csak bitorlója a népnek. í Vallásos érzelemtől áthatott hazafias eszméknek vagyunk harcosai s mint ilyenek kötelességet teljesi^ tünk akkor, mikor GyőrfTy Ivánról megemlékezünk. És ez reánk annyival is inkább kötelezőbb, mert sok éven át volt székvárosunk értelmiségének egyik kiváló tanférfia, kinek otthonában a magyar iróvilág legjelesebbjei is megfordultak. iz „Esztergom is Vidéke" tárcája. 1848. évi nemzetori és honvédkori élményeim. Irta: HORVÁTH GÉZA. Folytatás (Vir.) Az egész tábor éhséget szenvedett. Tömegesen szállásoltatván be, kérdem a gazdámat van-e valami ennivalója ? mire azt felelte, hogy még egy tojása sincs, hanem a korcsmában kaphatunk. Én tehát az éhségtói üldözve, nyomban a korcsmába siettem, hol káposzta főzeléket, reá sült hust, és kenyeret kaptam. Képzelhető, mily mohón ettem meg azt. Azonban másnap korán reggel panasz emeltelett a korcsmáros ellen, hogy már elásott lóhúst adott sülve enni, és hogy ezen eledeltől többen megbetegedtek. A korcsmárost elfogták s én bízattam meg, annak Egerbe szállításával. Kellő időben kocsira ültem és két fegyveres honvéd társaságában a foglyot a hadbiróságnak átadtam, s nyomban visszatértem, a midőn már zászlóaljam a mezőkövesdi táborban volt, s igy oda mentem én is, eljárásomról jelentést tenni. Később ugy hallottam, hogy a szijhalmi korcsmáros hadbíróságilag agyonlövetett. Gyönyörű sík téren szállt táborba az egész hadsereg. Látva annak kiterjedt voltát, újra önbizalom szállt a szivekbe, és vártuk a megtámadtatást. Emelte önbizalmunkat még azon körülmény, hogy alkonyat felé, a Miklós huszárok egy recognoscirozó svalizsér osztályt csúnyául szétszórtak s vagy harminc ló és néhány fogoly kíséretében tértek vissza a táborba. De ismét rosz vért és zúgolódást okozott ama terjengő hir, hogy Görgei egy honvéd tisztet kihalgatás nélkül önkényüleg agyonlövetett, mi különféle alakban keringett a táborban és csak később értesültem hiteles alakban Udvardy szerencsétlen esetéről. Másnap a velüak szembeafekvő hegyek élén megjelent sűrű colonne-okban Windischgrec serege. Mi megkaptuk a visszavonulási parancsot és Klapka hadteste dél tájban ért Egerfarmoshoz. Az egerfarmosi csata. Március i-én a hadsereg az általános viszszavonulási rendelet következtébenelégületlenségének hangos kifejezést adott, annál is inkább, mert, élelmezéséről nem volt gon doskodva, s mert látta a vezérek közti egyenetlenséget, mit már a kápolnai csatában észrevett. Látva az összhang fogyatékosságát a vezérletben, és a seregrészek közreműködésének hiányosságát, majd a tisztikar nyilatkozatát Dembinszkyről, mi a legénység közszellemére nézve is leverő* leg hatott, dacára ezeknek, az osztrák hadsereg támadását elszántsággal fogadta. Zászlóaljunk három százada hosszú csatárláncot képezett, a másik három század pedig fedezetül szolgált. Noha a csata nagyrészt ágyúharcból állott, azért a csatártűz főleg estefelé folytonosan és néha hevesen folyt, s mi pozíciónkat estig megtartottuk. Midőn beesteledett, a tüzelés mindkét részről be lett szüntetve, és mi, kik az első hadrendben voltunk, mi maradiunk vissza a visszavonuló ágyúk fedezetére. De csak most akadtunk igazán meg t. i. a farmosi átkelésnél. A Farmos vize övön felül majdnem hónaljig ért. Az ágyúk még csak nagy keservesen átvoltak szállíthatók, bár elmerültek a vízben, de a legénység közreműködése, emelése, tolása, azt lehetővé tette, mig a munitiós kocsik átmeneteié teljesen íelakadt, mert a viz alá merülhető töltények elázásától kellett tartanunk. Megkíséreltük a kocsit vállon átszállítani, de az súlyánál fogva nem volt keresztül vihető. Leszedtük tehát a töltényeket és kézben hordtuk át és úgy raktuk ismét fel az átsegített kocsikra, mely eljárás igen nehézkes és késedelmes volt, mi pedig tetőtől talpig át voltunk ázva. Ennek befejeztével megindultunk tehát, de minduntalan kénytelenek voltunk a teljesen felengedett sárban, a íel-fel akadó ágyúkat a kátyúkból kisegíteni, mit tetézte még az, hogy a havaseső folytonosan esett, és azt hittük már, hogy az Isten hidege vesz meg bennünket. Mire Poroszlóra értünk éjfél utáni három óra volt. Miután pedig az előbb megérkezett honvédség foglalta el a szállásokat, kénytelenek voltunk a sáros földön átázottan és vizesen táborba szállani, a nagy hidegben. Az Isteni gondviselés különös kegyelmének volt tekinthető, hogy a zászlóalj el nem veszett. Igaz, hogy számosan kerültek kórházba, de mi az iszonyú szenvedést kihevertük, mert a téli hadjárat megedzett bennünket. Úgy látszik a katonai hatóságnak is volt gondja reánk, mert kocsikkal küldték részünkre az ölfát. A tüzek csakhamar ropogtak és jól* tevőíeg hatott reánk azok melege. Mindazáltal 7 óra felé beszállásoltattunk % kenyér, szalonna és pálinka lett köztünk kiosztva, éhségünket csillapítva, teljesen felmelegedtünk és uj erőre kaptunk. Másnap átmentünk Tiszafüredre, március 3-án Cibakházára. Vetter tábornok, mint ideiglenes fővezér parancsnoksága alatt átkeltünk a Tiszán, s habár az esővel vegyes hó folyton esett, majdnem délig a kecskeméti puszták felé meneteltünk. Akkor, a nélkül, hogy ellenséget láttunk volna, visszavezényeltek bennünket és alkonyatra ismét határára tértünk vissza, — hol a Tisszapartján a folyton szállingó hó dacára táborba szálltunk. A legénység sietett fűzfa gallyakat összehordani és tüzeket rakni. Azonban a nyers füz сзак süstörgött, füstölt, ha elölről fordultunk, alig birtuk a füstmelegét kiállani, szemünket be kellett takarnunk, hogy ki ne egye a füst, mig hátulról majd hogy meg nem fagytunk. Képzelhető, hogy a márciusi éjek még mindig mily hidegek voltak, mikor azon keserves é] elteltével azt vettük észr