Esztergom és Vidéke, 1903

1903-03-25 / 25.szám

Az osztályozásban nyert sorrend sze­rint az érmek a következőképen lettek kiosztva: az első két vivó aranyérmet, a következő 6 nagy ezüstérmet — és az utolsó 8, kis ezüstérmet kapott — iniidegyik a hozzávaló díszoklevéllel. II. rész. DöntS mérkőzések (Poule) j *volt*-ra, a 7 tisztelet dijért. A tiszteletdijakért való küzdelemben a verseny-szabályok értelmében csakis az osztályozásban io legjobbnak minő­sítettnek lehetett résztvennie. Itt már a forma és kivitel mellékes volt, csakis a > volt*-ok számítottak. A ki előbb kapta a 3 »volt« ot, az legyő­zött félnek nyilvánitatott. Itt az >assau«-k már egész más jelleget mutattak. Ez volt a verseny legérdekesebb része, mert csakis lélekjelenlét, éles látás, villám­gyors vágások és védések s erélyes tü­zes verekedés vezethettek eredményre, melynél a vívás tudásán kívül még phsychologiai momentumok is döntő be­folyással voltak. Miután mindegyiknek mindegyikkel kellett vívni, úgy ezen mér­kőzések 3 órán át tartottak, mivel össze­sen 98 mérkőzés, vagyis menet volt, s a győztesek mindegyikének vagy 11—12 assaut kellett csinálni. Először kör vivás volt 2 csoportban. I-ső csoport : az 1. 3. 5. 7. 9-ik az osz­tályozási sorrendben. Il-ik csoport: 2. 4. 6. 8. és 10-ik az osztályozási sorrendben. Az első csoportban kimaradt Kodár, a 2-ik csoportban pedig Hausmann. A hátramaradt 8 versenyző egy ujabb körvivásban, mind egymással mérkőzött úgy, hogy mindegyiknek 7 assaut (me­netet) kellett csinálni 7 elleníéllel. Ebből a végleges küzdelemből kima­radt Scheible hadnagy. A győztesek az elért effektív győzel­mek szerint lettek a verseny i-ső, 2-ik, 3-ik stb. győztesének nyilvánítva, i-ső lett: Filotás б győzelemmel, a-ík „ Bartunek 6 n 3 „ „ Bányay 5 „ 4„ „ Harazim 5 5 „ „ Geyer 3 „ <5„ „ Tausche 2 7„ „ Párniczky 2 Filotás mindegyik ellenfelét legyőzte, kivéve Bartuneket, kitől 3 vágást kapott. Bartunek szintén mindenik ellenfelét legyőzte volna, de p'llanatnyi indisposi­tió folytán Geyertől 3 voltot kapott, ámbár az első körvivás-csoportban Geyert 3 : О állóan legyőzte. Filotás és Bartunek között a » voltok* száma döntött, melyeket 7 ellenfelüknek adtak. Filotás adott ellenfeleinek össze­sen 20 »volt«-ot. Bartunek pedig 19-et. Ez döntötte el a helyeket. Bányay, ki látszólag nem lehetett disponálva, Hara­simmel egyenlő számú voltokat osztott ellenfeleinek, tehát ujabban mérkőztek s s Bányay jutott 3-ik helyre. Bányay, ki többi ellenfeleit leverte, Filotás és Bar­tunek által legyőzetett. Vivó akadémia. A vivó-verseny befejezéséül esti fél 8 órakor vivóakadémia volt, melyen nagy­számú női és férfi közönség vett részt. A párok a következők voltak. I rész. (1. Hausmann hgy. (Pozsony) — Tausche Ama-!hgy. (Pozsony) kard. tűrök ^2. Geyer fgy, (Komárom {uitczky fgy. (Nyitra) kard. nemes Par­Mes­terek. 3. nemes Chinorány fgy. (Köszegh) — Lastre fgy. (Kismarton) vitőr. 4. Vályi fgy. (Tozaony) — Ditrich vivőmes­ter (Pozsony) kard. 5. Lastre fgy. (Kismarton) — Czikely fgy. (Esztergom) kard. 6. Ditrich vívómester (Pozsony) — Tenner kny. (Trencsén.) vitőr. II. rész. / Auta-( I. Bartunek fgy.' (Esztergom^ — Sckeible török ( hgy. (Sopron) kard, 2. nemes Chinorány fgy. (Kismarton) — M es- ! nemes Hirsch fgy. (Nezsider.) kard. terek \ 3. Vályi fgy. (Tozsony) — Ditrich vívó­mester (Pozsony.) vitőr. Ama- ( 4. nemes Bányay fgy. (Sopron) — nemes török ( Filotás fgy. (Érsekújvár) kard. j 5J Lastre fgy. ('Kismarton) — nemes Mes- I Hirsch fgy. (Nezsider) vitőr. terek. \ 6^ Tenner kny. (Trencsén) — Vályi fgy. * (Pozsony) kard. A mesterek részvéte mellett lefolyt akadémia magasabb igényeket kielégítő sportélvezetet nyújtott. Az