Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-22 / 41.szám

igazságügyi politikát látnák, mely­mek hátterében egyedül igazság­szolgáltatási előnyök avagy hátrá­nyokról lehet csak szó, de mi, az életerő sorvadását jósoljuk meg a katasztrófa esetére. Népünk szegény, eladósodott, s igy csak azoktól remélhetünk pénzt kik bennünket felkeresnek. Évről évre keresik fel bizonyos ünnepek alkalmából városunkat a fővárosiak, sokszor százával, külön hajón, vonaton rándulnak ide hoz­zánk, amiről mi csak annyiban ve­szünk tudomást, hogy sok vidéki van városunkban ahelyett, hogy azokkal kissé törődnénk és azon lennénk, hogy minél gyakrabban keressenek azok fel. Nagy általánosságban észre sem vesszük, hogy az ily kirándulók mily pénzforgalmat csinálnak, de érzik azt kereskedőink, iparosaink. Az eszme talán nem uj, de meg­érdemli, hogy véle foglalkozzunk; az idegen forgalom növelésével. Hatóságunk feladata volna első sorban hivatva annak testet ölteni, mert a társadalmi erők egy maguk­ban elégtelenek. Van Esztergomnak sok neveze­tessége, szép vidéke, kellemes ki­ránduló helye s igy csak vezető kéz kellene, mely a mozgalom élére állana. Részletekbe menni nem akarunk, az annak az állandó bizottságnak lenne feladata, mely egyesületeink belevonásával a város képviseleté­nek tagjaiból, társadalmunk kitünő­ségeiból és a közügyért lelkesedni és fáradni tudó polgárainkból alakít­tatnék, melynek hivatása lenne meg­ragadni minden oly alkalmat avagy olyanokat mesterségesen létesíteni, melyek a kirándulókat városunkba édesgetnénk. Igy, hogy egyet-kettőt említsünk pl. Szent István napjának It bohóc. Ai >Esztergom és Vidéke* tárcája. Ki veszett-e ez a faj a társadalom osz­tályaiból, avagy csak ruhát és modort cserélt ? Valószinübb ez utóbbi; mert a mitcént, hogy a mig csak ember lesz, mindaddig lesznek komoly emberek: ép ugy igaz, hogy az emberek között mindig lesznek olyanok, kiknek csapongó kedélye, élénk vérmérséklete, gyors, agyafúrt esze, meg fogja ők*t különböz­tetni a többitől s mindenütt ki fogják vívni az elismerést, hogy bizony >mulat­ságos emberek, c Ez az áldott temperamentum mai nap­ság már csak társadalmi előny, de haj­danában magas »hivatal« volt, kiváltsá­gos állást biztositó, mely nem ritkán nyújtott alkalmat a kiválasztottnak, bele­nyúlni a világforgás kerekeibe is. A feje­delmi udvartartásnak a középkorban a bohóc csaknem elengedhetetlen kiegészitő része volt s udvari ünnepély, lakoma, nem tartatott tökéletesnek, ha nem vi­dámiták a bohóc kedélyes, de bizony igen gyakran vastag és Ízetlen tréfái. Még*a zord Attilának is voltak törpe udvari bohócai s a história nem egy feje­delemről emliti meg, hogy inkább hallga­tott udvari bohóca, mint legbölcsebb ta­nácsadóinak szavára. Hugo Viktor »Rigo­lettoc-jában megrenditő vonásokkal van megörökítve egy udvari bohócz szomorú esete s a hagyomány Mátyás kirá­lyunknak is emliti egy hohócál, kinek nem egy igazán szellemes ötletet tulaj­donit. Az udvari bohócok néha igen komoly emberek voltak, s bohóckodásuk nem megünneplése városunkban is avagy gazdasági kiállítás rendezése, stb. Nem kételkedünk, hogy ország­gyűlési képviselőink ne sietnének hatásos befolyásukkal pl. a közleke­dési eszközöknél elérhet előnyök megszerzésével és egyébb módon közremunkálkodni. Ajánljuk a nagy körvonalakban vázolt eszmét, az illetékes tényezők figyelmébe. Könyvnyomdászok hangversenye. > Az esztergemi könyvnyomdászok, a budapesti >Ébredés* nyomdász dalkör közreműködésével pünkösd­vasárnap tartották az építendő nyom­dászszanatórium alaptőkéje javára szinielőadással és tánccal egybekö­tött hangversenyüket a > Magyar királyc szálloda nagytermében óri­ási közönség részvéte mellett, mely­nek soraiban a többek között Frey Ferenc országgyűlési képviselő, a bencés tanári kar, a világi papság majd a katonatisztikar több tagja is helyet foglalt. A szereplő személyek, kik az országos hirű dalkör tagjai, fénye­sen adták tanújelét szép képzettsé­güknek, melyért a hálás közönség részéről osztatlan elismerés és sok taps is jutott, melynek nagy része D'ótsck Károly dalegyleti karnagy­nak szólt, a kinek fáradozása volt a szép