Esztergom és Vidéke, 1901

1901-03-07 / 19.szám

1. márczius 7. fordulnak meg és mégsem szerveznek több pénztárnoki állást. Jól tudom én, hogy lehet e felett pró és kontra nagyon sokat argumentálni, ámde ma a városnak életszükséglete: súlyos terheiken könnyíteni; ez az életszükséglet azt parancsolja, hogy a takaródzót minnél szűkebbre húzzuk, a dolog végét pedig minél bővebben markoljuk meg. A gyakornoki állások megszüntetendők. Ázt hiszem, hogy nálunk a tapasztalat beigazolta, hogy a sukrescencia nevelésének nem ez a módja. Ugyanis mindaddig, mig a közigazgatási tisztviselők hat évről hat évre választás alá kerülnek, nagyon jó protektorátusának kell lenni annak a közigazgatási gyakornoknak, hogy hat év alatt egy fokkal is előbbre menjen. Már pedig egy félig meddig végzett gyakornoknak 500 frt fizetéssel nagyon nehéz kivárni a hat esztendőt s akkor is mellőztetni látni magát, mikor előmenetelre lenne kilátása. Ma már és még inkább a jövőben minden valamire való állásra érett ember kívántatik; iskolázásra a hatóságoknak, a városoknak nem igen lesz pénzük. Nem találjuk helyesnek, hogy a levéltárnok iktató, meg kiadó legyen, nem találjuk különösen helyesnek azt, hogy a levéltár legyen iktató és kiadói helyiség. A levéltár a városnak az okmánytára. Hogy ide bejárhasson minden ember, akár akad ott dolga, akár nem, nem tartjuk helyén valónak. A leváltárnoki állás összekapcsolandó a közgyámi állással, az iktató pedig együvé helyezendő a kiadóval a levéltári helyiségen kivül. A minthogy az ügyek gyors és hibátlan továbbítása az iktató és kiadó együttműködésében találja meg legbiztosabb garanciáját. Felesleges a levéltári felszerelő, mert hiszen az előadó az ő aktáját könnyű módon felszerelheti az irattárban és ez az eljárás helyes, mert az előadó tudja legjobban, hogy mely előirat való az ő aktájához. A közgyámi állás a mai szervezet mellett 2000 koronával dotált munkanélküli uraság. A gyámoltak és gondnokoltak nyilvántartása, a tárgyalásoknáli részvétel oly csekély elfoglaltságot ad, melyért oly fényes fizetést adni valóságos fényűzés, éppen ezért a levéltárnoki és közgyámi állás minden aggodalom nélkül egyesíthető, Mindezen változtatásokkal a közigazgatási ügymenet legkisebb sérelme nélkül megtakarítható volna fizetésekben 6800 korona. Fölöslegesnek tartunk hét hivatalszolga alkalmazását, fölöslegesnek különösen akkor, midőn azt tapasztaljuk, hogy a végrehajtók mellé még külön fizetéses becsüst is tartanak. Értelme volt ennek a sok hivatalszolgák alkalmazásának akkor, mikor még negyedesek a katona beszállásolásnál, az ebösszeirásnál stb. segédkeztek, ma azonban úgy tudjuk, hogy mindezektől felmentve vannak. Öt hivatalszolga tökéletesen elégséges s ezzel megtakarittatnék fizetésben 1248 korona, ruházatban 147 korona 60 fillér, összesen 1495 korona 60 fillér. Óriási összegben jelentkezik B közoktatásra fordított kiadás. 