Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-11 / 38.szám

= Aug. Tschinkel fiai Lobositz a|E, mint értesslünk ezen csokoládé-, cacao­es pótkávé g/ár, üzemét mint eddig ugy ezentúl is a legszélesebb körben folytatja. IRODALOM­t Előfizetési felhívás. Tuba Károly »Siivek Harca* c. elbeszélő kötetére. Az olvasó közönséghez ! E szerény kö­tettel lépek a nyilvánosság elé, mely itt-ott — többnyire névtelenül — szét szórtan megjelent tárca közleményeimet fojja tartalmarni. Egyszerű tönténetek azok a mindennapi élet forrásából. Nem hullámzó magas eszmékkel foglalkozó mű akar az lenni, mert hiszen nem tu­dósok számára Íródtak, csupán a gyön­géd, szerető sziveknek óhajtok kedveskedni, üres óráikban csendes 3orakozást, ártatlan élvezetet nyújtani — Egyszerű az mind a mit leirok. Raj zúgtam, festettem ecset néikül, ho't be­tű ekei élÓ alakokat, kik ott élnek a so rokban, járnak, mozognak, cselekszenek csík — el kell olvasni! Vájj ha c lómat érném, vájj ha ezúttal sem hiányzanék az a bizalom, rokonizenv mit eddigelé tapasztalnom szabad volt. Oh, ha abban a s/.cretetben, abban a fogadtatásban részesülne sajtó alatt lévő kötetem : mint a néha-néha megjelent dolgozatom. Kérem ne hagyjanak el ! Karolják fel, oly őszintén, oly igaz szeretettel mint a mily nagy buzgósággal iparkodott azoknak Írója a t. olvasók igénycinek megfelelni. Hisz nem a dicsőség vágyának kielégi tése ostoroz, korántsem! Hanem más, egv önzetlenebb valami, melynek magasz tossága már régóta heviti lelkemet, mely csak ezúttal válhatnék valóvá, midőn fel hivom az érdeklődőket előfizetésre és ha az nem volna : — hiába ! A jövedelem io°[ 0-át a »Tanitók-Házac javára szolgál­tatom. Ez az inditó oka könyvem kiadá­s inak. Kérem ne hagyjanak el, támogassa­nak ama nemes cél elérésében ! A könyv ia íjusban fog megjelenni. Ara fűzve : 2 kor. diszkötésben 3 kor. A gyűjtők le­kötelező s?ivességének viszonzására min­den öt előfizető utan tiszteletpéldánynyal szolgálok. A kik gyűjteni óhajtanak for­duljanak hozzám ! Az előfizetési összeget címemre (Komárom, Szekér-utca) kérem beküldeni, hogy a könyvet megjelenése után azonnal bérmentve megküldhessem. Komárom, 1992. április hó. Szives üdvöz­lettel Tuba Károly. t Ingyenes diszmű ajándék. Aki c cimet elolvassa, akaratlanul is Ameri­kára, a képtelenségek hazájára gondol. Pedig ezúttal sokkal közelebbről, Buda­pestről kél szányra e hir. A Pesti Napló Magyarországnak e legrégibb pártoktól és klikkektől teljesen független szabadelvű és szókimondó napilapja lepi meg vele karácsonyra olvasóit, ajándékul adván — teljesen ingyen — a gyönyörű kötésű, remek illusztrációkkal diszitett Zichy Mi­hály Album-ot. E valóban értékes és nigy irodalmi becsesei biró művet — melynek az Athenaeum kiadásában meg­jelent eredetije 90 koronába kerül — a Pesti Napló uj kvart kiadásában kará­csonyi ajándékul megkapja a Pesti Napló minden állandó előfizetője. És megkap­ják díjtalanul azok az uj előfizetők is, akik egész éven át fél, negyedév vagyhavon­kint, de megszakítás nélkül fizetnek elő a Pesti Napló-ra. f A kert A kertészet összes ágait ma­gába foglaló kertészeti szaklap legutóbbi száma a követkeő tartalommal jelent meg : Konyhakertészet. Z. : Az ngorka­palánták átültetése. Perger Ferenc: Még néhány tapasztalat a salátával. Igémet József: Talajművelés és trágyázás a konyhakertben. II. Gyümölcsészel. Id. Katona Zsigmond: Papirhéju mandula Luccnbacher Miklósné : Nem terem a gyü­mölcsfa. Diszkertészet. Csérer Gyula: Tidaea hybrida. Müller János: A ficusok szaporítása. Tárca. Krenedits Ferencz : Ibolya. Méhészet. Binder Önműködő raj­fogó. Lugas. Dömötör László : A szőlő ről. A víharágyuzás hatása. Faiskola. Mór Gyula : A gyümölcsfák levegőszük­séglete, Irodalom. Tyuktenyésztés. Hirek : Az első nemzetközi kertészeti kiállítás Budapesten. — Kerti vetemények a te­lepes községekben. — Fásítás az Alföl­dön. — Szőlőszál.itmányok és a déli vasút. — A nemzetközi kertészeti kiállí­tás. — Országszerte