Esztergom és Vidéke, 1902
1902-01-01 / 1.szám
Vize t. i. ivóvize felséges, különösen a szenttamási részen, hol az i—8oo aránynak megfelelő bacillussal telt Dunavizét, a szőke Duna habjait isszák. Az a viz, mely a magasabb rétegekből nagy erekben szivárog le és a melynél ki van zárva a Duna vizének a talajon való átszürődése, — az Eztergomban értékesilhetlen. Kaszárnyája monumentális kalitka halmaz, megfejthetlen modorban épitve. Pavillon rendszerű uj kórháza a nap hőségének füllesztőjében lesz hivatva nemes hivatását telje siteni. Tűzoltó tanyája valóban remek építmény s nagy előnye, hogy a kis Duna szélén áll; a gőzfecskendő hamar elláthatja magát vizzel addig, mig egy két ház leég és a párkányi tűzoltók megérkeznek. Vágóhidat, t. i. olyant, aminő ott, Szentgyörgymezőn kivül van, Argentina, Kolumbia, Chile legutolsó zugában se találhatsz ; oly modern pajtarakomány az, nyilt és kellemes szagot árasztó csatornával. Rakpartja annyiban különbözik más dunai városok rakpartjától, hogy azoknál az rendszeresen ki van kövezve, gondozva stb. stb. és tetejébe még egy pár stb. Mindez miért van igy ? Őszintén szólva azért, mert ott és abban a hol és a miben a város jövőjének evidens érdeke lép előtérbe, intelligens társadalmi köreinkben sokkal több a tunyaság, mint sem gondolhatnók, amihez azután hozzájárul a szűkebb körű, megállapodásra jutott tehetetlenség, nembánomság és ennek tetejébe a szenzációt hajhászó kürt akadékoskodó s minden tisztességet kizáró fellépése. Nos hát nem vagyunk mi esztergomiak szegények ? Dehogy nem ! Szabad-e szegénynek maradnunk, már t. i. ilyen, — a közegészségre és a közjólétre kiható alkotásokban szegény városnak lennünk ? Semmi körülmények között. Sőt ellenkezőleg, mindent el kell követnünk arra nézve, hogy Esztergomot múltjához képest emeljük nagygyá és virágzóvá ugy, hogy aki ide eljön hozzánk, egy minden tekintetben modern, kényelmes és otthonos várost találjon. Természeti szépsége, fekvése, kincse, szóval mindene reá utalják a fejlődésre és a meggazdagodásra. Csak a kezdeményezéstől nem szabad vissza riadnia, amely abból állna : alakuljanak ki a hivatott és magukban hivatást érző egyének egy, a város fejlődését előmozdítani törekvő társasággá s vegyék kezük ügyébe mindazt, aminek meg kell lennie s biztosítom a várost, hogy rövid idő múlva másként alakulnak a viszonyok. Nem tagsági dijakkal kötelezett egyesületet értek, hanem egy, a város érteimi osztályából alakuló olyan testületet, mely bizonyos időközökben behatóbb tanulmányozás tárgyává teszi a teendőket, melyeket mint legilletékesebb testület ajánlana kivitelre, jobban mondva megvalósulásra a tanács elé. Egy ilyen testület volna jelenben ( a legszebb újévi ajándék! — Táj volról sem érintettem a városi magisztrátust, bár ő tőle is sok függ, j de el tudom képzelni, hogy ő sem képes mindenre, ha az intelligens és a város közérdekét szivén hordó — mondjuk ki őszintén — kompetens társak nem szegődnek segítségükre. Azt mondják, ott van a képviselőtestület. Kérem ! Hanem az nem zárja ki azt, hogy ezenkívül ne volPedig alig várom, hogy láthassalak, mert csak most érzem távol tőled, milyen végtelenül szeretlek !c Ilyen és ehhez hasopló tartalmú leveleket kapott naponta. Nem csoda hát, ha egy kissé megzavarta a fejét, anynyira, hogy a hivatalában betegnek mondta magát, a feleségének meg azt hazudta, hogy hivatalos kiküldetésbe megy es eljött ide a fürdőbe, hogy csak pár napig is együtt lehessenek. így talán majd könnyebb lesz bevárni azt a néhány hetet, a meddig az orvos rendelete szól, a