Esztergom és Vidéke, 1902
1902-05-29 / 43.szám
a hivatali ügykezelés terc'n — intézményünk humánus céljával Összhangban — a minél szigorúbb takarékosság, mit nagy mértékben elősegitett a munkaerő célszerű, sőt a lehetőség határáig való kihasználása. Önként értetik azonban, hogy ezen összeg részint intézményünk rohamos fejődése, részint pedig a tisztviselőknek — a pénztár szempontjából is nagyon kivánatos — állandósítása érdekében szükséges fizetésrendezés következtében fokozatosan növekedni íog. Az igazgatóság hivatalának berendezése után a szokásos io% leirása fejében 380 korona 02 fillért helyeztünk kiadásba. A rendes tagok díjtartalékára 291,45475 koronát, a rendes tagok baleseti segélyezésére 14,684*55 koronát, s a 12 rokkant egyén évről-évre való segélyezésére 12.400 koronát helyeztünk tartalékba. Ez összegek nagyságának indokolásául van szerencsénk mathematikusaink idecsatolt jelentésére hivatkozni. Az eaek után mutatkozó kezelési felesleget és pedig 99,259.94 koronát az 1900 : XVI. t.-c. 36. § a értelmében egyfelől a rendkívüli esélyekre, másfelől pedig a segélyek emelésére szolgáló tartalékalapok létesítésére használtuk fel. Tekintettel arra, hogy mig a segélyek emelése a törvényhozásnak a körülmények szerint alakuló szabad elhatározásától függ, addig a rendkívüli esélyek ettől teljesen független külső körülmények folytán bármikor előállhatnak, s ezért kivált az intézmény első éveiben, a midőn a várható valószínűség megállapítására az adatok csak korlátolt mértékben állanak rendelkezésünkre, igyekeznünk kell a pénztárt minden eshetőséggel szemben kellőleg megóvni: a fenti összeget a kettős célra akként találtuk felosztandónak, hogy abból első sorban a rendkívüli esélyek tartalék alapjára 80,000 korona, ellenben a segélyek emelésére szolgáló tartalékalap javára 19,259-94 korona fordittassék. lik. A férfi érezve, hogy a kis test elnyúlik ujjai között, magához tért s kissé csodálkozva mormogja : — Megdöglött! Sietve visszateszi a madár kihűlt testét a kalitkába. Azok az apró, gonoszul fénylő szemek immár bezárultak s Tamás apó már nem lát az élettelen testben emberfeletti lényt. Hiszen ez csak madár ! vöröstollu, azúrkék hasú csinos madárka. Erre a felfedezésre a fejét csóválja. — Azt hiszem, hogy bolondot tettem .. . A kisasszony megharagszik reám. A koldus mégegyszer megnézte a madarat s nem tudta felfogni, hogy miképen zavarodott meg ennek a lénynek a jelenléte folytán az ő agyveleje annyira, hogy megölje. Erre megint vállat vont: — Elvégre is egy madárral több vagy kevesebb ; a kisasszony majd csak megvigasztalódik. S megnyugodva, biztos lévén arról, hogy szobájában egyedül van, az öreg felkuporodott fekhelyére. Békésen, minden zavaró álom nélkül aludt reggelig, amikor a nyári napnak sugarai már teljesen elözönlötték a padlásszobát. Frissen és jókedvűen felkelt, s emlékében nyoma sem volt már a tegnapi jelenetnek. Csak akkor jutott eszébe a madár, amikor a kis szőke leány eljött, hogy kedves madárkáját visszavigye. Erre az öreg meghökkent és siró hangon, térdrehullva könyörgött : — öh, drága kisasszony : ugy ápoltam, gondoztam, kértem a madárkát s mégis itt hagyott minket . . . Oh, kisasszony könyörüljön rajtam . . . nyomorult ember vagyok,, de nagyon szegény és beteg — nagyon beteg! . . . Dániel Riehe. A mérlegszámla szerint a pénztár 1901. évi december hó 31-én 572,42213 koronával rendelkezett, a mely összeg a következőképen volt elhelyezve : Készpénz a kézipénztárban 2,668*44 K Orsz. közp. hitelszövetkezetnél elhelyezve 15,936 29 > M. kir. postatakarékpénztárnál 8,22463 > 5%-os országos központi hitelszövetkezeti kötvényekben (400,000 korona névértékben, melyeknek beszerzési ára) 398,500.