Esztergom és Vidéke, 1902
1902-05-18 / 40.szám
6 szokott szívességével válaszolt, a helyi adatokat megbeszélte s azzal a kijelen téssel bocsátotta el a jó esztergomiakat, hogy az ügyet újból tárgyalás alá véteti s legjobb akarattal fog dönteni, mert a felhozott okokat ő is igen méltányolja. Örömmel üdvözölte a küldöttség tagjait jeles földink, Neuszidler Károly orsz. képviselő, aki sajnálkozva hallotta, hogy a még meglevő életerőket is el akarják vonni « készséggel Ígérte, hogy úgy ezen, mint bármely más ügyben is, a legnagyobb örömmel áll szülővárosa szolgálatára. — Méhészeti előadás, — f. hó 23-án d. e. 9 órakor Valló János kerületi szaktanár — Gazdasági Egyesületünk telepén az okszerű méhtenyésztésről nyilvános gyakorlati előadást tart. — Uj nyomda. Laptársunk a >Szabadsági saját nyomdát rendezett be magának. Egyelőre a nyomda csupán a lap szolgálatában fog állani, rövid időn belül azonban, ha a modern berendezés és felszerelés minden kellékeivel el lesz látva, a nagyközönségnek is fog rendelkezésére állani. — > Gőzgépkezelői és kazánfűtői vizsgák lesznek minden vasár és ünnepnapon Győrött, a kir. kerületi ipari felügyelőségen (Munkácsy-utca 12). A ki a gép vagy kazánkezelői vizsgát letenni óhajtja, tartozik ez iránt a kerületi kir. ipsrfelügyelőnél, mint a vizsgálóbizottság elnökénél Írásban vagy esetleg a vizsga alkalmával szóval jelentkezni és igazolni, hogy 18 életévét betöltötte, fölmutatni egy éven belül kelt erkölcsi bizonyítványát és községi elöljáróság által hitelesített bizonyítvánnyal igazolni, hogy legalább 6 hónapon át dolgozott oly gép mellett, melynek kezelésére vagy fűtésére képesittetni akar. Vizsgálati dij kazánfűtői vizsgára 6 korona, gépkezelőire 10 korona. Ha a gépkezelői vizsgára jelentkezőnek kazánkezelői bizonyítványa nincs, úgy előbb a kazánkezelői vizsgát is le kell tennie. A vizsgálatokon bármily rendszerű és vezérművű gőzgépek kezelésére lehet képesítést nyerni.* — Borkiállítás Pozsonyban. A pozsonyi országos mezőgazdasági kiállítás keretében borkiállítás is lesz, mely iránt országszerte igen nagy érdeklődés mutatkozik. Ismeretes, hogy hazánkban a borkereskedelem már néhány év óta pang, s igy az utolsó évek termése még nagy részben eladatlan. Azért is termelőinknek minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy boraikra a közfigyelmet felkeltsék, mert ugy külföldön, mint hazánkban a fogyasztó közönség egészen tájékozatlan felújított szőlőink termőképessége és boraink minősége felől. Kiváló alkalom kínálkozik á pozsonyi kiállításon a borok bemutatására azért is, mert gondoskodva lesz arról, hogy a kiállításra érdemesített összes borok poharankint kiméressenek, s igy a kiállítást látogató közönségnek módjában leend a borok jóságáról ízlelés utján meggyőződést szerezni. A borkiállítás bejelentésének határideje június lén jár le. Bejelentési ivet küld és részletes felvilágosítást ad dr. Drucker Jenő, csoportbiztos. (Budapest, IX., Üilői-ut, Köztelek). — A fűző. Legújabban a román közoktatási miniszter törődött a fűzővel. Rendeletet adott ki, amely szerint iskolába járó leányoknak tiltva van fűzőt viselni. A rendelet röviden és értelmesen kijelenti, hogy a tudomány és a prakszis már rég megállapította a fűző ártalmasságát, tehát amig lehet, ne tegyenek kárt a lányok egészségében ezzel a sokat szidott, de még többet — viselt szerszámmal. — Esztergom specialitásai, ami nagy hírnévre szert tett fenevadaink ismét kisértenek. Vándorutjukban Mosón megye Szent-Péter községébe ütöttek tábort s már h irmadik napja rettegtetik a köz ség lakóit portyázásokkal, melyeknek min dég egy-két sertés az áldozata. Hogy pe dig minden valószínűség szerent tőlünk származtak oda, viselt dolgaik árulják el, amennyiben az ólakat és aklokat keresik fel, azok s lakóit tépik szét, mi ként nálunk tették. == Figyelemre méltó ! Az építkezési idény kezdeténél célszerű az általánosan ismert Kronsteiner Károly gyári cégre, Bécs, III., Hauptstrasse 120. a figyelmet fölhívni, melynek gyártmánya, viharaién KÖZGAZDASÁG. tes homlokzatfestéke, folyton növekvő kedveltségnek örvend, az összes e szakba vágó