Esztergom és Vidéke, 1902
1902-11-09 / 89.szám
kor fog a halottas házban (Duna-uíca 66) beszcnteltetni, s onnan a királyi városi sirkcrtben, a róm. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat november hó 7-én reggel 9 órakor fog a belvárosi plébánia templomban az Úrnak bemutattatni. Esztergom, 1902. november 6-án. Adjon az Úr Isten örök nyugodalmat néki!> Halála hirét hihetetlenül fogadták col légái, kikkel az imént még teljes életkedvvel együtt volt. Mélyen megrenditőleg hatott tantestületünk tagjaira e végzetes eset, annál is inkább, mert egy rövid év leforgása alatt immár harmadízben követelt áldozatot az ő sorukból a halál. Általános, őszinte részvét veszi körül a mélyen sújtott özvegyet s szá mos tagu családját. E részvétnek s a mcgbolgult iránt érzett tiszteletnek hatalmas tanújelét adta az az óriási közönség, mely a halottat utolsó utján kisérte. Temetése f. hó 6-án d. u. 4 órakor ment végbe, melyre tanintézetcink testületileg vonultak ki. Ott voltak az elhunyt jóbarátai és volt tanítványai. Szamos koszorúval volt borítva a gyászos koporsó. Kollégái, az >Esztergom Járási Kath. Tanitó Egylete, a reál iskola tanári kara, tanítványai stb. mindmind külön koszorúval fejezték ki mélyen átérzett részvétüket. Kartársai és jó barátai megható gyászdallal búcsúztak el a szeretett halottól. Áldás legyen emlékén ! —sgy.— — A hercegprímás egy jeruzsálemi kápolnának. A hercegprímás a jeruzsálemi osztrák és magyar vendégüáz kápolnája részére két emléktáblát ajándékozott. Az egyik emléktáblán a magyar cimer a másikon pedig latin nyeivű felírás van, amely fordításban igy szóll : »Azoknak a hívőknek jámbor emlékezetéül, akik a legrégibb időktől kezdve a mai napig Maria királyságának, Magyarországnak földjét elhagytak, hogy háborús célból vagy hitünk legszentebb helyeinek tiszteletére a Szentföldié zarándokoljanak. — Jóváhagyás. A minister jóváhagyta a város képviseletének azon határozatát, mellyel Nagy Antal reál iskolai igazgatónak, Grusz Ede Rajmund rendes tanárnak és Váraljay Sándor helyettes tanárnak választatott meg. Kikötvén mégis azt, hogy az utóbb nevezett tanár állása a jövő évben, pályázat utján töltessék bc. , — Iskolaszéki Ülés volt tegnap délután, melyen sajnálattal vették tudomásul Szőllősy János elhalálozásának bejelentését. A halálozás folytán megüresedett egy tanitói állásra pályázat hirdetése határoztatott el. — Színészet. Báródy Károly társulata előadásait tegnap este kezdette meg, ifjú Bokor József pályanyertes népszínművével, a: »Télen«-nel. Ma a »Probahazasságc-ot adják. — A jegyzői egylet tegnap d. e. 10 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a megyeháza tanácskozó termében, melyne'i lefolyásáról vett tudósítást, helyszűke miatt lapunk legközelebbi számában hozzuk. — A Szt. Erzsébet nőegylet tegnap délután Bogisieh Mihály cim. püspök el nöklete alatt ülést tartott. Az ülésnek egyik főtárgya, a néhai özv. Níedermann Károlyné által, az esztergom megyebeli és városi szegény úri nők részére hagyományozott ősszeg felosztása volt. Harmincnégy kérvény érkezett be azok részéről, kik igényüket bejelentették. — Esztergom város egészségügyi állapota az elmúlt Október hóban lényegesen javult, miként azt megbízható forrásból vesszük. Mégis e hirt fenntartással közöljük. — Szini engedély kérés. Szabadhegyi Aladár színigazgató folyamodványt adott be a város tanácsához melyben január hóra engedélyt kér. — Apponyi Albert gróf leveie a F. M. K. E.