Esztergom és Vidéke, 1901

1901-02-17 / 14.szám

fegyelmi választmánynak a vizsgálat vezetésével megbízott ellen mi észrevételesem lebet. Panaszolja továbbá vádlott, hogy visszatartott tiszti fizetéséből 903 ko rona 50 fillér a vármegye házi pénztárába bentalványoztatott; hogy el lene a vizsgálat 1900 évi mártius hó közepétől az év végéig folyt; hogy a vizsgálati legfontosabb tanuk kihallgatását először a helyettes főszolgabíró vezette; hogy a vizsgáló biztos szabadság ideje alatt érdemleges vizsgálati ténykedés nem történt; hogy folyton kérelmezett személyes kihallgatását elérni nem tudta, hogy sem a vizsgáló biztos, sem a helyettes főszolgabíró a magyaron kivül egyébb nyelvet nem beszélnek s a magyarul egy szót sem beszélő tanukat kihallgatták, velfík jegyző könyveket vettek föl s később biró sági hites tolmács mellőzésével, a tolmácsul alkalmazott levéltárnok közbenjöttével, a feleket a vizsgáló biztos megeskedtette. Mindezen panaszokban a fegyelmi választmány nem lát oly momentumot, amely vádlottra nézve sérelmes lehetett volna ; mert hogy fizetésének visszatartott része a vármegye házi pénztárába bentalványoztatott, az az ügy természetéből foiyó törvényes intézkedés volt. Ugyanis a vármegye tisztviselői a házipénztárból kapják fizetésüket s igy vádlott is, kinek letiltott fizetését a pénztári tisztség havonkint a vármegye letétpénztárába helyezte el s az alispán ezen letéti összegeket az év végével beutalta a házi pénztárba; melyből feltéve, hogy vádlott teljesen felmentetett volna, vagy a fellebbezési fórum által telje«en fölmentetnék — ezen fél fizetés a maga teljes Összegében részére kiutalvány oktatott volna, avagy ki fogna utalványoztatni. A vádlott elleni vizsgálat kezdetét és végét tévesen teszi a nyilatkozat március közepére, illetve deczember végére; mert vádlott 1900 évi március hó közepén föggesztetvén föl s ellene a fegyelmi elővizsgálatot elrendelő 300 számú kbjkvi. határozat ugyané napon hozatván, az ellen vádlott föllebbezést adott be, amely a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úr 1900 évi 37378/11. számú helybenhagyó intézvényével csak 1900 évi ápril hó 27-ik napján érkezett le a vármegye közigazgatási bizottságához, azt a vármegye alispánja 413 kbikt. sz. alatt ápril 28-án kapta kézhez s igy a vizsgáló biztos a vizsgálati anyagot 1900. évi deczember hó lére az alispánboz beterjesztette, amiről tanúskodik az ottan 13797/920 sz. a. beiktatott jelentése. A vizsgálat tehát, leszámítva azt az időt, amidőn a vizsgáló biztos szabadságán volt, vagyis egy és fél hónapot, csak öt és fél havi időt vett igénybe, amely ha figyelembe vétetik az, hogy a vizsgáló biztos a vármegye fő jegyzője is és hogy e hivatalával terjedelmes ügykört is kell betöltenie s ha figyelembe vétetik a vizsgálati anyag nagy terjedelmű volta, — soknak nem mondható. Való igaz, hogy vádlott a vizsgáló biztosnál személyes kihalgatáson nem volt; de hogy ezt kérelmezte volna, arra az iratok között egyéb felvilágosítás nem található, mint, az 1900. évi október 13-án 108765, sz. alatt és a november 7 én 114953. sz. a. kelt belügyminiszteri inézvényekben, melyek közül az utóbbi vádlott személyes kihallgatását a vizsgáló biztos kötelességévé tevén, e célból utóbbi az előbbit már november hó 10 ére beidézte. Hogy, amint maga