mikor majd ismét aaponta láthatják egymást. A hogy most áhitattal tekintett fel arra a zöld redőnyös sötét ablakra, eszébe jutott, hogy bizony nagy áldozatába kerül neki ez az asszony. Hogy mióta ezt ismeri, azóta tetemesen megszaporodott a kiadása és hogy a feleségének, gyermekeinek az idén sem jut fürdőre való költség, pedig olyan betegesek mindnyáján. De hát az ő halvány arcú asszonya sohase tesz neki szemrehányást. Pedig hej, de sokszor megérdemelné . .! De félre a lelkifurdalásokkal és a sápadt, beteges feleséggel, mikor egy másiknak az édes mosolygó arca tölti be az egész lelkét . . ! Ah az a másik, az a másik . .! Miért hogy már akkor ismerkedtek meg, mikor mindakettőjüket konvencionális házasság fűzte máshoz ? Bolond világ ! Hogy akarja bilincsekbe verni az embert ostoba törvényeivel! Hát csak nyögjenek alatta mások — ő lerázza magáról ezt a nyűgöt és megy arra, a merre a szive húzza. Bolygója lesz annak az édes asszonynak mind haláláig! Ha ez bűn, majd számol érte a másvilágon, de ezen már csak úgy tesz és úgy él, a hogy neki tetszik ! Oh mennyire is imádja azt az asszonyt! Egyik szivart a másik után szivta és dobta el, — mialatt oda át a nagyvendéglőben mindég zajosabban mulatott egv vidám kompánia. Elsétált arra, hogy azzal is teljék az idő. Majd eszébe jli tott, hogy bizony jól esnék valamit inni. Bement tehát és a nélkül, hogy a mulatókra ránézett volna, helyet foglalt egy félreeső asztalnál. Néhány katonatiszt mulatott benn, közöttük egy nő is ült, de a kinek arcát nem láthatta. Azonban a nő hangja olyan ismerősnek tetszett, a mint egyszer poharát felemelve mondta : — A kapitány egészségére ! Mintha villamos ütés érte volna a szivét, oly hirtelen felugrott helyéről és tágra nyilt szemeit a társaságra meresztette, a kik vidáman pezsgőztek. Káprázat ez talán, vagy valami gonosz szellem űz vele játékot? Az ő ideálja — eszménye volna az a pezsgőtől mámonának olyan elemek, a kiknél hasznos eszmék, életre való dolgok ne kerülnének ki. Vannak bizony, csak társítani kell őket. S ha az meg lesz, a többi magától jön. Adja Isten, hogy mentől előbb megjöjjön ! Verus. B. U. É. X. Boldog uj évet! Ez a kívánság lebeg minden ajkon. Az uj év reg gélén egy magasztos érzés hat át mindnyájunkat, jót kívánunk egymásnak, barátságosan fogunk kezet egymással. Nagyon fájó sziv lehet az, melyet e nap hajnala se tölt meg édes érzésekkel. Pedig sok a fájó sziv, sok ember hordoz titkos sebeket. Az elmúlt év eseményei is sok csapást, fájdalmat hoztak, sok könnyet ontottak. Először is boldog uj évet kívánunk a szenvedőknek, kiknek szive a fájdalomtól vérzik, kiknek boldogságát ez elmúlt év látta romokká omlani. Kívánjuk az özvegyeknek és árváknak, a gyászoló szülőknek, kik kedvesüket, életük reményét vesztették el, hogy a feldúlt boldogság romjai között is találáljannk résztvevő szivekre, ujan fakadó boldogságra. Csak a kik szenvedtek, tudják, mily drága kincs a részvét. Minden más örömet elfelejt az ember, de azokat, a kik a gyász napjaiban bennünket fölkerestek, kik részvétük puha fátyolával könnyeinket törülgették, oh ezeket nem tudjuk elfelejteni soha. A mult évben hunyt el Munkácsy Kálmán, lapunk közszeretetben állott szerkesztője. Kérjük a mindenhatót, hogy sírhalma felett a béke és szeretet angyala lebegjen, valamint városunk és megyénk többi érdemes tagjainak sírján is, a kiket az elmúlt év hívott örök pihenőre. Másodsorban boldog uj évet kívánunk hazánknak és nemzetünknek! ros asszony ott a tisztek között i Szerette volna a fejét a falhoz verni, hogy felébredjen