Esztergom és Vidéke, 1903
1903-04-11 / 30.szám
• A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVTDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA, M e £f e teilik Vasárnap cs csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Eséei évr — — — - 12 kor. — 111. Pál érre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed érre — — — — 3 kor. — fii. Egyes ssáui ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Lap tulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYaakéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő*) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. ~$M Kéziratot nem adunk vissza. Húsvét napján. Esztergom, april II. Az Evangelium örök forrása lévén az igazságnak, olyan könyv, amelyet apáink nem nélkülözhettek; kunyhókban és palotákban egyaránt olvasták s okultak belőle, mig mi, a modern generatio, óvakodunk az igazságoknak ezen nagybecsű könyvétől. Meg kell vallani, hogy ez a kor szülötte gyermekeit nehéz küzdelmekre teremtette és igy korántsem lehet csodálkozni azon, hogyha a vallás kultuszának alig jut szerep, ellenben a percekig tartó élvezeteknek hajhászása divatozik. Apáink és dédapáink egy olyan korban éltek, amelyet mi, méltatlan unokáik, lenézünk és kigúnyolunk. Pedig nincs igazunk, mert az a kor tiszta lelkeket nevelt; otyan lelkeket, amelyekhez nem férkőzhetett a hiúság, nagyravágyás, irigység- és gyűlölködés szelleme; de amelyekben az örök igazságoknak benső tiszteletére létesült oltárokon az önzetlen szeretetnek Vesta-lángja lobogott. Igaz, hogy az a kor nem Az „Esztergom és Uta" tárcája. Elmondanám . . . Elmondanám, de nem lehet, Mit érzek én e perc alatt; Elmondanám, de nem szabad, Megvérzené a lelkedet. Nem tudni, néked jobb lehet, A mit jövőd még rejteget. Jobb látni bú, ború helyett Mosolygó, tiszta, szép eget. Ne is kivánd, a rózsa szebb, A mig vihar nem tépte meg, Ne is kivánd, hisz jobb neked, A mig szived nem fél, remeg. Ha erezed az életet, Nem élet az, csak küzködés. Álmodj inkább te szépeket, Álmodjad át az életet. Szőllősy Géza. A bűnös. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Dicsértessék az Úr Jézus-Krisztus szent neve ! Áldás és béke a hívőknek! Egészségükre váljék az éjszakai nyugodalom ! mind hasonlóképpen kívánom az összegyűlt tanácsnak. — Igy köszöntött volt termékeny nagy alkotásokban ; a tudomány és művészet sem törekedett arra, hogy feltűnést hajhásszon, és az emberi hiúság, meg a túlhajtott érzékiség szolgálatában álljon, mert mig a tudományok apostolai az emberiség közös jóléte érdekében buzgólkodtak, az irót és a művészt a vallásos ihlet inspirálta nagy és maradandó alkotásokra. Gondolkozzunk egy kissé ! A materializmus térhódítása nemcsak azért szembetűnő, mert az embereket a meggazdagodás sarkalja, haínem azért is, mivel a belőle kialajkult irányzat a hitélet megrontására és az erkölcstelenség fokozására vall. Ezt az irányzatot szolgálja ma a tudomány és a művészet, I mely két kultur-tényezőnek együttes összehatásából támad ama sajnálatos jelenség, hogy az emberiség hovatovább távolodik Istentől. I Ennek a kornak vagyunk mi gyermekei és ilyen irányzat tartja fogva akaratunkat, ilyen irányzat sarkalja cselekvésünket. Es ha megkérdezzük önmagunkat, vájjon nyebe Kádár Ferencz uram, a községi tanácsterembe, ahol együtt ültek már a közI ség törvényhozói. Ott ültek az esküdtek; egy rozoga padon, amely kínosan nyikorgott a teher alatt. A potrohos törvény biró szemben ült a jegyzővel, aki fürkészve tekintett a belépő arcára s a község érdemes birája pedig egy aktát szorongatott a kezében, a segéd-jegyzőnek halkan suttogva valamit. Amint az öreg görnyedt alakja megjelent az ajtóban, minden szem oda tekintett. Lassú, megtört hangon rebegte el a reggeli köszöntést, — ami rendes szokás volt nála; — aztán lehajtotta fejét. Meg volt törve az öreg egész valójában, arcán ott volt egy fájdalomnak keserves szenvedése. A teremben síri csend uralkodott, csak néha-néha egy kitört fájdalomnak sóhaja szakadt fel, az öreg kebléből; s ez oly hatást gyakorolt a jelenlevőkre, mintha temetésen volnának. A jegyző felált s érczes hangja igy szólt: Kádár Ferencz! mi a törvény nevében, beidéztük kelmédet. Ne gondolja kigyelmed, hogy büntetni akarjuk, hanem mondja nekünk el azt, hogy miért titkolta el fia halálát. Az egész községben azt suttog-, ják, hogy erőszakos halálnak esett áldó-' zatul: orvul meggyilkolták egy éjeién. Hatalmas a törvény keze; s