Esztergom és Vidéke, 1903
1903-05-14 / 39.szám
A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK ÉS AZ „ESZTEBGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA, М е Ш е 1 е Щк Vasárnap és csütörtök ön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Eíéiss éyr — — — — 12 tor. — fii. Fel évre — — — — — 6 kor. — Ül. Negyed évre — — — — 3 kor. — ül. Egyes ssáiti ára: 14 ül. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő t Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 486. szán). -^i Kéziratot nem adunk vissza. r<r~ világosság. Május 13. Győzött a népakarat. Esztergom városa, mely csak nemrégiben tartott egy értekezletet, hogy megbeszélje a módokat, melyekkel sanyarú helyzetén javítani vélt, megtántorodva a »jövő< kétes reményeitől, áldozva a kényelem szeretetnek, az önadóztatás súlyos rabigájába hajtotta fejét. Az ósdi gázt, mely háztartásának mérlegét tizezerekkel javított 1 volna évenként olcsósága, jövedelmezőségével, elvetette. Neki cifra nyomoráság kell. A példák, a beigazolt tények csalhatatlan adatai nem voltak képesek győzni, de a bizonytalan jövő ellenálhatatlan ingere hálójába kerítette a város sorsát szivén hordó honatyákat. Ma már meg van a világosság. Nagy fénye mellett látható, hogy valótlanság az, mit az álpróféták hirdettek, hogy t. i. egy fillérrel sem fog többe kerülni a villamos közvilágítás annál az összegnél, melyet a város eddig évente a közvilágításra fizetett. Az „Esztergom és fiié" tárcája. Й magyar kath. tanítók római zarándoklata*) Irta: BÁRDOS GYULA. Folytatás (VI.) Mikor a pápai cercle végett ért, 150 torokból szállott fel ez ének : „Tartsd meg Isten szent atyánkat 1" Mély, lelkünkből soha ki nem törülhető benyomásokkal távoztunk. Sőt azok is, a kik talán hitükben gyengébbek, talán még kételkedők voltak, a látogatás után, mint a küzdő egyháznak lélekben, hitben megizmosodott törhetlen bajnokai hagyták el a fogadó termet. Mily hatalmasan, mily óriási mértékben gyarapodott volna erőben és bátorságban a magyar kath. közszellem, — ha e zarándoklatban az ország Össszes kath. tanitói részt vehettek volna! . . . A Vatikánnak, e félelmesen nagy épület — colszsusnak megtekintésére indultunk a fogadás után. Legnagyobb sajnálatunkra azonban, a még hátralevő csekély idő miatt, úgyszólván, futó lépésben kellett végig haladnunk a kincseket érő képtár, könyvtár és muzeumokon. Eközben megnéztük a történelmi nevezetességű Sixtina kápolnát is és a Vatikán diszes kertjét, a melyben XIII. Leó, enyhe időben oly szivesen tölt néhány órát. Röviden, dióhéjba foglalva előadtam volna mindazt, a mit emlitésre méltónak találtam. De nem hagyhatom szó nélkül azon néhány, bár kisebb jelento*) Szerzőnek az esztergom-járási r. k. tanítóegyesület f. é. ápril 30-iki közgyűlésbe* tartott felolvasása. Eddíg évente tizennégy, tizenöt ezer koronába került a közvilágítás, ezentúl pedig négy-ötezer koronával fog többe kerülni. Kérdjük a tanácstól, tudta — e előre, hogy mibe került eddig a közvilágítás, s tisztában volt-e azzal, hogy mibe fog kerülni a villám világítás esetén ? Ha igen, úgy szándékosan vezette tévútra a képviselőtestület tagjait, mert javaslatában azt mondja: ->mig a tanácsi javaslat elfogadása esetén Ugyanazon Összegért nemcsak megfelelő közvilágítást nyer*, stb. Az eredmény igazolja, hogy ez valótlanság, mert nem ugyanazon összegért fogja kapni a rosszabb világítást a város, hanem ezrekkel fog többet fizetni évente. A tanácsot tesszük első sorban felelőssé azokért a veszteségekért, elmaradt haszonért, mellyek a várost érni fogják, s mely tőle el' vonatik. A szavazók nagy része most a