amatőrök kö­zül Bányay és Filotás, mig a mesterek közül Tenner és Vályi, majd Tenner és Ditrich mérkőzése vált ki. E helyütt említjük fel miszerint Ten­ner kapitány nemcsak a hadsereg, ha­nem a monarchia legelső vivómesterei között foglal helyet, kinek nevét a párisi nemzetközi mesterek versenyén az elsők között olvastuk, aki szabatos és páratlan tőkélyű mozdulataival tünt ki, s kardját ritka biztonsággal forgatta. Kuczera alezredes lépett ezután az emelvényre, s ugy a vidéki, valami nt a helybeli közreműködőknek és a megje­lent nagyszámú közönségnek a vivó klub nevében köszönetét fejezte ki. Majd felolvasta a dijakat nyertek név­sorát^ kiknek Andrássy Mariska úrhölgy adta át a kitüntető ajándékokat. Dijakat nyrtek: 1. Filotás. Frigyes főherczeg tiszte­letdija — egy ezüst czigaretla tárca. 2. Bartunek. Az esztergomi hölgyek di­ját — ezüst író készlet. 3. Bányay. A 76-ik gyalogezred diját — egy álló óra. 4. Harazim. A Pozsonyi 13. honvéd ez­red diját — egy nagy díszes képet. 5. Geyer. A 26. gy. ezred diját — ezüst czigaretta tárca. 6. Tausche. A 19. gy. ezred diját — ezüst czigaretta tárcza. 7. Párniczky. Lovag Schőnefeld ezre­des diját — egy ivó serleget. Ugyanazoknak fejezte ki köszönetét lovag Schőnefeld parancsnokló ezredes, majd Keczera alezredesnek, mint a tiszti vivó klub elnökének, s emlékül egy szép tárgyat nyújtott át. Az ezredes szavaira Kuczera alezredes válaszolt. A katonazenekar hangjainál teritett asz­talok mellett szórakoztak ezután a meg­jelentek. — k. — Matiné. A kath. kör második böjti matinéja mely vasárnap d. e. и órakor volt, nagy látogatottságnak örvendett. Megnyitóul Magurányi József ügyvéd, jeles zenészünk két tehetséges gyermeke: Editke és Jenő egy változa­tokban gazdag négykezest játszottak. A közönség hatalmas tapsviharral adott tetszésének kifejezést, mely után a fő­székesegyház jeles vegyes-kara tömörült a *pódiámon és Kersch karnagy vezetése alatt egy megható egyházi dalt énekelt. A tetszés nyivánulatok lecsillapultával Brühl Ignácz, szemináriumi vicerektor, ült a felolvasó asztalhoz, s a figyelmet mindvégig lebilincselő felolvasást tartott, melynek tárgya »Krisztus kínszenvedésé­nek néhány eszköze* volt, melyért fre­netikus tapsokkal jutalmazta meg a há­lás halgatóság. Végezetül pedig az ének­kar egy dalt énekelt. — Hegyi utóda. Porubszky József plé­bános, pápai kamarás, kit rokonsága ré­vén városunkhoz is fűznek kötelékek, a napokbbn foglalta el hivatalát Csongrá­don. A község elöljáróságának küldött­sége Félégyházáig ment eléje. Az indó­háznál megérkezésekor nagy közönség várta, s lovasbandériummal kisérték be a plébániára. Beigtatását, miként érte­sülünk, gróf Csáky Károly váci püspök fogja végezni. — A tanügyi bizottság vasárnap dél­előtt tartott ülésén, a Kovács István reáliskolai tanár távozása folytán meg­üresedett állásra, Háber János kis-lipniki tanárt ajánlotta a tanácsnak. — Halálozás. Vettük az alábbi gyász­jelentést. „Alulírottak fájdalommal meg­tört szívvel jelentik a szerető férjnek, családapának, a legjobb fiúnak, sógornak és rokonnak Fodor Lajos urnák Eszter­gom-vármegye volt mértékhitelesítőjének életének 36-ik, boldog házasságának 7-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai 1903­évi márczius hó 23-án délután fél 5 óra­kor fognak Malonyai-utcza 551. számú halottas házból a róm. kath. szab. kir. városi sírkertbe örök nyugalomra helyez­tetni. Az engesztelő szent mise-áldozat pedig 1903. március hó 24-én reggel­ei órakor fog a szab. kir. városi plé­bánia templomban a Mindenhatónak be­mutattatni. Esztergom, 1903. március hó 22-én. Áldás és béke lengjen porai fö­lött ! özv. Fodor Lajosné, szül. Artner Paula, mint