fagyott a muH hé­ten Rovartan. Weisz Ferenc : A lepke. Apró szakközlemények. A karc^bab — Néhány adat a kartifiol termeléséhez. — A mustár. Fametsnetek. Ninsen féle saláta. A kaptárra erősített rajfogó. A rajfogó készülék önmagában. Kísérlet függélyes lövésekkel a Greinitz cég terepén. A légörvény gyűrű ereje viszintes lövé­seknél. f A Magyar Könyvtár most megjelent áprili sorozata újra több értékes füzettel gyarapította e Radó Antal szerkesztette kiváló gyűjteményt. A 283. szám >Már­cius 15-iki szózatok. — A szabadság­harcból* cimmel összegyűjtve közli ko­szorús költőnknek, Jókai Mórnak amaz ünnepi beszédeit, amelyeket március idusának évfordulóin a nyilvánosság előtt mondott. A füzet második része érde­kesnél érdekesebb reminiscentiákat ele­venít föl a szabadságharc idejéből. — Egyik legkiválóbb ifjú elbtszélőnket, Kemechey Janőt, mutatja be a 281. szám, a hol Bodrogközi Történetek cimmel négy érdekfeszítő történet keretében festi a vidéki gentry életet. Igazi gyön­gye a novelláknak a Téglakirály, — A 282. szám a symbolista irodalom főkép­viselőjét, a belga Maeterlinck-et vezeti be először irodalmunkba. Dr. Marquis Géza kitűnő fordításában a nagy irónak két méltán leghiresebb darabját közli, »A hivatalos vendég* et és >A vakokt-at. — A 279. szám >Tacitus Germániá*ját adja, a klasszikus irodalomnak ezt a mintaszerű néprajzi essay-jét, Tonelli Sándor jeles uj fordításában és jegyze teivel. — A Maeryar Könyvtár egyes száma 30 fillér. Egyes füzetek, valamint a teljes gyűjtemény részletfizetésre is megrendelhetők a Lampel-Wodianer-féle udv. könyvkereskedésben, Andrássy-ut 21. szám. f Uj zenemüvek. Rózsavölgyi és társa zenekereskedők kiadásában legújabban megjelent: Ascher József: Fanfare Militoire induló formában. Hálás, hatásos zongora darab azok számára, a kik előszeretettel kultiválják a melodikus szalon zenét, s szeretik a sokat mutató bravour — dara­bokat. Ascher műve különben már rég­óta kedvelt repertoár — darabja a mű kedvelő zongorásoknak, most csak ujabb kiadását érte meg. Ara 1 kor. 60 fill. Siposs Antal: Palotás, zongorára, hang­verseny előadásra. Zamatos magyarság gal megirt, dallamos szerzemény, melyet előre haladott zongorázóknak melegen ajánlhatunk. Ara 3 korona. Zsadányi Ar mand, >A csikós tanyán*, Régi magyar ábránd Czinka Panna idejéből, hegedűre zongora kísérettel. A bevezető részt: egy lassú hallgatót Szerdahelyi József után irta át a szerző, majd pedig egy régi magyar népdalt: >Kerek a zsemlye dallama fölött látunk hét variációt Pa­ganini modorában. A szerzemény elő­adása technikai nehézségénél fogva ma­gasabb fokú képzettséget kíván. A szőlőknek a Perenospora viticola (levélhulló betegség) elleni per­metezéséhez mint legbiztosabb, legkényelmesebb és legolcsóbb szert ajánljuk a Műkőgyár által Knittelfehlben gyártott Patent kristály azurint kapható : Brenner József és Leitgeb János kereskedőknél Esztergomban. 3ST3Tlltér. *) Utánzásoknál nagyon célszerű. — Rövid használat után nélkülözhetlen Orvoshatóságilag megvizsgálva. (Attest Bécs Julius 3. 1887.) nélkülözhetlen F O €í -€ Ii JE JI E a fogak tisztántartására fogvizek egye­dül nem elégségesek. A foghuson foly­tonosan képződő kártékony anyagok el távolítására, csakis mechanikus tisztí­tás által valamely frissítő ós antisep­tiku9 hatású fogkrém közvetítésével eszközölhető. Ilyen szer a „Kaiódont", melynek eredményteljes használata az összes kulturállamokban el van terjedve. 1981/1902. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi ha­tóság közhírré teszi, hogy Szaller Anna, Szaller Borbála férjezett Dejcző Mihályné, ifj. Szaller Mihály és Szaller Imre kérelme következtében az ezen telekkönyvi ható­ság területéhez tartozó az Esztergom szabad királyi városi I. kerületi 1965. számú telekkönyvi betétben A I. 1—2 sorsz. 