siker kivívásának legfénye­sebb eredménye. A vendégeken kivül azonban a mi nyomdászaink is kitettek magu­kért, az *Apró félreértések« ked­ves angol vígjátékban, amiért bő­ven kijutott nekik a szűnni nem akaró tapsokból, kik ezúttal is ta­nújelét adták annak, hogy fővárosi collégáikkal lépést tartanak, az önmővelődés és önképzés terén. volt egyéb külső modornál, melyet ma­gános, vagy bizalmas társaságban töl­tött perceikben ép oly örömest tettek le, mint a csörgő sapkát és a tarka­barka öltözetet. De a legtöbbjénél a fölvett szerep is lassankint második ter­mészetté vált, melybe, a ki fölvette, annyira beleélte magát, hogy később akarva sem tudott volna megszabadulni tőle. A nagyok mulattatása volt föladatuk, a mit rendkivüli elmésségükkel, gyakran azonban határtalan ostobaságukkal értek el. Az előbbi esetben az udvar, annak | kinövései, nevetséges oldalai, sőt gyak­ran maguk a magas személyek is, — ez utóbbiban maguk a bohócok voltak a kedvderítő éle céltáblái. Már Xenophon >lakomájánál* is szerepeltek ily bohócok a »paraziták* osztályából s a rómaiak is ismerték ugy az élces >scurra*-kat, mint a fura hülyeségü >murio«-kat. De a tulajdonképeni udvari bolondok csak a keresztes hadjáratok után merültek föl s francia udvaroknál érfrék meg »virágzási korukat* a XV. századtól kezdve egész addig, mig a modern fran­cia etikett lábra nem kapott. A francia udvari bohócok, kik között Bruisquet és Angeli nagy hirre emelkedtek, finom udvaroncok valának, kitűnő elbeszélők s általában geniális mulattatók. Már a német udvari bolondok egészen más fából voltak faragva. A német nagy urak az u, n. vig fickókból választották őket, saját magok és vendégeik földerítésére komoly dolgaik végezte után. De ezeknél is gyakran párosult a tréfa a komolylyal. Igy I. Miksa igen nagyra becsülte a bo­hócát, kinek Kunz von der Rosen volt A budapesti vendégek óriási uagy száma vasárnap a reggeli vo­nattal érkezett meg városunkba, a hol a helyi tagtársak és collégák részéről szívélyes fogadtatásban ré­szesült. A fogadtatás, elszállásolás és rendezés oroszlánrészét Zeke József a Buzárovits-cég nyomdájá­nak kitűnő faktora vette ki, a ki a többiekkel válvetve igyekezett az ünnepségek és az estély sikerét fo­kozni, azt minnél fényesebbé és emlékezetesebbé tenni. A vendégek nagy száma, dacára a kedvezőtlen pünkösd-vasárnapi időjárásnak, mindenütt megfordul­tak és az ünnepnap hangulatát nagyban fokozták. Este azután meg­kezdődött a felvonulás a Magyar­király szálloda felé, a melynek terme még sohasem látott zsúfolt­ságig telt meg. Esti nyolez órakor vette kezdetét a műsor, a melyet Salzer Sóhegyi József által Morócz Jenőnek ez alkalomra irt Prológjának programmon kivüli elszava­lásával nyitottak meg, mely után a számok a következő sorrendben folyta­tódtak : „Nem nézek en" . . . Kar Huber Ká­rolytól. Előadta a budapesti „Ébredés" nyomdász dalkor. „Álom-keringő." For­raytól. Énekelte Meilinger Margit. Zon­gorán kisérte Dötsch Károly karnagy. „A szerelmes betűszedő." Humoreszk. Irta Morócz Jenő. Előadta Sóhegyi I. „ Ki engem akar feleségül 11 ' ... a „Görög rabszolga" cimű operette-ből. Előadta Bozsik Istvánné. Zongorán kisérte Dötsch Károly karnagy. ^Régi nóta" . . . Kar Lányi Ernőtől. Előadta a budapesti „Édredés" nyomdász dalkör. A hatalmas tapsvihar lecsendesültével a mi nyomdászaink léptek a deszkákra, hogy Tháliának áldozva, kellemes szóra­kozást szerezzenek, az emberbaráti ne­mes cél támogatására megjelent részt­vevőknek. neve. Vig Ottó, Stiriai hercege, sokat mulatozott Wiegand von Theben nevű bohócával, kinek >kahlenbergi pápa* volt mellékneve. Ennek bizarr élcei nyomtatásban is megjelentek. A po­rosz udvarnál egy Gundling nevű pedáns vált nagyobb nevezetessé­güvé, nem az általa, de a vele űzött bo­lond tréfák miatt. A szász választó fe­jedelmeknek szintén volt egy vastag, otromba élceiről hires bolondjuk Klaus nevű, kit egy osztály alkalmával, — mint valami tárgyat, — 80,000 tallérja becsültek. Ennek, valamint egy Taub­mann nevűnek szintén megjelentek tréfái nyomtatásban. Sokat emlegették Károly Fülöp pfalzi választó fejedelem Porker nevű törpe bohócát