neje. Fodor Irénke, mint gyermeke. Fodor János, mint atyja. Iber­masszer Jószefné szül. Fodor Anna, mint nővére, Iharos József, Ibermasszer Mariska, mint unoka Öccse és huga, Ibermasszer József, Artner Károly, mint sógorai. — Hasznos felolvasást tartott — mi­ként tudósttónk irja — folyó hó 22-én Csepregi Gyula városunk tanitó képzőjé­nek gazdasági tanára Nagy-ölveden a háziállatokról. Előadása két órán át tar­tott, mi mindvégig lekötötte a hallgató­ság figyelmét. — Gazdasági bizottsági ölés volt hét­főn délután, mely a gazdaközönség azon beadványát tárgyalta, melyben azt kérik, függesztené fel a képviselőtestület azon határozatát a jelen évben, mely szerint a legelőbér fele, előre fizetendő. Másik tárgya az erdőmesteri jelentés volt a leltározott fakészletről. A bizottság vé­leményével a közgyűlési referádában foglalkozunk. — Hajózás. A Dunagőzhajózási tár­sulat közhírré teszi, hogy az első menet Budapestről Wienbe április i-én, Wien­ból pedig Budapestre április 3 án indul. Budapestről esti б órakor indul a hajó s Esztergomba érkezik 10 óra 20 perc­kor, Wienből indul reggeli 7 órakor, s Esztergomba ér d. u. 4 óra 10 perckor. Tudatja a társaság, hogy azok, kik a végállomásról reggel induló hajóval akar­nak elutazni, már este a hajóra szállhat­nak, s az éjszakát minden külön dij fize­tése nélkül azon tölthetik, ha ugyan ágy­neműt nem vesznek igénybe. — Városi közgyűlés volt tegnap d. e. II órakor, melynek tárgya mindössze két pontból állott. Tudomásul vette s elfo­gadta a képviselet az erdőmester jelen­tése nyomán szerkesztett tanácsi javas­latot, mely szerint az 1902 évi üzemterv szerint készített fakészlet a következő. I. oszt. 1564, II. o. 2142, III. о. 2065, IV. о. 1387 és V. о. 2o8o méter tűzifa, mig a szálfa 699 drb. Ezek összértéke 28509 kor. mi a költségvetési előirány­zatot 632 koronával haladja meg. A fa ára méterenkint fuvar nélkül a követ­kezőkép állapíttatott meg. Belső (látó­hegyi) vágásban. I. r. 6 kor. II. r. 5 kor. III. r. 4 kor. V. r. 3. kor. A külső (fekete h.) vágásban. IV. r. 5 kor. 30 г. II. r. 4 kor. 30 fill. III. г. з kor. IV. г. 2 kor. V. r. i kor. 25 fill. A szálfa ára a belső vágás­ban 20 cmig. köbméterenkint 14 kor. 30 cmig 20 kor. 40 cmig 24 kor. A külső vágásban 20 cmig 12 kor. 30 cmig 18 kor. 40 cmig 22 kor. A süge árverés utján fog érvényesíttetni. A szállítás ára a belső vágásból méterenkint 1 kor. 50 fill, a külsőből 2 kor. 20 fii. A szálfa hordása a belső vágásból köbméteren­kint б kor. a külsőből 8 kor. A favál­tás f. hó 26-án veszi kezdetét, mig a szállításra nézve az időnek meghatáro­zása a tanácsra bízatott. Helyt adott a képviselet a gazdák azon kérelmének, mely szerint tekintettel az idei leiette kedvezőtlen viszonyokra, a legelőbér fe­lének befizetésére kivételesen június i-ig halasztást ad. — Perényi Margit ujabbi sikerei. Mindenkor jóleső örömmel veszünk hirt azon sikerekről, melyeket kedves művész­nőnk a messze távolban arat, s amelyek­nek számát ujabban ismét egyel szapo­rította. A napokban a >Bob herceg«-ben lépett fel Temesvárott, hol jelenleg Kre­csányi színtársulatánál van szerződtetve. Szerepléséről Temesvár első napilapja, a »Délmagyarországi Közlöny* igy ir. >Az előadás kitűnő volt, a közönség hangulata pedig annyira lelkes, hogy csaknem minden énekszámot megismé­teltetett és vége-hossza nem volt a sok tapsnak meg kihívásnak. A közérdeklő­dés és az ünneplés központja természe­tesen a címszerep személyesitője, Peré­nyi Margit volt. A kiváló művésznőnek ezúttal nyilt alkalma tehetségének ritka széles skáláját bemutatni. A könnyed pajkoásagtól a legmélyebb drámáig min­den árnyalat benne van ennek a fiatal művésznőnek az egyéniségében. Belépé­sekor percekig tartó tapssal és éljenzés­sel fogadták, s a zenekarból pompás virágadományokat nyújtottak föl neki. Azután mindjárt belépő-dalát háromszor megismételtették és igy ment ez az egész estén át mindvégig. Temperamen tumos játéka, fess megjelenése, díszes és ízléses toilettjei, gyönyörű éneke és graciózusan ellejtett táncai egyként rá szolgáltak erre a ritka elismerésre.