ebből a csúnya, rossz álombó 1 . O, most már látja, csakugyan o van ott. Összefutott előtte a világ, nem látott többet semmit, csak hallotta azt a jólismert gerlebúgáshoz hasonló kacagását az asszonynak és hallotta, hogy mint húzza el a cigány sorban annak a kedvenc nótáit. A hogy lassankint tisztulni kezdett előtte a látókör, — mikor újra oda nézett a társaságra, a kapitány éppen akkor lehelt egy csókot titokban az aszszony vállára. Rettenetes düh íogta el erre a látványra. Szeretett volna oda rohanni, számon kérni azt a csókot a kapitánytól. Számon kérni ? Belemenni talán egy botrányos affárbe ? Oh nem — ilyen asszonyért nem érdemes ! Azután fenékig kiitta poharát és távozott. De mielőtt elutazott volna a fürdőből, bezörgetett a kertészhez, hogy az egy pár sornyi irást tegyen a csokor közepébe, a mi az asszony kedvenc nótájának két sorát tartalmazta. Csak enynyit: Isten hozzád édes, Isten hozzád kedves, Élnünk együtt nem lehet ! . . És ez után az esemény után néhány napra a fővárosban egy halvány beteges asszonyka örömtől sugárzó arccal csoÓhajtjuk, hogy térjenek vissza a haza szebb napjai, hogy zendüljön fel ismét örömének a siralom völgyében; mert ki ne tudná, hogy hazánk mai közgazdasági és vagyoni viszonyai nagyon szomorúak. A nyomor és szegénység sötét árnyai boronganak ma ott, a hol az előtt a jólét, a megelégedés éltető napja ragyogott. Az egyháznak, templomi szószékeknek vigasztalásait ellensúlyozzák, gyengítik a társadalmi élet visszás kinövései. Itt a szegénység, a nyomor állja útját a vallásos buzgóságnak, amott a kétségbeesés láncolja kősziklához a magasra törő lelket. Az a példabeszéd, hogy : »Extra Hungáriám von est vita* — a m3Í időben jelentőségét elvesztette. Ezrenként vándorolnak ki új hazát keresni, a mi megdöbbentő kórjelentősége a társadalom betegségének. Munkát tehát a munkanélkülieknek és segélyt a munkára képteleneknek ! Ha ez meglesz, talán ismét felragyog hazánk napja és megjön vele a béke és boldogság. Kivánjuk tehát ez uj évben a társadalomnak és a valláserkölcsi életnek újjászületését, mert csakis a társadalmi erőknek ez irányban való tömörülése hozhatja meg a gyógyulást a sok sajgó sebre. Boidog új évet kívánunk az öszszes vármegyei papságnak és kérjük az egek urát, hogy hassa át minden egyes tagját a szentlélek erejével, hogy a válaszfalakat lerombolva — tisztelje és szeresse kiki másik embertársának meggyőződését. Ha a rendszer külömböző is, de mind egy célra törekszünk : az embert jobbá tenni, közelebb vinni Istenhez. Ne legyen köztünk felekezeti súrlódás, mely mindig hátránya a haladásnak és tartsuk meg e jelszót: >Mindent a hazáért!* Boldog uj évet a lap szerkesztőjének, munkatársainak és összes olvasóinak ! magolta a málháit, utóbbi hivatalos ki rezte a fürdőre való rekek is végtelenü Csak a papa volt talán az>ért, hogy Ok legalább azt gc Nagy emberek IL OJ .»U^»»., A nemes büszkeség inkább rongyban jár és száraz kenyeret rág, mint sem abból élne, ami nem az övé. — Széchenyi. * A legbiztosabb számitások azok, melyek hiúságra, önszeretetre s fitogtatási vágyra vannak alapitva. Ezek az érzések meg nem halnak soha. — Balzac, * Mindig a szerencsétlenek részén van a hiba : hibájuk, hogy szerencsétlenek, hogy azt meg is mondják, hogy rászorultak másokra és hogy másoknak nem tehetnek szolgálatot. — Mirabeau. # A csak földhöz sújtott ellenség újra fölkelhet, de a megengesztelődött valóban le van győzve. — Schiller. * Az ajkunkról elröppent sző mi rajtunk uralkodik, az el nem mondottnak mi vagyunk urai. — La Rouchefoucauld.