Esztergom és Vidéke, 1902

1902-02-20 / 15.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. K[

eg]elemik Vasárnap és csütörtökön. JiLŐriZETÉSI ÁRAK I Beésí éyre — — — •— 12 kor. — fii. HL éyre— — — — — 6 kor. — fll. liegyed évre — — — 8 kor. — fll. Egyes tzáin ára: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPEhEN FARKASLaptulajdonosok: Dr.PROKOPP GYUÍxA éstársai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Széchenyi-tér, 330. szánj. HM Köziratot nem adunk vissza. Falusi gazdakörök. Az öreg Európa gazdasági válságban szenved, éltető eleme a mezőgazdaság beteg, nagyon beteg; nemzetei kétségbeesett jajveszékeléssel töltik meg a levegőt, kapkodnak a legkétségbeejtőbb eszközök után, ha azok — bárcsak látszatra is — orvosszerül mutatkoznak. Ezen nagy mérvű gazdasági válság agyonnyomással fenyegeti a kizárólag földmiveléssel foglalkozó nemzetek gazdáit, agyonnyomással fenyeget minket magyarokat. Nem váratlanul köszöntött be ezen nyomasztó gazdasági helyzet, már rég óta, évről-évre ! érezzük nyomását, könyvek, röpira-j tok, hasábos újságcikkek ébresztgetik már évek óta a gazdákat kárhoza-J tos közönyükből, amellyel azok a létük gyökerét megtámadó gazdasági válságot nézik. Maga a kormány és néhány tágabb látkörrel biró vezérférfi évek óta buzdítja a magyar gazdát, hogy érdekeinek megóvására maga is szervezkedjék és ne várjon minden segítséget kizárólag csak az államtól. Ezen lelkes Irta; LEANDER. I. Illatos, napsugaras szellő suhant végig a folyosón. Megsimogatta, kifényesítette a barna falakat, hívságos — és világi — gondolatokat lopott a szent nénék fekete köntöse alá. >Jó lenne kimenni; nyár, nyár van,< suttogták. Lopva, félve, de vágyódva gondoltak Proserpinára. Szabadsággal, merész — és világi — álmokkal töltötte el őket ama szegény diák halálos szerelme, a ki Proserpináért, kevés hijján elemésztette magát. A halál titokzatos, hideg képe lebegett előttük; de nem látták. A tavaszi pompában nyiló nyári hévvel égő halálos szerelmet érezték belőle/a mi után — bár szent borzalommai — de erősen és reménytelenül vágyalkodtak. Borzadva, — irigykedve nevezték több izben rossznak a leányt, a kinek sejtelme sem volt, hogy egy elharapódzott és kárhozatos társadalmi bűnnek válf majdnem akaratlan és bűntelen okává. És hogy elfojtsák bűnös — igaz csak általánosságokért égő — szerelmüket, kárhoztatták, korholták és a kárhozat égő lángjaival fenyegették a kárhozat égő lángjának szinét haján viselő leányt. buzdításoknak ma már lehet látni némi eredményét, naponként lehet hallani, hogy itt is, ott is gyűléseznek a gazdák, tárgyalják szomorú helyzetüket és keresik az utat, amely őket jobb viszonyok közé juttatná. Gazdaszövetkezeteket, gazdasági egyesületeket látunk keletkezni ott, a hol eddig nem volt, vagy megifjodni látunk egy-egy részvéthiány miatt már alig lézengő gazdasági egyesületet. A megindult mozgalom még mindig olyan kis arányú, hogy az szóba sem jöhet a gazdákat fojtogató nehéz helyzettel szemben. A gazda osztály minden rétegének tömörülni kell és vállvetett együttműködéssel kell munkálkodni helyzetének javításán. A legutolsó faluban is szervezkedni kell a gazdáknak, gazdaköröket kell alakitaniok, ahol összejőve meghányják-vessék bajaikat, ahol saját viszonyaik ismerete alapján igyekezzenek kitalálni olyan módokat, amellyel helyzetükön segíthetnének. Annyi és oly hatalmas érdekcsoportok törnek ma már a gazdákra, hogy azokkal szemben az egyes gazda teljesen tehetetlen és ha szervezkedve lesznek a gazdák, akkor a községi gazdakör egyik tagján esett sérelemért az egész gazdakör emeli majd fel szavát, ami majd mérsékelni fogja ellenségeinek üzelmeit. Egy jól szervezett falusi gazdaj kör Isten áldása lehetne egy egész ' községre. Vasárnaponként, vagy téli ' délutánonként össze jönnének a gazdák a körbe, amelynek helyiségéül esetleg a községi tanácsterem is szolgálhatna, ott megbeszélhetnék egymás között bajaikat, tapasztalataikat, szervezkedhetnének olyan dolgok keresztül vitelére, amelyre egyes gazda nem vállalkozhatik, igy pl. hasznos gazdasági gépek olcsóbb bevásárlására, nagyobb tömegű erőtakarmány, műtrágya kedvezőbb áron való beszerzésére ; ott ahol szőlő művelés is divik, szénkéneg, hamisítatlan rézgálic, kénsav, ezek alkalmazásához szükséges hibátlan gépek jobb forrásból, olcsó áron hozatalára, mert óvakodnék a gyáros, a kereskedő is mindenféle visszaéléstől, Az