-hez. Mikor a Pozsonyvármegyei Közművelődési Egyesület Apponyi Albert grófot megválasztotta elnökévé, a F. M. K. E. igazgató választmánya levélben üdvözölte ót. Apponyi Albert gróf ez üdvözlésre sajátkezű levélben válaszolt az egyesületnek. A levél Ihuróczy Vilmos cs. és kir. kamaráshoz van intézve s igy hangzik: >Méltóságos Elnök Úri Hogy történt, hogy nem, hogy a Méltóságod bölcs vezetése alatt álló Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület szives üdvözlő levelére ilyen sokáig nem válaszoltam, annak magyarázatába nem bocsátkozom. Megtudnám adni indokát azon zaklatott életmódban, a melyet az egész nyáron át folytatnom keltett; de inkább egyszerűen elnízésöket kérem, hivatkozva arra a testvéri indulatra, a mely a közös szent célért küzdőket egymáshoz kapcsolja és arra a tiszteletre, a melyet e térnek régibb megművelói iránt érzek. Fogadja ily elkésetten is jó indulattal igaz hálám kifejezését és azt a kijelentésemet, hogy a bizalom, a melylyel működésem elé tekintenek, hatalmas buzdításai szolgál e bizalom kiérdemlésére. A siker, az sajnos, nem függ egyesek jóakaratától és buzgalmától, hanem nagyrészt olyan tényezőtől, amelynek akcióképessége és akciókészsége az utóbbi időben nagyon lelohadt. A magyar társadalmat értem ez alatt, amely bizonynyára nem fogyatkozott meg hazafiságban, de súlyos anyagi gondokkal küzdve, nehezebben emelkedik föl eszményi célok átérzésére, tevékeny felkarolására. Pedig szegény társadalmunktól is telnék az a fejenként Igen csekély és összegezésében mégis nagy eredményű anyagi áldozat, mely működésünk éltetéséhez szükséges; gondjainkban pedig valóságos üdülést nyújtana az a néhány pillanat, amelyet a nemzeti céljainkkal való foglalkozásnak szentelnénk. A legnagyobb nehézség abban áll, hogy erőnk forrását másutt kell keresnünk, mint ahol működésünk érvényesül; ez utóbbinak tere első sorban az a terűiét, ahol a magyarságot kiszorítani készül a nem magyar ajkúak nyelvi terjeszkedése ; azután meg a nem magyar ajkú testvéreink-lakta egést vidék, akiknél a hazafiatlan izgatásokat ellensúlyozni, a hazafias érzel* meket ébren tartani, az állami nyelv ismeretét terjeszteni iparkodunk. Es bár ezzel első sorban a nem magyar ajkú tcsvéreknek és a fenyegetett magyarságnak érdekében cselekszünk, még nem jutottunk odáig, hogy ezt az igazságot az elsők megértsék és nem várhatunk erőt azoktól, akik magok is támogatásúnkra szorultak. A tiszta magyarságra kell tehát támaszkodnunk, ennek érdeklődését és a nemzeti egység iránt való érzékét annyira fokoznunk, hogy az anyagi és szellemi áldozatért és munkáért, a melylyel működésünket elősegíti, teljes ellenértéket találjon abban, arait idegen ajkú testvérei és szorongatott fajrokonai tőlünk nyernek. Egész feladatunk közvetítés ama tiszta magyar ajkú vidékek közt, a melyektől a működés eszközeit nyerjük és azon fenyegetett területek közt, amelyekre e működésünk terjed. A siker attól az erőtői függ, a melyet onnan ide átvinni tudunk. E közvetítő feladatnak sajnos az a nehezebbik része, amelylyel a magyarság felé fordulunk; de ebben kell mindenekelőtt sikert érnünk. Mikor fog ez beállani, mikor fogennek folytán egyleti tevékenységünk hatalmasabb lendületet venni, nem tudom. De kell, hogy beálljon egy ujabb nemzeti föllendülésnek a korszaka, a melyet a pangás korszakán keresztül akkép bevárni, hogy le nem szerelünk, hogy a kereteket számára készen tartjuk, hogy annyi erővel, a mennyit összeszedni bírunk, mégis szakadatlanul tovább működünk szintén nagy és fokozatos feladat, ama várva-várt föllendülés beáilhatásának föltétele. Midőn szerény tehetségemmel a mai lankasztó