Esztergom és Vidéke, 1901

1901-12-05 / 97.szám

muzslai járásbíróságot hozzák be Esztergomba. A kérés helyes volt, indokolt is, úgy a város, mint a járás szempontjából; de hogy mégis a vármegye és maga az érdekelt járás, mely önálló létére, bár ok nélkül volt féltékeny, — ezért nem csak lelkesedni, de felmelegedni sem tudott, az előre látható volt s hogy inkább az ellenkező irányba húzott, az nem meglepő. Ámde ott van Párkány, ez a vármegye második központja, ez természetes gravitáció s ami Párkányban van, az Esztergomra sincs elveszve ! A mint mondottuk az értekezleten, Párkány érdeke ebben a kérdésben eminens és nem lehet közömbös a vármegyére sem. Ennek az előnyeit bőven kifejtettük, bőven ismerik. A közigazgatási központ kérdését kell gyorsan és véglegesen megoldani, a többi ennek nyomában jár. Sajnos, hogy amig más városok egymás után nyerik a közintézeteket, gyámolító erőket, — addig mi egy alreáliskola átvételével sem tudunk boldogulni, sőt a meglevő csekély erőket is egyenként elszedni akarják. Hát a mi jogos érdekeinknek nincsen szószólója ? vagy nem hallják meg a szavát ? Felhívjuk a fenyegető veszélyre a közfigyelmet és kérjük a vármegyét, a várost és különösen Párkány közönségét, országos képviselőinket, hogy ebben a kérdésben ne késlekedjenek; világos, határozott lépéseket kell tenni amig nem késő*! gam előtt. Éreztem hajad illatát, de a szobám, az én hideg Jegény lakásom egyszerre a régi lett: üres, rendetlen sivár, mint volt azelőtt . . . Elültem egy helyütt órákig. Vártalak. Azt hittem, biztosan reméltem, hogy egyszer csak megnyílik az ajtó és belépsz rajta rövid karton szoknyácskádban és leülsz velem szembe, ebbe az ócska karosszékbe és én mesélni fogok neked újra, sokat, egészen addig, mig el nem álmosodik a te kát égő szemed. Aztán majd elkísérlek, úgy mint rendesen. Nem jöttél ! Most már ne is jöjj. Tudom úgyis, hogy a Hamupipőkéből gazdag, nagyúri hölgy lett, akinek kurta, karton szoknyácska helyett suhogó, hosszú selyem szoknyája van ; királyfija helyett pedig egy gazdag, nagyon gazdag úr, akinek szép fényes fogata, lovai vannak, Oh ezek bizonynyára gyorsabban röpítenek téged tova, mint amily gyorsan röpültek a perczek, amikor én annyiszor egymásután elmondtam neked a szegény, de gazdaggá, boldoggá vált Hamupipőke történetét. Ha szerettelek volna, talán itt maradtál volna még. Nem szerettelek, csak féltettelek, mert tudtam, hogy a- te sorsod nem az, ami a mesebeli szegény leányé volt. Ő gazdag lett, de becsületes maradt! Feledjük el egymást egészen. Te menj azon ragyogó, de veszélyes uton, és én járom tovább is lassan, de vigyázva ezt a rögöset. Talán csak egyedül ! De lehet, hogy még én is leszek szegény, de boldog királyfiú, akinek nem lesz aranya, ezüstje és fényes fogata, — de egy tiszta, — szép, becsületes Hamupipőkéje. Agyag bányák. Budán, a földmivelési minisztérium szőlő kísérleti állomásán négy munkásra ráomlott a föld. A munkások közül egy meghalt, három súlyosan megsebesült. Történt pedig ez a napokban; szakszerű felügyelet mel lett. Ez a földomlás aktuálissá teszi ezt a cikket, a mely némely megszívlelendő dologgal foglalkozik. * Falu helyt a földmives nép hálószobájának és konyhájának talaját ős idők óta agyaggal szokta tapasztani. Hogy ezen agyag el ne kopjék a járkálástól, azután a piszok ne lássék rajta, hetenkint szombaton az egész talajt — mint a földmivesek mondják — szép sárga agyagos földből készült sárral ki szokták csapni. Eddig rendben volna a dolog, mert különösen a tisztaság szép és hasznos dolog is, de mégis ezen tapasztás, illetve becsapásról kell irnom, mert ma már ezen a parádés világon a földmives népek is azon versenyeznek, hogy ez a lecsapás minél cifrább legyen. A jobb "módú gazdák vesznek a boltban festéket és ezt keverik az agyaggal, hogy a talaj vagy piros, vagy barna legyen. A szegényebb zsellérségnek pénze ily fényűzésre nincs, de az is szereti majmolni a jobb módúakat, tehát, hogy kissé csinosabb legyen az ő