Esztergom és Vidéke, 1902

1902-02-20 / 15.szám

1 amennyijét, s igy egyedül a főbbeket em­iitjük fel. így, az árvaszéki és tanácsjegyzői ál lasok egybevonásával, tanácsjegyzői ál­lás lesz csak a jövőben, mig a főjegyző fizetése 200 koronával felemeltetik. Megszüntetni véleményezi a bizottság a levéltári állást, valamint a levéltári segédit is és ezek helyébe egy személy­ben egy igtató és irattárnoki állás rend s::eresitését javasolta. Az állatorvos külszolgálati elfoglalt­ságának figyelembevételével, rendes hi vatali időt köteles betartani. Az előadói javaslat a gazdasági taná­csos, erdőmester és mérnök teendőit és hatáskörét akép javasolja másként beosz­tani, hogy pl. mig a gazd- tanácsos mai hatáskörű állása szerint az erdőmestert és mérnököt illetőleg ellenőrző felada­tokkal bir, a gazdaságot illetőleg pedig vezető leendőket visz, egyben pedig ren­delkező és rendelő tiszt is, a jövőben inkább szorosabb értelemben vett fel­ügyelői és ellenőrzési teendőkre terjedne ki hatásköre, mit a szervezési szabályok jelenlegi szelleme szerint is, főképen a gazdasági és hasontermészetü ügyek tanácsi előadása utján gyakorolna, mely esetben azután árvaszéki és egyéb ta­nácsi darabok ellátása is reá ruháztatnék, mig az erdőmester és mérnök intézke­dési és rendelkezési joga a külgazdaság­ban jobban kidomborodnék, természetesen a személyi felelősségnek fokozottabb érvényesülése által. Az erdőmester cime »erdomester és gazdasági intézőt lenne, mig a mérnök mellé egy útkaparó adatnék, mi által az uti ügyekben a mérnök több önálló ren­delkezési jogot nyerne. A most emiitett három rendbeli állás hatás és munkakörére vonatkozólag tervbe vett változtatások egyelőre a szer­vezési szabályzaton meg nem történné­nek, hanem a valóságban, próbaképen, egy-két évre megkiséreltetnének, mely­lyeket ha aztán a gyakorlat helyesek­nek fog találni, úgy akkor fognak aztán a város házi tőrvényébe iktattatni. A mi a pénztarak egyesitését illeti, eddőszerint már csak a pénztári téte­leknek a városi administratió és gaz­dálkodás sokoldalúságaiban rejlő sajá­tosságánál fogva sem ajánlja a bizottság. Az orvosokra vonatkozólag javasolja zz előadói vélemény, hogy a rangidősb orvos főorvosi cimet kapjon, mi által az az egészségügyi hivatal vezetőjének ismer­tetvén el, ez az egészségügynek egysé­ges vezetését vonja maga után. A 2-ik alkapitányi állást törülni véle­ményezi a javaslat. A rendőrtisztviselők egyenruha vise­lését — a kapitány kivételével — kö­telezőnek véli a javaslat kimondani, mit a közgyűlés azon módosítással fogadott el, miszerint az csak a hivatalos szol­gálat időtartamára vonatkozik. Elfogadta a közgyűlés azon javaslatot, hogy a szülésznőket ne a képviselőtes­tület, hanem a tanács válassza. A rendőri létszám egy lovasrendőr káplárral szaporittatott, aki tulajdonké­pen határbiztos lesz, hatáskörébe tar­tozván főleg és a többek között az el­lenőrzés gyakorlása a mezörendőrök fe­lett. Ezeken kivül a szervezési szabályza­ton eszközölt több, részben stiláris, részben kevésbbé fontos változtatások és módosítások, majd közbeszúrások elfoga­dása után, esti 3 J 4 8 órakor ért végett a tanácskozás. •ESZ HZ US -EsZZ » — Mátyás az igazságos király szobra. Husz év előtt Kolozsvár mozgalmat in­dított meg, hogy Magyarország nagy királyának, Mátyásnak az igazságosnak szülővárosában