mielőtt a _épést megtennénk, mondja el fiának rünk-e olyan feleletet, amely helyesli, hogy kigúnyoltuk azt a kort, amelyben távolabbi és közelebbi őseink egyszerűen ugyan, de megelégedetten éltek ? A lélek még korántsem oly romlott bennünk, hogysem igenlő feleletet nyernénk. Nem romlott a mi lelkünk, csak szunnyadoznak benne azok a képességek, amelyek egy jobb meggyőződésnek befogadására, ápolására és kifejlesztésére alkalmasak. Vájjon eljő-e az idő, amikor, a lélekben rejlő hatalmas erők legyőzhetik az álszemérmet s a hazug látszat tovatűnve, helyet ad egy jobb meggyőződésnek, mely elvezet bennünket az Evangelium örök igazságainak forrásához ?! A feltámadás nagy ünnepén lehet-e másról gondolkodni, mint arról, hogy korunk körmönfont hazugságai miképen cáfoltassanak meg és hogy a cáfolat erejével az emberiség tudatára ébredjen valódi hivatásának ? Az ember a teremtés koronája. Az alkotó őt ruházta fel azon képességekkel, amelyekből a nemes irányoknak sorozata születik; az emberi lélek és sziv arra teremtetett, hogy örök forrása legyen a szeretetnek, — és a szeretet olyan nélkülözhetlen, mint a természetben a nap, melynek éltető sugarai nélkül elhervad a természet virágos kertje. Köznapi gondjainkban a létért folytatott küzdelmeinkben valóban alig jut idő arra, hogy elmélkedjünk, s mikor volna erre jobb alkalom mint most, húsvét gyönyörű ünnepén ? O'sváth Andor. Lássunk tisztán. (A közvilágítás kérdéséhez.) Esztergom ápril. 9. Ugy hirlik, hogy a tanács szerdai ülésén a közvilágítás kérdésében akép határozott, miszerént azt, végleges döntés végett, a közgyűlés elé vezérli. Válasszon az a villám és a gáz között. A maga részéről a tanács a villamvilágitást fogja ajánlani — állítólag — azon okból, mivel több, mint fele azoknak, kik a gázra köhalálos esetét! Mi esküszünk, a törvény emberei, — szavát igaznak vesszük, — hogy igazságot szolgáltassunk az igaznak és a bűnöst megbüntessük. Az öreg felemelte a fejét, aztán végig tekintett az összegyűlt tanácson és suttogó hangon beszélte el a következőket. — Boldog asszony napja volt midőn agyerek jókedvvel tért haza a majorból, ahová mint napszámos járt dolgozni. Volt néki néhány garasa, s talán bizony betért az útszéli csárdába s ott jó kedvet szerzett magának. Mondtam néki: > Gyerek ! gyerek !c igy felmondom a kosztot, aztán meg, hogy nem jó lesz a dologból. О csak biztatott: iNe féljen kend, édes apám, csak egyszer történik egy évbenc Alig kerültem fordultam, már eltűnt a szemem elől. Már szöget ütött a fejembe a dolognak miben léte : még két hétnek előtte, hogy a gyerek összeveszett az újoncokkal, kissé tartottam, talán összejönnek, aztán megint lesz Letörött fej ölég. Lassan beesteledett, de még mindég nem jött haza. Egyszerre amint elszunditanék, nehéz hörgésnek elfojtott panaszát hallottam, amely egy emberi kebelből nehezen szakadt fel. Hirtelen kirántottam az ajtót, s ott feküdt a gyerek, halvány, beesett arcával Keze ökölbe szorítva, egy csomó szőke hajat szorított. Nem tudom, hogy miként jöhetett oda, mert lépések zaját nem hallottam. Keble hullámosan emelkedett, gyorsan szedte a Iélekzetet. A zajra, hű életpárom is kirohant, s óh, ezt a jeleI netet nem birom lelkemből sohasem kiirtani. Oda vetette magát a már félig hűlt tetemre és siró hangon kiáltotta nevét: Sándor ! Sándor ! mi bajod ? ki bántott ? de a kérdésekre csak egy nyögés volt a felelet. Az öreg letörölte ráncos homlokáról a verejtéket és tovább beszélt: — Nem volt más mit tennem ; saját Öreg karjaimban emeltem őt fel a földről és bevittem az ágyra. Amint a gyér gyertya fénye engedett, — sápadt arcára tűzve — úgy nézett ki, mint egy halott, csak a lassú lélekzetvétel adta tudtomra, hogy még él. A gombos lajbit felszakajtottam : a fehér patyolat ing félrelibbent . . . s a sziv fölött egy seb látszott, amelyből lassan szivárgott a vér. Mindjárt éreztem, hogy meg fog halni, csak még egyet kértem az ég urától, hogy engedje őt, egy perezre eszméletére térni. Ugy is történt. Midőn az éjjel egyik felét átlépte: egy percre szemét felnyitotta és révetegen körül nézett. Megfogtam hideg kezét és kérdeztem tőle: Szólj, ki volt a gyilkosod ? Az ajka egyet rándult és suttogva ejtett ki egy nevet. Visszatántorodtam, dé nem birtam saját gondolataim fölött tépelődni, mert a zord halál átlépte a küszöböt. A test egyet kettőt vonaglott és a lélek kiröpült . . . Másnap a halott-kém megjelent, kiállította a halotti bizonyítványt, nem