is, kinek szobra ma is látható a heidelbergi várban. Az udvari bohócok, a mennyire külön­bözött maguk viselete más emberekétől, ép oly más volt öltözetük is. Fejők ko­paszra nyírása alkalmasint az ókori mimusokról rajok szállott hagyomány. A csörgő-sapka egy golyó- vagy turbán­alaku fejdisz volt kezdetben, de később még két szamárfület is alkalmaztak reá és kakastaréjt, mely vörös posztóból cikkcakkozva szabva, a homloktól a tarkóig ért le. A bohóc egyenruhájához tartozott továbbá a széles csipkegallér és a csörgő a sapka szamárfülein, a mellen, az övön, a könyökön, a térden és cipőn. Mivelhogy a bohóc parodisz­tikus rangtársa volt a királynak, jogará­nak is kellett lenni. Ez egyszerű nád­buzogány volt eleinte, később összehaj­tott legyező alakú csattogó köteg, mely bőrből készült s fölül kioltott nyelvű bohócfejet mutatott. E »Herkules-bunkó* Szinre került az alábbi szereposztás­sal az „Aprófélreértések" angol vígjáték 1 felvonásban. Irta Lunn József. Sze­mélyek : Sir George Courtly: Laiszky Jenő. Ilona, leánya: Poszpischl Emma. Alderman Gayfare: Eislér Márton. Gayfare Károly, fia: Markó Gyula. Jóizü Samu: Krajniker Ferencz. Udvarmester: Mészáros János. Lucza: Meng Józsa. Inasok: Janik Gyula és Steiner Sándor. A szereplők dicséretre méltóan állották meg helyöket. A megérdemelt elismerés zajos tapsa koszorúzta a sikerült játé­kot, melyből bőven kijutott Krajniker Ferencnek, ki Jóizü Sámuel szerepében többszörös kacajra fakasztotta a néző­közönséget. A sikerült előadás után ismét a bu­dapesti vendégek léptek fel, előadva a műsor következő részét: „Ébresztő." Kar Bergman-tói. Előadta a budapesti „Ébredés" nyomdász dalkör. „Kettős 11 a „Szultán" cimű operette-ből. Előadta: Bozsik Istvánné asszony és Meilinger Margit k. a. Zongorán kiséri Dötsch Károly karnagy úr. „BölcsSala­mon." Kar Schaffertől. Mőadta a buda­pesti „Ébredés" nyomdász dalkör. A „Nem nézek én" cimű népdal, a *Régi nótát az »Ébresztőt s a >Bölcs Sala­mont tapsvihart támasztottak s a hosz­szantartó ujrázástól zengett az egész terem. A dalkör szép sikert aratott. Nem kevesebb tapsot kapott az „Alom­keringő ért" Meilinger Margit, majd a „Ki engem akar feleségül" operett be­tétért Bozsik Istvánné s mindketten a „Szultán"-ból vett operetté kettősért. A hangversenyt reggelig tartó tánc követte, az első négyest 50 pár táncolta. A zenét Jónás Pali és Balog Géza egyesült zenekara szolgáltatta. A mulatságon részt vett hölgyek névsorát a következőkben adhatjuk : Özv. Buzárovits Gusztávné, Beszédes Imréné, Bozsik Istvánné, Dóczy Gizike, Bohón Jánosné és Ilonka, Erdélyi Józsefné, Eisler Mórné és Irma, Filip Konrádné, a bohócnak szijon lógott alá kezéről vagy karjáról. A XY. század vége felé a bohócmes­terség Németországban már nagyon alá­hanyatlott. Minden főnemesnek levén egy bohóca, számuk igen megszaporodott s akadt sok kóbor csaló, a ki a főneme­sektől okmányt állíttatott ki magának arról, hogy ő minő kitűnő bolond, hogy aztán annak oltalma alatt űzze csinjeit. Az 1495—1575-ik években még az ország­gyűlések is foglalkoztak az ilyetén egyé­nekkel, szigorú rendeleteket bocsátván ki a »címzetes bohócok* ellen. A francia udvari etikett végre a 18-ik század kezdetén kiszorította a bohócokat az európai udvarokból. Csak az orosz udvarban maradt az meg továbbra is, söt itt épen ekkor kezdett virágozni, csakhogy egészen uj eredeti formában. Nagy Péter és Anna cárnő ugyanis kör­nyezetük féken tartása és fegyelmezése céljából hozták be ez >intézményt«, olyanformán, hogy azokat kik valami ostobaságot követtek el, kinevezték ud­vari bolondokká. Igy lőn a többi közt udvari bolonddá egy Galicin herceg is, mivelhogy a külföldön vallást cserélt és Wolchowsky herceg, a kit túlságos vidámságáért tettek meg bolonddá s a cárnő agarai főíelügyelőjévé. Ujabb időben már csak az egy Abdul Aziz szultán udvarában volt egy kis törpe udvari bolond. Ma már csak középkori jelmezes mulatsá­gokban, álarcos bálokban színpadon és cirkuszokban találkozunk az egykori ud­vari bohóc alakjával, de nem szellemükkel, melyet — legaláb az utóbbi helyen — inkább a testi ügyesség pótol.

Next

/
Thumbnails
Contents