háza talaja, elmegy a község határába s ott keres vörös, barna, vagy sárga földet. Ha talál, elkezd ott aknázni és megveti alapját a bányának. A szép földnek hire megy s hamarosan a fél falu már onnan kezd hordani tapasztékot. Azonban a föld minden jót és szépet mélyebben szokott magában rejteni, mert fönt a fekete termő föld van. Igy van az a píros, barna és sárga földnél is. Felül van i—2 méter mélyen a fekete föld, alatta a szép föld, tehát ha valakinek ily szép földre van szüksége, le kell fejteni és kihordani a fekete földet. Csak igy juthat a tapasztékhoz. Az első ezt meg is teszi és visz haza a szép földből, de a második már igy gondolkozik : minek vágja le a fekete földet, hisz neki csak 2—3 kosár sárga kell, azt ki lehet kaparni a fekete alól is, és elkezdi az aláaknázást. Azután jön a harmadik, negyedik, tizedik, huszadik. Ez mind azt tartja s kész az üreg. Közben eső is esik, átáztatja az üreg tetejét képező földet, nem sokára megy az üregbe a 21-ik s amint kaparja a földet, belül az átázott tető megindul, leszakad és maga alá temeti az alatta levőt. Mire valaki reá akad, már az illető rég Ábrahám kebelében van ; néha azonban csak lábát, vagy karját töri el. Ilyen üreg a vármegyében évente 10—15—20 egyént temet el, okozván ugyanannyi családban gyászt és bánatot. Ha egy községben ilyen előfordul, 2—3 napig senki se megy oda, de azután ismét folyik az aláaknázás. — Van a vármegyének egy szabályrendelete, mely kimondja, hogy az agyag és más bányák oldal falai rézsút alakban levágandók, hogy aláaknázás ne legyen, s a községek elöljárói tartoznak utána nézni, hogy a bányák csak ily módon legyenek aknázva. De az egész, mit az elöljárók tesznek az, hogy tavasszal évenkint ki dob oltatják, hogy aláásni bányát nem szabad és egy figyelmeztető táblát tesznek ki. Azért a nép csak aknáz, s néha, ha a bírónak arra van útja, konstatálja, hogy jól aláásták. Morfondíroz, hogy ki tehette, ezzel azon jó hiszernben, hogy eleget tett kötelességének, odább áll. A figyelmeztető tábla pedig jó czéltábla a falu gyerekei azon versenyének, hogy ki tudja a táblát az oszlopról egy kődobással leütni s rendesen a tavaszon felállított táblának őszkor csak oszlopa van meg; de hogy az se legyen árván, valaki téli tüzelőnek azt is elemeli. Nem mondhatja senki sem, hogy vármegyénk intéző körei ne törődnének a néppel, de 10—15 — 20 halál évente biz megérdemel egy kis utánnézést, hogy lehetne segíteni ezen a bajon, mert ha tétlenül nézzük, még több is lesz, Módositani kellene ugy a szabályrendeletet, hogy a bányák felügyeletével évről-évre minden községben 1 — 1 egyén bizassék meg a képviselő testület által, mely elöljáró neve a rendőrhatóságnak bejelentessék. Minden használatban levő bánya kerítéssel körül kerítendő lenne, s zárható ajtóval "bírjon. Mindenki, aki földet akar, jelentkezzék a kijelölt elöljárónál s ha az elöljáró előtt szed földet, mindenesetre aláásás nem lesz, mert ha lesz, az elöljáró törvény elé állitható érte. Sokan az elöljárók közül erre azt mondják, hogy csekély 50 korona, vagy éppen semmi fizetéssel járó hivataltól nem is kívánhatnak lelkiismeretes ellenőrzést. Erre is felelünk, fel lehet a szabályrendeletbe venni, hogy aki földet akar vinni, az elöljárónak fáradságáért fizet — és pedig 1 kosár földért 2 fillért, 1 taliga földért 4 fillért, 1 kocsi földért pedig 8 fillért, — ez nem sok. Ne vegyünk több községet, csak az egy Muzslát. A dögtér mellett levő gyag, illetve sárga földes bányában a folyó évben egy legény oldalát törte be a leszakadó föld; egy hónapra rá 1 egyént agyonütött, a héten egy asszony lábait nyomorította meg, de azért az elöljáróság mit sem tett. Az emiitett bányában ma is olyan az aláaknázás, hogy 200 ember eső elül alá bújhatna. De ilyen bánya van Muzslán kivül N.