Esztergom és Vidéke, 1902

1902-01-12 / 4.szám

ESZTERGOM es TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap cs csütörtökön. jÍLŐFIZETÉSI ÁRAK I JSeésa évre — — — — 12 kor. — ttl. *él évre— — — — — 6 kor. — fii. .íegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes azám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKASLaptulajdonosok : DrPROKOPP GYULA, és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, elöflzeíések, nyilíterek és hirdetések küldendő Szécr^cqyi-tcp, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. •-*?— Párbaj. A felvilágosodottság és humanizmus jegyében ujabban mozgalom indult meg hazánkban a párbaj ellen. Hogy milyen iniciativákból kifolyólag birtak e mozgalom hullámai oly nagy területre elhatolni, az nem tartozik a dologra, hanem ide tartozik annak a megvitatása, hogy mit kell és mit lehet tennünk a párbaj ellen. A párbaj tényleg középkori intézmény és a >vitézi páros viaskodás «-nak a Don Kizsottokkal együtt kellett volna sírba szállnia, de — a mint nem egy tyúkszemre lépésből eredt >ügy< bizonyítja, a hősködés, vagy modern kifejezéssel élve : krakélerség most éli még csak igazán fénykorát. Hogy ez ellen a törvény szigorát — s ha ez nem elég, annak szigorítását óhajtják sokan ellenszerül, ezt csak helyeselnünk lehet, de más kérdés az, hogy üldöznünk és eltörülnünk kell-e azért magát a párbajt, kivétel nélkül, minden esetben ? Meg lehet-e a társadalom e nélkül a drasztikus, de olykor végsőesetekben talán elkerülhetlen refugium nélkül ? Félő, hogy nem. Csak distingválnunk kell a kényszerítő okok között. Erre a distingválásra igen alkalmas lenne a permanens becsületbíróság, amely minden fölmerülő esetben elhatározhatná, hogy van e súlyosan kényszerítő ok a párbajra, vagy nincs. És ha azután mégis akadna valaki, aki az ilyen, a legtekintélyesebb és legkiválóbb jellemű gavallérokból összeállított»állandó becsületbíróság* határozata ellenére is verekednék, vagy terrorizálná ellenfelét s kényszerítené a verekedésre, ám sújtsa a törvény szigora őt. De akad a családi élet szentélyében, — a férfi és női becsület zománcán oly fajta sértés is, amelyért lehetetlenség kiállani a törvénykezés nyilvánossága elé, piacra vinni a legintimebb titkokat és — amevaros* (As Eszt. és Vid. számára iria : Körösi László dr.) II. Sajátságos, hogy mig a képző művészetek emlékei meglehetős gazdagok Pompéiben, diszes épületek, szobrok és festmények tömegeiben, addig irott emléket csak igen gyéren találtak. — 1875-ben Jucundus bankár házában azonban nagyon becses megszenesedett viaszos fatáblácskákra bukkantak, melyekről arra következtettek, hogy a kényes anyagú följegyzések és hosszabb művek nem állották ki a katasztrófát, hanem elhamvadtak, elpusztulták. Herculanumban több papyrustekercset találtak tökéletesen megszenesedve. Egész kis bibliothéka látható belőlük a nípolyi múzeumban üveg alatt. Olyan kényesek ezek a nagybecsű régiségek, hogy erősebb érintésre tökéletesen szétmállanak s a tudósok mégis fölfejtik a tekercseket és a széthullott darabokat vékony papirosra tapasztva, kibetűzik. A pompéi bankár házában 132 nyugtatvány volt, melyekből 127-et meg tudtak fejteni. Pénzüzletekre és árverésekre vonatkoznak a tanulságos irások, melyek a régi kultúrtörténet igen becses mozaikjai. Két órai barangolás után meglehetős áttekintést lehet szerezni a város képéről, a főbb utcákról, az utak irányáról. Már most rövid pihenő után áttérhetünk a tanulságosabb részletekre. A pompéi házak kisebb-nagyobb arányokban jóformán mind egy mintára épültek. A gazdagok a város forgalmasabb részein szerettek lakni, vagyis néhány utcára terjedő telken építkeztek. A szegényebbek megelégedtek a szerényebb negyedekben egész közönséges kis lakkal. A rabszolgák a ház bejárójától jobbra, balra, vagy az emeleten tartózkodtak. Még a kevésbé tehetős római polgár sem birta elképzelni az életet egész csomó rabszolga nélkül, akik őt hódolattal uralták, akik lestek gondolatait, j vakon engedelmeskedtek parancsainak s , szeszélyeinek. A római polgár uri ké1 nyelmét, uralkodó hajlamát, ezerféle ki- j vánságát a rabszolga elégítette ki s a. pompéi társadalom sem képzelhető egyéb- j ként, mint rabszolgák ezreivel, akik urai- j kat őrzik, szolgálják, szórakoztatják. De milyen egészen más volt a régi római ház. Ma jórészt bérházakban lakunk, egymás nyakán. A római polgár szerette függetlenségét és uri kényét saját külön házában kifejteni, a hol nem érintkezett idegenekkel. — A mi lakásunkkal mindenki megismerkedhetik, sőt rendelkezhetik, akivel összeköttetésben állunk. A római polgár odahaza nem volt a közönségé, hanem a magáé és családjáé. A közélet ott találta a fórumon, ott végezte el nyilvános kötelességeit, odahaza ritkán zaklatták. Egyébként is minden római lakásnak meg lyeket megtorlás nélkül sem lehet hegyni. Ezekre az esetekre kell a párbaj. Csak ráduplázás volna ilyenkor a törvény szigorítása egy égő sebre, amely úgy is eléggé sajog. Jól van, foglaljuk kódexbe, hogy a gyávaság csak lelki betegség és nem diszkvalifikál a férfiúi »becsülétben ; büntessük szigorúan és minősítsük gyilkossági kísérletnek a párbajra való kényszerítést, de tegyünk is kivételt olyan esetekben, ahol mind a két fél önként áll ki egyI más ellen oly leszámolás végett, a \ mely a törvény előtt nem lehetséges. Ismétlem, itt volna helye a becsületbiróságnak, a mely megtilthatná, vagy megengedhetné a párbajt, saját legjobb belátása és lelkiismerete szerint. Azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy ily diszkrét esetekben a becsületbíróság is csak egy szűkebb körű, de mégis nyilvános fórum jellegével bir. voltak a maga szentélyei, melyekbe az idegeneket soha be nem vezették. Nálunk, ha máshol nem, ablakainkon is belopódzik a kíváncsiak tekintete. A régi római házon nem voltak ablakok, az utcáiról magas keritésfalak szigetelték el a világtól. Világosságot a födetlen udvartól és csarnoktól kapott a befelé forduló lakás minden helyisége. A római család tehát a magáé volt, nem élt odahaza a világnak, hanem pompás kényelemben s kitűnő kiszolgálásban gondtalanul magába vonult. A szigorú őrizet alatt álló főkapu volt a jövevények és rokonok bejárata, de a kellemetlen látogatásoknak megint egy külön hátsó kis utcai ajtó volt a menedéke. És igy a római polgár kellemes családi életét nem zavarhatták kellemetlen látogatók. A mai nyilvános élet hol a hivatalos helyiségekben, hol gyülekező termekben, hol a kávéházakban üt tanyát. A régi rómaiak a fórumon, a nyilt piacon jelentek meg s ott végezték el dolgaikat. A római lakásban először is feltűnik a szobák csekély terjedelme, de azután sokasága is. Majd minden helyiségnek meg volt a maga változatossága. Különféle nagyságú ebédlőik különféle társaságoknak szolgáltak. Rendes tartózkodó szobáikban nem aludtak s viszont a háló szobákban nappal nem laktak. Két udvaruk volt: egy födött s egy nyilt. A födettet átriumnak, a nyíltat peristlinek nevezték. Itt tartózkodtak legörömestebb családjaikkal és rabszolIgaz, de lenne annak módja, hogy mindkét leszámolni akaró fél becsületszavára az oknak súlyos volta annak pertraktálása nélkül is akceptáltassék s ilyen, de csakis ilyen kivételes esetekben megengedjék a viadalt. A mi hitünk az, hogy ily kényszerítő esetekben csak árthatna a feltétlen tilalom, mert valószínű, hogy az amerikai párbajnak elterjedését eredményezné, a mi pedig titokzatosságában és hazárd volta' ban igazán nagyobb rosz lenne a ' szemtől szembe állásnál. j Tehát ne azon igyekezzünk, hogy J végkép meg akadályozzuk, lehetetLENNÉ tegyük a párbajozást, mert ez az ős emberi motívumokkal szem(

