Esztergom és Vidéke, 1901
1901-02-21 / 15.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE ML „ESZTERGOMYIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. \Jegjeleptk Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: D j, . MUNKÁCSY KÁIxMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ARAK : ' Egész évre — — - - 12 kor. - fll. Lapmlajdonos kiadókért: Spécijepyí-tér, 330. SZám. Fel évre— — — — — 6 kor. — fll. * Negyedévre ^ fiJ 3 kor. fii. D R- PROKOPP G YöllA- — aa«n* vi™. MH A betegsegélyző pénztárak reformja. — Dr. Walter Gyula beszéde. — Esztegom, február 20. Már napok óta folyik a fővárosban az a nagyszabású ankét, amelyet a kereskedelmi miniszter hívott egybe, hogy a betegsegélyző pénztárak reformjáról készült törvényjavaslat felett szakemberek véleményét hallja. A magas nívójú vitának eddig legkiemelkedőbb része az a nagyszabású beszéd volt, amelyet az ankét második napján dr. Walter Gyula prépostkanonok, a megybeli Betegsegélyző Pénztár elnöke, s a humánus ügy ritka alapos ismerője mondott. Elismerőleg emlékezett meg a kerületi betegsegélyző pénztárak működéséről. Nyíltan és érvekkel szállott szembe azok véleményével, akik a pénztárak kötelező voltát, vagy költségességét támadták. Ervei nagy erővel hatottak. Kifejezte reményét, hogy az uj törvény egy lépcső oly intézkedésekre, amelyek a munkások egész jövőjét s különösen aggkorukban való ellátását biztositni lesznek hivatva. A beszéd, mint a fővárosi lapok tudósítói egyhangúlag konstatálták, mély hatást gyakorolt a szakemberek testületére. A szóban forgó kérdés a legmagasabb mértékben aktuális lévén s általános megvitatás tárgyát képezvén, őszinte örömünkre szolgál, hogy a kérdésbe erősen bevilágító beszédet egész terjedelmében bemutathatjuk olvasóinknak. Hangzott a következőképpen : Nagym. Miniszter Úr, Mélyen Tisztelt Értekezlet! Kevés szaktanácskozmány folyt az országban, amely élénkebb és általánosabb érdeklődéssel dicsekedhetnék, mint a jelen értekezlet, amelynek feladata véleményt nyilvánítani az 1891. évi XIV. t. c. módosítására nézve készült tervezet felől. Azok a hírek, amelyek a törvény módosítására vonatkozólag köztudomásra jutottak, őszinte örömet keltettek az éreekeltek szivében, Viszhangja ez Öröm annak a lelkesedésnek, amelylyel e törvény életbeléptetése idején országszerte találkozott. Igaz, hogy az emiitett törvény a munkásosztály minden óhaját meg nem valósította ; minden kívánságát ki nem elégítette ; mind n érdekével szemben kellő védelmet nem nyújtott. Azt azonban érezte minden munkás, j hogy e törvény a legnemesebb szándékkal, egy magasztos cél megvalósítására, az ő jólétének előmozdítására lőn alkotva. Ismerem azokat az előítéleteket is, amelyeket ez intézmény ellen tápláltak, j Ismerem azokat a nehézségeket, amej Iyekkel szervezése sok helyütt Össze volt kapcsolva. Ismerem azokat az aka- j dályokat, amelyek létesítése elé gördül- j tek. 1 Tudom azonban azt is, mily nagyok azok az áldások, amelyeket ez intézmény az országra árasztott. j Tudom azt, hogy a nemzet egyik legdrágább tőkéjét, az egészséget és munkaerőt nemcsak fentartotta, hanem gyarapította is. A közegészség a betegsegélyIŐ pénztárak fenállása óta jelentékenyen javult; a gyermekhalandóság csökkent; a munkabírás fokozódott. Nem vonom kétségbe, hogy e tekintetben a betegsegélyző pénztárak minden | faja és alakja nagy