— » Alapítványi tőketartozások 2,123.— » Leltár (hivatali berendezés) 3,420*10 > Követelések, melyek időközben teljesen befolytak 141,549*67 > Ezeknek előadása után van szerencsénk jelentésünk és zárszámadásunk tudomásulvételét kérni. — EskÜVÖ. Matheovicsi Piukovics János győri kir. Ítélőtáblai biró bájos leányát június 2 án vezeti oltárhoz nagyrákosi Fölnagy Miklós m. kir. honvédfőhadnagy. A hir bennünket is érdekel, mivel városunkban számos tisztelője és barátja van, a jeles bírónak. — Bérmálás volt vasárnap a zárdatemplomban, midőn is Boltizár érseki helynők, 120 leánykát bérmált meg. — Adomány. Szacelláry György országgyűlési képviselőnk, Csév községházának felépítésére 100 kor., mi# az orgona költségeihez, 20 koronával járult. — »Felmentett főorvos< cim alatt hozott hírünkre, az >Esztergomi Közlönye azt jegyzi meg, hogy az, >oly alakban, mint közölve lett, alkalmas arra, hogy a közönséget a kérdéses ügy iránt tévedésbe ejtse,* és, hogy >főorvos felmentésről szó semmi formában nem eshetik (mert csak az esetben menthető fel valaki valami alól, ha arra kötelezhető, t Hát megnyugtatjuk jó öreg laptársunkat annak kijelentésével, hogy mi a közönséget nemcsak, hogy nem akartuk tévedésbe ejteni, hanem épp ellenkezőleg, a valóról akartuk tájékoztatni, miről magának is szerezhet biztos tudomást az »Esztergoml Közlönye az 5806/1902 alispáni számú főorvosi *hivatalos előterjesztés*.-bői, amelyben magát — a főrvos — az önkéntesen elvállalt alispáni és a törvényhozási bizottsági előadói tisztség alól, véglegesen felmentetni kéri,* mely előterjesztésre hozott alispáni végzés utotsó szava azt mondja : *felmentem.< Igy irtuk mi azt meg a főorvos előterjesztése és az alispán végzése alapján s igy van az. Tessék csak az aktába betekinteni! — A magyarnyelv terjesztő bízottság által annak idején kibocsájtott adománygyűjtési ivek a községektől mivel mindezideig be nem érkeztek, az alispán felhívta a késedelmeseket, hogy a gyűjtő iveket haladéktalanul terjesszek be. — Tiltakozás. Az »Esztergomi Közlöny* legutóbbi számában, a hirek rovatában ezt irja : »Uj nyomda. Bártfay Géza, a helybeli >Szabadságc cimű politikai lap szerkesztő tulajdonosa, külön nyomdát állított. Tehát most már éppen annyi (számra öt) nyomda van Esztergomban, a mennyi helyi lap rontja a levegőit Tisztelt laptársunk megnyilatkozásának azon része ellen, melyben önbeismerésben van, szavunk nem lehet, azón része ellen azonban, melyben reánk is vonatkoztat, engedje meg, hogy tiltakozzunk, még ha az, a hét legrosszabb vicce is akart lenni. — Nyári mulatság. Az esztergomi kath. Legény egyesül et, a kovács-pataki nyaralótelepen 1902. évi június hó 8-án a házépítési költségek fedezésére nyári mulatságot rendez, melynek tárgysorozata a következő: 1. Indulás délután fél 2 órakor az egyesület helyiségéből. 2. 3—5 óráig mulattató játékok és különféle tréfás versenyek dijakkal. 3. Dijtekézés nyereményekkel. 4. 5 órakor a tánc kezdete. 5. Világpósta képes levelező-lapokkal. 6. Este tűzijáték. Propeller közlekedés. Esztergomból indul I, menet d. u. fél 2 órakor. II. menet d. u. 3 órakor. III. menet d. u. 4 óra 30 p. V. menet d. u. 6 órakor. VI menet este 8 órakor. VII. menet este 9 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság a következő vasárnap tartatik meg ! Belépődíj személyenkint 60 fillér. — Csak szorítsd. Mint minden alkalommal, ugy most is nagy szívszorongva vártuk az adótárgyalásokat, mert meg szoktuk már mi azt jó esztergomiak, hogy ott húznak rajtunk hol csak lehet s visznek amit vihetnek. Köztudomású, mindenki tudja, hogy népünk a tönk szélén áll, csak a kincstári előadó nem s kiáltja ; szorítsd ! Volt alkalmunk betekinteni a tervezetekbe és méltó megütközéssel kell