érdekköröben. A dus tartalmú mintakártyát, mely 6 uj szecessiós számmál lett bővítve, ne mulassza el senki beszerezni. = Török A. és Társa a legnagyobb fővárosi osztálysorsjegy főelárusitó. Ki ne ismerné ez orságszerte kedvelt, szerencsés bankházat ? Kevés cégnek sikerült a játszó közönség kegyét oly nagy mértékben megnyerni, mint Török A. és Társának. A bankház által gyakorlatba vett elv, hogy vevőivel a legmesszebb menő előzékenységet tanúsítja és azokat jól szolgálja ki, hálásnak mutatkozott. Vevőköre folyton nagyobbodott és az állandó forgalom növekedése folytán a Váci-körút 4. alatti földszinti és másod emeleti főüzlet szűknek bizonyult : úgyannyira, hogy a íőüzletet a hasonlít hatlanul nagyobb Teréz-körut 46/b. helyiségbe helyezte át. Ezenkivül a főváros négy nagy kerületében fióküzletei is vannak és pedig: V.. Váci-körut 4., IV., Muzeum-körut 11., VII., Erzsébet 54. és Kerepesi-ut 32. sz. Török bankház ama törekvéseért, hogy vevői kívánságait ki elégítse, vevői elismeréssel adóznak, amit a számos beérkező halanyilatkozat bizonyít. Ezenkivül hivatott helyről is hízelgő elismerésben részesül e cég, amennyiben a m. kir. szabadalmazott osztálysorsjátékigazgatósága, mely a sorsjáték ügyek megítélésében a legmérvadóbb, a Török cég örömére igazolta, hogy a legelőzékenyebb J módon bonyolítja le a vevőközönseggel 1 ügyleteit. Mindezek után azoknak, kik j az osztálysorsjátékban keresik szerencsé- i jüket, a szerencse által kiválóan kegyelt Török A. és Társa bankházát ajánlhat- 1 juk. E cég májas 22-én, csütörtökön kezdődő I. osztályú húzáshoz sorsjegyeket eredeti árban árusít és pedig 1 / í sorsjegy ! 12 korona, 1 / 2 sorsjegy 6 kornn, x j ii sorsjegy 3 korona, 1 / 8 sorsjegy 1 korona 50 fillér. Török A. és Társa bankház mai hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. Védekezzünk a szőlő-lisztharmat ellen. A szőlő nagyszámú betegségei közül kettő van olyan, mely évről-évre megtámadja szőlőtőkéinket és igy az ellenök való védekezést a legfontosabb munkák közé kell immár sorolni. Ez a két betegség a peronospora és az oidium. Mindkettő egyaránt veszedelmes, mert megakadályozza a fürtök kellő kifejlődését és kellő időben való megérését. Mig azonban a peronospora ellen való védekezés szüksége már a köztudatba ment át és egyszer-kétszer jól-rosszul a peronospora ellen jó formán minden szőlősgazda védekezik, addig a lisztharmat (oidium) ellen való védekezés terén még nagyon el vagyunk maradva és igen sokan, kik az elmúlt esztendők mulasztásai folytán, ugyancsak drága tandijat fizettek, még mindig nem vehetők rá, hogy a szőlő ezen legveszedelmesebb ellenségével szemben a kellő óvintézkedéseket megtegyék. Téves tan az, hogy az oidiumot okozó gombáknak téli alakja nincs s igy magában a szőlőben egyik évről a másikra a lisztharmat betegség át nem öröklődik, hanem mindig külső (ismeretlen okból és helyről származó) fertőzésre van szükség, hogy a lisztharmat ismét kifejlődhessék. Igenis ismerjük ma már az oidium téli alakját, mely a szőlőtőke régi fáján szokta a telet átélni, hogy már kora tavaszszal létrehozza a fiatal hajtásokon azokat a gócokat, amelyekből egísz nyáron rajzik ki a veszedelmes gomba. Istvánffi Gyula dr., a központi szőlészeti kísérleti állomás igazgatója hozta a mult évben ezen megfigyeléseit nyilvánosságra és véleményének helyességét ugy a külföldi szaktekintélyek vizsgálatai, mint ezernyi — a védekezés elmulasztása folytán — károsodott gazda szomorú tapasztalatai igazolták. Azért mindenütt, ahol a mult évben vagy előzőleg lisztharmat mutatkozott, s igy igen valószínű, hogy ez a betegség az idén is fel fog lépni, okvetlenül védekezzünk ellene kétszer-háromszor a szerint, hogy az időjárás alkalmas-e az oidium terjedésének, vagy sem. Egyszeri előzetes védekezést minden szőlőtermelőnek a legmelegebben kell ajánlani, mert ott is, ahol eddig nem jelentkezett ez a baj, épenséggel nincs kizárva, hogy az idei enyhe, és felette nedves tél után fel fog lépni és az elővigyázatot nem tanúsító szőlősgazdáknak ezrekre menő károkat fog okozni. A legalkalmasabb, legbiztosabb és legtartósabb hatású ellenszere a