Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-08 / 37.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. jyjegjeler

f

ik Vasárpap cs csütörtökön, JÍLŐriZETÉSI ÁRAK I Eréis évre T- — "— — 12 kor. — öl. fél évre— — — — — 6 kor. — fii. .legyed érre — — — 3 kor. — fii. Egyei fiám ara: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések feölden rí j Buda-utcza 485. szám. • • Kéziratot nem adunk vl»»za. meg ellenkezőleg nagyon is kevés helyen van. Ez a legsötétebb kép. Ez a jó világ elmúlt, csak mi idősebbek és apáink mesélnek róla s ha a mai nemzedék kétségbe meri vonni, oda vágjuk aranyként: »nem mese az gyermek !* S miért nincs ugy ? Mert népünknek erkölcsi és érdekeinek helyes vezetése letért az igazi útról. Az j agrarizmust megölte a merkantilizmus s ez meg versenyre dobott mindent e két vezér eszmével : !> minden eladó *, »ki ad többet érte ?« A tömeg rohant, rohanásában csak a pénz mammonak csillogását látta, vágyait elérni nem tudá: eli bukott és elbukásában forradalomra tör, visszaszerezni azt amit elvesz' tett. Es ebben nem is hinnők, minő nagy szerepet játszik a hus, az a hus, amelyet a napokban az eszter! gomi mészárosok kartellje ismét felemelt. Nem az uri népet sajnálom, sem azt az osztályt, mely a szellemi A hús. Ennél kedvesebb tónus alig fordul meg az ember ajakán, ha a gyomorról, erőről és egészségről vitázunk. Egyik egészségügyi lapunkban olvastam, hogy az angol ifjúság fotballt játszó csapata azért győzte le a magyar ifjúságot, mert amaz több hust eszik, amiből az a következtetés marad fenn, hogy biz a magyar ifjúságnak még az a része is kevés hust eszik, melynek ha nem is mindig, de néha napjában mégis jut másra való pénze is. Ezzel szemben mit szóljunk a nemzet többi ifjúságáról, azoknak szülőiről, a nagy nemzet tömegről, a melyik csak néha napjában — biz az nagy ritkán jut egy kis falat húshoz. Ha Magyarországban a húsfogyasztást arányba vennők a lélek számmal — nem kételkedem, megdöbbentő statisztikai adatokra jutnánk, mely azt bizonyítaná, hogy a hus élvezetének hiányában népünk izom ereje mindinkább a fogyatkozás lejtőjére jutott, mit aztán csak Az .Esztergom és Vidéke" tárcája. z^jjpgy itt ülsz . . . Ahogy itt ülsz mellettem, S kicsiny kacsád kezemben : — Csak oda kell hajtanom, S ajkad az ajkamon. Te drága I Te lész életem párja. Megesküszünk a nyáron — Te is, én is ugy várom, — Átálmodunk oszt telet, S ha majd jő a kikelet Te drága! Életemnek lesz párja. Bpest igo2. IV. 20. Fekete Géza. „Nincs szoba." Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Annak a szegény halandónak, aki nem utazhatik Cook jegyeivel, vagy nem biztosithat magának előre szives vendégszeretetet a Palace-Hotclekben, nem ritkán súlyos gondokat okoz a szállás kérdésének szerencsés megoldása. Csak ősi koronázási városunk, Pozsony képez e tekintetben kivételt. Ott télennyáron bátran lehet menedéket keresni az alatt a >Zöldfa« alatt, amely a legfokoz az alkoholnak és a dohányzásnak korban és mennyiségben való terjedése. Hová jutunk ? Ez ám a probléma, melynek megfejtése éppen nem ütközik nagy nehézségbe, csak végig kell tekintenünk a társadalmi kialakulásokon, melyeknek jellegzetes ismertető jelei a szegénység, a testi és lelki ernyedtség, mely vágyakat, a vágyakból álmokat ébreszt, élni élvezni és táplálkozni. S jogos-e ez ? Hogy ne volna jogos! Minden hatás, ellenhatást eredményez. Csak egy embernek jogos érdekét tagadjuk még; csak egy embernek jogos érdekeivel helyezzük magunkat szemben, az emberben hatalmas szenvedélylyel támad fel az enyém és a tiéd közötti jogérzet s túlcsapongásaiban az erőszak alkalmazása. A mi áll egy emberre, ugyan az áll egy társadalmi tagosultságra, ugyanaz áll egy népre nézve is, akár fajilag, akár nemzetiségileg, vagy bárminemű szempontból bíráljuk is el. kiváltságosabb fényűkkel vetélkedve, már évtizedek óta állandóan virul. Nincs igény, amely ott kielégítésre nem talá'na. Nincs óhaj, amely meg nem valósulna. Nincs meghagyás, amely teljesítetlen maradna. Régebben volt egy méltó vetélytársa — a >Gátfalvi szálloda.