Esztergom és Vidéke, 1901

1901-01-06 / 2.szám

apát-utcában, ott áll nemes arányaival az új kutlurpalota is, amelyre midőn büszkén feltekintünk, egy sötét foltot mégis látunk, amely a a mutt idők könnyelműségét takarja el. Mennyi küzdelembe, mennyi áldozatba került, mig az a fekete lepel mindent elfedett s elhangozhatott szeptember havában a tudományok csarnokában polgármesterünk emlékezetes beszéde. Vallásos jellegű műemlékeink száma előkelően és erősen szaporodott. A nagy év állandó hirdetője lesz az elegáns fehér Szentháromság-szobor, csatlakozik hozzá a kegyúri templom renovált szentélye, a Jó Pásztor s a Kálvária-kápolna ; mind megannyi dr. Fehér Gyula plébános nemes buzgóságának eredménye s ez az az esztendő, amelyen mindig csak a teljes elmerés és hála hangján irhattunk városunk e vezető emberének minden irányú működéséről. Megemlítvén még, hogy az igazságügyi palota rég vajúdó kérdése is az elmúlt évben oldatott meg, a nagy tételek után a kicsinyeket vesszük szemügyre s különös örömmel és megnyugvással az a körülmény tölt el, hogy az uj polgármester arravaló, bölcs kormányzása alatt az egész közigazgatás rendes medrébe terelődött, minden vonalon haladás; megállapodott irányok és elvek érvényesülnek, a pajtáskodás, kapkodás, tehetetlenség korszaka — fejével s appendikszeivel együtt — odaát maradt az elmnlt században. Az év vége felé előfordult ugyan még egy-két visszaásott jelenet a múltból, de még ugyanazon év tisztító szellője elfedte azokat. Nem voltak politikai küzdelmek, sem nyíltak, sem rejtettek. A vármegye és a város egy szívvel s egy lélekkel hajolt meg az uj miniszterelnök nemes, magyar, szabadelvű politikája előtt, ami viszont a két, ezelőtt oly ellentétes politikai párt helyi közeledésével járt, a csúnya, mély árkokat eddig is mesterségesen szélesbitették ki közöttük. Az esztendő elmúlt, benn vagyunk az uj században. Nevezetes esztendő előtt állunk. Nagyobb időre magunk készítjük elő további boldogulásunkat, avagy a visszaesést. Fontos változások állanak a küszöbön: főispán-változás, képviselőválasztás, megyei tisztújítás. Teljes bizalommal vagyunk a jelenlegi kormány iránt, ismerjük annak körültekintését, bölcs előrelátását, atyai szeretetét igy tehát abban nem kételkedünk, hogy midőn új képviselőjét megválasztja, a mi jogos és méltányos érdekeinkről és kívánságainkról meg nem feledkezik. A megyei választásokat is — immár több lustrumon át — mindig az elismerés, méltányosság s a szükséges s megengedett, közérdeket szolgáló önzés motívumai vezették. Hátra van még az országos képviselőválasztás alkalmával való szereplésünk. Erről később. Aucun II megyebeli ív. (Befejező közlemény.) Leghelyesebbnek tartom, ha kisgazdáink a rendszer-változtatást egészen saját erejükből végzik, azaz — Aggyon Isten 'esés jó napot Danel bá ! — Aggyon Isten ! Micsináltok itt ? — A jukat szeretnők megnézni! Hát kee micsinál ?! — Mi bajod vele! Ez alatt egészen nekibátorodtam, mert az öreg volt a favágónk néhanapján. — Meg se üstner Danel bá ?! Pedig hoztam egy kis dohányt is. — Netene ! Hát Sandika, maga az ?! — Ühüm — s azzal nyújtottam a n kros (akkor még volt) dohányt feléje, a melyből fehér cseréppipáját ugyancsak megtömte. Ekkor eszembe jutott a fotos-martonosi templom. Dániel bácsi öreg ember, tehát bizonyosan tudja a históriáját. Mikor már javában pöfékelt s arca sugárzott a dohányadta gyönyörűségtől, akkor megkérdeztem : — Danel bá! Mért van a templom a dombon, ott Fotós és Martonos között ! — Métt-e?! Há' azétt, met két falunak nem lehet egy támp.'onyt másutt csinálni. — Hát mért van a két falunak egy temploma ? ! — Métt-e ?! Há' azétt, met kódus falu mindakettő. — De Martonoshoz közelebb van a templom 1 — Hm ! — (Itt egy csomó vesződség volt a pipával.) Hát assem ok nékül vagyon ugy ! nem vesznek e célra igénybe semmiféle kölcsönt, mert bármi olcsó lenne is az, nehezükre esnék visszafizetni. De nem is lesz arra szükség. Az eladandó két lovon kivül van többnyire egy csikó, vagy egy kis tehénke, igy ezek áráért, ha mind eladják, már vehetnek két jó alkalmas tehenet. A községek pedig gondoskodjanak a szükséges bikák beszerzéséről és pedig lehetőleg csakis simenthalí faj-bikákat szerezzenek, ha nem is mind egész tiszta vérüeket, de legalább jobb tenyészetekből, lehetőleg magyarvérü keresztezéseket. A tehenek vételénél vigyázzanak, hogy azok is lehetőleg szép vörös-tarka állatok legyenek, apró szarvakkal, nem valami szikár, hanem jó mély testű, gyomros példányok. Az igy beszerzett tenyészanyagot, ha már meg lesz, hamar lehet nemesíteni, a fődolog az, hogy a bikák megválasztása megfelelő legyen és hogy azután marháikat a kisgazdák jól is tartsák. Mert csakis bő takarmányozással lehet

y jó tenyész-anyag után is, értékes állatokat nevelni. Általánosan azt hiszik kisgazdáink, hogy a tarka marha soványabb takarmányon is megél, mint a fehér. Persze étkesebb, többet eszik a sovány takarmányból is, mert nagyobb a gyomra, mint a fehér marhá-é.; de csak úgy lesz abból haszon, ha jól fogják tartani. Kisgazdáink ez ellen azt fogják mondani, — mintha már hallanám! — »Hogyan tenyésszünk marhát és tartsuk jól, ha nincs rét, nincs takarmány elégít Persze hogy nincs, de lesz, csak vessenek. Ne várjanak mindent a természettől; ha nincs természetes kaszáló, csináljanak. Hogy lehet csinálni, arról meggyőződhetnek összes gazdaságainkban, ahol sok száz holdra menő steyer herésünk van, és terem takarmányt bőven és kitűnőt. Tehát vessenek steyer herét. Ez annál inkább is ajánlható, mert No jól van, hát hallgasson ide. S ekkor az Öreg elmesélte nekünk a következőket. Fotós és Martonos szomszéd falvak. Mint a színméz, olyan tiszta székely mind a kettő és igazhitű református. Hajdanában Angyalosra jártak templomba, de egy követválasztásnál Ilyefalván összevesztek az angyalosiakkal. Ettől fogva nem mehettek Angyalosra templomba. Egyik egyik falu szegény volt ahhoz, hogy templomot épitsen, papot tartson. Közösségre léptek. A pap-kérdésen hamar átestek. Ott fog lakni, a hol akar, akár Fotóson, akár Martonoson. Megkapja a rendes kepét. Hanem a templom kérdése, az nagy bökkenő volt. A martonosi kisbíró azt mondta: — Hát lakjék a pap Fotóson, a templom épüljön Martonosan. Eléállt a fotosi biró : — Ugy-é ! Hogy osztán a pap is a támplony mellé kötözzék s Fotósnak ne légyen se papja, se támplonya s mégis adja a kepét?! Hát még mi nem kénef! Ezen aztán nagyon elveszekedtek. Már már a kezükben levő nyomósabb érvekhez nyúltak, mikor megérkezett a gyülekezetbe Benke Mózes, a martonos csizmadia. Ez aztán megoldotta a nehéz kérdést, a templom kérdését. — Hát atyámfiai! Hó, hallják kletek! Elcsendesedtek az élesen sivitó hangra. A csizmadia pedig (minden csizmadia: bölcs) azt monda: olyan gabona közé vetve, mely után a kisgazdák a következő évben ugart hagynak, ennek helyét fogja elfoglalni és egyelőre igy nem lesz kevesebb gabonavetés, mint here nélkül. És ha aratásban egy jó eső van, még ugyanazon évben egy jó kaszálást ad, a másik évben pedig kettőt és azután még van elég ideje a gazdának, hogy földjét őszi vetés alá kellően elkészíthesse. Ezidén nálunk igen jól sikerült az uj vörös here, mindenütt jó kaszálást, sőt a hol meghagytuk, elég jó magtermést is adott. Később, ha szaporodik