lisztharmatnak a dr, Aschenbrandt-féle >rézkénporc, amelyet Magyarországon egy fővárosi előkelő kémiai gyáros állit elő és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete hoz forgalomba. Ennek a pornak nagymennyiségű preperált réz és mészhydrát tartalma van, ami a kifujtatott szert oda tapasztja a növényhez és ott tartja addig, mig a levegő a kellő hőfokra felmelegedett. Ez a tulajdonsága a rézkénpor hatását függetlenné teszi az időjárástól. A dr. Aschenbrandt-féle rézkénpor használata tehát már ebből az okból összehasonlithatlanul előnyösebb, mint a tiszta kénporé. A rézkénporból a kétháromszori használat feltétlenül elegendő, mig a tiszta kénport legalább 3—4-szer, de sokszor 5—6-szor kell egy nyáron használnunk, ha a sikerről biztosak akarunk lenni. Amellett sokkal kevesebb anyag is kell a rézkénporból, mint a tiszta kénporból, mert a legfinomabb kiporozott réteg is, állandósága folytán elegendő arra, hogy a szőlőtőkét az óidiumtól megvédje. Végül a rézkénpor jelentékeny rézgálic tartama miatt olyan helyeken, ahol a peronospora nem szokott veszedelmes mérvet ölteni, vagy ahol évek hosszú sora óta eszközölt lelkiismeretes védekezés folytán soha ki nem fejlődhetett, az első és a harmadik permetezést is helyettesitheti. Ily esetben tehát a sokkal költségesebb permetezés elmaradhat és a rézkénpor ugy a peronospora, mint az oidium ellen megvédi teljesen a szőlőt. ZFCT3RILTTÉR. *) Foulard-selyem 60 krajcártól 3 frt 65 krajcárig méterenként blousok és ruhákra, valamint >Henneberg-selyem< fekete,- fehéres szines 60 krajcártól 14 forint 65 krig méterenként. Mindenkinek franco és megvámolva a házhoz szállíttatik. Minták azonnal. Schweizba dupla levél portó. G. Henneberg. Selyemgyáros (csász. és kir. udvari szállító) Zürich. (2) Utánzásoknál nagyon célszerű. — Rövid használat után nélkülözhetlen. Orvoshatóságilag megvizsgálva. (Attest Bécs Julius 3. 1887.) 2sT3Tlltér. *) Köszönetnyilvánítás. Hármas menyegzőnk alkalmával a szives megemlékezés és jó kivánatok nagy tömegével szemben, lehetetlen, hogy külön, külön mondjunk köszönetet, hanem itt a nyilvánosság előtt fejezi ki mély háláját és köszönetét mindazoknak kik szívesek voltak e ritka nagy örömn?pon üdvözletükkel megtisztelni. A Brutsy család. A hosszú tél után a legszükségesebb, hogy testünket egy alapos tisztitásnak és desinficiálásnak vessük alá. A viz magánosan nem eléggé használ, hanem inkább egy erősítő desinficiálószappant kell használnunk. Legjobbnak bizonyult eddig a minden fürdés és mosdásnál használatban levő Berger-féle kátrány szappan, Berger-féle glicerin kátrány szappan és Berger féle cárból Szappan. Kapható az egész monarchia gyógytáraiban. Csakis az itt látható védjegygyei valódi. nélkülözhetlen F O €í -C REME Előkelő hygiénikusok állítják, hogy a fogaknak és szájnak szorgos ápolása az egészségre okyetlen szükséges, nevezetesen a gyomorbetegségeket meggátolja. Erre nézve a „Kalodont" antiseptikus hatása, a fogaknak szükséges mechanikai tisztításával összekötve, kitűnő szernek bizonyult. II *) Ezen rovatban kőzlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Árverési hirdetmény. Az esztergom-szentgyörgymezei közbirtokosság az esztergomi érsekség és a m. kir. közalapítványi uradalom erdei közé ékelt 876 hold erdő és 78 hold legelő területen gyakorolható vadászati jog haszonbérbe adása céljából f. évi juniufl hó l-én d. U. 3 Órakor EsztergomSzentgyörgymezőn a közbirtokosság irodájában árverést tart. Kikiáltási ár iooo korona évi bér. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%. A feltételek a közbirtokosság helyiségében bármikor betekinthetők. Trexler Antal közbirtokossági elnök. az elismert kitűnő minőségben ajánl Makovicky Péter, sajtgyár Liptó Rózsahegy* 5 kilos postadoboz bérmentve K 5.34. A szőlőknek a Perenospora viticola (levélhulló betegség) elleni permetezéséhez mint legbiztosabb, legkényelmesebb és legolcsóbb szert ajánljuk a Műkőgyár által Knittelfeldben gyártott Patent kristály azurint kapható : Brenner József és Leitgeb János kereskedőknél Esztergomban. tisztító kivonat jobban tisztit, mint bármilyen tisztító szer.