tanácsi javaslat fent idézett soraival igazolja álláspontját a szomorú tapasztalatra ébredéskor. ! Lesz még alkalmunk ez ügyhöz ségű tapasztalatomat sem, melyeket úgy jövés menés közben szereztem. Szóljon az ének a gyermekekről, a kikbe úton-útfélen belé botlottunk. Huncutok, dévajok, csintalanok s azt hiszem e tekintetben még túltesznek a mieinken is. Iskolakerülők, mert hisz a nap bármely órájában tömegével^ követtek bennünket, utcahosszat cigánykerekeket, bukfenceket hányva néhány fillér reményében. Tolakodók, s rongyosak és piszkosak szegények, a csalódásig hasonlítanak a mi oláhcigányainkhoz. Vezetőnk azon kérdésünkre, hogy honnan van az, hogy ezek egész nap ráérnek csatangolni, azt válaszolta, hogy ott csak az jár iskolába a ki akar. Ez az állítás csakugyan valószínűnek mutatkozik akkor, midőn a sok apró gyermeket egy nap, mint más nap, сзак csavarogni látja, pedig az általános tankötelezettség Olaszországban is, már több mint 20 éve, hogy törvénybe van iktatva. Általában pedig úgy vélem, hogy a mi gyermekeik viseletét illeti, megtévén az összehasonlítást a mieink és az olaszokéi között, mert hiszen alkalmam volt rövid időre egy római tanintézet falai között is tanulmányozni a gyermekeket, — nem illethet bennünket szemrehányás. Igen jellemző, s bár ízléstelen, de általános szokás Itáliában, hogy a kimosott fehérneműt, vagy felső ruhát, nem a padláson, mert hiszen azok igen alacsonyak, hanem a házak utca felőli részén, kellő magasságban elhúzott zsinegeken szárítják. Minden emeletet egy sor száradó ruhanemű jelez. Ott ityegfityeg minden a piros harisnyától kezdve fel egész a fehér inggallérig. Ez azonban még csak hagyján, mert сзак a szépérzékünket sérti, hanem az az átható kiállhatatlan bűz, mely a szűkebb utcáknak levegőjét képezi, ez már az orrankat és gyomrunkat is nem csak J többször hozzászóllani, s nyilt vájdunkat, mivel a választókat megté-, vesztette, szemére lobbantani a tanácsnak, egyelőre azonban egy tar- j tozó kötelességnek teszünk eleget. Nem vagyunk híve a villámnak a város anyagi helyzetére való tekintettel, de nem zárkózhatunk el — s ebben hisszük az egész város közönsége osztatlanul egyetért — hogy elismeréssel ne adózzunk a Hazai villamos társaságnak, mert az о érdeme, hogy a város nagyobb ál- , dozatokra nem kötötte le magát. О volt az, ki megtörte a Gans cég konokul merev álláspontját, amivel ezrekre menő hasznot szerzett a ] városnak, ő volt az, ki a helyes 1 útra téritette a várost s kit elismerésül megbuktattak. S hogy ezen erkölcsi elégtételt neki megadjuk, ; megérdemli. i a. Városi közgyűlés. május 12 Viharos és szenvedélyes jelenetekben gazdag ülést tartott ma a város képsérti, de határozottan — elrontja. Még ma is, midőn hosszú hónapok múlva eszembe jut, elfog a legyőzhetetlen undor. Legyen szabad még egy érdekes, a magyarnak nyilt szivét és hamarosan fellobbanó baráti érzelmeit hiven jellemző történetkét elmondanom. Egyik este ugyanis, midőn fárasztó kirándulásunkról visszatérve, a Santa iMárta étkezőjében helyet foglaltunk, arról értesültünk, hogy a szomszéd teremben, a csak imént érkezett spanyol zarándokok vacsoráznak. Eddig tőlünk nyugton lehettek. De mikor a vacsorát befejeztük és — nota bene — a fél liter fehér bort is elfogyasztottuk, dalra gyújtottunk. Az első dal a „Szózat" volt. Érzéssel, lelkesen énekeltük. Alig hangzott el az utolsó akkord, óriási tapsvihar zúgott fel a szomszéd teremben, a melylyel az udvarias spanyolok vagy a már magukba fojthatlan tetszésüknek, vagy pedig csak jelenlétüknek adtak kifejezést. Mi ezt tetszés nyilvánításnak, mi több, biztatásnak