* A többi napilapok is az elismerés és di­cséret legszebb és legmelegebb hangján emlékeznek meg a művésznőről, ki a színpadon művészetével, a társaságban megnyerő és tiszteletet parancsoló ketí ves modorával egész Temesvár tetszésé: nyerte meg. Április végével a nyári évadra Budára jön, mig a téli saisor; ugyancsak Temesvárott fogja tölteni. — Rupert napja.. Hollósy Rupert fo­gy mn. igazgató névünnepét ma tartja az ifjúság a díszteremben esti б órakor, melynek műsora a következő 1. Pie, Ünnepi induló. E óadja az ifjúsági zene ­kar 2. Üdvözlő beszéd.-tartja Kartaly. iff, elnök. 3. Schubert. Üdvőzlődal. Elő­adja az if|. énekkar. 4. Zichy G. Anyánk Szav. Bircsák S. III. 5. Labiczky, Traum der Szemerin. Hegedűn j. Várkonyi D. V. , Schleifer E. II. zongorán kiséri 6. Petőfi, Füstbe ment terv. Szavalj * Feigler К. III. Ábbrányi E. Mi a haza ? Szavalja Ambrus Gy. V. 8. Káldy, Rá­kóczy dal, Énekli Fischer Gy. VIII. 9. Váradi Anyám háza. Szav Hoffmann Á. VI. 10. Prune, Melancholia. Hegedűn j. Horn III. zongorán п. Incédy, A nővér. Szav. Kemény Gy. VII. 12. Boccharini menüetté. Előadja az iíj. zene­kar, zongorán Magurányi Jenő. VII., 13.Far­kas J.,Avén cigány, Szav. Rác Pál VIII. 14. Weber, Estharangszó. Énekli Takács I. IV., Feigler K. Schleifer E. II. 15. Coppe. Az áldás. Szav. Harsányi Lajos VII. 16. Szentgály .Szabadságharczi da­lok. Előadja az ifj. ének és zenekar. — Közgyűlés. Á >Magyarországi mun­kások rokkant- és nyugdij-egyleté«-nck esztergomi fiókja VI. évi rendes közgyü lését folyó évi április hó 5-én, délután б órakor fogja saját helyiségében, Porges-. Béla vendéglőjében megtartani, melynek tárgysorozata a következő : 1 Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés. 3. A tisztikar és választmány választása. 4. Kiküldöttek választása. 5. Egyéb inditványok. A köz ­gyűlésen oly érdeklődőket is szívesen lát az elnökség, akik az egyesületnek nem tagjai. — Kirendelés. Kukorrely Károly n.­igmándi járásbiró súlyos betegsége foly­tán, három havi időtartamra Benes Sán­dor tatai járásbirósági albiró rendelte­tett ki. — Járási orvosok mozgalma. A me­gyei tisztviselők fizetésrendezési mozgal­mával kapcsolatban a járási orvosok is megindították mozgalmukat. Erre vonat­kozólag négy vasvármegyei járásorvos a következő felhívást intézte Magyar­ország Összes járási orvosaihoz. >A vár­megyei tisztviselők országos mozgalmat indítottak fizetésüknek az állami tisztvi­selők fizetésével arányos fizetési osztá­lyok szerint való rendezése tárgyában. Szervezkedés céljából a küldöttségek f. 1903 évi március hó 25-én Budapesten, a vármegyeházban tartanak értekezletet. Felhívjuk az összes járási orvos urakat, hogy érdekeiknek istápolására e gyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szí­veskedjenek. — A megyei ker. betegsegélyző pénz­tár közgyűlése. A vasárnap délután tar­tatott a város székháza tanácstermében, dr. Walter Gyula p. kanonok elnök be­tegsége folytán, Paulovits Géza alelnök elnöklete alatt. Az elnöki megnyitó után Erős Soma titkár olvasta fel az igazga­tóság jelentését, melyből a segélyezés és szolgálmányok köréből a következő­ket ismertetjük. Kezeltetett a biztosított tagok közül 1922 férfi és 352 nő, tápdij­ban részesült 718 férfi és 46 nő. Ingyen

Next

/
Thumbnails
Contents