Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-23 / 24.szám

ESZTERGOM es A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Meäleleijik Vasárqap és csütörtökön. ^LLŐFIZETÉSI ÁRAK : Beess érre — — — — 12 kor. — fll. Tél évre— — — — — 6 kor. — fii. .{egyed évre — — — 3 kor. — fll. Egyes szám ara: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKASLaptulajdonosok : DrPROKOPP GYULA és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (iiova a Kéziratok, előflzetésefe, nyiltterek és hirdette küldendő Széchenyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vlaaza. ság és közboldogság templomának felépítésén fáradoznak. Igy lett volna ez mindenkor, igy volna ma is, ha a népet a csalók és ámítók félre nem vezetnék és a nép között hamis tanokat s téves eszméket nem hirdetnének. A emberi lélek ösztönszerűleg hajol meg a valódi Nagyság előtt de töredékeny bálványok előtt csak akkor hajolnak meg térdei, ha az igaz Istenről tiszta fogalmat nem tudott alkotni magának. Nagy nap tehát a virág-vasárnapja ; a hála és elismerés virágai hullottak e napon Üdvözítőnk útjára. Képzelhetjük, mily jól eshetett Jézusnak a hálaérzelmek ezen őszinte nyilatkozata. Soha embert ennél nagyobb megtiszteltetés nem ért, mert azt a hozsanázó sokaságot nem a hatóságok parancsolták ki Jézus elébe, hanem a népnek saját lelkéből gyúltak ki azon lángok, melyek Jézusnak diadalutját megvilágították. O a mi isteni mesterünk ma is változott. Eget verő hozsannák dördültek el a nép ajkairól; zöld ágakkal, pálmalombokkal és virágokkal hintették be útját. A lelkesedés nem ismert határt, a nép mint zúgó tengerár vette körül Jézust; voltak, akik ruháikat teregették útjára az Isteni mesternek s egyre kiáltozta a sokaság: > Hozsanna/ Áldott, aki jött az Urnák nevében*. Kelet határán ilyenkor dúsan virul a növényzet, virágok nyílnak, madarak dalolnak minden felé. — S kinek adta volna a nép a legszebb virágokat, mint Jézusnak, ki legnagyobb az emberek között, már csak azért is, mert a népet még senki sem szerette úgy, mint O. Jézus lépteitől nem igen hangzottak a nagy paloták folyosói, a farizeusokat szivéből gyűlölte, — ő bemeszelt koporsóknak nevezte ők«t

$ melyek kívülről szépek, de belül rothadó hullákat rejtenek magukban. Jézus a népet akarta öntudatra ébreszteni, a csalók és ámítók keez most még kevésbbé találta megokoltnak az írás rideg szigorát. A hátsó udvarban volt egy pajta, ahol zavartalanul olvashatta Sámuel a könyveit. Felmászott a puha, illatos szénarakásra és itt fekve elgondolkozott arról, amit tanult, meglatolta elméjében, amit olvasott és gyakran kisértett a képzeletében a szomszédasszony kívánatos alakja,. élő cáfolatául az Írás holt betűjének. A szénaillat és a délután melege elkábította Sámuelt, aki könyvvel kezében elaludt a pajtában. Mosolygó ajka sejtette, hogy mivel foglalkozik pihenő lelke, — és egyszerre, simán, nesztelenül mint egy sikló, osonva jött a szép Lángné, ügyesen odakúszott a fiúhoz és tréfáján halkan nevetve, — uram, ne hagyj el ! — megcsókolta Sámuelt ! . . .! Az alvó felriadt, de az asszony akkorra j már elbujt a széna közt. Szökés haja el- \ vegyült az illatos szénával, hogy a flu ! azonnal nem vette észre. j — Valamit álmodhattam, mondta egy kissé zavarosan — mintha a szép asszony j ajka érintette volna a szájam . . . Jó j volt, de talán nem volt igaz ! . . Lángné kidugta fejét a szénából. — Mit beszél maga Sámuel annyit j össze-vissza ? . . . kérdezte mosolyogva. — Hogy mit beszélek, kérem, — hebegte zavarodottan, — semmit . . . semmit ... de olyan különös álmom volt. — Igazán ? ! . . zéből kivenni. Ő minden embert szeretett, testvérének, felebarátjának tekintett. Vallásának központi elve a szeretet. Jól tudta azt a nép, hogy Jézus tanában egy uj szellem jelent meg a világon, melynek hatalma előtt meg kell hajolni mindennek, mely arra van hivatva, hogy áthassa és átalakítsa mind az egyes embereket, mind pedig az állami s társadalmi intézményeket. A szeretet szárnyain uj eszmék szállongtak szerte, s ez eszmék napfénye előtt a hajdankori vallási és társadalmi rendszereknek el kellett homályosulniuk. Azok a hozsannák, melyek e napon a sokaság ajkain zengtek, a Krisztusban feltűnt uj világnak bölcsődalát, az ókori vallásoknak és államoknak pedig hattyúdalát jelentették. Megmutatta e napon a nép, hogy ő igazi jóltevői iránt háládatos tud lenni, meg tudja becsülni azokat, kik jogaiért küzdenek s a szabad— Igen. Nagysádat láttam álmomban, kérem, már most emlékszem . . . — Hát maga rólam álmodik ! ? — fenyegette meg az asszony rózsás ujjával, — nem fél, — hogy a pokolba jut ?!... — Pokolba ? — kérdezte hüledezve Sámuel — hát ezt honnan tudja ?! . . . — Hallottam, amint tanulja . . . No hallja, szépeket tanul, mondhatom! — szólt nevetve, s mikor a fiú zavarában fülig pirult, megfogta a kezét, szemébe nézett tüzes pillantással és ellenállhatatlan kacérsággal kérdezte : .