constatálnunk azt az aránytalanságot, azt a méltánytalanságot, mely a tervezetben feltalálható, de főkép azt, mely mai viszonyaink között az általános adóemelést látja helyén va lónak. — Tűzoltói szaktanfolyam. Hazai tűzoltó intézményünk szakszerű fejlesztése céljából évenkint megtartatni szokott tűzoltó tanfolyam, ez évben július 24-től aug. 13 ig fog megtartatni. Jelentkezhetik juÜus 14-ig minden 18—40 életév között lévő, a tűzoltó tiszti állás betöltésére mindenben alkalmas oly egyén, ki lehetőleg érettségi, jegyzői vagy tanitói oklevéllel és kellő társadalmi állással bir. A határidőn tul jelentkezők sem utazási, sem elszállásolási kedvezményre igényt nem tarthatnak. A tanfolyam maga külömben díjmentes. — A magyarnyelv iskolai vizsgálata. Dorogon és Leányváron a vmegye részéről az alispán, illetőleg a főjegyző és a kir. tanfelügyelő vizsgálták meg a mult napokban az iskolai eredményt és azt elég jónak találva, megelégedésüket nyilvánították. Ssékesvári Irma dorogi és Grentzner Rózsika leányvári tanítónőknek kitüntetésül és jutalmul vmegyei elismerő díszoklevelet ajándékoztak. Buzdításul több tanu'ó I—1 koronát és hazafias tartalmú, diszkötésű könyvet kapott, azonkívül ezen iskolák mindegyike megkapta ajándékul könyvtára részére a • Történelmi arcképcsarnok, magyarnemzet története* cimű értékes művét diszkőtésben. Helyesebb eljárás lenne—irja tudósítónk —- ha a tanítóknak ajándékozandó szokásos 10 koronát is* a tanulóknak juttatnák, mert ha a tanulók előre tud nák, hogy kiváló szorgalmukért minden iskolában legalább 8—10-et jutalmazni fognak 1—I koronával, az ambiciózus tanitó vezetése alatt, ez nagyon fokozná a tanulásbeli kedvet. A tanitó általában nem volna jutalmazandó csekély 10 koronás arannyal, különösen azért nem, mert eddig az volt >a legnagyob kitüntetése — ha valakit aranynyal jutalmaztak és nem az elismerő oklevél, ebben ped g évente úgyis csak legfeljebb 6—7 buzgóbb tanitó részesülhetett. Legyen tehát ez a 60—70 korona is a kiváló szorgalmat tanúsító tanulóké. Napjainkban, minden magyar tanítónak már nemcsak a kötelessége, hogy lassan magyarosítson, hanem az, hogy minden tantárgyat, kizárólag csak magyar nyelven adjon elő. Ez hazafias, szent kötelessége ! — A kereskedelmi társulat vasárnap délután választmányi ülést tartott, méty alkalommal különféle folyó ügyek nyertek elintézést. Egyben elhatározta a választmány, hogy a III ad. oszt. ker. adó kivetésével jelenleg foglalkozó bizottsághoz, egy memorandumot nyújt be, melyben ecsetelvé az általános elszegényedést, a kereskedelemnek és iparnak teljes pangását, az adónak általánosságban való leszállítását fogja kérelmezni. — Brandzsa ügy. A sokat meghányt vetett ügy, végre dűlőre jutott. Emlékeznek még olvasóink reá, miszerént Brandzsa, a szigeten lévő házának felépítése alkalmából, midőn a háza melletti területet bekerítette, a város tulajdonát képező két útból majd egy árkot hatósági tilalom daczára elfoglalt. Az ellene mezőrendőri kihágás czímen folyamatba tett ügyben meghozta már polgármesterünk határozatát, melynek alapján, a mezei közös dülö útnak jogtalan megszükitésével elkövetett kihágás folytán, behajthatatlanság esetén 10 nani önköltségen kitöltendő elzárásra, illetve 10 napi közmunka leszolgál ására átváltoztatható 50 korona pénzbüntetésre és 18 korona mérnöki dij megfizetésére, majd arra kötelezte, hogy a kerítést helyezze beljebb telkén és a magyar-agentia felé vezető útból elfoglalt 26 • ölet ós a plébánia kert íelőli útból elfoglalt 275 • ö!et, bocsássa vissza a város birtokába. — A komáromi földműves iskola, az iskolába való felvételre vonatkozó pályázati hirdetményétmegküldötte. Alispánunk intézkedett már, hogy a hirdetmény, a