-Ölveden, Köbölkuton, Karván, Barton és még sok — talán minden községben is. Ezen állapotokat ajánlja a hatóságok figyelmébe. Nemo. Színészet. Az Acsopusi és Fáy András-félo mesék egy-egy tanulság megvilágítására, annak mint egy kereteképen íródtak. A Moliérei darabok valamelyes rokon vonást mutatnak az Aesopusi mesékhez, mert ezekben is az egész darab egy-egy emberi sajátságnak jellemmé tömörüléséi látja el háttérrel és kerettel. Egy szerep van benne, de megérzik rajta, hogy ez az egy az iró célja, a többi csak éppen hogy kellett a cselekmény miatt. Nos, az öreg Bokody, a 44 éves, veterán színész is valamelyest hasonlít ezekhez, mert akár milyen szerepet játsszék, azt ugy megjátsza, hogy azt hiszi a játékát néző, mintha az egész darab csak az általa játszott szerepért lett volna megírva. Akár A takácsok Baumert apóját (csütörtök este), akár A tolonc Mravcsák Johanját (péntek este), akár Rantzau Ivánt, vagy Tódorka Szilárdot látjuk tőle, mintha egy Moliere-i darab címszerepét játszaná, játéka annyira az >egy szerepű darab* látszatát kelti bennünk. Mikor az Öreg a színpadon van, akkor Ő az a genre-kép, amelynek a többi szereplők csupán keretét képezik. (A keret legszebb ékieményei természetesen a Hevesi nővérek. Ugy e Taffy?) És az öreg, mint színigazgató e tekintetben elüt a többi kollégáinak legalább 90 %" jétől. Mert minden színigazgató első rendű színészt vél magában. Ebből 90 %-nek nincs igaza, de a Bokodyaknak igazuk van. S ezért volt nagy erkölcsi sikere jutalomjátékán, a Két Rantzau előadásán. Fájdalom csak erkölcsi siker volt. Társulatában jeles színész Heltai Jenő is, névrokona a poéta és a dramaturg Heltai Jenőnek. Szerdán este az Arany kakasban mint a lapos Iámpabélgyáros igazi tőrölmetszett sváb magyart állított a szemlélő elé, a ki száraz humorával és kapszliként pattogó, de rögtön elszunyadó haragjával nyilt színen is sok tapsot kapott s a szokatlanul népes publikumot állandó derültségben tartotta; jutalom játéka volt ez neki. Hogy a tapsokon felül is kapott-e jutalmat, az kulissza titok. Ha a házat nézed, tele volt; ha a színészt kérdezed, kevés volt a bevétel. Ceterum quid refert mea ?! Ellenben ... A lapos lámpabélgyáros Erzsikéjének szerepében, ebben a csöpp kis epizódban naivan bájos bakfis volt a bakfis Gusztika a ki különben a Takácsok Baumert anyójában egészen helyes nagymama lett volna, ha a hamiskás szemeiből 10 és alig egy néhány tavasz helyett legalább 60 sugárzott volna ki. De ő erről nem tehet. Kedden jutalomjátéka volt a két Hevesi nővérnek. A Nagymama Mártháját játszotta Hevesi Gusztika, kevés, nagyon kevés közönség előtt. Tanárok és diákok voltak az ő közönsége, akik megértették és lelkesedéssel ünnepelték az aranyos bájos kis Márthat, akit olyan édesen, elragadóan képzelt cl Csiky, amilyennek az a kedves kis leány megjátszotta. Játékában annyi természetes báj, mesterkéletlen naivság halmozódott össze, hogy mindenki az elragadtatás hangján szól róla és csodálkozott azon, hogy eddig nagyobb szerepekben nem láthatta. Egy mozdulata, egy arcjátéka, egyetlen elmondott szó nem volt Mártha szerepében, amelyet kifogásolni merészeltünk volna. Hanem amilyen kellemes és lebilincselő volt az, a mivel a színpad kedveskedntt a nézőnek, annyira leverő volt az üres ház látása s a mi vigasztalót nyújtott a nézőtér, az a számtalanszor megújuló tapsban, éljenzésekben nyilvánult, mellyel a bájos kis Márthat jutalmaztuk} Ez anyagilag nem jutalom ugyan. De ha minden szerepét igy fogja játszani Mártha, akkor a közönséget meg fogja hódítani és már neve is varázsként fog hatni. Hódításáról különben már is beszélhet. Meg nem esküszöm ugyan rá, de erős a gyanúm, hogy sok diák lett szerelmes édes Márthába és sok vers íog iródni »Hozzáf — ha mindjárt a kisebbek közül való is és hisszük hogy lesznek Márthának nagyobb diadalai is. Alexán dros. Esztergom, december 4. — Munkatársainkhoz. Fölkérjük mindazokat, akik lapunk karácsonyi számába irni szándékoznak, hogy dolgozataikat e hó 10. ig szíveskedjenek beküldeni. — Fölszólítjuk egyúttal azokat a munkatársainkat is, a kiknek lapunk tiszteletpéldánya jár, de a kik becses | dolgozataikkal nem szoktak szerencséi-