beismeri, később vádlott ezt n személyes kihal gátasra a megidézés daczára sem jelent meg, sőt attól való elállását 1900. évi november 11-én 12936. sz. a. iktatott Írásbeli beadványban kijelentette, a panasz tárgyát nem képezhető körülmény. Vádlott azon nyilatkozata sem felel meg a valóságnak hogy az esztergomi járási helyettes főszolgabiró és a vizsgáló biztos főjegyző németül nem tudnak s mégis a magyarul egy szót sem tudó Emele, Tenschert, Feuer és Pauck feleket kihallgatták; mert mind a két tisztviselő teljesen érti s annyira beszéli a német nyelvet, hogy feleket kihallgatni, velük jegyzőkönyvet felvenni s ezt nekik — ha nem is az irodalmi német nyelven — lefordítani képes legyen. S hogy ez tényleg igy is van, azt igazolják a fölvett jegyzőkönyvekben teljesen összefüggően fölvett tényállások, igazolják a jegyzőkönyvek záradékai s azon körülmény, hogy amikor felekkel az utolsó — eskütételt jegyzőkönyvek nagyobb óvatosság és az eljárás igazolásának okáért már tolmács igénybevételével fölvétettek, a felek alig tettek az előbb tett vallomásaik ellen s akkor is elég lényegtelen s akkor is csak oly természetá módosításokat, amelyek nem a nyelvbeli félreértésen, hanem a tanuk részéről emlékezetbeli tévedésen alapultak. Kifogásolja a vádlott a vizsgáló biztos ama eljárását, hogy a kihallgatások, illetve az eskütételek al kai mával nem a bírósági hites tolmácsot vette igénybe és hogy min denkit megesketett. A bírósági hites tolmács igénybe vételét a fegyelmi eljárásról szóló törvény és miniszteri rendé'etek se hol nem irják elő, erre tehát a vizs gáló biztos kötelezve nincsen. Ivanovits Béla, vádlott által is nagyrabe; csültnek kijelentett levéltárnok úr azonban esküt tett köztisztviselő, ki mivel az irodalmi és tájszóllásbeli német nyelvet is tökéletesen birja, — teljes joggal kapta s fogadta el a vizsgáló biztostól ama megbízást, hogy a megelőző kihallgatásokról felvett jegyzőkönyveket német nyelvre fordítsa le, magyarázza meg s hasonló módon járjon el az e*kü letételi jegyzökönyvek felvétele s az eskük kivétele körül is. Es mivel vádlott az ő személyes kihallgatásától elállott s igy a tanukkal szembesíthető nem volt; másrészt pedig, mivel az 1886. évi XXIII. t. c. 3 ik §-a szerint „amennyiben a vizsgálatot teijesitő közeg a kihallgatott tanuk megesketését az ügy elbírálására döntő körülmények megállapítása czéljából szükségesnek tartja, a tanú meghirelhető", —az hogy hány tanút és kiket esketett meg a vizsgáló biztos, panasz tárgyává c*ak ugy nem tehető, mint az a körülmény, hogy a helyettes főszolgabiró is végzett tanúkihallgatásokat. A tanúvallomásra nézve teljesen közömbös az, hogy az első jegyzőkönyveket melyik hatósági közeg veszi föl s azt megbízás, avagy megkeresés folytán cselekszi-e. Hiszen aj jelen vizsgálati ügyben a vizsgáló biztos nemcsak az esztergomi járásfőüzolgabiró hivatalát, de más ható, ságokat is megkeresett egyes körülmények kiderítése czéljából. Megkereste pl. a tatai főszolgabiró hivatalát is, Ranzinger kihallgatása végett, ki vádlottnak, bár közeli rokona, a kihallgatást maga teljesítette. Ha az nem kifogásoltatik, úgy vádlott e kifogása sem vehető figyelembe. A lényeg az, hogy a tanú föntartja-e vallomását, avagy azon módosít s végül vallomására leteszie-e az esküt, vagy sem ? Már pedig az eskületételi