1463. és 1464. hrszám alatt felvett 867. számú házra, udvarra és kertre a Bellelek ben 3029 korona kikiáltási árban a végrehajtási joghatálylyal biró önkény­tes birói árverés elrendeltetvén, árverési határidőül 1902. évi május hó 17. napja nak d. u. 2 óráját ezen telekkönyvi ható­ság árverési helyiségébe (megyeház, emelet VIIJ15. ajtó) kitűzte azzal, hogy ugyanakkor a fönt jelzett ingatlanok eset­leg a kikiáltási áronalul is el fognak adatni. Bánatpénzül leteendő az ingatlanok kikiáltási árának 10 %" a­Árverezni szándékozók tartoznak a bá­natpénzt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez le­tenni, vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezéséről szóló elismervényt átadni. A vételár két egyenlő részletben 2 hónap alatt fizetendő, az árverés nap­jától számítandó 6°/ ö-os kamattal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési felté­teleket meg lehet tekinteni a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Esztergom sz. kir. város rkapitányi hiva­talánál és a hivatalos hirdetmények között. Kelt Esztergomban a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1902. február 17-én. Magos Sándor kir. ítélőtáblai biró. Steierországi gyógyfürdő. TOBELBAD Grácz mellett. Idény májustól—októberig. Fekszik 330 méter magasan a tenger szine felett. Két vasúti állomással. Gráctól kocsival egy órányira fekszik, posta- és táviró állomással. Rég ismert vastartalmú meleg forrás, (acél forrás) 30 0 C. (23 0 R.) - 25° C. (20 0 R.j hőmérséklettel, enyhe éghajlattal és erős erdei levegővel, majd kiterjedt fenyőerdők­kel. Gyógyhatással bir: idegbetegségnól: neurasthiánál, idcggyengeségnél, hátgerinc, agybántalmaknál, hysteriánál, görcsöknél, neuraigiánál stb., női betegségeknél: vérszegénységnél, bél- és hólyagkatarus­nál stb. Igen ajánlatos fürdő lábadozók­nak és gyenge gyermekeknek. Gyógymó­dok : gyógy-, külön- és uszó-medence­kádfürdők, meleg forrásvízzel, fenyőfa és villamosfürdők, massirozás, hydropathiai gyógymódok stb. — Rendelkezésre álla­nak olcsó úgy egyes szobák, mint vil­lák, gyógyterem, *gen jó étkező helyi­ségek. — Kitűnő zenekarral. — Kimeritő felvilágosítással ingyen és bérmentve szolgál a/, igazgatóság. Tulajdonos: Med, Univ. Dr. ALEX. BLUMAUER. A szolo peronoszporája ellen való védekezéshez legjobb anyag a Dr. ASCHENBRANDT-féle BORDÓI-POR* Leszállított ára Budapesten: 50 klgnnos zsákokban ä klgr. 60 fM. 10 és 5 > zsákokban ä klgr. 64 fii. Használata olcsóbb, biztosabb, a évéihez jobban tapad, mint a róz­gálíc, a permetezőt sohasem dugítja. A magyar-óvári magy. kir. gazdasági akadémia növényélettani állomása kísér­letének fényes eredménye, számos magyar­gazda bizonyítványa bárkinek díjtalanul — megküldetik. ==— OV* A bordói por ezenkívül kitűnő eredménynyel használható a burgonyavész ellen, gyümölcs­fák permetezésére, gabona cs&vázásra és baromfiólak fertőtlenítésére. *•*#**« Megrendeléseket elfogad a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete Budapest. V. Alkotmány utca 31. sz. Megrendeléseket elfogadnak a vidéki megbízottak is. A por kapható: Vörös Józsefnél Esztergomban. Tévét!esek elkerülése végett $ ismételve tudatjuk, hogy lobositzi berendezésünk üzemét a legkiterjedtebb körben fenntartjuk, s ajánljuk kitűnőnek ismert gyártmányainkat u. m. Chocolade, olajnélküli Cacaó, couver­turák, dessert, cukorkák, luxussütemények, marmeladok, citronat, cukrozott narancshéj, valamint különféle fajú pótká­vék, fügekávét. (Különlegesség »Kávédara* mint legjobb kávé pótlék) a legolcsóbb árak mellett, gyors kiszolgálással. Évi zárlat után külön bonificatió. Aug. Tsclifiikel Söhne, Lobositz a/E. I * *)Ezen rovatban közlöttekért nem vállal felelős­séget a szerkesztőség. Seabury & Johnson-féle Benson-tapasz a leghatásosabb szer Köszvény, csuz, derékfájás, csipőfájás, hátbaj, mellbaj, köhögés, minden meghűlés ellen. Óvakodjunk csekélyebb értékű utánzatoktól! Louis Ritz & Co., Hamburg I D. Egget Leó és Égger J. gyógyszer­tár as országnáddráhozj VÍ Vácziikör­ut 17. Budapest. — Törők József gyógyszertára Király-utca 12. Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents