Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-28 / 95.szám

ESZTERGOM és Y1DÍIKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárpap és CSÜtörtököü. szerkesztő és kiadó ; Szerkesztőség és kiadóhivatal: p_a*,z*^i ARAK : KEMPELEN FAR KAS- <

hova a mutol

> előfizetések, nyiltíerefe ós hirdetések küldendők EgéMévre- - - - 12 kor. -öl. Laptulajdonosok: S^

e

Ct|CríyÍ-tér, 3SO. száll). »™ ----- -.- = & Dr.PROKOPP GYULA éstársai. ^„„.„„„..^ Egyes szám ára: 14 81. Ingyen kenyér. (—y.) Azt mondják, hogy reális korban élünk. Hogy manapság mindenki a fogához veri a kétfillérest, (garas már rég nem lévén), hogy minden emberben kalmár lélek lakik, hogy leikeink felett alkudozó önzés dominál, hogy mi azok a szentek vagyunk, akik mindenikének maga felé hajlik a keze. Egy /szóval önzők, fukarok, fösvényekmizantrópok vagyunk. Sőt, hogy önzésünkben még arra is szivesen rávetemedünk, hogy saját előnyünk érdekében bármikor lelki furdalás nélkül kilopjuk a vak koldus kalapjából a könyörület adta filléreket. Azt mondják. Oh, sokkal többet is mondanak rólunk, emberekről. Nem új dolog, nem mai keletű kritérium ez felőlünk, hiszen a sokkal boldogabb aranykor költői már közmondássá avatták: »lupus est homo homini, non homo.* Általában nem ritkán esünk abba a helyzetbe, hogy amikor éhező koldus nyújtja felénk elkényszeredett kezét, mi elég kényelmetlennek találjuk, hogy zsebünkből előkotorjuk azt a szerény krajcárt, ami nekünk igen sokszor felesleges, számot is alig tevő vagyon, de sok esetben elűzhetnők vele az éhség maró kínjait; mi egykedvűen tovább megyünk, a krajcár a zsebünkben marad, az éhező koldus pedig tovább ontja vigasztalan, kínos könnyeit és éhen marad! Pedig de sokszor enyhítő segítség gyanánt esnék az a szerény krajcár a nyomorult koldusnak, de sok kesérti könnyet felszáritana, ha mí nem volnánk annyira kényelmesek! Hát nem is minden ok nélkül mondják rólunk, hogy önzők, fukarok, kalmárlelküek vagyunk, noha ennek az ítéletnek fele se igaz, mert mi egyszerűen csak kényelmesek vagyunk, restek arra, hogy előkeressük azt a megváltó rézpénzt akkor, amikor arra bizony nagy szükség volna. Oh, korántsem hiányzik belőlünk a hajlandóság, hogy jótékonyság cime alatt egyszerre akár több fillért kitevő áldozatot ne hozzunk, főleg, ha ezért még esetleg újságba is nyomják a mi jótékony neveinket. Ez pláne sportszerű és ragadt is elég tisztességesen. Ezeket a gondolatokat annak az ötletéből vetettük fel, hogy Budapesten, országunk fővárosában dicséretreméltó módon az idei télen is megismételik az ingyen kenyérosztást. Újságot olvasó ember igen jól tudja és kellőképen méltányolja is, minő lélekemelő fxladatot teljesítenek azok a fővárosiak, akik nem restéinek ennek az áldásos intézménynek az élére állani és lelket gyönyörködtető buzgalommal igyekeznek azon, hogy a Podmaniczkyutcai kenyérosztó bolt napi forgalma minél nagyobb számot eredményezzen. És hogy a jótékonyság eszméje valósággal rag<*d, élő tanúbizonysága az, hogy a héten Ó-Budán, a Lajos-utca 121—123. számu házában szintén megkezdődött az ingyen kenyérosztás. A kenyérosztó helyiséget Schlesinger háztulajdonos díjmentesen engedte át a kenyérosztóknak. Ezenkívül megalakult a budapesti Izabella utca 2. szám alatt a jótékony emberbarátok adakozásából egy kiválóan nemescélú intézmény. Aki ennek a megnyitásakor véletlenül arra járt, olyan látványnak volt tanuja, melyet nem egykönynyen fog elfeledni. Nem kell hozzá túlságosan érzékeny lélek, hogy sokáig emlékében maradjon a sok sápadt, szenvedő gyermekarc, mely ott tolongott a fényesen kivilágított utcai terem előtt. A kint ácsorgó szegény kis mártírok száma egyre gyérült, a fényes terem pedig egyre jobban megtelt sápadt, szomorú, éhes kis vendégekkel. Uri hölgyek, uri férfiak fogadták a gyerekhadat és mindegyiknek kivétel nélkül minden előzetes formaság, kérdés nélkül, meleg tejet és zsemlyét nyújtottak át. Nem kellett ide sem bizonyítvány, sem beszéd, sem protekció. Bizonyítvány volt a sápadt arc, beszéd az elborult szem és proIz .Esztergom és Nfte* Utbai*. Kicsiny csillag ott fenn, adjál vigaszt [nékem, Biztató világod úgy esengem régen. Te is halványulsz már 1 Te is elhagysz [végre . . . Hiába nézek már főidre, vagy az égre. Körülöttem minden sötét éjet mutat. Megálltam t Nem tudom folytatni az utat. Mit tegyek f E helyből ki segit engem ki t Nem látok már semmit . . . engem sem [lát senki. Einczinger Ferenc. Nápolyi László. Irta VÉRTESI ARNOLD. Nápolyi László király, Szicilia királya, durazzoi herceg, Provence és Anjou grófja, Magyar-, Horvát-, Dalmát-országok királya nagy haddal indult el meghóditni a világot, ahogy azt bölcs astrologusok, kik fölállították horoskopját, már bölcsőjében megjövendölték. Csak a Venus csillaga áll útjában. Venus a nő, aki szeret vagy gyűlöl, aki ármánykodik és veszedelmet szit. Őrizkedjék a nőktől. Asszonyok ölették meg az atyját Buda várában, messze a magyarok földjén. Egy asszony miatt kellett fejével lakolnia nagyatyjának. Az asszony

1 lehet neki is a veszedelme. De könnyebb bölcs tanácsot adni, mint megtartani. Öszhaju aggastyánok, akik látnak a csillagokban, megmondhatják : ezt kerüld, fiam; de az ifjú, akit forró vére hajt, szélnek ereszti a bölcsek intő szavát s vakmerő rohammal foglalja egyre-másra a várakat s a nők szivét. Meg kell előtte hódolni mindenkinek. Sem asszony vagy leány, sem varos nem menekszik. A megrémült Róma már kinyitotta kapuit s diadalmenetben vonult be a nápolyi király, a vilagbiró Caesarok utóda, aki föl fogja támasztani az ezer év óta romba dőlt birodalmat. Hatalma már végignyúlik egész Itálián s a dalmát tengerparton várják magyar hivei. Halja hirét már a része ges Vencel" császár is Prágában s dühösen vagdalja csizmáját kamarásainak a fejéhez. Öcscse Zsigmond pedig szörnyen inog a magyar trónuson. Jön a Nápolyi László. Ki bir neki ellentállni ? Zászlója alá tódulnak a zsoldosok mindenfelől. Már Firenze előtt áll. Összeült a signoria és tanácskozott. Mind, a huszonnégy prior és a céhek gonfalonierjei. Nagy veszedelem fenyegeti a köztársaságot. A templomokban imádkoztak a papok és prédikáltak az Antikrisztusról, aki ime megjelent, hogy szájának egy föltátásával elnyelje az egész világot. A nép mellét veri: — Uram, irgalmazz nékünk ! Processziók jártak az utcakon. Borotvált fejű, mezítlábas barátok vezették, durva szőrcsuhaban, kötél a derekukon. FlageSlansok serege jött utánok, szöges szijkorbacs a keökben, meztelen valtaikról csurgott a vér és siralmas chorusban énekelték : — Uram, irgalmazz í Krisztus kegyelmezz ! Miserere Domine! Aztán megint p^pok jöttek, fehér templomi ingben, égő gyertyákkal, párosan. Hatul a hermelin galléros kanonokok, s utánok aranyrojtos bíbor baldachin alatt az érsek aranyvirágokkal átszőtt ragyogó palástban, reszkető öreg kezében a gyémántokkal, drágakövekkel kirakott szentségtartó. Aztán a nép sokasága, asszonyok, férfiak, gyerekek. A processzió végighúzódott H signoria palotája előtt, ahol lent a lándzsások alltak mogorván, mig fent egyre tanácskoztak a köztársaság fejei, miképen lehetne elkerülni a vészedé met. Akkor megszólalt a birák és jegyzők chének zászlótartója, mely a legelső céh vala a hét felsőbb mesterség céhei közül : — Isten akarata, hogy a köztársaság ellensége gonoszul vesszen el egy nőszemély által, mint ama bibliai Holofernes Judit által. Válasszátok ki a legszebbet az elkárhozottak közül, kik az uj pestisbe estek, melyet Franciaországiból bocsátott reánk az ég haragja s kiknek a háza a város kapuján kivül van. Menjen az a király táborába és vigye oda a halált. Tetszett a beszéd a nagytanácsnak s kiválasztották a pestisesek házából, mely a varos kapuján kivül állt, a legszebb nőszemélyt. Aranyos szőke volt a haja s termete mint a Vénuszé, aki a pogányok istennője vala s akit márványból kifaragtak a szobrászok. Annak a nőszemélynek azt mondták a priorok : — Te el fogsz menni a király táborába, a király sine elé. Az pedig nagyon megrettent: — Hogy merjem én azt. cselekedni, kegyelmes urak ? — El fogsz menni, a signoria parancsolja, — mondták a köztársaság priorjai. A nőszemély azonban csak remegett és sáppadozott: — Hogy menjek én olyan hatalmas királyhoz és mit mondjak neki ? Avagy nem tudjátok, hogy en ki vagyok vei ve az emberek társasagából és a pestisesek házában lakom a város kapuján kivül ? — Tudju<, — mondták a köztársaság fejei; — de neked ne legyen gondod arra, hogy miért választottunk téged. Ha életben haza kerülsz, annyi font ezüst lesz a jutalmad, amennyit két kezeddel fölemelni birsz. Ha meghalsz, ígérjük neked, hogy becsületes keresztény temetést kapsz, szentelt földben és ötven misét a lelked üdvösségéért.