szolgálatokat tett. De a kerületi pénztárak szolgálatai különös méltánylást érdemelnek. A ker. pénztárak nem elégednek meg a központok, a nagyobb ipari telepek gondozásával. Mint a szó legnemesebb '. értelmében vett humanizmus hordnokai, kiszállanak a Iegfélreesőbb helyekre és gondozásuk alá veszik azokat a Iegelha- ' gyatottabb munkásokat, akikre nézve a segélynyújtás nemcsak kétszeresen szük- ' séges, hanem valóságos jótétemény és áldás. Ettől őket akár költségkímélés, , akár a segélynyújtás körül felmerülő ne-, , hézségek szempontjából megfosztani, sem • a humanizmus, sem a nemzetgazdászat jól íelfogott érdekei nem engedhetik. Ha azonban ismerjük a kcr. pénztárak szolgálatait, akor nem vádolhatjuk ' azokat sem kötelező jellegük, sem költségességük miatt. A szabadság kétségkívül nagy java, ] egyik legdrágább kincse az embernek. 1 Fogalmával azonban éppen nem ellenke- i zík a korlátozás, a kötelezés, mondjuk a 1 törvény. ; Avagy van-e valaki, m. t. Értekezlet, 1 aki helytelenítené az iskoláztatás köte- j Iezettségét ?! Ha pedig ezt nem kárhoztatjuk, nem kárhoztathatjuk — azt hí- ] szem — a betegsegélyzés kötelezettsé- ; gét sem. ] Hová juthatnánk egyébként a sza- < bad társulás elvével, arra nem igen ^ örvendetes példát nyújthatna az ipartes- Í tületek sorsa. Az 1872. évi VIII. t. c, amely a szabad ipar elvét iktatta tör- < vénykönyvünkbe, szabad elhatározására i bizta az iparosoknak az ipartestületek 1 megalakítását. De mi történt ?! Bekö- 1 vetkezett az a közisméretű tény, hogy j alig létesültek ipartestületek és meg kellett alkotni az 1884. évi XVII. t. c.-et, < amely az ipartestületek létesítését köte- 1 lezővé tette! 1 Aki a kerületi pénztárak kiadásai ellen emelne kifogást, kegyeskedjék figyelembe venni azokat a szolgálmányokat, amelyeket e pénztárak tagjaiknak nyújtanak. A ker. pénztárak kiadásainak túlnyomó részét az a körülmény okozza, hogy a biztosítottak családtagjairól is gondoskodnak. Lehetne-e azonban ezen humánus szolgálatok miatt pálcát törni a ker. pénztárak felett ?! A kiadások kérdésének igazságos elbírálásánál lehetetlen továbbá szem elől téveszteni azon tényt, hogy mig a ker. pénztárak a biztosításra kötelezettek felvételét meg nem tagadhatják, addig más pénztárak már a jelentkezők felvételénél alkalmazhatnak és alkalmaznak is oly elővigyázati intézkedéseket, amelyek a kiadások meg akaritását eredményezik. Dacára azonban annak, hogy a kerületi pénztárak a legnagyobb előnyöket nyújtják tagjaiknak ; dacára annak, hogy adminisztrációjuk nem csekély költséggel van összekapseolva, még sem mondhatják, hogy háztartásuk egyensúlyát fentartani nem képesek. A rendelkezésre álló adatok szerint 1898-ban a kerületi pénztárak összesen 560 ezer tagot számláltak. Bevételük a jelzett évben 8,542,544 korona volt. Kiadásaik 7,361,431 koronára emelkedtek. Az intézmény tehát teljes egészében nem okozott deficitet, mert 1.181,113 korona maradványnyal zárhatta le számadásait. Ha ez adatokból, m. t. Értekezlet, bátor vagyok a kerületi pénztárak létjogosáltságát és üdvös tevékenységét következtetni, legkevésbbé sem zárkózom el az 1891. évi XIV. t. c. hiányai és fogyatkozásai elől. Lehet e hiányokat szépíteni, vagy menteni, de elrejteni, palástolni nem lehet. Azokat a hiányokat, amelyek a törvényben észlelhetők voltak ; azokat a kívánalmakat, amelyek a betegsegélyzés tökéletesítése szempontjából