pedig sima és közönséges tekete posztó ruhájában éppen nem látszott rossznak. A mint fehér, világító — de szűk — homlokán a világos piros, hússzínű haját simogatta: imádkozni lehetett volna előtte, mint ama vékony fehérarcú bizantinus madonnák előtt, a kik a régiségtói vörösre fakult hajukkal, komolyan — az aranyos ruhájukban kissé szégyenkezve — tágranyilt gyermekszemekkel bámul-; nak ki az arany keretekből. A tisztelendő ur jön — suttogták a nénék. I Erélyes, szikár arca a főnöknőnek fájdalmat és szigort fejezett ki. Ama ifjú diákra gondolt, a ki hajnali miséken ministrálván, szeretett bele Proserpinába és a leányra tekintve suttogá : » Talán nem is kellett volna felfogadnom ez árvát. < Az üdvözítő tépett tetemére tekintve, arca megenyhült. — Imádkozzunk — suttogá — értük, szegény bűnösökért. — Én értem — monda halk hangon az ifjú pap. Mert ő nevezte el a leányt a szépséges görög istennő nevéről, világi szenvedélyekkel telt és vallástalan dalaiban. II. A platánfa nagy, tenyeres leveleiből font, hatalmas, szép — de rideg — koszorúk húzódtak végig a falakon. Tót parasztok szekerekkel hordták a fenyőgalyat: abból mind disz lett, kietlen és virágtalan disz, a kietlen és hideg falakra. A kis kápolnába mind zöld került, egész erdő, a kriptát is fölnyitották: oda virágot vártak. Kis vidám — egy kissé halavány, egy kissé bágyadt — sugárkák: a növendék lányok táncoltak a gyepen ; köztük egy-egy sötét folt: a nénék, komolyan és áhítatosan kötözték a füzéreket. Különös, fantasztikus és rendkívüli volt az egész nagy kőház. Nem tudta senki, nem is sejtette: készül valami. Egy sárga, egy vén ember jön és Proserpinának férje lesz — gyorsan és hamar. Volt virág: kocsiderékkal küldte a sárga vénség, a báró — akiről itt hallott Proserpina, akit most eszébe jutott meglátogatni. Rózsával, szegfűvel, tulipánnal szórták tele a kriptát. A dohos fülledt levegő tele lett virágillattal. Napsugár szakadozott be, félve és szégyenkezve a komoly árnyékok között világos ruhájában. — Jön — mondták áhítatosan az apácák. — A báró ur jön — ünnepélyeskedett a főnöknő. A négy fekete ló megugrott, megtorpant. Elcsúztak a virágszirmokon, amit a leánykák szórtak eléjük remegő, hideg kezecskéikkel. Szétfutottak. Proserpina kíváncsian, kissé félve és elfogódva nézte a bárót. A báró szólt: ha tudná azt, hogy egy jól szervezett gazdakörrel áll szemben, amelynak szava, ha panaszt emel, figyelembe vétetik mindenki által. Könnyebben és gyorsabban hozzá jutna a gazdakör mind ama jótéteményhez, amellyel a kormány igyekszik segíteni a gazdák baján. Igy a különféle gazdasági ágak fejlesztésére hivatott állami szakemberek, állattenyésztési, ipari szőlészeti stb. felügyelők készségesebben keresnék fel azon községeket, ahol a gazdák gazdakörökben tömörülnének, mert tudnák, hogy előadásaik, tanácsaik elmondására a gazdakör mindig ! rendelkezésre áll. Jótékony hatása j volna a gazdakörnek a gazdák terményei értékesítésénél, mert a kör Ragjai egyetértve, egy tömegben j ajánlhatnák fel gabonájukat, borukat és más terményeiket olyan nagyobb kereskedőknek, akik a magános kisebb gazdával szóba sem állnak. Nagy jelentősége volna a gazdakörnek művelődési és erkölcsi tekintetben is. A beszedett — de lehetőleg csekély — tagdijakból — Vártak, látom, szép ez itt, a mit csináltak. Ámbár kár volt. A kriptában, a felesége szobrára szórt liliomokra bólintott, j — Ez szép. ] A nagy, üres termekben, ebéd alatt eszébe jutott, hogy bolondság volt idejönnie. De a mint a hideg folyosón megI látta Proserpinát, belátta: itt hivatás vár reá. Megsimogatta a leány arcát, és hogy miért jött, egyszeriben észrevette, megérezte. Többször eljött: megszerette. Eljött megint: feleségül viszi. — Nagy szerencse. Nagy szerencse, lányom — búcsúztatta Proserpinát a főnöknő. — Bár mi más, mi égi koronát szántunk neked. Most már más és nagy hivatás vár reád : anya leszel. — Gyerünk, siessünk — sürgette a báró. Megölelte, megszorította Proserpinát, a ki nem értette egészen a dolgokat. III. Leszálltak a kocsiról, gyalog mentek az erdőben a kápolnáig. Két tót paraszt sja szerelmes — Hiacinthus nevű — pap várta őket, Proserpina el volt fogódva, ilyen alkalommal még nem volt templomban. Kissé különösen érezte magát, nem tudta, mi lesz vele. A papnak megörült. — Maga jött el ? — kérdezte halkan. — Én — monda a fiatalember és Ii .Esztepflom és Vidéke" tárcája.