vettük. Felragyogtak az arcok, tűzben égtek a szemek : már szerettük a spanyolokat. \ Vérszemet kaptunk. „Gyerünk át a spanyolokhoz !" — lett a jelszó. Csak-; hamar mindannyian átrándultunk hozzá-1 juk s ott mégegyszer, még lelkesebben, \ talán némi önérzetes büszkeséggel elénekeltük e bájos honfidalt a fekete szemű spanyoloknak. Leírhatatlan volt a hatás. A tüzes spanyolok elragadtatásukban ordítottak, tapsoltak s ökleikkel ütötték az asztalt, a mint csak bírták. De egyszerre elcsitult a fülsiketítő zaj s az asztal főnél egy erőteljes kellemes tenor hang a pápa Hymnusát intonálta, mire belezúgott az egész spanyol zarándok tábor. Természetesen mi sem maradtunk adósak a tapssal és éljenzéssel. Kalapokat, kendőket lengetve kívántunk áldást a kath. spanyolokra. Majd visszatértünk helyeinkre, hol viselőtestülete, melynek egyik főtárgya, a világítás kérdése volt, nevezetesen, döntés a pályázó cégek ajánlata felett. Bevezetésül dr. Prokopp Gyula írásbeli indítványa olvastatott fel. Indítványozó óvatosságra intve a képviselőtestületet azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a világítás kérdését, s mielőtt az ajánlatok felett döntenének, terjesszék fel azokat a kereskedelmi minisztériumhoz, előleges szakvélemény kikérése végett. A közgyűlés az indítványt nem fogadta el, Niedermann Pál tett ezután indítványt a tekintetben, hogy az ajánlatot tevő cégek az ajanlatok tárgyalásának tartama alatt jelen ne lehessenek. Dr. Földváry István a nyilvánosságot látja az indítvány elfogadása esetén megsértve. Vimmer Imre polgármester a tanácskozási ügyrend 16 §-ára hivatkozva, az indítványt elfogadásra ajánlja. Dr. Helcz Antal nemcsak a nyilvánosságot látja megsértve az indítvány elfogadása esetén, de veszélyessé válható praecedenst is lát. Végre a polgármester kimondja, miszerint nevezettek a közgyűlési teremben jelen nem lehetnek, hanem a közgyűlési folytattuk a szolid poharazást. De a dolognak ezzel még korántsem lett vége, mert ime, a spanyolok egymást noszogatva az ajtó felé, visszaadták a látogatást. A közepén tömörültek és rázendítettek a Lurdi Szűz tiszteletére szerzett s nálunk is ismeretes dalra, amelynek refrainjét az „Ave, ave, Máriát" mi is velük együtt énekeltük. Majd ismét megéljeneztük őket s az ének vége ölelkezésbe csókol ódzásb a fult. Valóságos spanyolmagyar barátkozássá fejlődött. E pillanatban egy jóképű spanyol ilr felugrott egy kezeügyében levő székre s onnan francia nyelvű üdvözlő beszédet mondott a pápára és a magyarokra. Nagyon meg lettünk volna lőve, ha nem akadt volna valaki, a ki a beszédet mi nekünk le fordítsa. Szerencsére akadt egy kis nő collega, a ki megmentette a magyar becsületet. Ö fordította le a spanyol francia uyelvü felköszüntőjét. Most rajtunk volt a sor. Felállott egyik erős bariton hangú kartárs és a spanyol testvérékre ürítette poharát. Ezt a magyar tosztot a kis collegarjő franciául elmondotta a spanyolok szónokának, a ki viszont földiéivel értette meg a beszéd tartalmát, mire viharos éljenzésbe törtek ki. ^Ezután lassan-lassan kiszivárogtak. És igy elmúlt ez a kedves felejthetetlen este is. Másnap pedig elbúcsúztunk azon magyar testvéreinktől, kik az Örök városban töltött öt nap jt után vissza, hazájokba igyekeztek. Ok elmentek a vonathoz, mely őket Anconába vitte, mi pedig, kik Firenzét és Veneziát is látni óhajtottuk, előbb a Szent Jakab templomába hálaadásra mentünk, melyet Zichy Gyula gróf úr végzett. E rövid, de őszinte ájtatosság elvégzése után a firenzei pályaudvarhoz hajtottunk s az éj et ismét fárasztó utazásban, Összepréselve a lehetetlenségigj a vasúton töltöttük. (Vége köv.)