a marhaállomány, nem lesz elég az ugar helyén termesztett here, többet kell majd vetni, sőt egy-egy hold gumós takarmányra is lesz szükség. Ezt aszerint vessék, amihez egyes helyeken a talaj alkalmasabb. Mikor már ennyire lesznek, hogy az ugaron kivül, egy-két hold föld herével, egy hold gumós takarmánynyal lesz elfoglalva és kevesebb lesz a gabona; akkor már az uj rendszer kezdi is majd adni áldását, könnyen fogják nélkülözni, ha kevesebb gabona terem is, és úgy fokozatosan haladva, minden zökkenés nélkül eljuthatnak az óhajtott célra. Minthogy itt nem közvetlenül kisgazdáinknak irok, nem lehet célom, hogy itt részletes gazdálkodási tervet adjak részükre. Az elmondottakban rá mutattam a fődolgokra; akikhez soraim intézvék, ha gazdatársatm felkarolják a dolgot, majd kiegészíti mindegyik saját vidékének viszonyaihoz alkalmazva. Csak egy kérdés van még hátra, hogy hogyan vigyük ez eszmét a nép közé, hogyan rázzuk fel tespedéséből, hogyan mutassuk meg az utat nekik, mely őket a pusztulástól megmentheti ? Erre két mód van : i. Ha megyénk nagyobb gazdái — Az apámuram Bundás kutyája a tavaj kettőt köjkezeft. Mind a kettőt megtartottuk. Az egyik kutya az én kutyám, a Csibmeg; a másik kutya Kölönte Estánnál van Fotóson. Olyan egyformák, mint a tojás. En azt javallom, hogy az én Csibmegemet vigyük el Fotósra, a Kölönte koma kutyáját vigyük el Martonosra. A faluszéli házban zárjuk el egy napra s ne adjunk enni nekik. Osztán a két falu népe felgyűl a ponkra (domb.) A rektram a tetőn elkiáltja magát, mire mind a két kutyát kieresztik a saját kis biróik. Azok futnak hazafelé a dombon át s a hol találkoznak, ott van a domb közepe, oda épüljön a támplom ! — Éljen Benke Mózes! Ugy beszél, mintha pap vóna! A Benke Mózes tanácsában aztán megállapodtak. Szombaton délben a kutyákat kicserélték. Benkéné asszony azonban adott a Csibmegnek egy darab avas szalonnatetőt, hogy a kuvasz, csak ugy csudálkozott a szokatlan jószívűségen. — Mit csinálsz Rebi? Nekünk sincs elég szalonnánk s a kutyának is azt adsz ! — Hadd el csak. Ez emlékezni fog rá, s holnap úgy jön hazafelé, mint a gondolat. Elég az hozzá, hogy szombaton délben a kutyákat kicserélték s mindenik mellé ment a saját kisbirója, hogy elcsukja, s hogy ellenőrizze, ne hogy valami csalást csináljanak vele. aég történnék az emberrel, akkor azt mondaná: azért, hogy intse a megfordulásra ; ha nem történik semmi, akkor hiábavalóságból, csintalanságból, hogy mást boszantson. A mint a tömzsi pajtás megy előttem, én meg kapaszkodom utána, egyszer csak : ritty! Ugy képen vág egy nyirfa-ág, hogy a könnyem kicsordult bele. Ekkor bebizonyítottam, hogy rokonaink a magyarok, mert a komának minden nemzetségét megemlítettem egy állitmány és alany nélkül való mondatban. Itt már nem voltunk messzebb a Szépasszonyjuktól husz lépésnyinél. Hogy én is megbosszuljam őt, lekaptam fejéről a báránybőrsapkát s a hogy Isten tudnom adta, a sziklához vágtam. Olyat szólott, mint a város három mozsara közül a legkisebb. Csak ugy vizhangzott bele a hegy! Hanem Györbiró koma még fel se tátotta a száját, valami mély dübörgő morgás hallatszott közvetlen közelből, a szikla mögül. Bizony meghőköltünk. Itt a barlang közelében, melyről azt mesélik, hogy a Gyárfás Káruj kopója egy nyul után befutván, Aídobojnál kerültek ki a napfényre, bizony ilyen helyen a csóré (csupasz) szájú legénykék megrettennek egy olyan hang hallatára, a mely a medvemorgástól egy cseppet sem különbözik. A morgás közeledett s előbukkant Danel bá, a vén kőfejtő. A ruhája épen olyan volt mint a miénk, csak a lábán volt bocskor, s a sapkája volt csikós kecskebőrből.