sok oldalról felhangzottak: éles tekintettel pillantotta át ő Nagyméltósága és gondoskodni kíván arról.hogy minden jogosult óhaj a lehető legrövidebb idő alatt megnyugtató kielé- j gitésre találjon. Alig néhány éve, hogy idevonatkozólag az 1899. évi költségvetés tárgyalása alkalmából hangsúlyozni méltóztatott, hogy: > A munkásvédelem fejlesztéséről addig beszélni sem lehet, mig a betegsegélyző pénztárak biztos alapra nem helyeztetnek, t I Mily határozottak és komolyak voltak e szavak, azt fényesen tanúsítja a bölcs intézkedése folytán készült jelen törvénytervezet, amely egyes módosítások mellett a betegsegélyző pénztárak szebb jövőjének záloga gyanánt tekinthető. A nemzeti kegyelet legmagasabb pie- ^ desztálján álló Baross Gábornak nem; utolsó érdeme a nagy jelentőségű betegsegélyző pénztárak létesítése. De ő I Nméltósága dicsőségének is egyik Ieghatali masabb tényezője lesz egy oly új törvény, amely e fontos intézménynek maradan: dóságot ad és azt lehetőleg tökéletessé ' teszi. Kegyeskedjék azért is megengedni Nmod, hogy — mint a kerületi pénztárnak szerény képviselője — tisztelettel . kifejezést kölcsönözhessek a köszönet és hála azon érzelmeinek, amelyeket e törjvény módosítására vonatkozó intézkedései ezerek és ezerek keblében ébresztettek. Kegyeskedjék azonban megengedni azt is, hogy éppen azon hódolatnál és bizalomnál fogva, amelylyel a magyar munkások Nmod magas személye iránt viseltetni szerencsések, tiszteletteljesen rámutathassak azon néhány főbb óhajra, amelyeket a munkások szivéből meritek. Azok a gondok és küzdelmek, amelyekkel a ker. betegsegélyző pénztárak fentartása össze van kapcsolva, rég megerősítették már azt a meggyőződést, hogy ez intézmény teljes mértékben csak j akkor áraszthatná áldásait, ha az ugyanazon kerületekben élő munkások, távol minden különállási törekvéstől — tömörülnének. E tömörülés, vagy hogy egy használtabb kifejezéssel éljek, a központosítás a pénztárak virágzásának egyik elengedhetlen feltétele. Magasztos feladataikat csak azon esetben fogják a pénztárak sikeresen megoldhatni, ha a törvény olyan lesz, mint a gondos kertész, aki hogy hogy csemetéjét életteljesebbé tegye, a raellékhajtásokat szorgosan eltávolítja. Nem nyes azonban le a kertész minden ágacskát. Azokat a hajtásokat, amelyekben életerőt sejt, megkíméli ollójától. Nem mondom én sem, hogy csak ker. pénztárak legyenek. Működjenek, gyarapítsák a nemzet erejét mások is, amelyek arra képesek. De minden megszorítás nélkül, feltéltetlenül megadni a jogot arra, hogy különböző pénztárak alakulhassanak, sem szükségesnek, sem célszerűnek nem tarthatom. A központosítás mellett különösen kívánatos a betegsegélyző pénztárak egységes, országos szervezése. Oda kellene hatni, hogy a munkás betegsége, vagy keresetképtelensége esetén az ország bármeiy pontján otthon érezze magát és a Kárpátok tövében szerzett jogai érvényben legyenek az Alföld rónáin is. Kettős horgonya lenne ily módon a munkásnak, amely életének sajkáját a sors hányattatásai ellen védelmezné. Munkakönyve jólétét bíztoskaná, ha dolgozni képes. Betegsegélyzőpénztári tagsági könyvecskéje megnyugvással töltené el és megmentené azon aggodalmaktól, amelyek a keresetképtelenséggel járó nélkülözés és nyomor rémeivel szemben kínozzák. Hathatósan emelné ez országos szervezés a munkások társadalmi és honpolgári összetartozandóságának érzetét