méltó szobor állittassék. A szobor költségeit a nemzettől kérték s a biztató reményre elkészült a szo­bor, mely ma az ércöntőben készen, már csak a felállításra vár. Egyelőre ennek útjában áll az a sajnálatos kö­rülmény, hogy a szükséges költségre még mintegy 60,000 korona hiányzik. Kolozsvár közönsége a lehetőt megtette, de kimerült s igy kénytelen a magyar haza ama fiaihoz fordulni kérő szavával, kik a nagy király emléke iránt való ke­gyeletből e célra áldozni készek és ké­pesek. A hazafias adományok vagy köz­vetlenül, vagy pedig bármelyik fővárosi, vagy vidéki hirlap szives közvetítésével a Mátyás szobor-bizottsághoz Szvacsina Géza kir. tanácsos polgármester kezei­hez, Kolozsvárt cim alatt küldendők be. — A hercegprímás a pápa jubileumá­ról. Február 20-án lesz huszonöt esz­tendeje, hogy XIII. Leo pápát a katho­likus egyház fejévé választották. A ju­bileum alkalmából Vaszary Kolos her­cegprímás pásztorlevelet bocsátott ki, a melyben méltatva a nap jelentőségét, elrendeli, hogy miképen üljék meg. Feb­ruár 16-án, a nagyböjt első vasárnapján az ország összes katholikus templomai­ban ki fogják hirdetni, hogy február huszadikán lesz a pápa huszonötéves jubileuma, azonkívül e napon ünnepi litánia lesz, a jubileum napján pedig minden templomban ünnepi hálaadó mise, a mely után rövid imát mondanak s élénekük a pápai himnuszt. Az ünnepi misén részt kell venni mindenütt a ka­tolikus tanuló ifjúságnak, az iskolákban pedig mindenütt ünnepséget kell ren­dezni. A hercegprímás azt az óhaját fe­jezi ki, hogy a hivek a pápa iránt való ragaszkodásuknak adományokkal is ad­jják tanújelét. — Hálaadó istentisztelet. Ő eminen­ciája születésnapja alkalmából szerdán, a íőszékcsegyházban Bogisich Mihály püs­pök, praelátus hálaadó istentiszteletet tartott. — Horváth Béla főispán í. hó 10 én délben érkezett városunkba. Este vacso­rát adott a Fürdő vendéglőben, mely alka­lommal vendégei voltak : Andrássy János alispán, Haan Rezső tb. főjegyző, dr. Hulényi Győző megyei tiszti főügyész, báró Jeszenák István főispáni titkár, Mó­rász József ügyvéd, B. Szabó Mihály fő­jegyző. — Lemondás. Mattyasóvszky Kálmán takarékpénztári ügyész a megyei törvény­hatósági bizottság agilis tagja, hivatko­zással nagy ügyvédi elfoglaltságára, a megyei albizottságokban viselt összes tiszteleti állásairól, szám szerint kilencről lemondott. — Hivatalvizsgálat. Horváth Béla fő­ispán kedden délután hivatalvizsgálatot tartott az alispáni hivatalban. A vizsgá­lat eredményével minden tekintetben na­gyon meg volt elégedve s megelégedését a vizsgálat után tolmácsolta az alispánnak. — Pályázat. A muzslai kir. járásbíró­ságnál elhalálozás folytán megüresedett írnoki állásnak betöltése végett törvény­székünk elnöke 4 heti határidőhöz kö­tött pályázatot hirdet a hivatalos lapban. — Hivatal Vizsgálat. Bot János pénz­ügyi titkár a városi fogyasztási adóhi­vatalban folyó hó 10. és n-én tartotta évi vizsgálatát, teljes megelégedésre. — A Katholikus Kör a nagyböjt folya­mán saját helyiségében énekkel, zenével s szavalással kapcsolatos böjti felolvasá­sokat s XIII. Leó 25 éves pápai jubile­uma alkalmából ünnepélyt rendez a kö­vetkező tárgysorozattal: Febr. 22. d. u. 6 órakor : 1. Zongoraszám 4 kézre. Kersch F., Magurányi I. 2. Az utolsó sor, Vá­raditól. Hajas Olga úrh. 3. Felolvasás. Mattyasóvszky Marianna úrh. 4. Ének Pécsner M. úrh. Márc. 2-án d. e. n-kor Leó ünnepély : 1. Egmont-nyitány Betho­ven. Kersch F. és Magurányi J. 2. VIII. Leó, Bán A. Szav. Hajas Olga urh. 3. Pápai himnus. Dalárda. 