körülmények közt a szent célt munkáló egyesületek egyikének élére léptem és magam körül látom a csüggedni nem tudó férfiak tekintélyes számát, tekintetem e szebb jövő felé fordul, törhetlen bizalommal, szilárd akarattal. Es hálával ragadom meg a testvéri jobbot, a melyet a F. M. K. E. lelkes vezérei felém nyújtottak, csak azt óhajtván, hogy sikerüljön bizalmukat igazolni. Budapest, 1902. okt. 22. Kiváló tisztelettel maradok Méltóságodnak kész szolgája Apponyi Albert.c — Járási, illetőleg városi m. kir. állatorvos. Az 1900 évi XVII t. cikk ugy a járási, mint a városi I. fokú állategészségügyi hatóságok mellé, járási, illetőleg városi állatorvosokat szervezett. Esztergom e részben is mostoha gyermek, amennyiben úgy az esztergomi járási, mint a városi hatóság mellé, csak egy állami állatorvos van kinevezve, s igy kizárólagosan, sem az egyik sem a másik hatóság állatorvossal nem rendel kezik. Most azonban még ez a közösügyes állatorvos is hiányzik. Kíváncsiak vagyunk, hogy a jelenlegi állapot mellett, amidőn az állati betegségek az egész vármegyében napirenden vannak, mikor fogják az állatorvosi állást betölteni. — A házaló kereskedés eltiltása. Vác városa szabályrendeletet alkotott, melyben kivan mondva, hogy a házaló kereskedés Vác városának területén eltiltatik. Az üdvös szabályrendeletet a minister jóváhagyta. A példán talán mi is okulhatnánk. — Uj szénréteg Annavölgyön. Az esztergom szászvári kőszénbánya társulat annavölgyi telepén egy 300 méter mély furó lyukban egy oly gazdag szénrétegre akadtak, melyből sok millió méter szenet lehet majd kiaknázni. = A »Budapest székesfővárosi takarékszövetkezete . (VI., Teréz-körut 6.) egy 16 éves évtársulatot alapított mi által mindenkinek lehetővé teszi, hogy csekély heti befizetéssel jelentékeny tőkét gyűjthessen. Ezen 16 éves évtársulatba egy koronás heti befizetéssel bárki is beléphet a magának tekintélyes tőkét gyűjthet. A gyermekbiztositás minden neme, leány- és fiúbiztositás. kíházasitási és katonai szolgálat esetre való biztosítás, valamint a család ellátására és nyugdijélvezetére szóló biztosítás helyett a legmelegebben ajánlható a tőkegyűjtés ezen módja, mely mellett a tag az intézet egész hasznában részesül és befizetett pénzének teljes összegét kamatokkal, illetve nyereséggel együtt fölmondás mellett bármikor íölveheti, sőt olcsó törlesztéses hitelben részesül. Tagjait megbízásaik alapján az Első magyar általános biztosító társaságnál külön dij fizetése nélkül halál esetre is, biztosítja I akként, hogy halál esetén a többi fizetés megszűnik, a kedvezményezett azonban az egy üzletrész teljes értékét, körülbelül 1200 koronát kapja meg. A biztosítási dijakat az intézet sajátjából fizeti. — Központi vál. ülés volt tegnap d. e. a megyeházán, melynek tárgya az 1903 évre érvényes névjegyzék véglege sitáse volt. A közszemlére kitett névjegyzék ellen egy felszólamlás adatott be Bernhard Lajos részéről, melynek elutasításával a kúria helybenhagyta a központi vál. azon határozatát, mely Bernhard Lajost, ki a választék névjegyzékébe értelmiségi fokozat alapján lett felvéve, törülte abból azon okból, mi Ivei külföldön szerzett diplomája nostri ! fikálva nem lehet. — Halálos elgázolás, Tóth István 54 jévcs földműves f, hó 6-án délelőtt, egy 1 fával megrakott ökrös szekérrel jött le az erdőből a Bottyán uton. Tóth elől ment s az ökröket vezette, miközben megbotolva elesett. Az ökrök, úgy a fával magrakott szekér testén ment át s mellkasát bezúzta, minek folytán a szerencsétlen nyomban kiadta lelkét. Fodor József erdővéd