jegyzőkönyvet minden tanút illetőleg a főjegyző, mint vizsgáló biztos vette föl s tőlük az esküt is ő vette ki s igy e részben sem áll helyt vádlott nyilatkozatbéli panasza. Figyelembe véve tehát azt, hogy vádlott a dömösi úgynevezett szent fánál lévő kápolna perzselyében talált s még 1885 ben lefoglalt 47 frtot pénznaplójába, nemcsak be nem vezette, de arról négy éven keresztül sem számolván el, a vármegye alispánja által a nagyméltóm. kir. belügyminiszter ur 1889 évi 51548/HI-a. sz. rendelete alapján július 27-én ad 20 eln sz. a. megdorgáltatok ; hogy vádlott 1889 ben a nagymélt. m. kir. belügyminiszter úr 37 625/1V, számu intéz vénye alap ján 19 eln. alispáni sz. alatt az egy és fél évig halasztott késedelmes községi választások miatt fegyelmi uton már egyszer dorgálással büntettetett, figyelemmel arra, hogy a jelen indokolásban felsorolt szabálytalanságok, törvénytelenségek és hivatali visszaélésekkel szemben való mentségeinek felhozatala czéljából vádlott személyes kihallgatásra meg jelenni nemcsak szükségesnek nem tartotta, de ezen megjelenést az alispánhoz 1900. évi november 11-én érkezett s 12926. sz. a. jktatott beadványában kifejezetten megtagadta s igy a vádakkal szemben magát a vizsgálat során tisztázni meg sem kísérelte; figyelemmel arra, hogy vádlottnak az ügyészi indítványra vvnatkozólag 22/901. kb, sz. a. iktatott nyilatkozata a vizsgálat adatait meg nem gyöngítette s végül: Figyelembe véve azt, hogy a tiszti ügyész által 1900. évi 687 k. sz a. beadott indítványban az 1886. évi XXIII. t. cz. 9 §-ának b. pontjában emiitett legmagasabb vagylagos fegyelmi büntetés hozatik javaslatba: A fegyelmi választmánynak az ügyészi indítványtól eltérőleg, büntetésül a jelen esetben a hivatalvesztést, már csak azért is ki kellett rrondania, mert a vádlott által magánosoktól és társulatoktól illetéktelenül felvett összeg felülmúlván az 1886, XXIII. t. cz. 9 § b. pontjában körülírt legmagasabb pénzbüntetés összegét, pénzbirságban való marasztalása nem volna büntetésnek tekinihető ; mert jelen esetban a bírságolásnak ama látszata volna, hogy a birság összege a jogtalanul fölvett pénzekből födözhetik. Bár a fegyelmi választmány a vádlott terhére ezen indokolásban felsorolt tényekre vonatkozólag nem lát enyhítő körülményeket: nem az ö személyére, de egészen ártatlan családjára vonatkozólag érezte magát a tekintetben indíttatva, hogy a hivatalvesztés büntetésének kimondása mellett, kivételesen nyugdíjigényét érintetlenül hagyta. Ez eljárását pedig a család érdekein kivül indokolja a fegyelmi választmány azzal, hogy az állatorvosi közszolgálat államosításáról szólló 1900. évi XVII. t. cziket megalkotó törvéoyhozás, tudatában az eddig érvényben levő fegyelmi törvény ide vonatkozó hiányainak, a 19 §-ban már négy fokozatot különböztet meg a fegyelmi böntetés alkalmazásánál s ezek közül a 4-ik, a „hivatalvesztés az ellátási igények egészben, vagy részben való elvonásával, vagy, anélkül." Ha tehát ujabb törvény e szerint intézkedik, ebből az analógiát levonni a fegyelmi választmánynak emberies kötelessége volt. Kelt Esztergomban, a vármegye közigazgatási bizottsága fegyelmi választmányán k 1091. évi február hó 6-ik napján tartott ülésében. Andrásy János, kir. tanácsos kormányzó alispán, mint a fegyelmi választmány h. elnöke. \