* Hangzatos nevét a hasonnevű község »arisztokraeziajanak« óhajára vette fel, mert dédelgetett gyülhelye volt. Nem volt azonban kizárólagosan ennek az arisztokráciának fentartva. Világlátott tulajdonosa, aki Rómában, Parisban, Berlinben és a leghíresebb fürdőhelyeken: Karlsbadban, Emmsben, a Tepliczekben szerezte gazdag tapasztalatait, dacára előkelő összeköttetéstinek, hűen megőrizte szive nemes egyszerűségét és amily méltóságteljesen forgolódott arisztokráciája körében, épp oly leereszkedő volt a »satoros cigánynyal« és szeretetreméltó a »koldusvilagban.« A mindent fitymáló »szájhősök* gyöngéit épp úgy 'tudta dédelgetni, amily ügyesen ápolgatta >a holt idény virányainak nefclejtseit», amint tántorithatlan híveit, a csendes nyárspolgárokat nevezte. Amióta azonban ennek a > Gátfalvi szállodának" barátságos kapui előre nem látott esélyek miatt bezárultak és a legújabb régiségekkel pazarul bútorozott termeiben ülésező »Rabszolga-Tarsasagc — az esztergomi > Tarkaságnak* ez a kevésbbé sikerült utánzata — a nagy Nevető, Demokritosz, örökös bánatára Az ember földi rendeltetésében az élet fentartása a központ és magja a fajfentartás ösztöne. Élni, de minél jobban, mert az ember ösztönszerűleg érzi, hogy a fajfentartásnak a melynek legvitalisabb követelménye az erő, leglényegesebb kelléke a jó táplálkozás. Es hogyan él ami népünk ? Ugy amint táplálkozik. Bab, burgonya, káposzta sóska és paréj képezi táplálékának főrészét, ami egymagában nem volna baj, ha a tál oldalát akár egy kis főtt, akár egy kis sült hús is támogatnák ; de azután nagy baj az, hogy a fent emiitettem ételeket a kellő mennyiségű zsírral sem láthatja el, egy szóval : vízzel főz és nyomorúsággal ránt be. És ezt nem az úgynevezett sötét korban értük el, hanem a műveltség, a felvilágosultság korában, mikor annyi doktriner versenyez a népek megélhetése kérdésének megfejtésében, A régi világban kevés földmives vagy iparos háznál nem volt aratáskor sonka és füstölt kalbász, ma feloszlott: azóta csak a Zöldfa terebélyes lombjai bólintgatnak hívogatóan az utazó felé. Azonban jóllehet sajnálatos, hogy ez a közlelkesedéssel magasztalt vendégszerető hajlék a korigények hatalmasan növekvő áradatának nem volt képes diadalmasan ellenállani, szerencse mégis, hogy igazi magyar vendégszeretetének azt a szellemét, amelyet falai gondosan ápolgattak, nem voltak képesek tovaragadni azok a merész fuvallatok, amelyek a pozsonyi grófok elhagyatott várában nem ritkán Wagner irigységére méltó hangversenyekre találkoznak. Csak arra kell ma ügyelni, hogy ne álljon meg valaki a gőzparipával Pozsonyban akkor, midőn Ó-Ligetének virányain a »futó« mének száguldoznak! Sejtelmem sem volt arról egy szép májusi napon, hogy a versenyek izgalmai emésztik Pozsony gondtalan lakóinak acélos idegeit. Csak midőn a pálya-udvar tarka sokaságán nagy nehezen áthatoltam, tünt fel, hogy a járművek állomáshelyén szokatlan csend és elhagyatottság uralkodik. Azt ugyan sohasem tapasztaltam, hogy a pozsonyi Phaétonok a párkánynánaiak hangosságával és szerénytelenségével versenyezni óhajtanának, de azt észrevettem, hogy fogatokban a vonatok megérkezésekor hiány sohasem mutatkozott. Szerencsére mégis jókor érkeztem. Gyors elhatározásu ostrom segélyével az utolsó hippomobilt még elhódíthattam. Ha azonban az utánam tipegő három hölgy csak kissé kevesebb időt fecsérel megszámlálhatlan dobozának összekeresésére : menthetlen áldozata vagyok egy önkéntelen hosszú sétának. Az első siker megnyugtató élvezete azonban nem sokáig tartott. A ' titkos káröröm, amellyel a dobozok Eifel-tornyára gondoltam, csakhamar érdemlett büntetéssel — fenyegetett. Zajjal robogott be a tiszta jármű a Zöldfa bejáratának gránit burkolatára. A lépcsőház zöldposztóval bevont csapóajtaja azonban nem akart leltárul ni. Máskor egy egész kis frakkos hadsereg özönlötte körül a kocsit. Néhány pillanat alatt az utas és mindan tartozéka szolgálatkész kezek gondozásának örvendett. Most semmi élet, semmi mozgás! Gyanakodni kezdtem. Első gondolatom a » Gátfalvi* felé szállott. Nehéz sóhaj tört elő keblemből — végzete felett. De csak nem jutott sorsára — gondolám — a Zöldfa is, amely életerős gyökereit már oly mélyre bocsátotta ? ! Tovább is fűzhettem volna eszmélődésemet, ha viszhangot nem kelt bensőmben az a régi gondolat, hogy ha a hegy nem mozdul, hozzá kell közelíteni. Kinyitottam tehát a kocsi ajtaját. Beléptem a. lépcsőházba. A díszruhás házfelügyelő előtt állottam. Aranyszegélyű föveget mélyen leemelte. Szép magyarsággal köszöntött a testőrség fényű — termeteire emlékeztető magas alak és komlyan — mintha» érezte volna szavai-