ben kivihetetlen, sőt káros dolog is, hanem igenis törekedjék a társadalom arra, hogy korlátozza a ma divatos ügyecskéket és redukálja a párbajokat arra a minimumra, a mely az emberi jellem kontrasztjainak ütköző pontján elérhető. gáikkal. Itt élhettek leginkább a nyilvános és a zajos élettől elvonulva és elszigetelve cgyesegyedül önmaguknak. A nyilt udvaron, szerény terjedelméhez képest fákat és bokrokat ültettek, virágokat tenyésztettek és szökőkutakat állítottak. A nyilt udvar világította meg a ház minden helyiségét, épen azért a peristilt szerették legszebben díszíteni. Még a kevésbé módosak is sokat adtak peristil jök takarosságára. A szobák falait festették a padlókat remek mozaikok föd« ték. A falakon freskók, az udvaron hires szobrok bronzmásolatai. A falak színei megnyugtatók, a festmények üdítők. A fáradt elme s a fáradt test odahaza kellemesen megpihent és művészeti gyönyörbe merült. »Meg tudták szépíteni életüket — irja Gaston Zsoissier — a jólót minden kellemével fölemelni, a művészetek élve;zésével s azt hiszem, nagyvárosaink akárhány kiváló személyisége megirigyelhetné e kis hely egyszerű polgárainak sorsát.* A pompéi lakások berendezésének eredetiségénél azonban még inkább meglepnek a pompás freskók, melyek ezeket a kicsiny, de kellemes lakokat olyan bájosakká tették. A falfestmény volt a ház kincse, büszkesége, gyönyöre és szemefénye. Csodálatos, hogy a pompéi házakból alig maradt meg egyéb romlatlanabbul és pompásabban, mint a freskók, melyek nagy részét megkímélte a tüzes hamu, mert a színek a vakolat szilárdságába nőttek s a falak kemény burkolatai épen maradtak. Hz .Esztergom is We' tárcája.