65.672 korona 66 fillér az az összeg, melyet a város a tanügyre fordít egy esztendőben. Hiszen igaz, hogy a tanügyre minden ember szívesen áldoz, ez a kiadás olyan tőke, mely gyümölcsöző kamatot hoz, ámde tudjuk, hogy a kötelező elemi oktatás máig sincs egészben fedél alatt, az elemi iskolák itt is, ott is, még mindig kiegészítésre várnak, sőt az illetékes tényezők parallel iskolák felállításáról is beszélnek. Ily körülmények mellett el lehetünk készülve arra, hogy a tanügyi kiadások még jövőben is emelkedni fognak. Hát igaz az a közmondás, hogy nincs oly megrakott szekér, melyre még egy vellával rá ne lehetne tobbni, de mi azt látjuk, hogy ennek a városnak a szekerét máris annyira megrakták, hogy annak minden pillanatbani összeroskadásától lehet tartani. Melyik a nagyobb érdek? Talán az, hogy az adózó polgárok teljesen összeroskadjanak a teher súlya alatt, avagy levegyük róluk azt a [többletet, mely úgyis a város cselekvő követeléseiben találja meg sírját. A város, mint a költségvetésből kitűnik, maga is megsokallotta az ebbeli kiadást s azzal kívánja egyensúlyozni, hogy jövőben a reáliskolai tandijat 6 koronával, az elemi iskolai tandijat 4 koronával feljebb emeli. Hogy ezzel az intézkedéssel a tanügyi kiadást valami nagymérvben paralizálná a város, aligha hihetjük el, legfeljebb az lesz vele j elérve, hogy kevesebb tanuló jelentkezik idegenből. Az elemi iskolai tandíj emelése pedig jóformán a papiroson marad, mert az elemi iskolás gyermeket, akár van pénze a szülőnek, akár nincs, azt az iskolából kizárni nem lehet, tehát nagyobb összegben fog jelentkezni az elengedett összeg. Ha tehát igaz az, hogy a fentebb leirt módon a tanügyi kiadás nem apasztható, úgy a városra nézve nem marad más hátra, mint követni más városokat s addig kopogtatni a kormány ajtaján, mig csak meg nem hallgatja a város kérelmét. A város az ő reáliskoláját nem kaszszálhatja, mert hisz ezzel a gyógymóddal csak önmagát sebezné meg, másrészt azonban az is kétségtelen, hogy ily nagy összeget a város az ő tanügyére nem áldozhat, komoly lépésekre van tehát szükség és meg kell értetni a kultuszminisztériummal, hogy 5—6 ezer adófizető évi 65.672 korona tanügyi kiadást nem bir meg. Valóságos siralomvölgye a költségvetés gazdászati része. Akár a bevételi, akár a kiadási fejezetet tekintjük, valamely uj irány, vagy eszme nem tűnik ki sehol, pedig úgy vagyunk meggyőződve, hogy a város adóztatási terhein csakis úgy fogunk könnyíteni, ha gazdálkodási rendszerünket bizonyos irányban megváltoztatjuk. Tény az, hogy Esztergom gazdaközönsége kevés művefés alá való földdel rendelkezik. Annak dacára, hogy a város külhatára kicsiny, mégis a város, mint erkölcsi testület, földjének egy nagy részén bógáncsot termel, legelőnek hagyja, mely rendszer mellett holdja alig hajt 4 korona jövedelmet. Hát ez a rendszer jó volt akkor, mikor a város évi szükséglete 40—50 ezer forintra rúgott, mikor az igények abban kulmináltak, hogy az uraknak elég volt a Sas vendéglőbeni mulatság, a földműves gazdának a fonóház. Emelkedtek minden vonalon az igények, emelkedett a szükséglet, a kiadás is. Művelés alá kell venni ma már minden arravaló földet és ez a gazdaközönségnek is érdeke. Szőlőhegyeink elpusztulásával nagyon sok ember munka nélkül maradt, hála Isten, szaporodunk is, ennek a sok munkáskéznek adjon a város dolgot, kenyeret oly módon, hogy méresse fel legelőterületének javát s adja el gazdaközönségünknek hosszúlejáratú fizetési kötelezettség mellett. A város is a vevő is nyer vele. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy kisgazdáink ennek az újításnak nem barátai, attól tartanak, hogy a jármas marhának, meg a tehénnek nem lesz legelője, a marhatartó issza meg ennek a levét. Nagyon tévednek azok a gazdák, a kik így gondolkodnak. A kisgazdáknak is be kell látniok azt, hogy a mostani óriási pótadónak hosszú időn keresztül való elviselése lehetetlen, hiszen őket terheli a legmagasabb pótadó, ily viszonyok mellett azt is be kell látniok, hogy a városnak mint erkölcsi testületnek kötelességében áll gondoskodni arról, hogy ingatIansága nagyobb jövedelmet hozzon. Be kell látni gazdaközönségünknek azt is, hogy az a gazdasági rendszer, melyet ők folytatnak, vajmi kevés jövedelmet biztosit. Úgy a tejtermelés, mint a marhatartás sokkal egészségesebb alapokra lesz fektetve akkor, ha a marhák takarmányát nem a sivár legelőn, hanem a jól művelt földjén keresi és találja meg a gazda. Nem kell ahhoz sem tudás, sem tapasztalás, hogy egy hold lucernás több takarmányt ad, mint ötven hold legelő. Avagy nem azt mondja ma is a gazda cselédjének >Verd ki azt a marhákat, a legelőre, hadd bogarázzanak kintc Mikor aztán a város eladta a java földet, még mindig marad oly legelőterület, melyen a marhanevelés jövedelmezőleg volna kultiválható. Olcsó legelőbér, sőt ingyenes legeltetés és dijak kitűzése mind ama eszközök, melyekkel gazdáinkat reá lehetne vezetni arra, hogy marhaneveléssel foglalkozzanak. Évről évre kutatjuk, keressük költségvetésünkben az Öregtó lecsapolásának, vagyis inkább művelés alá vételének kérdését. Hiszen igaz, hogy szép és ideális egy vadászembernek az öreg tóban látni, hogy zsombékról zsombékra ugrálva hogyan jut puskacsőve elé a nyúl, meg a vadkacsa sem rossz préda, ha lubickolás közben zsákmányává válik, de hát mi mégis jobb szeretnénk hogy ha abban az öreg tóban a szántó-vető ember felett szóllana a pacsirta. Költségvetésünkben és pedig annak gazdászatát tárgyaló részében szeretnénk ha egy kis érdeklődést tapasztalnánk elpusztult szőlőhegyeink betelepítésének kérdésében. Nagy megnyugvással vennénk, ha az országutakon a topolyfák helyére szederfákat látnánk ültetni és ezzel karöltve a selyemgubó termelés kérdésével is találkozhatnánk. Ha azt a Godor, Kurcz meg Farkas által bérben bírt szentgyörgymezei pásztorházakat" mind selyemgubó termelő helyiséggé alakítanánk át. Nem kerülne bele három esztendő és Esztergom aprósága szép keresetet tudna éven át felmutatni. Nagyon sok nálunk a szegény ember és ennek a kedvezőtlen állapotnak egyik főoka az, hogy télen át ennek a sok szegény embernek nincsen munkája. A kályha mellett gubbaszkodik egész télen át és lesi a tavaszt, a mely pedig rendesen nagyon soká várakoztat magára. Az ilyeneknek milyen helyén volna, ha a költségvetés gazdászati részében ott találnánk a házi ipar köréből a >kosárfonás*, > fafaragás* kérdésének felvetését s azoknak miként való meghonosítását. Szeretjük a világosságot és kétségtelen, hogy az utcák mostani világítása hatványozott mérvben jobb a réginél és mégis nagyon soknak tartjuk az e címen kiadott 8800 koronát, sőtt ha igaz az, amit mások állítanak, hogy ennél az összegnél is többe kerül az utcai világítás, ugy sehogy sem tudjuk helyeselyni a házi kezelés melletti világítást. Lehet, hogy egyébb javadalmak házi kezelés mellett a városnak nagyobb jövedelmet biztosítanak — habár ez sincs igazolva, mert a bérlet ntjáni értékesítés nem volt megpróbálva s addig, mig a bérleti rendszer megpróbálva nincs akár, ha hirdetik is a házi kezelésnek hasznát, mi abszolúte nem vagyunk hajlandók elhinni annak igazságát, — de világítást házilag kezelni az