— Hát én olyannak látszom, aki a pokolba viszi azt, ki vele szóba áll ? . . Mit tudjon erre felelni egy tapasztalatlan, együgyi talmudista ? . . . egy szegény gyerek, aki még sohasem nézett ilyen mélységes asszonyi szemekbe ? . .. Elveszett, egészen elveszett. Lángné blúza egy helyen kikapcsolódott és mikor kivillant fehér nyaka, a gyerek szeme elbűvölve tapadt oda és maga sem tudta bizonyára, hogy történt, de egyszerre átfogta a szép asszony füzetlen derekát és megcsókolta a fehér nyakát úgy, hogy csaknem kiserkedt belőle a vér. Az asszony halkan, nevetett és tréfásan mondta — Mit tesz, Sámuel ? ! . . . Vigyázzon ! . . . A fiu megrettenve rezzent össze. Egyszerre tudatára ébredt nagy bűnének és látszott őszinte arcán, hogy töredelmesen Virágvasárnap. A virágok és pálmák ünnepe virágvasárnap. E napon ment fel Jé zus Jeruzsálembe, a lelkek ama szent városába, a hol állott a Jehovának temploma, mint a zsidó néf polgári és vallás-erkölcsi életének központja. Húsvétot ültek a zsidók s az ünnepre minden kegyes hivő Jeruzsálembe sietett. Áhítatos zarándokok lepték el az országutakat, — s a Salamon templomának szent csarnokai ugyan csak megteltek a messze földről jött buzgólkodókkal. Az ünnepre Jézus is felment Jeruzsálembe tanítványaival. Jézus ez időtájban már nagyon ismeretes volt a nép előtt; — gyógyításai, hatalmas szónoklatai, a szebbnélszebb példabeszédek és irástnagyarázatok közszájon forogtak. — A nép imádásig szerette Ot. Mértföldekre ment utána, hogy egy-egy tanítását meghallgassa. A nép most is észre vette, hogy Jézus is feljön Jeruzsálembe s Jézus utja egyszerre valóságos diadaluttá tz .Esztergom és Vidéke" tárcája. ^^sillag. Emlékszel-e édes, olykor, olykor estve Elmerengve néztünk egy kis csillagot'? Emlékszel e édes: az a pici csillag Olyan titokzatos fénynyel ragyogott 1 Emlékszel e mégt — Oh emlékezz reája, £ tekints fel az égre: nem ragyog ma ott. .. g tr adná az Isten, hogy hevünk ne lenne Olyan tűnő láng csak, mint a csillagok ! Hajas Olga. Az Irás és az asszony. Irta: HONTI HENRIK. II. Az asszony ösztökélésére férje : Láng úr megismerkedett a fiatal talmudistával és el-elvitatkozott vele néha vallási dogmákról, társadalmi kérdésekről, s miután a gyereknek az ismeretei és a fogalmai nagyon egyoldalúak voltak, felajánlotta neki szép és tartalmas könyvtárát, amiből, — ha ő nem lenne is otthon, szívesen ad felesége is bármikor. így néhányszor igénybe vette kedves szomszédasszonya előzékenységét, aki lekötelező szívességgel adta neki a kívánt könyvet és szeretetreméltóan beszélt az elhagyott gyerekkel, úgy, hogy bánja a csókot. Szegény ügyetlen fiú, csupa bocsánatkérés volt. — Ne haragudjon, nagysád kérem, de . . . de magam sem tudom, miképpen történt ! . . . Az asszony e'nézőn mosolygott a vergődő fiatal emberre és a kezét nyújtotta neki. A iehér karról felszaladt a bő ruha, ismét ujabb igézet a tapasztalatlan szemeknek. — Nem haragszom, dehogy ! — és megszorította a kezét melegen, jelentősen, de Sámuel még nem volt eléggé jártas a kezek szorításában,— nem értette meg. III. írás, fakó írás ! , . . gyönge voltál a megpróbáltatással szemben ! . . . . . . Sámuel gyakran lejárt ezentúlis a szénapajtába és Lengné módját ejtette, hogy hol előtte, hol utána lemenjen a széna közé és végképpen hatalmába kerítette a még vergődő áldozatot. És Sámuel elkárhozott. Egy csábitó melegű, ellenállhatatlan hatalmú alkony belehajtotta a szép asszony Ölelő karjába és Lángné érezte, hogy győzött a fiún, győzött az ártatlanságon és győzött az öreg betűs íráson . . . És ezentúl gyakran osontak le megbeszélt találkozóra és a fiu nem egyszer mulasztotta el a templomba járást, ami fölött öreg tanítómestere, az ezüstös szakálurabbirosszalóan csóválta meg fejét. Hej, mennyi könyv kellett ezentúl a