4. Felolvasás. Maszlaghy F. 5. Leó-himnus. Dalárda. Március 8-án d. u- 6-kor. Trió. Boro­vicska A., Mócsi L., Kersch F. 2. Quando corpus, Rossini. Vegyes quartett. 3. Felol­vasás. Brühl J. 4. Zsoltár. Kersch F. Dalárda. Március 19-áu u. e. 11-kor: 1. Recordare, Verdi. Duett: Kersch E., Táky Gyuláné úrh. 2. Felolvasás. Dr. Csernoch J. Stabat mater. Tenor ária. Feigler K. 4. Kar. Dalárda. — Gyász. Egy derék, mindenki által egyformán becsült polgára a vá­rosnak hunyt el hétfőn reggel, hogy hosszas szenvedései után / megtalálja végre a pihenést. Herczog Ármin mészá­ros a megboldogult. Egyszerű, szürke polgára volt a városnak, de azért min­denki ismerte jószívűségét, soha nem szűnő humorát. Kedden délután temet­ték és a részvét oly impozáns módon nyilvánult meg mellette, a milyenre ná­lunk ritkán emlékezhetünk. Temetésére kivonult az önkéntes tűzoltóság Dőczy Ferenc fő- és Gabanitz Ferenc, meg Tá­tus János alparancsnoksága alatt zászló elővitele mellett. Megjelentek az egye sületek, melyeknek az elhunyt agilis tagja volt, a mészárosok és hentesek, akik remek koszorút helyeztek az elhunyt kartárs koporsójára. Megjelentek a ha­tóság részéről is többen és különösen a földmives Osztály volt képviselve, akik az elhunytban egyik jóakarójukat veszí­tették el. Legyen neki könnyű a pihenés. — Világosodik. Arról értesülünk, hogy a varos pénzügyi bizottsága egy szükebb­körü, ad hoc bizottságot küldött ki a Keller J, budapesti-vállalkozó cég ajánla­latának tárgyalására, mely a gáz, vízve­zeték és csatornázás együttes bevezeté­sére vonatkozik. Bár értesüléseink szerint a kérdéses ajánlat felette kedvező a vá­rosra nézve, nem akarunk elébe vágni a tárgyalás eredményének, nehogy rész­rehajlással vádoltassunk. De a bizottság a közóhajnak tesz eleget, ha a jégnélküli, bacilusokkal fenyegető nyár által immár égetően sürgőssé vált ügyben mielőbb dönt, természetesen csak a város jól fel­fogott érdekit szem előtt tartva. — Halálozás. Tollé Lajos főkáptalani gazdatiszt t. hó n-én kis Komáromban meghalt. A férfikora teljében elhalálo­zott gazdatisztben dr. feichtinger Sán­dor kir. tanácsos, nyug. városi főorvos, vejét gyászolja. — Ajándék a kópezdónek. A képezde segélyegylete hétfőn vál. ülést tartott, melyen a folyó ügyeken kivül az igaz­gató azt az örverdetes hirt közölte a választmánynyal, hogy Vézinger Károly kanonok 100 koronát ajándékozott a képezdének. — Felolvasás. Dankb István törvény­hatósági kir. állatorvos a gazd. egyesü­let felkérése folytán f. hó 20-án a IV. ker. gazdakörben felolvasást tart a ra­gadós állati betegségekről és az azok ellen való védekezés módjairól. — A Magyar 'Ipar és Kereskedelmi Bank közgyűlése. Jóformán az egész or­szág minden bankja és pénzintézete ér­dekelve van ennek, az utóbbi napokban oly sok port fölvert pénzintézetnek sor­sában, melybe gróf Tisza István sze­mélye révén a politikát is bevonták. E hó i8-án a bank közgyűlést tartott, me­lyen gróf Tisza István, a banknak le­mondott elnöke teljesen megnyugtató ki­jelentéseket tett, amelyre immár igen nagy szükség is volt a felzaklatott ke­délyek lecsillapítása végett. — Eljegyzés. Pathy István