községekben, minél nagyobb körben közhírré tétessék. — Fahordás. Felhívjuk figyelmét mindazoknak, kik fájukat még be nem hordatták, hogy azt mielőbb eszközöljék, mivel nemsokára a város kezdi meg fájának beszállítását, midőn aztán a magágánosok fahordásának szünetelni kell. — Iskoiaszéki Ülés volt tegnap délután, mely az elemi osztályok vizsgálati napjainak megállapításával foglalkozott. — Gyermekmenhelyek. Az 1901 vni. t. c. az állami gyermekmenhelyek felállítását határozván el, f. é. május hó 15 én Budapesten, a budapesti Fehér Kereszt országos lelencház egyesület tulajdonát képező, de a m. kir. belügyminisztérium által bérbe vett épületeiben, az állami gyermekmenhely működését megkezdette. Ezzel egyidejűleg a budapesti Fehér Kereszt országos lelencház egye sületnek megszűnik azon joga, hogy talált vagy hatóságilag elhagyatottaknak nyilvánított 7 éven aluli gyermekeket, az országos betegápolási alap terhére gondozásba vegyen. Ezen ügykör f. é. május hó 15-től kezdődóleg további intézkedésig, kizárólag a budapesti állami gyermekmenhelyet és a budapesti Fehér Kereszt országos lelencház egyesület által fentartott tizenegy és pedig 1. a békés-gyulai, 2. kassai, 3. szombathelyi, 4. szegedi, 5. temesvári. 6. aradi, 7. nagyszőllősi, 8. munkácsi, 9 rimaszombati, 10. szabadkai, 11. nagyváradi fiókintézeteket illeti meg. A miniszter a hatóságokat aziránt hivta fel, hogy f. é. május hó 15-től kezdődőleg, talált vagy hatóságilag elhagyatottnak nyilvánított 7 éven aluli gyermekek gondozása, kizárólag a most említett intézetekben eszközöltetik. — Sebes hajtás áidozata. Huszák Mátyás szenttamási mázoló, kedden délután a nagy-dunai Mária-Valéria hídon dolgozott, miközben Siller József bényi lakos hazamenőben, a hidon áthajtatott. Kocsisa Czuppony Lajos nem ügyelve a sebeshajtás tilalmazására, a megengedettnél gyorsabban hajtatott s neki menve a létrának, azt magával rántotta. A magasban dolgozó mázoló lábán erős sérülést szenvedett, úgyannyira, hogy kórházba kellett őt szállítani. — Ismét ebmarás. Palfi István cipő kereskedő fiát Rezsőt, Kis András kutyája megharapta. Az ebet megfigyelés alá vették. — Országos Vá8ár. Orbán napi országos marha vásárunk hétfőn tartatott meg. A felhajtás igen nagy volt, mig a kereslet igen kicsiny, aminek nem annyira az ugyancsak hétfőn volt zselizi és lévai vásár volt az oka, mint inkább a nagy pénz hiány. Felhajtatott szarvasmarha 1133, ló 780. Eladatott szarvasmarha 296, ló 104. — Rendőri hir. Benke Róza károsult kárára, még ápril hóban elkövevetett lopás tettesét rendőrségünk, Kollir Károlyné, szül. Balázs Erzsébet személyében kézrekeritette. = Nyilvános köszönet. Wilhelm Ferenc gyógyszerész úrnak Neunkirchenben Alsó Ausztria, az antirheumatismus és anti arthritis elleni vértisztitó tea feltalálójának. Vértisztitó köszvény és rheumánál. Midőn itt a nyilvánosság elé lépek, teszem ezt azért, mivel először is kötelességemnek tartom, hogy Wilhelm gyógyszerész urnák Neunkirchenben, legforróbb köszönetemet fejezzem ki azon szolgálataiért, melyeket vértisztitó-teájával fájdalmas rheumás szenvedéseim csillapítására tett, továbbá azért is, hogy mások, kik szintén e bajban szenvednek, e kitűnő teára soraim által figyelmessé legyenek. Nem vagyok képes azokat az iszonyú szenvedéseket, melyeket három éven át a legcsekélyebb időváltozás alkalmával tagjaimban éreztem, leirni, melyektől semmiféle orvosság, sem a Bécs mellett levő Baden kénes fürdői megszabadítani nem birtak. Álmatlanul hánykolódtam ágyamban egész éjjelen át, étvágyam mind rosszabb lett, Külsőm teljesen megváltozott, testi erőm is egészen megfogyott. Fentnevezett tea 4-szeri használata után szenvedéseim teljesen megszűntek és most is jól érzem magasi I