és Csernóta János, kik közelében voltak Tóthnak, tanúi voltak az iszonyú jelenetnek, segíteni azonban nem tudtak, mivel a lejtős uton a seeker feltartózhatlanul jött lefelé. Az öszetörött bordák belső, nemesebb részeket sértettek meg s ez okozta a rögtöni halált. == A legszebb és legszerencsésebb házak egyike Budapesten a Király-bazád a Ferenciek terén, mely dúsan aranyozott homlokzatával valóságos látványosságot képez. A főkapu melletti diszes helyiségben van a Budapesti Takarékpénztár osztály sorsjegy-eladási osztálya, a hol legutóbb — a mint a napilapokban is olvasható volt — rövid időközben három nagy főnyereményt fizettek ki a szerencsés sorsjegyvevőknek. Jelenleg a posta ismét özönével hozza a megrendeléseket ezen szerencsés bankháznak, miután az uj húzás már november 21-én történik. Ott a legkisebb rendelést is pontosan intézik el, költséget pedig nem számítanak. Egy negyed sorsjegy ára 3 korona egy fél 6 korona, egy egész 12 korona. Ki onnan sorsjegyet hozatott, még nem bánta meg. == Becherer Jenő tokodi fajbaromfi éc nyultenyésztésében díjazott szülőktői igen szép idei állatok kaphatók. ^^Ilttér.*) Köszönet nyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen férjem végtiszteletének megadásában résztvettek, fogadják a ' gyászoló család legmélyebb köszönetét. őz?. Szöllösy Jánosné. Hízó szer sertésed ökrök, tehenek, juhok és baromfiak számára Használati utasitás és referenciák gratis. x / 2 kilós csomag I korona 4 próba csomag frankó 4 kor. Hízószergyár: Wien IX. Bleicherg. 6. Raktár: Brenner 10285/1902. tkvi szám. árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi. hatóság közhírré teszi, hogy Simonidesz József végrehajtatónak Latkó Istvánné szül. Váradi Teréz s társai végrehajtást szenvedettek elleni 153 kor. 94 fill, tőkekövetelés, ennek 1899. október 20-tól járó 5% kamatai 28 kor. 34 fill, per, 14. kor. 60 fill, végrehajtási 12 kor. 60 fill, első árverési 7 kor. második árverései kérvényi 6 kor. 28 fill, hirdetési és ezúttal megállapított 14 kor. 30 fill, árverés kérelmezési költségek kielégítése iránti végrehajtási ügyében az ezen tkvi. hatóság területéhez tartozó az Esztergom sz. kir. városi I. ker. 1401 sz. betétben a f 1 sor. 1361 hrsz. a. felvett 828 sz. ház udvarra a beltelekben 1440 kor., ugyanezen betétben a f 3 sor. 46oi hrsz. a. felvett Diósvölgy dülőbeli pince helyre 20 kor., ugyanezen betétben a f 4 sor. 4817. hrsz. a. felvett Szarvashegy dülőbeli s?.ántóra 59 kor. és az Esztergom sz. kir. városi I. ker. 3208 sz. betétben a f 1 sor. 4039 hrsz. a. Molnár János s neje Szádovszki Juli tulajdonául felvett öreg kúriai dülőbeli szántóra 268 kor. kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, árverési határidőül 1902. évi november hó 29. napjának d. e. 9 óráját ezen tkvi. hatóság árverési helyiségébe megyeház, emelet VII. 15 ajtó kitűzte azza!, hogy ugyanakkor a fenti ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül leteendő az ingatlanok kikiáltási árának IO%A « Árverezni szándékozók tartoznak a bánatpénzt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezésérői szóló elismervényt átszolgáltatni. A vételár tetszés szerinti részletben 4 hónap alatt fizetendő, az árverés napjától számítandó 6%-os kamattal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési feltételeket meg lehet tekinteni a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Esztergom sz. kir. város rendőrkapitányi hivatalnál a hivatalos hirdetményetc között. Esztergomban 1902. augusztus 9-én. Magot Sándor, kir. ítélő táblai bíró, A