Budapest belvárosi fűszerkereskedő, városunk fia febr. iő-án tartotta eljegyzését az Ober­bauer-cég utódának Cronperg Józsefnek nővérével Cronperg Vilma kisasszonnyal. — Bajnai vásár. Tegnap folyt le a hajdanában oly hires bajnai vásár, a mely hogy nom sikerült oly mérvben, mint az előrelátható volt, oka abban ke­resendő, hogy az odavezető állami utak teljesen járhatatlanok. Az államépitészetf hivatal figyelmét ismételten fel kell hív­nunk az utmizériákra, mert elképzelni is lehetetlen, hogy egy nagy közigazgatási körút ily hallatlanul elhagyatott állapot­ban maradjon. — A vasutigazgatóságok szervezése. A kereskedelemügyi m. kir. minisztéri­umban — hir szerint — most azt ter­vezik : hogy a vasúti üzletvezelőségeket decentralizálják s hogy a jelenleg fenn­álló üzletvezetőségek helyett husz, vagy huszonkét üzletigazgatóságot szerveznek. Ezen igazgatóságok alatt fognak állani az üzleti, gépészeti, forgalmi, távirdai és műheiyfelügyelőségek. Minden ezerhat­száz kilóméter területben lesz egy üzlet­igazgatóság, amely lehetőleg, a kerület központjában fog elhelyeztetni. — Választás a párkányi takarékpénz tárnál.A párkányi takarékpénztár ügyé­s zeül újból dr. Hulényi Győző vármegyei tiszti főügyészt választotta meg. — Az esztergomi egyházmegye év­könyve. Az esztergomi érseki egyház­megye 1902-ik évre szóló névtárából kö­zöljük a következő adatokat: az eszter­gomi érsekek sorában a mostani érsek hercegprímás Vaszary Kolos a 76-ik. Van a főegyházmegyében 478 plébánia, ugyanannyi templommal. Fiók egyházi templom 250, a katholikus hivek száma I »35 2 «974» a főegyházmegyéhez tartozó összes világi papság száma 901, szerze­tes papságé 496, apácáké 1349. A lé­lekszám az 1901. évi január elején vég­rehajtott népszámlálás adataiból van merítve. — A mezőőrök fegyvere. A földmi­velésügyi miniszter körrendeletet küldött az ország minden törvényhatóságának, melyben a mezőőrök tölténybeszerzési forrását jelöli meg. A Werndl-féle fegy­verekbe ugyanis eddig a pozsonyi lő­szerraktárból szerezték be a töltényeket, mig az uj rendelet a budapesti m. kir. honvéd fegyvertárt jelöli beszerzési for­rásul. — Perényi Margit Marosvásárhelyen, A kitűnő művésznő nagy diadalairól ad­hatunk ismét számot, a melyeket a bér­ces Erdély kiválóan intelligens közön­sége előtt, Marosvásárhelyen aratott egy rövid vendégszereplése alatt. A Maros­vásárhelyen megjelenő lapok kritikái egytől egyig oly magasztaló hangon em­lékeznek meg »Kolozsvar esalogányá­rólt, hogy minket esztergomiakat igazi családi büszkeség tölt el azok olvasá­sakor, mert hisz a csalogány fészke itt volt városunkban, s első szárnypróbál­gatásainak is itt volt színhelye. A »Szé­kelység < és a >Székely Lapokc egy­forma melegséggel írnak róla; rövid ösmertetéskép közöljük az éppen előt­tünk lévő számból a következőket. >Szé­kely Lapok c 10, szám, február 2-án: Csütörtökön és pénteken ünnepjei va­lának a könnyű vérű, pajkos operetté múzsának színházunkban. Egy kedves, bájos fiatal leány, egy valóságos dalos pacsirta, Perényi Mar­git a kolozsvári színház primadonnája volt a papnője ez ünnep napoknak >Ripc­ben, s a >Nebántsvirág«-ban, az ujabb­kori dalköltészel e két gyöngy terméké­ben. Banalitás volna játékáról, mely a diskrét könnyedség vonzó megtestesü­lése, s énekéről, mely csattogó, dalia-

Next

/
Thumbnails
Contents