Esztergom és Vidéke, 1902

1902-10-30 / 86.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Meg)elei>lk Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Égést érre — — — — 12 kor. — fll. fél évre— — — — ~- 6 kor. — fii. .Jegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fll. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYa a kózlratolL, előfizetősek, nylltterek ós hirdetések küldendő Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utcza 485. szám. ---#•1 Kéziratot nem adnnk viasza. i4h Esztergom, 1902. okt. 29. (f.J Őszinte ragaszkodással és szeretettel emlékezik meg a nagy egyházmegye minden kath. temp­loma e napon főpásztoráról, szerető atyjáról, aki egész szivvel és lélek­kel csak magasztos szent hivatásá­nak él. Esztergom, e nagy egy­házmegye központja, nem csupán a főpásztor előtt tolmácsolja hódo­latát, de mint az ország magas közjogi méltóságát, mint a vár­megye örökös főispánját, mint a székváros díszpolgárát vallás kü­lönbség nélkül, az ő nagy szivéhez méltó szeretettel üdvözli és kö­szönti. Egy évtized előtt tul áradó öröm töltötte be a polgárság szi­vét, hogy a régi polgár, a régi is­merős foglalja el az érseki trónt s a főtéren álló, művészi, uj Szt.­Háromság szobor, mint évszáza­dokra szóló alkotás hirdeti e város polgárainak lelkesedését; mara­dandó emléke a hangulat kitörések­nek, mellyel a főpásztor azon üze­netét fogadták, hogy »ugy érzem mintha hosszú távollét után haza jönnék Esztergombalt Hő fohásszal köszöntjük az or-r szág biboros főpásztorát e napon, midőn né vünnepét csöndes elvo­nultságban tölti s biztosithatjuk, hogy e város polgárai hódolattal és ragaszkodással vannak magas személye, egyéni nagysága és fen­költ szelleme iránt. Sajnosán, fájdalommal érezzük hosszas távolléte nagy hátrányait, de meg kell nyugodnunk az ő böl­cseségében melyei utait elrendezi, — nagy és nehéz nemzeti és egy­házi feladatainak szüksége hozza bizonyára magával, hogy székvárosát hosszan árvaságra hagyja; de bi­k .Esitergom és Vidéke" tárcája. i zunk az ő béke szerető nagy szivé­ben, hogy a távolban sem feledke­zik meg az ősi városról s jótékony­ságának melegítő, teremtő sugarai felénk ragyognak. Bizva bizunk, mégis hő óhajtásunk ; vajha mielőbb ismét a magunkénak mondhatnók úgy, amint régen volt, — amint szivünkből kívánjuk ! ^ E napon Esztergom polgárai, őszintén kívánják, hogy az Isten óvja, tartsa, éltesse Vaszary Kolos hercegprímást, aki az összes elődei közül legmelegebb érzéssel és igaz­sággal vallotta magát esztergomi­nak — és polgárnak, — aki a polgármester személyében az egész várost ölelte szivére, mig körülötte városunk szine java öröm könnye­ken át nézte a megható frigy kö­tést. Azok a szálak, melyek ekkor fűződtek el nem szakadhatnak soha, — az a varázs, a nagy, szerető sziv varázsa, mely e város polgárait elbűvölte, nem csökkenhet, el nem tűnhet. Az idők változása hozhat futó Zavarához. Mást már nyugodtabb vagyok egy kissé, Már nem fáj szegény szivem nagyon, Hogy itt lehetek a közeledben : Hűtlenné lett szép kis angyalom. Még mindég látom szép dacos arcod, Még mindég — szép fekete szemed. Még mostan is, oly tüzesen éget, Amint lopva reám emeled. Oft, mért is lettem én annak rabja f Oh, mért is nem tudtam én azt; Hogy én nekem már a földi élten, A sors többé rózsát nem fakaszt. Fehér. Lynna. Irta: FREDERIC FÉBURE. III. Folytatás — Bocsásson meg, tiszteletes ur, de zavarba vagyok kissé, mert szinte gyó­nás az, a melyet tennem kell. De éppen a jelleme adja meg hozzá a bátorságot. Volt egy barátnőm a kivel együtt vol­tam a nevelőintézetben és a kit ugy szerettem, mint testvéremet. Együtt töl­töttük zsenge éveinket és soha sem volt egymás előtt titkunk. Én, a ki egyedül maradtam a világon, az ő szü­leinél laktam, a kik az én szüleimnek a legjobb barátjai voltak. A szünidőkben odajárt egy fiatal ember. Es elvörösödve tette hozzá, föl sem merve emelni a szemét: — Az, a mit mondanom kell most, szerfölött kényes lesz, és a legnagyobb elnézésre van szükségem . . . — Folytassa csak, asszonyom. A leg­mélyebb érdeklődéssel hallgatom. Én semmit sem tudva a világról és az életről . . . megszerettem azt a fia­tal embert: de szég/ellve gyöngesége­met, olyan jól elpalástoltam a titkomat, hogy senki sem vette észre. Egy este barátnőmnek az atyja tudatta az egybe­gyűlt családtagokkal, hogy leánya je­gyet váltott fiatal vendégökkel. Iszonyú csapás volt az rám nézve. A szobámba siettem, hogy kisirjam magamat. Más­nap reggel a barátnőm bejött hozzám s kérdezte, hogy helyeslem-e a választá­sát ? Én pedig elgondolva, hogy a szü­leinek mennyivel tartozom, és nem akarva •megzavarni a boldogságát, az örömét, a mely szinte kiáradt a lelké­ből, eléggé uralkodtam magamon ahhoz, hogy d ne áruljam vérző szivemnek a gyötrelmét . . . Barátnőm nagyon szép leány volt és már addig is igen sokan versengtek a kezéért. Sőt hallottam is homályosan egy fiatal emberről, a ki nagyon szerette és kevéssel az előtt, hogy én a házba ke­rültem, hirtelen elutazott Indiába, mert barátnőm visszautasította. És azóta hí­rét sem lehetett hallani. Az eljegyzés után megvolt az esküvő is, de szegény barátnőmnek a boldogsága csak rövid ideig tartott. Nem egészen két év alatt elvesztette atyját, anyját, mindenét, férje eltékozolta a hozomány nagy részét, őt pedig elhagyta, Csupán kis fmcskája ma­radt meg, korán semmivé lett boldog­ságának egyetlen záloga. Néhány évig a beteges kisdeddel és szegény anyjával bejártuk mindazokat a tájakat, a hol enyhe a nap és szelídebb 1 a tél . . . De — rövidre fogom az el­beszélést. Barátnőm Özvegy lett és meg­halt, fia vagyonának a kezelése mellett ; rám hagyva azt a kötelességet is, hogy ! őt fölneveljem, anyja legyek. De mielőtt • Örökre behunyta a szemét, esküvel fo­gadtatta velem, hogy kutatni fogom, 1 vájjon az az egyetlen ember, a ki őt 'igazán szerette, és a kit ő oly méltatla­nul félreismert, életben van-« még ; és ! meghagyta, hogy ha él az az ember, 'bízzam rá* ennek a gyermeknek a neve­\ lését — annak a szerelemnek emlékére, ! a mely neki csak szenvedésére volt. * Ekként óhajtott ő annak a nagylelkűsé­'géhez folyamodni, a kire élete utolsó I perceiben gondolt . . . I — És ... él az az ember ? kérdé ! Olivier halk hangon, le nem véve a sze­j mét Mrs. Lynnáról. — Reménylem. — Mi a neve? kérdé alig hallható hangon a lelkész, merően nézve a leányra. — Ami az öné, tiszteletes ur : Olivier. És ez a név bátorított fel — magam sem tudom, hogyan — arra, hogy ide ? jöjjek és kérve kérjem önt, segítsen be­borút, de ettől csak a kishitűek csüggedhetnek, mi bizunk rendit­hetlenül a szeretet és igazság ere­jében s igaz hódolattal és szeretet­tel köszöntjük ő főmagasságát mai névünnepén. . Mibe kerül a gázvilágítás bevezetése. (Tájékoztató.) I Most, hogy a gázvilágítás ügyé­ben a kis bizottság a magánfogyasz­' tók összeírását megkezdette, idősze­1 rünek tartjuk közönségünk tájékoz­tatása céljából ismertetni azon költ­i ségeket, melyekbe a gázvilágítás bevezetése kerül. Megbízható szakkezekből vettük az alábbi tájékoztatót, mely a kö­vetkező : I Egy három szobás lakásban, melyben az ebédlőben, vagy sza­lonban két lángú csillár, a hálóban és nappaliban egy lángú lyra alakú lámpa, a konyhában egy egyszerű cső alakú lámpa és a kapualjában egy lámpa alkalmaztatik, a csőve­zeték a gázórától az egyes lámpá­kig, beleszámítva a fal áttöréseket és véséseket, körülbelül 80 —100 ko­váltanom a fogadásomat. George, a ki nek rajtam kivül senkije sincs ezen a vi­lágon, anyjának nevezett s folyvást ve­lem volt hosszas és kinos bolyongásom­ban. Annak az embernek, a kit keresek talán már családja is van, talán meg is változtatta a nevét és ki tudja, mely tá­jakra űzte el bánata ? És még szerencse, ha erről a földről is el nem költözött utolsó perczében megátkozva azt, a ki végső sóhajtásával őt hivta magához — de már későn ! — Hogy beváltsam azt, a mire meg­esküdtem, hogy megtaláljam ezt az em­bert, egyedül éltem, lemondtam a házas­ságról. Miss Lynna, hogy minden nehéz­séget elhárítson magától, Mistress Lina lett, és mint gyermektelen anya, férj nél­kül való özvegy folytatom utamat, hogy teljesítsem végső kívánságát annak, a ki nincs többé. Végre pár nappal ezelőtt ! az a szerencse ért, hogy hallottam az Ön prédikációját. Szavai uj bátorságot ' öntöttek belém ... és most, hogy min­' dent tud, tiszteletes ur, határozzon sor­' som és e gyermek sorsa fölött. Lynna csak most emelte föl könytől nedves, szép szemeit Olivierre. Emez olyan izgatott volt, a milyen­nek alig látta még valaki. Odament a gyermekhez, a ki e beszélgetés alatt elaludt a képeskönyv mellett . . . Hosz­* szasan nézegette az alvó fiúcskát és • azután gyöngéden, nagyon gyöngéden ! megcsókolta a homlokát s visszatért Lynnához. I — Elvállalom ennek a kisdednek a

Next

/
Thumbnails
Contents